Délmagyarország, 1942. november (18. évfolyam, 249-272. szám)

1942-11-15 / 260. szám

Régi szegedi kocsmák HL (A Délmagyarország munkatársától) Megindultunk Alsóvároson, haladjunk leginkább sorban, már amennyiben sort lehet tartani, ha az embert az italozási szempontok irányítják. A Móra-városrészben, közelebbi meghatározással a Szél-utcában volt SAVANYA JÁNOS kocsmája. Szolid polgári bormérőhely, a tulajdonos csak a maga borát mérte ki, a máséban nem bizott, mert nem volt felülök hasonló bizonyosságban. Este 9 órakor itt is távoznia kellett mindenkinek, éjszakai vendéget nem tűrtek. Savanyának nem maradt gyereke, megszűnt már a kocsma is, a házat a város vette meg és nappali otthont rendezett be benne a környék gyermekei számára. Ahol a bejárata volt, ott ma kápolna áll és imák szállanak benn* az ég felé, egyformán a multak bűneiért, nemkülönben engesztelést kérve a jelenkorban elkövetettekert. Az átalakulás, amiben nyilván van valami végzetszerüség. Istennek tetsző dolog, hiszen az egyház soha nem rokonszenvezett azokkal a lokálokkal, abol az ördög bibliáját forgatják és profán kedélyeskedés szerint poharakkal harangoznak. — De régen találkoztunk! —mondja néha az egyik ember a másiknak, mire azt a feleletet kapja. — Ez természetes, hiszen te nem jársz templomba, én meg a kocsmába. Azonban az egész párbeszéd csak a humor kedveért történik, amire szüksége van olykor a legsavanyubb természetűnek is, akárcsak a sóhajtásra, különben Korporál Éliás Csamangó igéi szerint megfulladnának. A valóságban az történik, hogy egyre jobban szaporodnak a templomok látogatói s fogy a kocsma közönsége. Ha átmenetinek tetszik is az atóbbi, az a reménység jár vele,bogy esetleg kiállandósui. Sok öreg magyart látunk térdepelni Urfelmutatáskor, viszont kis bormérésekben azért foglalnak vasárnap helyet, hogy nyáron bütőzzenek, télen melegedjenek a szigorú óvatossággal szopogatott pohár boruk mellett. rabokat dörzsölt össze, ugy találta ki a tüzet. Elég sajnálni való téoydolog, hogy a régi jóerkölcsök pusztulásával maholnap rauzeumi emlékké válik az acél, a kova, meg a tapló, amik igy sorjában lel vannak tüntetve a régi dallamokban is. Bár igaz, hogy akkor a betyárok világa járta. Kizárólag akkor. A Vasmacskának pompás udvara, kertje volt, ide járt Bokor János kitűnik saját termésű, borainak megízlelésére az aranyifjúság is, amely készülő bálák, nyári szórakozások terveit feszegette és megcsodálta Bokor Pali bácsi páratlan erejét, vasizmait Olyan izmok voltak ezek, hogy mikor a rekonstrukció idején az akkor még valamivel ifjabb Bokor Pál sétált voina a Tisza feltöltés alatt álló partján s némely digó munkások orvul megtámadták, — a mellüknél fogva ugy hajította őket, .felfelé Ívelő karrierben* az alsóbb tört kövek birodalmába, mintha gumilabdák lettek volna. Hogy azután mi történt velük, azzal többé nem törődött. Sose volt kíváncsi természetű. — Hogy maradt polgármester ur ilyen vasegészségü? — kérdeztük egyszer, nem is olyan rég tőle. — Ugy, fiam, telelte, hogy soha életemben nem laktam jóL Nem mintha nem tellett volna, csak egészségi szempontból ... Hát ilyen volt a nyolcvanas évek aranyifjusága. Avagy ki tudja elképzelni Pókay Elek bátyánkat bálrendezői és előtáncosi minőségében? De nagy kár, hogy nem akar már semmire emlékezni, ámbár a hajdani bálkirálynökct csak abban a formában tanácsos látnia, amilyenek azok akkor voltak. Ez volt a régi Vasmacska. A mai macskákat nem gyúrják olyan kemény anyagbóL Ha a tulajdonos Bokor János lement a pincébe ujabb borokért, — másra nem bizta volna ezt a feladatot, — egy pohár kostolót engedélyezett magamagának is. Ezt megértheti minden ájtatos lélek, hiszen a renomé a fődolog, annak a bornak közben valami baja támadhat s ugyan mit mondanak akkor a város egyes részeiben HOGYAN SZÜLETETT MEG 2 0 év alatt A MODERN ITALIA Erről szól a Marcia su Roma 20. évfordulója alkalmából most MEGJELENT magyarnyelvű 72 oldalas, gazdagon illusztrált 17/18. sz. KÜLÖN SZÁMA Ára 30 fillér Kapható minden uiMáqúru9Íióndt de nem is fontos. Csiszár előtt 1911 ledkezni Götz Jánosról sem, aki* ben egy Ábrahám nevű kocsmáros! neveztek aranykezűnek is, mert va-s gyónná vált amihez nyúlt az élelmessége. Szeretett .felszaladni* Bécsbe egy egy opera előadására, de megtette azt is, hogy magával vitt© tizenegy unokáját, szeressék meg korán a zenét A vagyont aztán halála után az A VASMACSKAHOZ ITyVnaS * * ** címezte a nyolcvanas években kocs-1 g^ bort Dem hozott fel egyszerre, la hordóban jobban érik, a fogyasztás wahelyiségét a' Petőfi Sándor-sugáraton Bokor János, akinek szájából soha nem hiányzott a vergóuia. Azaz Uogy várjunk csak... Igy mondani valahogy egy a túlzással Jiiszen az ember olykor eszik, sőt iszik is, továbbá beszéL Olyankor hát ki szokás azt venni a szájból, ngv sem ég mindig, legfeljebb izét adja a préselt finom dohánynak. Ha aztán elmultak a sablonok, már imnt a táplálkozás és a beszélgetés, n lehet, sőt rá is kell megint gyújtani. Hogy egy vergóniára, vagy pipára hányszor? — az a különféle jellemek és egyéniségek kiformálódásától függ. Ugyanezért a régi kiskocsmákban, akárcsak a tanyákon, ott volt a terebélyes porcellftn-gyufatatró soha meg nem sikált, toronyba nyúló recés oldalaival az asztalon, mindössze a tartalom hiányzott belőle, araint azt már a világ más helyein is tapasztalai felnynló törekvéseknél. — Égy pofára való dohányt sziveden adok, jelentette lelki problémáját a vendéglős ,de gyufát tartson mindenki magánál. A gyufa drága portéka volt egykvajeáros korában is, löleg a tanyán, • pipa tizenötször is kialszik a nagy Politizálásban, ha ugyan nem húszszor, hát takarékoskodni kellett a gyufával, mert mit csinálunk, ha elfogy és gyors szükség esetén nincs mód a pótlására? Csak nem tér visz **a az ember az őskorba, amikor fada. mennyisége pedig nem látható előre, — igy történt aztán, hogy a megismételt lépéseknek és a Maligandh-fokoknak természete szerint egyszer elálmosodott ő is. — Fájramt, urak! —kiáltotta ritka jó termés idején, már este kilenc óra előtt. Ha ellenben győzte, nem haragudott meg a vendégre tizkor sem. Hát ez a kocsma is megszűnt, csak az emléke él a kegyeletes lelkekben, akik a mostan divatos kora alkonyatok, elsótétitések idején szeretnek visszajárni a múltba. CSISZÁR LAJOS a tulajdonosa ma a Kálvária-tér kis helyiségének, amely a nevezetes VI. kerületi függetlenségi körnek is szállást ad. Polgári hely volt mindig, nyomozásunkban odáig jutottunk, hogy körülbelül 70 éve áll fenn. A házat JRegdon építész emelte s mingyárt ugy tervezte, hogy alkalmassá váljék kocsmahelyiségnek. Kié volt a premier. már nehéz volna kifürkészni bérelte, akit a »Kis paraszt* becenévvel illetett környékbeli közvéleménye és baráti köre. De a mesterségévei felhagyván, egy tiszai gátőrházat vett meg a Kecskéstelepen s ott él ma is, ha meg nem halt azóta. A körnek komoly függetlenségi magyarok a tagjai s arról nevezetes, hagy ez volt Petrik Antal kör: elnök főhadiszállása, amikor még amolyan fiók-diktátorként irányította a város fejlődési tempóját. De az ilyesmibe nyilván bele lehet fáradni, esetleg nem is hálás mesterség. Tény azonban, hogy Petrik mögött mindig hatalmas tömeg állt, törzse ennek a körnek. A PACSIRTA a Pacsirta-utcában virágzott mint bormérő hely és nem tévesztendő öszsze az »öt pacsirtáival — később a .Három király* nevet kapta —, amely vizelőtti vendéglő volt a mai Lengyelpalota (régi Klauzál-ház) mellett. Igen hires bely ugyan, mutatja a madarak megszaporodott száma is, de nem utolsó a Brankó kocsmája sem, fészke a disznóhizlalóknak és a rokonfoglalkozásu szappanfőzőknek. Azt is lehet mondani, hogy a börzéjük. Ebből következik, hogy mindennap meg kellett a tett-helyen fordulniok, aki mulaszt, nem védekezhetik azzal, hogy bocsánat, más elfoglaltságom volt, nem értem rá, hiszen pillanatokon malik a véletlen, a kár, KLGENDAS BŐSÉG A disziióbizlaló dinasztiák a Répásokból, Ábrahámokból, Szemerédiekből. Kovácsokból. Lippai Nagy Antalokból kerültek ki, a szappanfőzők sorában az Erdélyiek, meg a Répások jeleskedtek, bár nem szabad megírKölöítóruh, harisnyáit, Fehfrncinüeft I e g o 1 ci óbban Viktória-Áruházban Tisza Laios körűi. Rüspükbazár épület. utódok valóban megzenésítették, égrszen szétmállott. Gyárát Kovács István építész vette meg, ott van aa a Török-utcában, a feltöltéstől besüppedve. A hizlalás és a szappanfőzés <gy» forma módon kifizető volt, amin* az kitetszett az idők folyamán • inegvagyonosodásokból is. Napirendem volt, hogy Szegedről százával szálK tatták a budapesti ferencvárosi vásir-> ra a kihizott disznókat és súlyos ezresekkel tértek haza a hizlalók. Az akoltelepeb Rókuson messziről elárulták illatukkal létezési helyüket, itt egy sertésbetegség, vagy zárlat tóméntélén kárt tudott okozni, viszont páratlan ujjongások támadtak, mikor hire ment, hogy Pancsovánál már megint lezárták a határt, a szerbiai dis* nókat nem engedik át, tehát a magyar áru araija a piacot. Elképzelhetetlen bőség uralkodott. Ma már szinte mesének tetszik, hogy a szalonnát nem tudták telje* egészében értékesíteni, azért a megmaradt nagyobb részből szappant főztek, a sziket a dorozsmaiak adták hozzá, azonkívül a hájat fatengelyes kocsik kenésére használták. Ezért lehetett a szegődi szwppaanak olyan páratlan becsülete. New csak szemre volt az Isteneknek tetsző, hanem minőségben is, akárcsak a selyemcipó a Klauzál-téren. A leszedett szalonna után sok hw szabadult fel, azt gyékénybe göngyölve, sokszor háromhetes utón. vitték Budapestre, nagyobb áron értékesítve mint az eleven holmit. Fancsovai zárlatok idején egyébként amik ugy tűnnek fel immár » múltból, mintha flottatűntetések is lettek volna, aszerint, amint a szerb politikát kellett észretériteui. — tény ér való, bogv kevesebb rác keret*ort*