Délmagyarország, 1942. október (18. évfolyam, 222-248. szám)
1942-10-06 / 226. szám
fíeflfl Km to mm 2942. OKtÓber 6. XVIII. Éfl. 226. sz. Havonta 2.50. aeauedevrc 7.20 P KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP INterni ért célt ea ladogatavi szovjet offenzíva U'cbb német térnyerés Sztálingrádban — Friss erők bevetéséve! igyekszik növelni a szovjet a romváros felmentésére indított második offenzívát — Nagy ezredes, honvéd hadosztályparancsnok hősi halála a doni harcokban Saposnvifcov vette át a szovjet hadsereg főparancsnokságát — Göring beszéde a német élelmezési viszonyokról Á vasárnap kiemelkedő eseménye Göring birodalmi marsall beszéde volt, amelyet lapunk más helyén írcszletesen közlünk s amely — miut Ottó von Hcydebreck a Pestben írja — eltekintve a maga különleges tartalmától és tárgyától, berlini megfigyeő körök véleménye szerint politikai jelentősége szempontjából is rendkívül tanulságos, miután lényeges további adatokat fűzött Ribhentrop külügyminiszter, majd a Hitler által elmondott beszédekben foglaltakhoz. A beszéd egyik főcélja láthatóan az volt, hogy világosan a német nép elé tárja a háborús helyzet minden kihatását, illetve azt, milyen döntő befolyásút van a há ború további fejleményeinek az általános helyzetre, másrészről pedig, hogy ez a helyzet minő további követelményeket támaszt a német néppel szemben. Mint a beszédnek különösen erős íenyomást keltő részére mutatnak rá Berlinben arra, amit már Göb. bels birodalmi propagandaügyi miniszter is ismételten hangoztatott és itteni megfigyelő körökben minden kor különös érdeklődést keltett, milyen rágalmak és álhírek terjednek' rancsnokság állandóan az ellenséges oldalról, amelyekkel szemben nem szabad alábbhagynia a német nép felvilágosításának, sőt felrázásának. mert ezt a háborút meg kell nyerni és meg is fogják nyerni* A Igdonofav' csata 'A többi hivatalos jelentésben mint az északi frontszakaszon folyó hadmüveleteknek említett támadások és ellentámadások az itt harcbavetett szovjethaderőknek három nappal ezelőtt befejeződött bekerítésével véget értek és ezeket legutóbbi összefoglaló haclijelen+es »a Ladogn-tó melletti csatának® ttereji. Katonai szakkörök megállapitasa szerint ennek a csatának eredménye az itt bevetett és körülzárt, szovjetosapatoknak telies megsemmisítését jelenti. Az eredmény világosan bizonyítja, ftngy a leningrádi helyzetük megjavítására indított szovjet offenzíva egyáltalán nem érte el célját A szovjet hadvezetőség célja ugyanis itt a* volt hogy Leningrádot fel mára a Szovjet szárazföldi területeivel valami kapcsolatot biztosítani. Az egyes pontokon fennálló helyzetről a katonai szakkörök részéről adott vázlatszerű leirások szerint, a szovjet offenzíva az emiitett célt Ugy akarta elérni, hogy megkísérelte a német arcvonalnak a Ladoga-tóig húzódó ivét északról és délről indított támadásokkal betörni, hogy azután a Leningrádot fenyegető német, frontrészt teljesen felgöngyölje. Ezeket a támadásokat azonban a német ellentámadások eredményesen elháritottákAmint a német megállapítás mondja, az összeütközések csúcspontja a Leningrád délnyugati oldalát védő, de egyúttal a német erők részéről fenyegető Schlüsselburgnál fejlődött ki, azonban az emiitett hivatott katonai magyarázók nem nyújtanak felvilágosítást arra nézve, vájjon értek-e e] és minő térnyereséget a szovjet erők az itt lefolyt elkeseredett támadásaikkal. Ezeknek a hadműveleteknek során alakult ki azután a német ellentámadások eredményeképpen a ladogatói csata, amely a hadseregfőpajelentésélien foglalt végződött. A most fennáló helyi viszonyokat illetően csak annyit közölnek, hogy maga a Ladoga-tó ez idő szerint még szovjet kézen van. A hivatott katonai magyarázók megállapítása szerint a német ellentámadások és a sikeres német bekeritő hadmüveletek ellenére sem állott be lényeges változás a leningrádi frontszakasz heyzetében. Silalinorvcl Amit a Sztálingrád körül fennálló helyzetet illeti, az itteni tevekénységet esősorban a város védelmében tovább délről folyó tehermentesítő ujabb szovjet támadások jellemzik, ami a támadások állaudó és mondtat elkeseredett voltát tekintve, a legkülőzzön. Ha azonban ellenfeleink! tettei következtében nehézségek állnak eő, mindenkinek tudnia kell, ki fog éhezni, Németország azonban semmiesetre sem. A birodalmi tábornagy ezután igy folytatta; — Ha valaki dolgozik, ennie is kell 8 nekünk több mint hatmillió idegen munkásunk és több mint ötmillió hadifoglyunk van, akikről gondoskodni kell. Ez azt jelenti, hogy a termelési küzdelmet még tovább kell fokozni. Most, miután a termelést világosabban áttekinthettem, felkértem Backer államtitkárt gondoskodjék a jövőben arról, hogy a légitámadások által fenyegetett területeken a husadagot további 50 grammal emeljék. Már ma szorgalmasan azon dolgoznak, hogy a német népnek karácsony ünnepéré egészen jelentős pótlást nyújthassanak húsban, lisztben és remélhetőleg más ilyesmiben i*. Az ellenségnek, arra az érvelésére, hogy a német néphangulat annyira megromlott, hogy még a tél beállta el&tt valami balzsamot kellett neki adni, a birodalmi tábornagy ezeket eredménnyel világosabb bizonyitéka annak, hogy j szovjet részről minden lehetőt elkö — Ellenségeinknek csak annyit mondhatok: Ez a balzsam érintetvetnek és minden idevihető erők lcnüi ^ mar ad az egész háború még meg is növekfolyamún, sőt szik. igénybevesznek, hogy Sztálingrádot minden lehető módon tovább tartsák. Az első déli tehermentesítő tá- — Eredeti parancsok vannak kcmadásokhoz, mint ismeretes, uz.,<;cluk kuZoU — Ldjialia emelkedett északi szakaszról idevont szovjet. ha"«uU. I' ^ Xtl* J kui legi laiKiiaiok azt aula parancsba, erőket is felhasznaijak, ugyanúgy. üogy atím a üiüJorus ipai a lontos, namost is, a szovjet hadvezetőség a ueui a lakónegyedek elpusztítása, tuVolgán lehozott uj erők bevetésével! nek az uruak a nemet lakosság me&feigyekszik a második felmentő. o£- iemlitese, asszonyok es gyermekek feuziva erejét növelni. Göring beszéde Berlin, október 5. Göring birodalmi tábornagy az aratóünuep alkalmával vasárnap a Sportpalotáhau magas kitüntetéseket adott át parasztoknak és mezőgazdasági műn. kásvezetöknek, akik kiilönöns érdemeket szereztek Németország és Európa élelmezési szabadságának biztosítása körül. Ezután Göring birodalmi tábor, nagy szólásra emelkedett; — A negyedik háborús év elején állunk — hangsúlyozta bevezetőjében — s ezőrt a nemzet ünnepeit többé nem ünnepelhetjük meg olymódon és olyan mértékben, miut a békeidőkben tettük. A birodalmi tábornagy hangoztatta, hogy nyiltan megmondja a német népnek, milyen élelmezési helyzetre számithat a következő évben. Hangoztatta, hogy a világháború szörnyű tapasztalatai közfii mindig szemei előtt lebegett a kodást folytattak, amely kiegyenlítette az eső két kemény tél következtében beállít terméskieséseket, Abban a pillanatban, amikor az általános helyzet megengedi, a fejadagokat ismét felemelik. A zárlat és a kiéheztetés, amire az ellenség egykor számított, meghiusuit bombázása lontos. ivleg iclieiuek rola gyózódve, hogy mindcu emberileg iebetö eröleszitest megleszünk, bogy a legi tamadasok aldozalainak beiyzetcu konnyitsünk. — Jelenleg azonban a légifegyvernem harcának súlypontja is keleten van, de ha keleten levertük az ellenfelet, akkor ismét jelentkezünk Angliában. Megállapította ezután Göring, hogy német resziöl egyedül a Führer, a nemet véderő szervezőjének személye és •Miawfctas a német nyomás alól,Szárlat félelmes kísérlete és ezért %'kwtEH>6is igyekezzék sza-f ideiében megfelelő készleteazdáiA megszállott területek élelmezési\ hadvezéri lángesze adja meg a nagy bar a propaganda gyakran nyiltan |re Egyenesen nevetségesek a tulolualhangoztatta, hogy a megszállott te-jról terjesztett hírek, amelyek szerint rületek élelmezési helyzete igen ne. I Németországban a Führer melleit vahéz, a valóságban ez a helyzet egy. általában nem volt olyan rossz. Igaz. hogy mindenütt jegyeket vezettek be, azonban amit a jegyek.-e kapnak, az csupán kiegészítése és e területeken az emberek főként zugkeresedclcm utján látják el magukat. Éppen ezért eltántorít hatatlanul rag- szkodik ahhoz az a.ap-tvhez, hogy az ellátásba*1 először és mindenekelőtt a néne* r'p 4il Igen sokat tesz abban a tekintetben, hogy a német fennhatóság alá került területeken a lakosság néllami tábornoki parlament álk. _ Az eljövendő tél is nehéz követelmények elé fog állítani _ folytatta a 'birodalmi tábornagy —, de ezt már könnyebb lesz elviselni, mint az e.viselni, mint az előző év telét, mert előkészültünk és veszélyeivel szemben védetlek vagyunk. De a szovjet az elmúlt tél legnehezebb körülményei között sem tudott egyetlen szerény taktikai jelentőségű sikert kiharcolni. _ S mi lenne a német nép sorsa -* végezte beszédét Göring birodalmi tábornagy —, ha nem nyernék meg ezt a harcot? ElpuszUlabák a német népet (MTI)