Délmagyarország, 1942. augusztus (18. évfolyam, 173-196. szám)

1942-08-19 / 187. szám

A í ftMntttveiésfigQl mlniszfcrhez forűol a város a szegem (fizifa lesiállltósánaif meggijorsllésa írdehé&en PöllU polgármester: Aggodalomra nincs oh, idefeben lesz elegendő teztia (A Délmagyarország munkatársá­tól) A város tűzifát vásrolni óhajtó közönsége hetek óta azt tapasztalja, hogy nem lehet, vagy csak igen kis mennyiségben lehet tűzifát kapni Szegeden. A fáspinCék üresek s fátkerese közönség nap-nap után azt a, választ kapja, hogy nincsen fa, de remélhetőleg hamarosan lesz. A timfahiány nemcsak azért je­lent zavarokat a háztartásokban, mert, a mindennapi főzéshez ós egyéb háztartasi fogyasztáshoz szükséges mennyiséget is rendkívül nehéz beszerezni, de lehetetlenné tusai azt is. hogy a téli tüzejpatiyag­»»üksé«lctet még az őszi 'és a téli hónapok beállta előtt be tadják szerezni a magánháztartások. Ehhez az előzetes beszerzéshez pedig fon­tos közérdek fűződik 8 a mult év­hon is, de az idén is felhívást tet­tek közzé az illetékes hatóságok, hogy aki csak teheti, még a nyári hónapokban szerezze be a téli tü­zclőanmgszükségletet. Hogy télen, a tüzelőanyag nagy fogyasztása idején, semmi fennakadás ne legyen a fa beszerzésében. Szeged igyanis a fakitermelő hegyvidékektől az or­szág egyik legtávolabb fekvő és légkörűimé »yesehben megközelíthe­tő városa s éppen ezért a fa lessék lilásának gondjai fokozott mérték• jelentkeznek. A közellátási Hivatal a fanagy­Kereekedök figyelmét idejében fel­hívta a szükséges famennyiségek lekötésére s ugyanokkor bejelentette « város hatósága Szeged 6000 va­gonnyi szükségletét a földművelés­ügyi minisztériumban. A fa leköté­se megtörtént, a minisztérium elis­merte a bejelentett teljes mennyisé­get s intézkedés is történt a szük­ségletet fedező tűzifa Szegedre szál­lítására. Mintán azonban a szállí­tós tempója nem Idclégitő, a város­házán részletesen megvitatták a helyzetet s ennek a megbeszélésnek eredményeként dr. Pálfy József polgármester megbízta dr. Fodor Jenő helyettes polgármestert, a közöl látási hivatal vezetőjót és dr. Röth Dezső tanácsnokot, a gazda­sági ügyosztály vezetőjét, hogy sür­gősen utazzanak Budapestre, s a földművelésügyi minisztériumiján tegyenek lépéseket annak érdeké­ben, Hogy a szállítás tempója meg­gyorsuljon és a szükségletet kielé­s'itően fedező tiizifamennyiség ér­kezzék Szegedre. A tűzifa ügyben egyébként beszél* gettüak dr. Pálfy József peteártnes, terrel, aki a következőket mondotta a fíélmtlgyHr ország munkatársá­nak: — Á tűzifa Szegedire szállításának üteme e»y_ idő óta eflanyHitlt * ez okozza azt. hogv kevés tűzifát lehet kapni a városban. Kisebb szállítmá­nyok azonban állandóan érkeznek, de ez nem elegendő a mindennapi szükséglet kielégítésére. 'A szállítás tempójának meggyorsitágát meg­sürgetjük a földművelésügyi mi­nisztériumban s bízom benne, hogy utánajárásunknak lesz is eredmé­nye, mert hiszen a szükségletet be­jelentettük a minisztériumban, ahol azt tudomásul vették s a kereske­dők is lekötötték a famennyisége­ket. Igy hát a pillanatnyi Helyzet miatt nincs ok semmi aggodalomra s remélhetőleg rövidesen lesz ele­gendő fa a vátosban. Madácsy László erdélyi utifegyzetei: Arany szülőföldje, az Ady-kastély és a Királyhágó Qimnáziümi tanuló koromban Apát­falván töltöttem egy-két na­gyon szép Hetet Széli Sámuel ked­ves volt osztálytársamnál. A Ma­rosban sokat fürödtünk, csónakáz­tunk és a ösöndes, hallgatag túlpart, hol oláh patronille leselkelődött, úgy meredt elénk sötétzöld fáival, mint az élő, a megfogható igazság­alanság, szörnyű tilalom": apáid földjére ne merj lépni, mert életed­del lakolsz, a Maros fele a tied és a másik fele a távoli, kékes erdők­kel, a szelíd mosolygásé éggel már nem. Pedig, Kogy hívott, csaloga­tott ez a tilalmas messzeség . . , Ahogy a túlpartot néztük sóvárgó szemmel- madár rebbent el fejünk felett, szállt szabadon, útlevél nél­kül, de megirigyeltük jósorsát, sza­badságát és de megéreztük tehetet­lenségünket, rabságunkat- Egy nem­zedék fiaiban sem volt erősebb vá­gyakozás az elszakított területek után, mint a miénkben, egyetlen •nemzedék fiai sem érezték jobban a' magyarság tragikus sorsát, mint a miénk. Tanulmányaink elvégzése után a kilátástalanság, a reményte­len jövő, a fizetéstelen állás, az óra­adói, a kisegítőóraadói, a kisegítő óraadóbelyetíesi, az óraadóHdyettesi (kétfajta fokozatban) és a Helyette­si díszes elnevezések vártak ben­uünket a megnemértéssel és a kö­zönnyel. És mi mégis hittünk, és mi mégis neveltünk és mi mégis talán ezerszerte erősebb hittel hir­dettük a magyar feltámadást. Mert ^ hit volt a támaszunk, a remény, a kenyerünk ... _ És most Erdély felé siet velem a sebes vonat. Nemesak' megfordult a világ, de még fordul is mindig . . . Erdélyt • • . Mennyi gyermekkori irodalmi élmény! A földrajzköny­veK ügyeitlen, szürke elmosódott rajzai, hogy Megdolgoztatták képze­letünket , ,. JóKai Csodálatos elbe­szélései. Jósika. Kemény regényei, Mikes Kelemen sóhajtásai, szinte láttuk a esttlagot Zágon felett, melyről Lévay énekelt, Végvári versei ... A fülkében egyedül ülök, a kofai régi. Puümann-rendszerü­rugózása kitűnő; finoman fordul es ring a táj . . . Békéscsabán kiné­zők: egy volt tanítványom, aki vas­utas lett, köszönt széles mosollyal... Emlegeti a régi francia órákat . , . Nemsokára állomásfőnök lesz és nő­sül.. . Furcsán és hihetetlenül hangzik... hiszen még legénytoll is alig pelyhe ázik állán, vagy csak én látom őt, a régi, kedves fiúnak és magamat a kezdő fiatal tanárnak, Hej, szárnyas idő . .. Gyula . . . Nagyszalonta . . . Arany János . . . Toldi... Most is aluszik a táj a dé­li napban, mint régen, nagyon ré­gen. „Tikkadt szöcskenyájak lege­lésznek" a tar mezőn, Hol nincs „egy fűszál a torzs közt kelőben." Toldit keresem ezen a vigasztalan, talaj­víztől, árvíztől sújtott vidéken, Toldit, akj a hetyke Laciinak pet­rence rúddal szótlanul, büszkén mu­tatja az útat . ,. Egy pillanatra felmerül a távoli kékségből a Cson­katorony, látom a távoli poros úton a megtérő, fáradt Bolond Istókot, akit a kezdeti sikertelenség vissza­vert a hasai tájra, az otthon küszö bére. — Majd következik egy ná­das, ide menekült a józanodó Bo­lond Istók, ha a kétség farkasai kergették és Itt ebben a magány­ban, a nádas suhogó csendjében győzött rajtuk Toldiként? Ez a vi­dék „magyar magány" . . . ó, meny­nyi kútgém, kék magasba lengő s bús mélybe néző..." Arany János! Köszöntöm szülőfölded és a tájat, aHol éltél, ahol ez a nap nézett, ahol^ eZ az ég nehezedett rád józanító, ke DELMA6Y AROR.SZ. A G E szerda, 1942. augusztus 19. <t serves súlyával. Arany János, te költők költője, te költők mestere!.. ,{zg kérdés, de már nat zsúfolt és a vonat teszem fö valahol megáll, még az is. leül, aki addig állt és el nem mozdul onnan a világ minden kincséért, míg a vonat el nem indult. Mintha az üléssel szent jogot formált volna magának arra a helyre, melyet pu­hább részével egyszer illetni kegyes volt. És a női utazókról aztán ne is be­széljünk, különösen az olyan női utazókról, akik a 30-nál már vagy ötven éve kikötöttek és akik a nagy útra elviszik hangtalan férjüket és annál hangosabb pincsijüket is. A férj hálósipkában és könyékig érő kezty ükkel ül. Mellén mellény és meleg szvetter dagad, mint a yért, szemeiben lemondás és riadt, bólintó közöny. Ha enni adnak neki, eszik, ha inni ad­nak neki, iszik, ha felállítják, fel­áll, ha leültetik, leül, de szólni, ne fi szól. Arról leszoktatták ... A bol­dogtalan utazó feleipelkedik a vo­natra, a folyosón végig rohan. He­lyet keres. Minden fülkében bekuk­kant és minden fülkében, ugyanaz diadalmas, kárörvendő, sőt, ellen­séges magatartás fogadja, mely mintha kérdezné: Kogy mer es a jöttment ide belépni, Hogy mer ez helyet kérni, nahát, nahát . . . Most benéz egy fülkébe és mintán gyor­san, de Háromszor is megszámolja a már nem is bizonytalan korú hői­gyeket, akik úgy Helyezkedtek, Hogy duplának lássanak, bár ez utóbbi nem volt nékik valami neKéz, kö­szön s megkérdezi: „Van-e Kely, szabad kérdeznem!" Erre a Hölgyek egymásra néznek Hambán. A" köszö­nést elfelejtik fogadni, közben al boldogtalan utazó észreveszi, Hogy egy virágos női Kalap pihen aa egyik ülésen, széles es fáradt, de szintén ellenséges terpeszkedessei. De már kapja is kórtfsHan a vá­laszt: „Nincs." A boldogtalan utazó' erre Határozottabb formában adja fel a kérdést, rámutatva a helyre, Kol a kalap trónol: „Kié ez a fiely kérem?" A négy nő egymásra néze­get s mintha nem is értették volna a kérdést. Erre Hangzik a követke­Valódi kisüsti Barack, eper é« törköly, valamint rum, ttfcft MM rufll" fi uswf m^lv cégaél a f h a A Csonkatorony még feltűnik egy I pillanatra, a képzelet benépesíti az | elmosódó tájat. Uj érzés ragad meg arra a gondolatra, Kogy íme már mélyen túl vagyok az egykori tria­noni Határon ... Az oláh emlékek már eltűntek: bunkerek, erődíté­sek . - . Az eszme, a hit az emberi élet legnagyobb varázslói. Kártya­várként omlik össze előttünk min­den akadály, a vasbeton elporlik, a szikla meghasadozik forró, lángoló lehelletüktől . . . Higyjétek, mert a bit a. sárból követ éget, a semmiből Lánchidat, mely az elvesztett múlt­ból a jövőbe vezet agy váradon a kényelmes utazás­nak vége szakadt A kolozsvári gyorsban ember ember hátán és bi­zony Nagyváradtól Kolozsvárig álltam. Az utazó ember a legfurcsább lény a világon. Mogorva, közlékeny, folyton evő és ivó, azaz mindég éhes és szomjas, realista, romanti­kus, fecsegő, nagyzoló éa irigy. Ha\ de milyen ifigy! Főképpen a'*ra a boldog halandórg. ak itt Ra a ro­élesebbenY „Kié ez a kalap, kérem?" Az egyik nő nem szól, de nyul a kalapért és a boldogtalan utazónak, már mint ne­kem, van időm, de gusztusom is egy mélységes fohászt küldeni na egek felé, Hogy ÓK, már nem ís egér, de legalább pocok, fías pocok iigrana ki a kalap alól, a hangtalan és bájaiban dús hölgy ölébe. Bün­tetésül, mert nagyon megérdemelné. Leülök. A fülkében szörnyű me­leg van. Az ablakot nem merik ki­nyitni. Minden átmenet nélkül a magyaí páncélos bősökre gondolok, akik hasonló melegben ülnek pán­célkoösijaikban valaKol a Don men­tén. A fülkékben tikkasztó ©söncl uralkodik. Közben egy-egy pillan­tást, fogok eh amely mintha nern is felém, hanem ülő helyemre volna irányítva. Fáj nekik", Hogy ülök, bi­zonyisten sajnálják, irigykednek. Még egy-két oldalsó pillantás a Hői­gyek részerői és én úgy 'érzem, hogy hangyabolyra ültem, vagy legalább is, hátul a nadrágtartóm­sál marékkal rakják a bolhát a nadrágomba, Ki innen, mondja titkos hang éa én uam váratok ma-

Next

/
Oldalképek
Tartalom