Délmagyarország, 1942. október (18. évfolyam, 222-248. szám)

1942-10-27 / 244. szám

Vasárnap npill meg a közkúrház lettesen átalakított sebészeti osziálija demokrácia igazi kápolnája a müiO" — mondotta dr. Pálip Jozset polgármester (A Délmagyarország munkatársá­tól) Két teljes hónapon át folyó munka után elkészült a közkórház sebészeti osztályának teljes átalakí­tása és modernizálása s az uj kön­tösbe öltözött sebészetet vasárnap 'déli 12 órakor mutatta be dr. Hedry Miklós, a kórház sebészeti osztályának főorvosa a meghivott vendégeknek. A bemutatón résztvett dr. Pálfy József polgármester, vi­téz dr. Tóth Béla tisztifőorvos, Dékány Sándor, a városi szám­vevőség főnöke, dr. Ivanovits György egyetemi tanár, dr. Szlá­vik Aladár OTBA főorvos, dr. Széli Pál ezredes orvos, dr. Po­gány István OTI orvos s dr. Ko­vács Kálmán igazgatófőorvos ve­zetésével a közkörház orvosai teljes számmal. rA közkórház sebészeti osz_ tályának átalakítását és rendbeho­eását az tette szükségessé, hogy az utóbbi időkben mind gyakrabban merült fel kifogás a főépület emele­tén elhelyezett osztályban tapasztal. Kató helyzet ellen. Dr. Hedry Miklós osztályvezető sebészfőorvos javasla­tára és részletes előterjesztésére a város hatósága biztosította a mun­kálatokhoz szükséges hatezer pengő rendelkezésrebocsátását s még a nyár folyamán megkezdődött Hedry főorvos tervei szerint az átalakítási munka. Ez alatt az idő alatt a sebé­szet az épület földszintjén szűkre szabott keretek között működött s az ujjáalakitott emeleti helyiségek­ben vasárnap kezdte meg ismét a működését. A hivatalos keretek között rende­vett megnyitó ünnepségen dr. Hedry Miklós köszöntötte a megjelent ven­dégeket Köszönetet mondott a vá­ros hatóságának a tanúsított áldo­zatkészségért s közölte, hogy az osz­tály és a sebészeti műtőterem töké­letesen modernizálva készen áll s ma már sem eszményi, sem gyako:-iaii szempontból nem hagy kívánnivalót. — A mai rendkivüli anyagi ne­hézségek miatt már-már megold­hatatlan problémának látszott a műtő restaurálása — mondotta Hedry főorvos — s hogy mégis megoldódott, ezért a hála elsősor­ban a polgármester urat illeti, aki bölcs elhatározással és a betegek sorsa iránti emberi megértéssel el­rendelte a munkálatok haladékta­lan megkezdését. Kiemelte, hogy a műtőteremben azóta, amióta ő az osztály vezetője, több mint 15 ezer műtét folyt le. A szám nagyobb, mint a város lakos­ságának 10 százaléka. Az operatőr felelősségteljes munkájának sikeres lendületet ad, ha a műtőterem tö­kéletes és modern, ami most már ""sgvalósult. — Most, amikor minden segéd­eszköz rendelkezésemre áll a műtő mlodernségével, tisztaságával, vilái­gosságával, kétszerezett ambícióval ás fokozott emberi energiával fo­gok operálni és ifjú sebészgenerá­ciót nevelni, tovább dolgozni azért, hogy Szeged város fontos kőzegész maga után, — fejezte be szavait Hedry főorvos. P á 1 f i József polgármester vá. laszában hangoztatta, hogy az át­alakítás megtörténtéért minden el­ismerés és köszönet dr. Hedry Mik­lós odaadó és lelkes fáradozásait illeti. Az ő alkotó ereje tette lehe­tővé a sebészeti osztály megújho­dását és ezek a falak és ezek a be­rendezések hosszú időre hirdetni fogják az ő tetterejét. A demokrá­cia igazi kápolnája ez a műtő, ahol lehullanak az emberek közötti vá­laszfalak s mától kezdve hivatása magaslatán tudja teljesíteni ember­baráti nemes feladatát, — mondot­ta a polgármester. A megjelent vendégek ezután! tetben. végigjárták az osztály összes helyi, ségeit és meleg szavakban fejezték elismerésüket Hedry főorvosnak. A nagymütő egészen a menyezetig világoszöld szinü márványüvegge? van borítva, a műtőasztal fölé ha talmas árnyékmentes műtőlámpái szereltek. A terem légvédelmi eiső­iitésének kérdését szeberney szer kezettel oldották meg s ez lehetővé teszi a pillanatok alatt történő tö­kéletes elsötétitést s azt, hogy eset­I if g riadó esetér. is lehessen operái ni. Az átalakított különszobák csi­nosak. barátságosak, mindenben a jó izlés is a gondosság jelentkezik. A folyosók, a kórtermek ragyogó tisztára vanak átfestve, a falakat a nagy sebészprofesszorok, Koch Emil, Bilroth Tivadar, Dol­li n g e r Gyula, Balassa János, Semmelweis Ignác dombormű­vű plakettjei diszitik. Az átalakítás és rendbehozás folytán a szegedi közkórház sebé­szeti osztálya és műtője országos viszonylatban is az első helyen le­Ivők közé emelkedett minden tekin­A KormanvzO ur arcttápftieh leleplezése az alsáíanuai Gazdasási Egyesületben Dlszguűlás a gazdasági év Deíejezese atftaímabol (A Délmagyarország munkatársá­tól) Szép ünnepség színhelye volt vasárnap Szeged-Alsóközpont. A 10 órai nagymise keretében áldotta meg dr. Balogh István plébános egy aranylakodalmas házaspár: P a k a y» András és László Ilona frigyét. Az idős házaspárhoz a plébános megható beszédet intézett, kidom­borítva azt, hogy a római katolikus egyház már régen megoldotta az öregségi biztosítást, amelyről mos­tanában tanácskoznak a szociális vezetők Példa erre ennek az arany­lakodalmas házaspárnak a sorsa, akik még munkabírók vtoltak Dobó Ferenc gazdasági munkásai voltak s most, öregségükre az igaz keresz­tényi szellemtől áthatott gazda gon­doskodik róluk. Az egyház alapi­tója: Krisztus Urunk ezt az öregségi biztosítást felebaráti szeretetnek ne­vezte ... Az öreg házaspár megáldása után a hivek átmentek az alsótanyai Gazdasági Egyesület székházába, amelynek nagytermében folyt le a Kormányzó ur arcképének leleple­zése, a gazdasági év zártmnnepé­Ivének keretei között. A záróünnep és királyunkul, mint Krisztus Ki­rályt, ngy a nemzeti életben se le­gyenek idegen utak és eltérő célok. Csak egy vezér, egy parancsoló le­gyen: Horthy Miklós kormányzó urunk, akinek képét most a Gazda­sági Egyesület tanácstermében ün­nepélyesen elhelyezzük, — mondot­ta a plébános, A KALOT és a KALASz tagjai ezután Pohárnok Jenő »A nem­zet utjai® cimü hatásos színdarab­ját adták elő. A szinmü a bevonul­tak hozzátartozóinak megsegítését propagálta nagy siker mellett. A Himnusz eléneklésével fejeződött be a diszgyülés amejyet követőleg egy. tálételes közebéd volt. A közebéden több pohárköszöntő hangzott el Wagner Gyula műszaki tanácsos dr. Balogh István plébános érde­meit domboritota ki és világi vonat­kozásban is annak szükségét han­goztatta, hogy — mint az egyházi vonatkozásban Alsóközponton fenn­áll —, a legkiválóbbakat küldjék ki a tanyavilágba. Dr. Árendás György aljegyző, közigazgatási vezető felszólalásiban figyelmeztette a gazdákat arra, hogv D K L M A G Y A K U tt x L A L Kedd, 1942. október 27. nak szép eőladásában, majd Ta­nács Sándoi a Gazdasági Egyesü­let elnöke megnyitotta az ünnepi diszgyülést. A diszgyülés szónoka dr. Balogh István plébános volt, aki a gazdasági évzáróval kapcso­latban rámutatott a gazdák kötele* zettségeire azokkal szemben, akik­nek hozzátartozói a fronton küWe­nek. Ezt a kötelezettséget a világi hatóságok bajtársi szolgálatnak ne­vezik, az egyház felebaráti szerétet­nek nevezi már 2000 óv óta. — Ma, Krisztus Király ünnepén különösen hangsúlyozzuk, hogy ségügye a sebészeti téren is kif 'gá-; amint a vallási és "rkölesi életben solra valót semmiben se hacvion nem ismerünk el mást vezetőnkül egyes társadalmi rétegekben ellen­érzést támaszt s ez a háború végén minden bizonnyá] a gazdatársada­lomhátrányára üt majd ki. V a r g a Mátyás iskolaigazgató pohárköszön­tője után Tanács Mihály gazdál­kodó a tanyai kisvasuttal kapcso­latos panaszokra mutatott rá. Visz­szaélnek a közönség jóhiszeműségé­vel s a tanyai lakossággal szemben fölényesen és türelmetlen goromba­sággal viselkednek. Dr. Balogh István plébános is felszólalt és a feketepiac elleni küz­delem szükségességét hangsúlyozta. A közebéd Tanács Sándor köri elnök zárószavaival fejeződött be. HIREK Szegedi utmutató A Somogyi - könyvtárban é« az egyetemi könyvtárban vasárnap és ünnepnap kivételével könyvtárszol­gálat A Városi Múzeum egész évben nyitva. Szolgálatos gyógyszertárak: Bar* csay károly Tisza ' Laos körut 32j Bulcsú Barna Kálvária-tér 7, dr. Lőbl Imre Grót Klebelsberg-tér 4, Moldván- Lajos Újszeged, Vedres n. Selmeczi Béla Somogyitelep IX. n. 489. Városi Szinház; Vén diófa. Mozik műsora. Belvárosi Mozi. Asszonyszív... Korzó Mozi: Szerelmi vihar, Széchenyi Mozi: Virrasztás. —oQo— ELSÖTÉTÍTÉS: ESTE FÉL 9 KOR, —oOo— — Tasnádi Nagy András és Ravasz László beszél a reformáció emlékünne­pén a Vigadóban. A IV. Országos Pro­testáns Napok keretében rendezendő reformáció emlékünnepét október 31-én Tasnádi Nagy András nyitja meg. Az est ünnepi szónoka Ravasz László re­formátus püspök. Az ünnepélyen Ké­kén András evangélikus lelkész imád­kozik. Az ifjúság nevében Kereki Gá­bor szól, mig a záróbeszédet Kemény Lajos evangélikus esperes mondja. Zsoltárokat énekel a Baár—Madas re­formátus leánygimnázium énekkara, költeményeiből felolvas Túrmezei Er­zsébet, énekel Palló Imre, az Opera­ház örökös tagja. Nagy érdeklődés nyilvánul meg a november 4-iki pro­testáns irodalmi és müvészest iránt. Közreműködnek: Enyedy Andor refor­mátus püspök, Zsindely Ferenc állam­titkár, Kós Károly iró, Tasnády Hona, a Nemzeti Szinház örökös tagja, Ba­silides Mária, az Operaház örökös tagja, Lehtay Árpád, a Nemzeti Szm ház örökös tagja, ditrói Csibv József zongoraművész, Hosszú Zoltán, a Nemzeti Szinház tagja, Dullien Klára hegedűművész, vitéz Pongrácz István zongoraművész, a Bud«i**1ti Protes­táns Énekkar Adám Jenő és n Buda­pesti Szimfóniku? Levente, nekar Csá­ky Nándor karnagy vezetésével. Az irodalmi est este 6 órakor kezdődik a Magyar Művelődés Házában. Jegyek 60 fillértől 6 pengőig kaphatók az Or­szágos Bethlen Gábor Szövetség köz­ponti irodájában (IV., Semmelweis-u. J7., J.) és a Magyar Művelődés Háza pénztáránál

Next

/
Oldalképek
Tartalom