Délmagyarország, 1942. november (18. évfolyam, 249-272. szám)

1942-11-03 / 249. szám

jt ÖELMAtíYARORSZÁG Kedd, 1943 november t. A szegedi protestáns egyházak ünnepe a reformáció emléknapján (A Délmagyarország munkatársától] A szegedi protestáns társadalom bensőséges ünnepségek keretében ülte meg október 31-én a reformáció emléknapját. Szombaton délután, a reformáció emléknapján a református egyetemi is főiSkolai hallgatók Bethlen GáborKöre reformáció emlékünnepélyt rendezett a templomban. Ünnepi beszédet Seres Zoltán hitoktató-lelkész mondott, a Bethlen Gábor-Kör tagjai pedig szavalattal, énekszámmal és zeneszámmal szerepeltek. Pándv Emil főiskolai hallgató orgonán játszott, D emeter Margit főiskolai hallgató Aprily Lajos > Kálvin 1535* cimü költeményét szavalta, Bányai Éva főiskolai hallgató pedig Baló József orgonakiséretével a Bűvös Vadász-ból énekelt áriát. A műsort, amelyet nagyszáma atineplő közönség hallgatott végig, Makra Sándor főiskolai hallgató beszéde vezette be és Szabó Dániel segédlelkész bibliaolvasása és imája fejezte be. Szombaton este a Kálvinista Körben protestáns férfiak rendeztek emlékünnepséget és ezen a reformáció áldásáról emlékezlek meg műsoros est keretében. Az ünnepi estet dr. Beretzk Péter, a Kálvinista Kör elnöke nyitotta meg. emlékbeszédet mondott Bncsv István, a kör elnöke. Beszédében a reformáció történelmi értékelését nyújtotta, különös tekintettel azokra az értékekre, amelyeket a reformáció az általános művelődés, az irodalom, az iskolázás és a nemzeti érzés felkeltése terén ajándékozott a magyarságnak. Alkalmi szavalat és ének egészítette ki a szegedi protestáns társadalomnak é?f a testvéri találkozóját. Vasárnap délután a Tisza-szálló nagytermében a szegedi protestáns sgyházak tartották együttes reformációi emlékünnepségüket. A nagytermet egészen megtöltötte a szegedi protestáns egyházak közönsége. Gyülekezeti ének után dr. G e 1 e i József egyetemi tanár, a magyarországi unitárius egyház főgondnoka tartott megnyitó beszédet, utána Nagy Piroska főiskolai hallgató Ady Endre • Imádság háború ntán« és »SzeIid esti imádság* cimü verseit szavalta. B e nkóczy Dániel evangélikus főesperes ünnepi beszédében arra mntatott rá, hogy a reformáció nem emberek müve volt, bnnem Isten kényszerítő erejének következménye. Beszélt a próféták vívódásáról és arról, bogy a próféták sem a maguk elgondolásait hajtották vé gre, hanem kényszerítő hálás alatt cselekedtek. Ezután feltette á kérdést, vájjon a mai protestantizmus követi-e ennek az, isteni kényszernek a nyomdokait. Az ünnepi beszéd után Bán Sándor, a tehetséges, fiatal zongoraművész Beethoven Holdfény-szonátáját adta elő nagy fejlődésről téve bi zonyságot. Kiss Fstván tábori főlelkész zárószavai ulán az »Erős vár a mi Istenünk* eléneklésével ért véget az ünnepség. A re'orroc'c'ó enrékünnepe Budapesten Budapest, november 2. Ünnepi hangulatban zajlott le a Protestáns Napok kiemelkedő eseménye, a reformáció emlékünnepe a pesti Vigadóban. A termet zsúfolásig megtöltötte az ünneplő közönség. A kormány képviseletében megjelent Reményi-Schneller ler Lajos pénzügyminiszter, továbbá vitéz nagybaezoni Nagy Vilmos honvédelmi miniszter, Zsindely Ferenc, vitéz Bonczós Miklós. Tomcsányi Kálmán államtitkárok. Az ünnepi beszédet T a s n á d i Nagy András képviselőházi elnök, a Bethlen Gábor-Szövetség elnöke mondotta. Mindenekelőtt azokról emlékezett meg, akik polgári foglalkozásukat, családjukat, otthonukat elhagyva, fegyverrel kezükben, távol véres harcmezőkön őrködnek legszentebb javaink felett. — A hithű protestánsoknak — mondotta többek között — Széchenyi István, a nagy katolikus magyar állított örök emléket, amikor 1ÍM0 október 3-án a pozsonyi országgyűlés főrendi tábláján kijelentette, hogy »nemzetíséhünket a szegény református prédikátorok és a bocskoros nemes emberek viskóiban tartották fenn*. A uagy lelkesedéssel fogadott beszéd után Ravasz László református püspök mondotta el ünnepi beszédét. — A reformáció óriási eseményszövedéke — mondotta Ravasz püspök — tulajdonképpen a történelem egyik legnagyobb kockázatvállalása volt. Atyáinknak választaniok kellelt és ők választottak. Az ünnepélyt Kemény Lajos evangélikus püspök elmélkedése zárta be. ^Házi szegényként« halt meg Erdélyi Náci hajdani gavallér cigányprímás özvegye, a gazdag Mészáros Júlia ( A Délmagyarország munkatársától) A halottak napját be sem várta, még kevésbé a neki annyira fontos novemlicr elsejét, ugy költözött a másvilágra Szeged egykori híres cigányprímásának, Erdélyi Nácinak özvegye, Mészáros Júlia. Régi büszke szegedi polgári családból származott, édesapja Mészáros Pál sütőmester volt: Kömpöczpuszta bérlője, nemkülönben birája. Júlia 18">5-ben született s 12 éves volt, mikor az apja meghalt. Édesanyja nevelte a romantikus hajlamú szép kis lányt és természetesen nem akadályozhatta meg, hogy bele no szeressen Erdélyi Náciba, akit nem csak az ország határain, belül dédelgettek, hanem messze külföldön is. A vagyoni megalapozottság gőgje kidobta a cigányprímást, mikor az kérőként jelentkezett, ellenben Náci, (aki a »Kis* jelzőt is viselte, megkülönböztetésül a nem kevésbé jönevü apjától), megkontrázta a határozatot és szivének tiz évvel ifjabb Júliáját a teljes zenekara segítségével megszöktette. Nagy szenzáció volt ez Szeged életében, kisérte a sablon, a kifagadás, az ellenségeskedés, a szerelmes pár j azért boldog házas életet élt. mig Er-j ból, amely tele van jogi és pénzügyi részletekkel. Kikötötték, hogy ha a házakat lebontják, ugy az álapitvá nyul felajánlott telkeket és a rajtuk levő tartozékokat a város becsű utján megállapítandó összegért köteles megváltani. Ezt kezeli aztán tovább az alapítvány céljaira készpénzben, vagy állampapírokban. Ha pedig a házak jövedelmé nem biztosítaná a város részére a kikötött évjáradékot, általában a költségekei, — a város a többletet megtéríti az alapítványi tőkéből. Az alapítvány céljait csak az az összeg 1 szolgálja, ami megmarad. A szerződést végre 1931-ben megkötötték, ezzel megszűnt az ingatlanok alapítványi minősége s azok becsérté két kezeli Szeged alapítványi vagyon ként. A becsértéket 40.000 pengőben állapitoták meg, amit 15 éven át 2666 pengőjével törleszt a törzslap-vagyon. Erdélyi Náeiné 5000 koronás évjára dekából pedig bírói megállapítással 2331 pengő lett, amit két részletben vett fel, május és november elsején. Ezért emiitettük, hogy a 87 éves matróna nem tndta bevárni a rá nézve fontos dátumot. A város az egyre jobban sorvarié halt egy »házi szegény*. Hogy csa*. •szeretetházi ápolt* volt, az márma-é gasabb distinkció, de tény, hogy ŐZT* Erdélyi Nácinét háziszegénykéni anyakönyveitek el. Éz az. ami hivatalból történ® kiigazításra szorul. Aki évi 2331 pc«gönyi évjáradékot kapott Szeged városától, az semmiképpen sem szegén*/ még kevésbé házi. A hajdani gavalle* cigányprímás is megfordulna a sírjában, hát még egykori Mészáros VM sütémester, akinek parancsoló szavától visszhangzott valamikor Kön* nöcouszta délyi Náci 1893-ban agyonlőtte ma, házakat lebontotta, kapott az anyaggát. Öngyilkosságának igazi okát ma hói is 1655 pengőt, aztán az alapitvásem ismerjük, özvegyéből pedig, aki nyi vagyonból 20.6U0 pengőv értékben közel ötven évvel élte tul, lehetetlen vásárolt 103 darab Nemzeti Bankvolt a szót kihúzni. A nyáron emlékeztünk meg róla. milyen idegesen tört ki. mikor emlékezni szerettünk volna vele a multakról. — Akkor se beszélek, há megfeszül is! — volt a végső kijelentése. Élt magában, magának, három háza maradt azon a területen, amelyet a Somogyi-, a Bajza- és a Nádor-utcák fognak körül s ma már miniatűr park. Az idők folyamán sok kombináció merült fel körülötte, I< ő n i g Péter ide szerette volna építtetni a zeneiskolái, ellátva Szegedhez méltó hangversenyteremmel is. de a nehéz esztendők abbahagyatták a nckikésziilödéseket. Azért a tervrajz mintha megvolna a mérnöki hivatalban. A kis-parknyi terület ugyanis ma a városé. Mészáros Júlia megunta a lakókkal való zsörtölődést (bár az lett az életeleme), a viz előtti épületeken folyton reparálni kellett valamit, a pnrtáj mindig elégedetlen, hát 1915ben felajánlotta omló vakolafn házált alapítványként a Városnak. Kapja a jövedelem tisztán maradt részét elsősorban olyan világháborús munkaképtelen. akiről az állam nem gondoskodhat eléggé, másodsorban tehetséges zenésznötcndék( végül felsöipari iskolás tanuló. Ezzel szemben ázt kötötté ti. Hogy ő élte fogytáig adótól és illetékektől mentesen évi 5000 korona járadékot kap. Halála után pedig rokonának, Erdélyi Antalnak és feleségének — annak, aki túléli a másikai — évi 1000 korona jusson. Olyan bonyolult közigazgatási larészvónyt. Erdélyi Autalék, akik az özvegy halála után élvezhettek volna valamit a vagvonbóL már régen meghaltak. Mészáros Júliának nem maradt senkije Bizalmatlan is volt. alkalmazkodni képtelenül, filigrán kis alakja egyre sorvadt. A lába is eltörött, szédülés érte, október elején valahogyan gondoskodni kellett róla, azért a polgármester bevitette a városi szegény házba, irgalmas nővérek ápolására bízva. Akkor már eszméletlen volt, nem is tért többé magához. A belvárosi temetőben helyezték örök nyugalomra a családi sírboltban, az ura mellé, ahol évtizedek óta be volt vésve a neve márványemlékbúbe: Mészáros Julianna 1855— Most már csalf az idei évszámot kell pótolni és akkor véget ért a hajdani szép regény, mint a világon minden. Nácit annakidején 200 cigány hegedűje siratta, az özvegyéről azt se tudta senki, hogy meghalt Része lehet ebben annak is. amit most nyilvánvalóan hivatalból kell rendbehozni. Ki kerül a szegényházba? A város szegéuye, akinek magáramaradoü ságában nincs senkije. A jo kedves nővérek, profán világi dolgokban járatlanok, mit tudhassák, hogy ki az az Erdélyi Ignácnc, mit jelent a hegedűszó, habár régen eloszlott is az étberbeu ? Odavitték hozzájuk ápolásra, kötelességük ezen tul nem terjed, — hát a halálakor be jel eh lelték vín» indult meg ebből az alapítvány-1 az anyakönyvi hivatalnak, hogy megTatnási ACO-H a „Csatáka szivácvánif" A budapesti Nemzeti Szinház közelmúltban mutatta be Tamásr Áronnak, a legkiválóbb erdélyi Írónak sOalóka szivárvány* cimil színjátékát. Tamási nj darabja* akárcsak az eddigiek, egy kiesi* idegenszerű, egy kissé talányos é* szimbolikus. A *CsaIóka szivárvány* azonban ugy látszik, eredetiségben meghaladja még az eddigi Tamási színjátékokat is, mert — most történt elöször, a budapesti közönség nem értette meg(?) a darab szimbolikáját és furcsállotta » talányokat, amelyeket az erdélyi költő feladott számára. Egyik budapesti színházi lap ez alkalomból interjút csinált Tamási Áronnal. A kitűnő iró igy nyilatkozott darabjáról s a darabnak a közönségre gyakorolt hatásáról: »Nein tehetek róla, ha nem érti* s hiába magyaráznám meg jobban, mint ahogy megírtam. Vagy az » helyzet, hogy nekem van igazam, vagy az, hogy a közönségnek, ezen nem lehet segíteni. Ha neki van igaza, homályos és "em sikerült a mit, ha az irónak, akkor a közönség nézzen meg olyan darabokat, amelyeket megért.* Arra a kérdésre, bogy ncn» volt-e Tamási mondanivalóiban némi kiábrándultság a műveltségből, a városi életből, Tamási így válaszolt: •A darab nem a művéítségröl szól, hanem a félmüvéltségröl. A magunk életéből való menekülés mindig problémája volt az irodalomnak, de ma különöseit lényegbevágó probléma. Mindenki irigyli a másik könnyebb sorsát s ezt a puszta és meztelen irigységet önmaga! előtt azzal takargatja, hogy azon * helyen, ahol a másik áll, ő sokkal több hasznot tudna hajtani a társaidalomnak. Minél kevesebb m u n k á v a 1 elérni a célt. fi a »f e I a d a t«. fiát nem bujtunk mi egy más bőrbe? Nézzen körül. A politika színházat akar csinálni, az író kereskedelmi vállalatnál helyezkedik el. Mindenki másr* vágyik. A boltos, hogy írjon; a* iró csábítják, hogy boltos legyen. S abban, hogy ez van s hogy az emberek nagyrésze ebbe a hibába esik, nem a félműveltség a b fi n ö s ? Nem mennyiségileg értem * műveltséget. Az a müveit ember, akinek a műveltsége biztos alapokon nyugszik. A hegyek közül jött ember meszszire ellát... Tamási Áron is hamar meglátta azokat a hibákat, amelyeket csak a húszesztendős kényszer-elszigeteltségben élt erdélyi remete szerető és féltő szem® láthat ily iiszfdn és leplezetlenül .• • mmmwmm^mmm Olvassa a Délmagvarországol, hirdessen a Délmagyarországban í wmmmmií