Délmagyarország, 1942. szeptember (18. évfolyam, 197-221. szám)

1942-09-01 / 197. szám

DElMflUYAKOKSZAR Kedd, 1942 szeptember 1. — Hazahozzák a hősi halált halt ffr. Csányi András holttestét. Hétfőn teggel a felsővárosi minoriták tem­plomában engesztelő szcntimseáldoza­lot mutattak be a bőst halált balt dr. Csányi András páncélos főhadnagy leikijidvéért. A patinás templom mély csendjében ott voltak a szülők, akik egyetlen fiukat vesztetlék el és ott voltak a barátok, a sporttársak. Ott volt. mindenki, aki becsülte és szeret­te ezt a halkszavu, szorgalmas, lelki­ismeretes fiatalembert. Az egész tem­plomi gyülekezet imádkozott az idegen földben pihenő Csányi András lelki­iidvéért, Dr. Csányi András augusztus 18-,-in életerősen, tele harcikedvvei, a jobb magyar jövőbe vetett hittel in­dult páncélosai élén a győzelmes ro Immra. A fergeteges, diadalmas roha­mot nem állíthatta meg ember, nem allifhatta meg a röpködő gránát, a páncéltörő tűzzápora, mégis megtor­pant. Az orvtámadó ellenség, alatto­mos oknáia leselkedett a harcmezőn. Az akna felrobbant, a páncélkocsi seb­zetten megállt, páneélfaJai kiDyiltak és a repeszek pusztitó munkát végez­lek. Dr. Csányi András főhadnagyot súlyos sebbei emelték ki bajtársai a kocsi roncsai közül és néhány órán be­üli már a poltavai hadikórház műtő­asztalán feküdt a szegedi fiatalember. A gyors beavatkozás, a bravúros mű­tét már nem segíthetett; a fiatal test iirelinesen feküdt a kórházi ágyon és a hős magyar lélek elszállt, hogy a k'gi'etsőtib ítélőszék előtt igazolja, az uj Európáért, a boldogabb jövőért a mi fiaink is vérüket áldozzák és vé­res. ajakkal is hirdetik az igazság el­jövetelét. Csányi András néhány hó­nappal ezelőtt Szegeden járt, mindenki szeretettel vette körül és elhalmozta gralulacióval. A mellén már ott dí­szelgett a Szignum Laudisz. Büszkén íjságoita, hogy rövidesen ismét ki­megy a frontra. Századosi kinevezés előtt állott. Mielőtt kiment volna a arctérre, Budapestről levelet irt szü­leinek. Mindenre kiterjedően irt nekik, megnyugtatta őket, de a hőslelkü ka­lona gondolt a legrosszabbra is; ha nem jönne haza többé; intézkedjenek, hogy teste hazakerüljön és a szeretett magyar földben pihenjen. Dr. Csányi András szülei most illetékes helyhez fordulnak, bogy fiuk utolsó kívánsá­gát teljesítsék. A Szent György-utca 13. szám alatti báz egyik lakásában két árván maradt öregember fogadja az őszinte részvétlátogatókat. — A Törzsökös Magyarok bűnvádi feljelentése egy nevükben kiadott aljas hangú apokrif körlevél miatt. Buda­pestről jelentik: Az utóbbi napokban számos közéleti férfiú >'Törzsökös Ma­gvarok® aláírással egy géppel sok­szorosított körlevelei kapott, amely­nek ismeretlen szerzői kérdés és fele­let formájában megismétlik egy régeb­ben megjelent aljas hangú förmed­vény tartalmát. P. Ábrahám Dezső volt miniszterelnök, a Törzsökös Ma­gvarok Táborának' elnöke ezzel kap­o.-nlatban a következő nyilatkozatot lelte: >A Törzsökös Magvarok Tábo­rától teljesen távol áll az az eléggé el nem ítélhető alantas hang, amit is­meretlen egyének nevünkben a Tör­zsökös Magyarok aláírással használ­tak. Mihelyt erről az esetről értesül­tem. a budapesti főkapitányságon nyomban bűnvádi feljelentést tettem ismeretlen tettesek ellen. Egyúttal ki kell jelentenem, hogy ezt az alantas lmngu förmedvényt nem szerkeszthet­te más, csak az. aki a Törzsökös Ma­gvarok gondolkodásától és a magyar nemzeti eszmétől teljesen távol áll és aki a mi igazi magyarságunktól feli­tett uj Magyarország felépítésének ki mondott ellensége.® — Villával követett ej 5nc\okos­ságot. Hétfőn délután háromnegyed 1 órakor a Zoltán-igca 16. szám alá bjv­•ák k' a mentőket Csutora Dezső 24 eves fiatalember pngvilkossági szán­dékból egy hegyes evő villával b'almel. lét összeszurkálta. A sebészeti kiiní kára szállították. t Zsúfolt ház, hatalmas siker a kívánsághangversenyen Ünnepi diszbe öltözött közönség tapsolta végig lelkes örömmé1 héttői: este az újszeged! kendergyár kíván­sághangversenyét. A kendergyár >tte­niény«-dalköre a hadbavonultak javá­ra rendezte meg a nemzeti gyász miatt legutóbb elhalasztott kivánsághang­versenyt, amelynek ügyesen és friss ötletekkel összeállított műsorán a leg­népszerűbb és legváltozatosabb sza­mok szerepeltek. A kánikulai bőség ellenére is zsúfolásig megtelt a szín­ház nézőtere. Úgynevezett »néma he­lyek® is nagy szamban keltek el és a közönség áldozatkészsége révén ven­dégül lafhatta a rendezőség sebesült honvédeinket, akik közül többen fel­kötött karral, ápolóuövérek kíséreté­ben jelenlek meg helyelken és igen jól szórakoztak a kivánsághangverseny alatt A szinpad ünnepi díszben vária a közönséget háttérben az ujszegedi kendergyár stilizált látképévei, két oldalt a baráti hatalmak lobogóival, valamint nemzeti színeink p.ompájá­val. A műsort a »Remény<-daikör nyi­totta meg, kiemelkedően precíz és ha­tásos korusszámával. Utána lior­k i l s Erzsébet kellemes előadói mo­dor aban Gyóui-verseket-szavalt majd Perédy Magda csengő szopránján üankó-nótákat énekelt Sok kacajt és tapsot váltott ki Martin Djemil Antal, a hires »Martinophon« uevü éterhangszer feltalálója ördöngös in­strumentumának megszólaltatásával. Kovács Mária magyar dalokkal szerepelt szép siker mellett; Boldi­zsár Kálmán és cigányzenekara kí­sérte. Pártos Gusztáv, a neves fő­városi -színész mclodramatikus jele­nete is őszinte tetszéssel találkozott, ugyanígy a nagyon tehetséges M a ­gvar Ferenc őrmester és Bercze­i y Ferenc xylophon—harmonika kettőse. Rendkívül mulatságos és ked­ves volt Schüszler Ferenc, Do­monkos Kálmán, Pető Béla és Batky Kálmán vokál-kvartettje. Az ötletes "törökök® sok tapsot kaptak. A műsor kiemelkedő száma Sza­b ó Ilonka Strauss-koncertje volt. Az ezüstcsengetyü-hangu fiatal koloratur­énekesnő a "Tavaszi hangok<-kal és a "Csengetyü-áriával® varázsolta el hallgatóságát. A honvédzenekar F r i c s a y Ferenc karnagy művészi vezetésével Liszt­rapszódiát játszott lelkes siker kísé­retében. Szünet után ismét a honvédzenekar négy indulót játszott, majd a »Re­mény«-dalkör hatásos szereplése kő­vetkezett. László Imre magyar nó­tákat énekelt, utána a közönség ked­v-erce: Rácz Vali ismert és népsze­rű énekszómai következtek. Martin Djemil Antal hangutánzó számai ismét nagy tetszéssel találkoztak; Já­ray József, az Operaház tenoréneke­se a "Mosoíy országa® nagyáriáját és Tosca "Levéláriáját® énekelte el sok lapssal kisérve. Mészáros Agi, a szegedi közönség kedvence bájos jele­nettel örvendeztette meg a sziveket, végül a "Reménvt-dalkör ujabb sike­res száma zárta be a műsort. A kivánsághangverseny lelke és a humor, kacagás ellető eleme Kővá­ry Gyula volt, a népszerű, kitűnő kon­feranszié', akinek magánszáma is kitö­rő sikert aratott. —oOo—' — 'A szeptemberi pelróleumfej­arlag. Szeged város közellátási hi­vatala 411/1942. szám alatt közli: A petróleum forgalma és szabályo­zása tárgyában kiadott rendeletek alapján az 1942 szeptember hóra egy-egy háztartás részére kiadható petróleummennyiséget 2' literben ál­lapítom meg, igy a petróleumutal­vány 5. ss. szelvényére 1 liter, 6. sz. szelvényére is 1 litert tartozik a ke­reskedő kiszolgálni. — Felvétel a Zsófia Napközi Otthon óvódájáha. A Szegedi Katolikus Nő­védő Egyesület székházában, Koroná­idra 18. szám alatt a Zsófia Napközi Otthonban az augusztusi szünet után szeptember 1-én nyilik meg az óvoda, amelyről az érdekelt szülőket értesít­jük. Felvételek az óvodában szeptem­ber 1-én reggel 8 órakor kezdődnek. — Szentesen virágzik az orgona. Szentesről jelentik: Vecseri Sándor felső-párti református tanító udva­rán virágba borult a lila orgonafa. Teljes pompájával áll a Fa s az egészen tavaszias virágok illata elárasztja az udvart. Hosszú ősz leszi — mondják a tapasztalt öre­gek. — A tolvaj megoszt* büntetés nél­kül, az orgazdákat elitélték. Nagy sze­rencséje volt Joó József 19 éves sző. regi gazdasági cselédnek, aki lonás­sal vádolva került hétfőn délelőtt Mol­nár István törvényszéki tanácselnök, egyesbiró elé. Ga'dájától, Kozma Jó­zsef szőre,gi gazdálkodótól ellopott eigy vásfurdancsot és azt eladta Gyu­ris János szöregi lakosnak. Egy más alkalommal két wák kukoricát emeli el, ezt pedig Gyuris felesége vásárol­ta meg tőle. A tárgyaláson beigazoló­dott, hogy G'ynrisék tudták, hogv Joó József lopott dolgokat kínál eladásra, ezért sz orgazdaság lén ve beigazoló­dott. Mielőtt a bíró Ítélethozatalra vo­nult vissza, érdekes fordulat 'örtént: Kozma József váratlanul visszavonta a volt alkalmazottja ellen emelt vá­dat és meghnesátntta .Toó József bű­nét. Tekintettel arra. hogv szolgálati lopás csak a károsult feljelentésére büntetendő cselekmény a feljelentés visszavonása következtében az eliá­rást Joó ellen he kellett szüntette. Gvurís Jánost és Gvuris .T-ínosnét el­lenben orgazdaság vét«égébpn mon­dotta ki bűnösnek a bíró és a házas­párt egv-eovheti fogházra ítélte. — Leesett * traktorról. Hétfőn dél­után 4 órakor jelentették a menlők­nek, hogy Hajdú Lajos kiskundorozs­mai lakos a Petöfi-nt 24. számú ház előtt munkaközben egy traktorról le­esett és a gép alá került. A mentők sulvos zuzódásokkal, életveszélyes ál­lapotban szállították a sebészeti kli­nikára. — A volt fogházigazgató védi mint ügyvéd volt fegyencét. Beregszászról jelentik: Ritka érdekes bünperben ren­delt el ujrafeivételt a beregszászi tör­vényszék. Még 1917-ben lörtént, hogy a beregszászi postán feladtak egy 300 ezer aranykoronát tartalmazó levelet, azonban a levél még azon éjjel eltűnt a postáról. Ekkor letartóztatták. Végh József 18 éves postagyakornokot és édesanyját Végh eleinte tagadott, de később beismerte a lopást, azonban ismét pár nap multán visszavonta be­ismerő vallomását és elmondotta, hogy két cellalársa tanácsára vallott csupán beismeröleg, abban a hiszem­ben, hogy édesanyját erre szabadonbo­csátják. Véghet akkor hatesztendei fegyházra ítélték, büntetését Vácott ki is töltötte. Időközben a cseh meg­szállás alatt megkerült az ellopott 3ü0 ezer korona. Amikor ugyanis a pénz lebélyegzésére került sor, valaki be­hozta a feljegyzett számú papirkoro­nákal. Az illető gyanút fogott és el­tűnt, de a pénz megvolt A csehek alatt Véghnek nem volt módjában ujrafei­vételt kérni, most keresi tehát elvesz­tett becsületét, mégpedig dr. Ilusztek Lajos budapesti ügyvéd ulján. Érde­kes, hogy Rusztek abban az időben, amikor Végh Vácott fegyházbünteté­sét töltötte ki, a váci fegyház igazga­tója volt... — Beiratkozások a kereskedőtanonc­iskoiáha. A Szeged-városi kereskedő­tanonciskolában az 1942—43. tanévre beirások a piaristagimnázium I. eme letének 19. számú tantermében a kö­vetkező napokon lesznek megtartva; Icánytagozat részére szeptember 2-án, azaz szerda délután 3 és 6 óra között Fiutagozat részére szeptember 2-án, azaz csütörtökön és szeptember 5-én, azaz szombaton délután 3 és 6 óra kö­zött. 238 — Hódmezővásárhelyen forgatják Bibó Lajos >Juss® cimii filmjét. Hód­mezővásárhelyről jelentik: Bibó La* jos, a kiváló iró, filmet irt »Juss« ci" mü drámájából, amelyet annakidején a Nemzeti Színházban mutattak be nagy sikerrel. . Amint ismeretes, a >Jussé cselekménye az iró szülőföldjén, Hód­mezővásárhelyen játszódik, ezért Bi­bó kívánságára a gyártást végző film­vállalat Vásárhelyen készíti el a film külső felvételeit. Bibó Lajos vezetésé­vel bizottság utazik Vásárhelyre éa kiválasztja azt a helyet, azt a tanyát, Bibó ulniutatása szerint, amelyik ta­nyán a felvételeket elkészítik. — Meglopta a nagyanyját, özvegy Balassi Sándorné szegedi lakos felje­lentést tett a rendőrségen unokája. Varga István napszámos ellf-n, aki beteken át rendszeresen lopkodta. A feljelentés alapján a detektívek clőái« litották Varga Istvánt, aki bevallot­ta, hogy egy ballonkabátot, egy tiői kabátot, két pár női ci­pőt, kilenc darab mosószappant, zsirjegveket, légvédelmi fecskendőt és igen sok apróbb háztartási Cikket tu­lajdonított el nagyanyjától. A hallon­kabátol, cipőket és a mosószappant 13 pengőért eladta egy zsibárusnak. Mi­kor nagyanyja rájött « lopásokra, megfenyegette, hogy ha feljelenti, olyat tesz, bogy slatáriális bíróság elé fogják állítani" A sötét fenyegetőzés beváltásában a detektívek idpjében való fellépése akadályozta meg Varga Istvánt, akiről azt is megállapították, hogy hosszabb ideig volt javi'ó inté­zetben is. őrizetbe vettek és átkísérik' az ügyészségre. Hasbaszurta a barátja, l'óth Ist­ván királyhalmi kőműves egy kő­rnüvestársávat baráti iddogálás köz­ben összeveszett. A civódasból vere' kedés lett, Tóthot a barátja hasba­szúrta. A mentők a verekedés áldoza­tát rendkívül súlyos állapotban a se­bészeti klinikára szállították. Ingatlanforgalom özeged varas területen vj-íz augusz­tus 21-tol 29-ig a kővetkező íugatla­uok. cseréltek, gazdát: Dr. Redcr ivaroiyné eladta Nagy Gy. István és nejének Pillich iválman­u 19b. hazat, leö n. öl kerttel, 179 K kat. tjővedelemmel es 160 P evi ház­bérjövedelemmel, 11.500 P-ért. Dr. Rácz Béla eladta dr. Redet Károiynénak Pillich Kalmán-u. 20, sS. hazát, 300 n. öl szöllövet, 3.12 K kat. tjövedelctnmei és 500 P évi házbér­jövedelemmel, 22.500 P-ért. Timár János eladta Lukács Fe­rencnek Somogyitclep 123. sz. házát, 260 P évi házbérjöveedlemmel, 10.500 P-érL Jójárt István és társa eladták Szűcs Jánosnak Csendes-u. 23. és Rákóczi-n. 38 sz. házukat, 112 n. öl telekkel, 228 F évi házbér jövedelemmel, 9000 P-ért Báló Antal eladta Papp Ferencnek Boldugasszony-sugárut 55b. és Ga­latnb-u. 7. sz' házát, 141 n. öl telek­kel, 1596 P évi házbér jövedelemül ri­29.400 P-ért. Özv. dr. Csemeghy Imréné és tár­sai eladták Arany l.slvánnénak Szaty maz-u. 35. sz. házukat, 491 n. öl síól­lövel, 8.24 K kat. tjővedelemmel 600 P évi házbérjövedclemmcl, 13.900 P-ért. Kopasz Jánosné és társai eladlak Szabó Rózsinak Tarján dülöbeli 17* n. öl földjüket 2.94 K kat. tjővedelem­mel. 1218 P-ért. Kopasz József eladta Szántó jos és feleségének Farkas-u. 19b f* Katona-u 48" sz. házát, 92 n. öl lekkel. 192 P házhérjövedelemmel­2500 P-ért Bajza Pál eladta Gémes istvánné­nak Somogyi telep 28 sa. házát, 250 ol telekkel," 480 P éri háíbériöveás­lemmei 8000 P-ért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom