Délmagyarország, 1942. október (18. évfolyam, 222-248. szám)

1942-10-31 / 248. szám

< f § BÚTORT résnletre is adok KAKUSZ1 műaszlalos. Kossuth In s-ut. 5. sz. tíatt, udvarban, ahol sajátkészítésű, legmagasabb igényeket is kielégítő bútorok nagy választékban, legolcsóbb íren beszerezhetők _ Az alsóvárosi leventék tábor­tüze. Az alsóvárosi leventecgyesülel Ina, szombaton este pontosan 7 órai kezdettel a .Vöröskereszt javára tábor­közét rendez az alsóvárosi kultúrház­ban. Belépődíj nincs, műsor megvál­tása kőtelező. ** Egy vásárhelyi volt malomigaz­gató mérgezési balesete. Hódmezővá sárhelyről jelentik: Beszállították a vásárhelyi kórházba dr. Bauer László ismert volt malomigazgatót. Megálla­pítást nyert, hogy mérgezési tünetek mutatkoztak rajta. Azonnal gyomor­mosást alkalmaztak és a direktor ál­lapota valamivel javult. Bauer László idegessége csillapítására altatószert nasznált hosszú évek óta. Valószínű, itogy a szevenálból nagyobb adagot vett be tévedésből és emiatt került eszméletlen állapotba. A rendőrható­»ág, amennyiben lehetségessé válik, kihallgatja. Vqk vezet világtalant A Tisza Lajos-köruton a villa­mos sínek mentén knpackodó kőra­kások, sok gondot okoznak a sötét­ségbe borult városban a hasravá­gódást nem igen kedvelő járóke­lőknek. A napokban két öreg em­berke bizonytalankodott s tanako­dott a gyalogjárón. Merre is men­jenek, nehogy a kövekbe ütközze­nek. Fehérbotos vak ember halad el mellettük, a vakok jellegzetes magasra emelt lépésével. Meghallja, hogy miről beszél a két öreg. A hang után igazodva, hozzájuk lép s talán soha nem használt képesség váratlan felbukkanásának önérzeté­vel szólítja meg őket: — Kapaszkodjanak csak" jól be­lém Ismerem az utat, baj nélkül átvezetem. Egy életen át járom már a sötét utcákat. *-oQo—» ORIJRVIIBS Bilin IMI öwSSw.*'"' Klauzál-tér (Kereskedelmi Bank-épület). — Elítélte a biróság a minap elfo­gott szőnyegtolvajt. Vitéz Hárs László törvényszéki egyesbiró pénteken Ítél­kezett Jenei Kálmán szőnyeglopási ügyében. Mint megírtuk, Jenei Gutt­mann Jenő kereskedő Margit-utca 8. szám alatti pinceraktárába tört be a szökésben levő Dobó Antal nevü tár­sával együtt és onnan öt rongyszőnye­get ellopott. A szőnyegeket Jenei Ko­vács János 33 éves lakatossegédnek adta át értékesítés végett. Kovács a Mars-téren el is adta az öt szőnyeget. Jeneit a biró lopás büntette cimén egyévi börtönre, Kovács Jánost pedig orgazdaság bűntettéért 6 hónapi bör­tönre itélte. Mindkét büntetés jogerős. — A TISZA VÍZÁLLASA. A sze­gedi rendőrség révkapitánysága je­lentése szerint a Tisza vízállása október 30-án reggel 7 órakor —70 cm, hőmérséklete 9 fok, a levegő hő* mérséklete 8 fok Celzins volt — Súlyos testisértési ügyek az Ung­váry-tanócs előtt A pénteki nap folya­mán az Ungváry-tanács több súlyos testisértés ügyében hozott Ítéletet. Nagy Rókus csongrádi ácssegédet őü pengő pénzbüntetésre itélte a biróság, mert Csongrádon egy falbontás alkal­1) ÉL MAGYARÖRS Z A G Szombat. 1942. október 31. A sebesült katonákért A Gróf Klebclsberg-iskola Kalász-egyesület 20 tagja Kiss Pálné tanítónő vezetésével meglátogatta az iparostanonciskolában evő kórházat. A sebesülteket kalács­ssal, gyümölccsel, cigarettával ajándé­kozták meg. mx ANYAKÖNYVI HIREK. Az el­f»uH héten született: 11 fiu és 10 leány. Házasságot kötöttek: dr. Takács Kál Min és Némedi Izabella, dr. Renkó Pál és Hibrandt Vanda, Siklós Pál Is Orbán Zsuzsanna, Remenyik József és Jakab Ilona, Merczel Eajos és Sza­bó Anna, Kovács Sándor ás Szabó Ju­lianna, Ábrahám József és Oláh Má­ria. Elhaltak: Zimmer Alajosné 69, Szigeti Károly 11, Bollok János 29, Kószö József 8 bőnap. özv. Roehnyák Bélánc 85 éves, özv. Gazdag András­isi 67, özv. Háncstól Tmréné 55, Gyer­tyánffi Anna 75, Erdélyi Mihály 65. Bállő Károly 74, Huszár Mihályné 29, Zámb'ö Jolán 13, Horváth Julianna 29. Császár Hona 8, özv. Erdélyi Ignácz­né 87, Szabadhegyi János 23, Bálin! József 57, Haslinger Etelka 77, Koltai István 35, Bogár Mihály I, Danner János 85, özv Erdélyi Ferencné 65. Szabó Antal 88, özv Kalapis Istvánné 158, özv. Schillinger Henrikné 69. De­meter Gvula 5, BalAiw Mária 81, Sánta Imre 81. Gzinkus Péter 64. özv Dobó Józsefné 81. Kakuszi István 72. Kovács Istvánné 79. Mítyók" András 57, Már­'on Tstván 22. MarótbT Tstvá'n 61 éves k órában. Kötött, szövött rövidáru üzletemet Táhor u. 3. sz. alá (•dáhivatillal aiomhon) helyeztem át. MSZ MM szenvedett. Az ügyész és a vádlott az Ítéletben megnyugodott. — Vass Sán­dorné Mihaliczky Julianna tanyai asszony 2 és féléves kisgyermeke az anya gondatlansága folytán beleesett egy fazék forró vízbe és 20 napon tul gyógyuló, súlyos égési sebeket szen­vedett. A biróság 80 pengő pénzbünte­tésre itélte, azonban az ítélet végre­hajtását 3 évi próbaidőre felfüggesz­tette. — Farkas Dávid makói férfisza­bó nyolc gyermeke közül a legkisebb, aki mindössze 2 és féléves, leesett egy ülőpadról és a lábát törte. Az apát gondatlanságból okozott súlyos testi sértésért vonta kérdőre a biróság, ./.pribnc n eljárást végzéssel rneg­.j/í'.^oitp lÜs i^á fű? Nyomdai gépmester felvétetik a Szózat-nyomdában, — Közokirathamisitásért háromhó­napi fogház. Márkus János 70 éves fe­rencszállási földműves a részére ki­állított gabonalapról kitörölte a be­Jegyzett gabonamennyiséget és ezen az ... , , ... ,, . alapon hatósági ellátásban részesült. Imaval elmulaszttotta a köteles gondos­Az Ungváry-tanács közokirathatnisi-' sá8ot> támasztotta alá kellőkép tás vétségében mondotta ki bűnösnek |Pf"a faat> igy.az bomlott és maga és jogerősen 3 hónapi fogházra itélte. a1a temette Bódi István 51 éves nap J ° számost, aki súlyos belső zuzodásokat — janik vendéglőben ma flekken és vargabéles. HaJasy-Nagy József: Történeti bevezetés a filozófiába. A magyar in­telligens közönség általában nagyon távol érzi magát a filozófiától. Annyi­ra elvontnak, száraznak, unalmasnak tartja, bogy érdeklődését már csirájá­ban elfojtja ez a meggyőződés. Igaz, hogy a filozófiát nem lehet népszerű­síteni, az is igaz, hogy értelmesen gon­dolkodó embereknek való, azok azon­ban nem élhetnek nélküle. Halasy­Nagy József uj könyve éppen e.zt a réteget akarja megnyerni a filozófiá­nak annak legvonzóbb és legérdeke­sebb részén, a filozófia törtenetén ke­resztül. A nagy gondolkodók egyéni­ségén és rendszerein keresztü1 vezeti be az olvasót a lét mélvséges problé­máiba olyan könnyed, világos, minden müveit ember számára érthető módon hogy a legnehezebb problémák megol­dása is szinte önmagától kínálkozik. A szellem története ez azok számára, akik az anyag durva és kilátástalan­nak látsfeó történetébe nem tudnak be­lenyugodni, Olvasása megnyugvást és szellemi felfrissülést iclent a mai gon­doktól zaklatott világban, — Százzal emelkedett a tanuk &zánia a Vezér-ügyben. Az ügyészségen mée folyik Vezér Ernő és bűntársai rézgá licutalványokkal elkövetett hivatal visszaélési bűnügyének vizsgálata. A legújabban felmerült adatok tisztázá sa további tanuk kihallgatását teszi szükségessé. A kihallgatandó tanuk száma az utóbbi napok során százzal j emelkedett, úgyhogy eddig összesen 1 ezernyocszáz tanú kihallgatása vált szükségessé. — A tábla is megerősítette a tiz­rendbeli betörés tettesének 3 évi fog­házbüntetését BenWJ János 33 éve­gyulai hentessegéd a mult év tavaszán akkori gazdájától, Orovecz József gyulai hcntesmestertől apránkint ello­pott 130 kiló sózott és kolozsvári cse­mi>go«zatonnát, 34 kiló zsirszalonnát szeptemberben pedig a vágóhidról 4-"> kiló zsírt Ezenkívül Békésgyulán 10 különböző helyre tört be és nagy mennyiségű élelmiszert, ruhaneműt és készpénzt lopott el. A gyulai törvény­szék Benkő Jánost 8 évi fegyházra itélte, az orgazdákat pedig 1—1 hó napi fogházzal sújtotta. Fellebbező­folytán a szegedi tábla Elcmy-tanácsa pénteken tárgyalta az ügyet és ugv Henkőnek, valamint az orgazdákra ki rótt büntetéseket jóváhagyta, egvedii1 nz egyik orgazdasággal vádolt Skót cár Mihály 31 éves hentes Ítéletét vál téítatta Wóg, tulajdon elleni kihágás­ban mondva lu őt bűnösnek és bűnt* 'faét 100 pengő pénzbüntetésre nmelte A tintámj«rtojtt jzáj meggöTofjá fogai romlását. A mindennapi fogápolás tehát 07 „eaésnég fontos parancsa­Chíofodon fogpaszta SZ 1NHÁ — Szegedi operaéncke&nő berlini szerződése. Szücsborus Etelka, aki tavaly kiváló eredménnyel végez­te a »Liszt Ferenc« zeneművészeti fő­iskola operatanszakát, megtisztelő meghívást kapott Berlinből. Egyik elő­kelő hangverseny vállalat egy évre szerződtette. Szücsborus Etelka a na­pokban már el is utazott a német fő­városba. A szegedi származású ope­raénekesnő kellemes szopránjában a szegedi közönség is gyönyörködhetett a fogadalmi templomban, amidőn Ha­lász Pál kanonok, plébánosi beiktatá­sán az ünnepi szentmisén énekelt. Szücsborus Etelka három éven ke­resztül Szeged város ösztöndíjas nö­vendéke volt a Zeneművészeti Főis­kolán. A $Z€£€ti 1 ftfüőrmoiiigius Egpesfilel hangversenyeire aiég 7 drb zsöllye, 5 drb elsőrentu ttörszék, 3 drb másodrendű köi ­szék, 2 drb elsöemeleti és 2 drtj másodemeleti páholy kapható. ,/eken kivül bérlet nem jegyezheti riannoma hangversenyen 1. bérlet noveaibei 10-én; ZATHURECZKY EDE a Lorvin-aoszorus .. gedümüvész nagy niagya. hegedüestje Harmónia bérleti hangversenyei. Duett-estek; VÉMETH MÁRIA és pataki KÁLMÁN (Az operaiiodaloii. gyöngyei) GVURKOVICS MARIA és SARUI JÁNOS (Örökszép melódiák) Hegedűs: ZATHURLLZY, SIRi PíOVESAN (A hegedüirodajom t < mekmüvei) Zongora: EDMUND RÖSLKR (Chopin-est), NIKIT A DE MAGA LOFF (A zongorairodalom remek müvei ka má'' Bérjet váltható Harmoniéuái, rász-utca 14 telefon- < A színház heti műsora: Szombat délután: Yén diófa (JtV thes Ferenccel. Ifjúsági előadás. Mérsékelt helyárak.) Szombat este: .Vén diófa (Pelht. Ferenccel.) Vasárnap délután: Vén diófu (Pethes (Plereuoqel. tlejides béls­arak.), .Vasárnap este: Yén diófa (Pe­thes Ferenccel.) Hétfő este: Halottak napján: szünet. Kedd este: Száz piros rózsa. (Munkáselőadás. Rendes helyárak.; Szerdán este: Boronkay lányok (Császár Terka és Pethes Ferenc felléptével. I II. bemutatóbér)et.) Csütörtök délután: Vén diófa (Katouuelőadás Pethes Ferenccel. Mérsékelt helyárak.) Csütörtök este: Boronkay lányok (A-bérlet.) Péntek este: Boronkay lányok lisztviselőbérlet.) Szombat délután: Vén diófa (If­júsági előadás Pethes Ferenccel Mérsékelt helyársk.) Szombat este: Boronkay lányok. Vasárnap délután: Boronkay lá­nyok (Rendes helyárak.) Vasárnap este: Boronkay lányok S/eged sz- kir. város közellátási hivatala. 3091—1942. k. é. szám. hirdetmény Folyó évi november 1-töl, no­vember 10-ig terjedő időre a 40-es zárjegy kerül beváltásra és pedig szelvényenkint 10 dkg. zsir vagy háj, vagv 12 dkjk ofci <-/|ani való Izsirszalonna. Polgármester,

Next

/
Oldalképek
Tartalom