Délmagyarország, 1942. július (18. évfolyam, 146-172. szám)

1942-07-05 / 150. szám

A borbélysegédek panaszai Hesszu a munkaidő, kevés a jövedelem, hiányos a táp­lálkozás és nincs levegő és napfény 'Cd Délmagyarország munkatársé derítést készséget- Ez a vidámság ól) Nincs még szakma, amellyel kapcsolatban annyi él? és tréfa forogna közszájon, mint éppen a borbélyokéval. A derék figarók alakja ngy él a köztudatban, mint derűs, örökvidám embereké, akik, miközben könnyed és kecses moz­dulatokkal megszabadítják ábrá­zatunkat a fölösleges szörzettöbb­lettől, egyik adomát a másik után sütögetik a fülünkbe. Szinte már magátólértetődőnek 'és a mestersé­gük velejárójának érezzük a. kedv­azonbari csak álarc, szakmai hagyó mányokban gyökerező „keep smi­ling", ami mögött azonban sötét gondok húzódnak meg. Erre vall az a terjedelmes irásmü is, amit a napokban kapott szer­kesztőségünk egy borbélysegédtől, akinek levelében nyoma sincs a megszokott derűnek és vidámság­nak, de annál több benne a zokszó és a panasz, amik elsorolása bepil­lantást enged a borbélysegédek gondterhelt életéba „Fehérköpenyes rabszolgaság" — Sokan furcsának fogják talál­ni ós talán visszatetszést is kelt, hogy mi, borbélysegédek, akiket ud­varias mosolyunkról, mély meghaj­tásunkról és készségeskedésünkről ismernek, egyszer kiesünk ebből a szerepünkből és panaszkodni is me­rünk. Bizonyos, hogy más ez az arc, mint amit a vendégek fogadá­sakor vágunk, meg amikor a bor­ravalót mély meghajlással megkö­szönjük, de éz az arc az élet igazi arga. — Szeretik a mi mesterségünket a dolgozni nem akarók, a kényel­mesek és elpuhultak szakmájaként feltiintotnj, pedig talán egyetlen iparágban sem kell annyit dolgoz­ni, mint nekünk, borbélyoknak. Egész nap talpon kell lennünk, a Winnkánk izomerőt, nagy kézügyes­séget és abszolút, biztonságot kíván ós az a küzdelem, amelyet ma a borbélysegédek, fodrásznők és ma­niküröslányok az élettel és a meg­élhetésért folytatnak, bizony egész embereket követel. — A segéd reggel bét órakor kez­di a munkát és ha olyan üzletbeu iolgozik, ahol nincs tanonc, akkor ennek a munkáját is el kell végez­nie. Első dolga kitakarítani, redbe­hozni a helyiséget. Azután jönnek a vendégek. A korai vendég mind rohan, mjihelybe, hivatalba. De folytatódik a. sietős munka egész délelőtt is, mert akármilyen füresa is, de a közönségnek mindenütt in­kább van türelme várni, csak a bor­bélynál nem. Különösen addig tü­relmetlen a veudég, amig ki nem szolgáltuk. Amikor elkészültünk és föláll a székből, egyszerre nem sie­tős a dolga. Akárhány vendég van aki ilyenkor letelepszik a várako zók számára fenntartott székre, ké­pes újságot kér és beletemetkezik az olvasásba, vagy nekifog kényel­mesen keresztrejtvényt fejteni­Ezek elmondásával nem szeretnék ellenszenvet kelteni a közönség kö­rcben, mi szertjük és megbecsüljük a vendégeket, hiszen tőlük, belőlük elünk, csak azt szeretnénk, ha ők is méltányolnák kissé a mi munkán­kat es figyelembe vennék, hogy mi is emberek vagyunk és nem haj­szolnának minket holtfáradtra. Csak szakmabeli tudja, mennyi sze­szélyt, idegességet kell eltűrnünk. Felekkel van dolgunk, az emberi természet különböző, mi adjuk ezt fs alkalmazkodunk a kívánságok­hoz, szivesen vállaljuk a szakmánk­kal járó kényelmetlenségeket- ós esetleges kellemetleneségeket is, csak ertelmét látnánk abban," hogy munkánk után tisztességesen meg­vetünk. Sajnos, nem ez a helyzet. borbélysegédnek lenni annyi, mint vállalni a nyomorgást, nélkülözési, még pedig ugy, hogy mindezt el is kell tudni palástolni a vendégek előtt. — Heti hetvenhat órát dolgozik legtöbbünk; naponta reggel héttől este hétig, sokszor megállás és ebédszünet nélkül, szombaton pedig reggel héttől este kilencig, tizig is, egyfolytában, tart a munka. Elvben van ugyan ebédidő, de ezt a segéd a saját kárára veszi ki, mert ez nem számit bele a munka­időbe. Reggelire a vékonyka jöve­delemből nem igen futja, de ha volna is rávalónk, nem telik az időnkből. Pedig reggelizni fontos nálunk, mert akárhányan egész na­pon át azzal a darabka beosztott — jegyre kapott — kenyérrel és mellé egy kis erős túróval vagy csöppnyi gyümölcsízzel vágunk el. Ebédidő­ben elmenni az üzletből egyáltalán nincs szokásban, de nem is igen van rá lehetőség. — Ha viszünk magunkkal ebédet, vagy behoznak a számunkra, azt is négy-ötszöri újból és újból való fölmelegités után végül hidegen esszük meg, mert ha közben jön egy vendég — és rendesen a. déli órákban élénkül meg a forgalom —, nem hagyhatjuk várakozni a ven­déget, ki kell szolgálnunk. Folyton talpon kell lenni, hiányos táplálko­zással, szabadlevegő nélkül és nap­fény hijján. — Mindez még nem. lényegbe­vágó. A legsúlyosabban a fizetések hihetetlenül alacsony volta érint minket, ami messze alatta marad a legszerényebben számitott létmini­mumnak is. Heteként egy öt-hat éves gyakorlattal biró borbélyse­géd, vagy fodrásznő tizenhárom, legfeljebb tizenhat pengőt kap. Ez bizony nem éri el még a legalacso­nyabb gyermeknapszámot sem­Mert gyomlálásért, vagy egyéb, egészen kis erőt igénylő, szakkép­zettséget nem kivánó munkáért is rendesebben fizetnek. De ez a fize­tés sem jut teljes egészében a se­géd kezébe, mert ebből még levo­násba kerülnek a különféle illeté­kek, OTI, adó statöbbi. A tizenhat pengős hetibérből egy pengő és hatvan fillér a levonás. Ez azt je­lenti, hogy havi hatvan pegőbő! kell megélnie egy tízéves gyakor­lattal biró segédnek, aki a férfi­fodrászaton kivül a női fodrászatban ifc kellő gyakorlottsággal kell, hogy rendelkezzék és ha a, főnök kettős üzletet tart, ott Is segédkeznie kell. — Pedig a segédek legtöbbjének nem is csak magára van gondja, igen sok közöttük a családos em­ber. Ebben az esetben egy szoba­konyhás lakás bérét vállalnia kell, márpedig ez az úgynevezett mun­DBLMA GTAIW K > t. A <» Vasárnap, 1942. julius 5. I Romon del YalJe-Inclan* (1866 - 1936) A toronyóra szélrózsája A titkok órája ez: a felleges égből a szelíd galam­bokra kányát hajít a nyári est. A titkok órája ezj A galamb órája oZ: gyerniektekintet fízi játékos röp­tét Lángba borult est, zenei és isteni karínná. A galamb órája ezj Á sikló órája ez; az ördög kitépi egyetlen fehér ba­jaszálát; a fárój alma pottyan és mág az álomtól is meg­hasad a kristály, A sikló órája ezl A tyúk órája ez: a temető kigyúl, jámborok vetik a keresztet; vészjelektől terhes a szél. A tyúk órája ezl A szfiz órája ez; könny, levél, ének, narancsillai la­vinája zuhan; az este kék, csak egyetlen csillag csillan. A sziíz órája ezl A bagoly órája ez: a« agg betűket betűz; a tükör hirtelen hasadva reccsen: s az öregasszony kancsóval ki­lép. A bagoly órája ezj A róka órája ez: az utcán egy gitár óvakodik, ayü­rű< és gyöngyöt visz a vénasszony a lánynak. A róka óráje ezl A szenvedő lélek" órája ez: a keresztúton imától ki­vert boszorkány suhan; aranyláiicot kér a halottól. A szenvedő lélek órája ezl A vagyak órája ez: nagy. éjji madár rebben a fe­nyőn, bandita esellcg az úton és a 8átán vijjogva kacag A vágyak órája ez' leordította: MAI1.4CSY LÁSZLÓ az örömlái N <)|Í házán. * Bamon del Valle-Inclan a modern spanyol költészet egvik legkivá óbb képviselője. ~ kásnegyedekben is belekerül ha­vonta legalább huszonöt-harrniiif. pegőbe. Ehhez jönnek a különféle kiadások, világítás, télen a fűtés. Ez már, ki is meríti a teljesítőké­pességet és ha nem lenne borravaló, bizony éhenhalnánk. NinCs még egy, iparág, ahol ilyen példátlan anti­szociális állapotok uralkodnának. A heti bért a ^munkaórákra átszá­mítva, husz filléres órabérért dol­gozunk! Amellett bármikor, egyik napról a másikra az utcára kerül­hetünk, ha nem birjuk egyik-másik főnök szeszélyét, akiknek szintén nem fenékig tejföl a helyzetük, mer őket is megrángaja az élet, de a kisebb-nagyobb sérelmek miatti mérgét legalább bitöltheti rajtunk, segédeken. — A segéd a munkáján kiviil a fizetés fejében köteles hetenként egyszer, nagyobb üzletben kétszer is tisza fehér köpenyt hozni és a borotvát a saját költségén élesit­tetni. És kötelessége mosolyogni még akkor is, ha nem tudja, mit eszik holnap a családja, A fehér köpenyeges rabszolgábjösak álla­nak a borbélyszékek mellett és kor­gó gyomorral, de mindig mosolygó arccal dolgoznak megállás nélkül és sanyarú életkörülményeikkel magyarázható, hogy időnap előtt megrokkannak, szervezetüket fel­őröli az állandó hajszoltság és az, hogy szorgalmuk ellenére sem ada­tik meg számukra, hogy emberhez méltó életet élhessenek. A mestereknek is nehéz az életük ... Eddig tart az elkesredetthaagúl panaszos levél, amelyet Doktor Mái tyás fodrászsegéd irt a Brüsszeli­körut 2. szám alól. A nagy intellii genciát eláruló írásból valóba*? megdöbbentő képet kapunk a bor­bélysegédek súlyos helyzetéről, 5f Icérdés csak az, mi az igazság ab­ból, amit a Igvél tartalmaz? Ami m vendégekre vonatkozó részt illeti — tegyük Csak a kezünket a szi­vünkre és ismerjük be, hogy bi­zony — igaza van a levélírónak, afl ideges, sietős és türelmetlen ven­dégben magunkra kell ismernünk. A levél szakmai vonatkozású Sl­litásával kapcsolatban'* jóaaklát­tuk, ha megkérdezünk más érde­kelteket is, elsősorban segédeket, segédnőket és meghallgatjuk a mestereket is. Az egyik belvárosi borbélymii­hely segédjét kérdeztük meg elő­ször, igaz-e, hogy általános a szak­mában a - hetvenhat heti munkaóra és a huszfilléres órabérátlag? — A munkabérünk valóban na­gyon alacsony és huszfilléres óra­átlagot bizony nem baladja meg. A borravaló az, ami segít rajtunk és bizony az igazság az, hogy jófor­mán a munkabérből élünk. A heti hetvenhat munkaóra létezett, de a iözelmultban ezen a téren már ja­vulás állott be, amennyiben meste­reink május tizenegyedikén tar­tott szakoszályi ülésükön a köteles heti munkaórák számát hatvanhat órára csökkentették. Igaz, hogy ezt legtöbb helyütt csak papíron tartják be, a mi szakmánk azonban olyan, hogy lehetetlenség órára, percre be­tartani a munkaidőt, hiszen ez a vendégektől függ. Szombatonként, a zárórakor le is huzzuk a rollót. ü bent várakozó vendégek kiszol­| aálásával még órák telnek el. Vi­, j'zont az is igaz, hogy nincs állaw

Next

/
Oldalképek
Tartalom