Délmagyarország, 1942. július (18. évfolyam, 146-172. szám)

1942-07-19 / 162. szám

a tecj TÁ'*' BÁ arci KEN® SZÁRI" SED^Í Áknavölgyit és Vöröst leszerződtette a Szeged A volt újpesti kapus szombaton Szegedre érkezett Azoknak a tárgyalásoknak, amelye­ket a Szeged vezetősége a csapat fel­frissítése, elsősorban Tóth pótlása ér­dekében folytatott, eredménye, még pedig kitűnő eredménye van; a piros­fehérek leszerződtették Aknavöl­gyit, az Újpest volt kiváló kapusát és Vöröst, a Chinoin-cégcsapat tehet­séges centerét. A kapust Fiala An­tal, a Szeged budapesti képviselője szombaton Szegedre hozta és a szer­ződést véglegezte. Sportkörökben mind a két játékos kitűnő nevet vívott ki magának; Ak­navölgyit. a válogatottságtól ssjnála tos lábtörése ütötte el. A kitűnő ka­pus ugyanis a tavaszi Újpest—Szol­nok-mérkőzésen lábtörést szenvedett és sérüléséből most gyógyult feL A kapusért jelentős összeget fizetett a Szeged. A futballista szombaton dél­után az ujszegedi pályán könnyebb mozgást végzett Pataky Sándor irá­nyításával és Bognár segédletével. A próbakapus, akit Szabadkán óhajtott szerepeltetni a Szeged, ilyen körülmények között visszautazott Bu­dapestre. Hagy küzdelem várható a vasárnapi atlétikai versesiyen Az atlétika hivei az idén igazán Mm neheztelhetnek a legklasszikusabb sportágra. Amióta a tulajdonképpeni idény megkezdődött, úgyszólván egyet­len vasárnapot sem hagytak ki az atléták; ha nem Szegeden, akkor vi­déken hódoltak kedvenc sportjuknak és szereztek ujabb híveket az atléti­kának. Az idény legnagyobb sikerét kétségtelenül az egyesületi atlétikai bajnokságok aratták és ma már ab ban a helyzetben vannak a déli egye­sületek, hogy vasárnap már a harma­dik fordulóra állhatnak ki. Ez a for­duló minden eddiginél nagyobb küz­delmet ígér, mert a SzVSE és a Gyu­lai AG fej-fej mellett halad és a sze gediek mindössze egy ponttal marad­tak el az egy versennyel előnyben lévő GyAC-cal szemben. Az egy pont hátrány behozásáért, illetve megtar­tásáéit folyik majd vasárnap dél előtt 10 órakor a Vasutas-stadionban a küzdelem. Ha végignézzük az indulókat és az esélyeket latolgatjuk, érdekes, nívós küzdelmekre lehet számítani A 100 méteres sikfutásban két vidéki: a gyulai Kocsis és a csabai Kopcsa között dől el az elsőség. A két atlé­tának volt már ll.í-es eredménye. Itt feltétlenül visszaesés tapasztalható Délen, hiszen évekkel ezelőtt Ottovay és Wiener személyében 10.9-es telje sitménftyel aranyjelvényes atlétáink is voltak. Ottovay akkCT futotta 10.9-es időt, amikor 1924-ben Huben­től, a világhírű krefeldi stáléta tag­jától mellszélességgel kikapott Sze­geden, • SzAK-pályán. 400 méteren csaknem egyforma eséllyel harcol a győzelemért a szegedi Varga és Zsó­tér a szabadkaiakkal. Meg lennénk elégedve 52 másodperces eredménnyel. A szép 1500 méteres távon a vidék fogja elvinni a pálmát. A győztes fothat 6:16 percet. Itt a szegedi Tor­ony •betörésére* számáttmk. Nyílt verseny lesz 5000 méteren a beteg Csonka távolmardaása miatt. A 110 méteres gátfutás győzelmét nem le­het elvitatni a gyulai Kisslői. Tdeje 16.3 is lehet. A szegedi Szécsi ésBe­r-ényi • helyre* megy. 3:38 perees idfl­i-f várható a SzVSU-váltó győzelme a 4x400 méteres stafétában. A J agas­uguásban Almás (SzTK), Szánthó (SzVSE), Mikics (Szabadka) és Kiss Gyula) kőzött nagy harc lesz a győ­zelemért. Bármelyik ugorhat 180 een­liméHert. ÖrMné.k idejében ez r.em is volt kétséges... Mikirs és Zsótérfog küzdeni a hármasugrásban a sikerért. De jó volt ebben a számban annak­idején Tranger . 42.50 méteres ered­ményt lehet várni a súlylökésben a vidékiektől. Hol van ez az eredmény Donogán, Madarász, vagy dr Deák teljesítményétől A vidékieké fesz a kaUpácsvetésliea a babér. Ezt a versenyszámát hosszú szünet után kapcsolták B<* ismét a masrvar atléti­rin! Játékosra elsőbbség? joga van, az újvidékiek elutaztak. A SzVSE in­tézője bizakodással néz temerini utjá­nak eredménye elé. Bánáti Béla azt is mondta, hogy njabb temerini mér­kőzésre van kilátás az együttesnek, ezt a meccset azonban visszavágójel­leggel rendezik meg, vagyis Szeged­re'is ellátogat a hazatért község ma már NB III. osztálya csapata. —oOo— !] £ l \J A G Y A R O R S 7, A G Vasárnap, 1942. julins Í9. 1! kába. Egyelőre meg lehetünk elé­gedve 34—45 méteres vetéssel is. Hogy ezekután ki nyeri meg pontversenyt, erre a kérdésre nehéz lenne feleletet adni. Remélni lehe^ hogy a SzVSE... oOo— A Szegei! szabadkai vendégjátéka Markovics Szilárd hétfőn ujabb játekosokér Budapestre utazik Szabadkán nagy érdeklődéssel vár­ják a Szeged vendégjátékát, A Sze­ged szempontjából nagy jelentősége van ennek a mérkőzésnek, mert a pi­ros-fehérek a játék alkalmából több próbafntballist&t szerepeltetnek. A csa­patba beállított próbajátékosokon kí­vül még várnak futballistákat Szabad­kára és ezek valamennyien hátvéd­poszton szerepelnek. Markovics Szilárd hétfőn Buda­pestre utazik és Fiala Antal társasá­gában több kiszemelt futballistával tárgyal. Áz együttest Szabadkára Marko­vics Szilárd és Fafaky Sándor kiséri el­—oOo— Ai SzTK nagy !e!kesedéss«' az NB. II. oszfájyban való részvét*! mellett döntött Nagy érdeklődéssel kisért választ­mányi ülést tartott az SzTK Szolesá­nyl István elnökletével. Az ütés leg­fontosabb része annak a kérdésnek aa eldöntése volt, hogy a csapat részt­X Szokoly — Kolozsvá"! AC. A Sze­ged tehetséges diák játékosáról, Szo­kolyról már régóta 'beszélik, bogy a Kolozsvári AG futballistája lesz. A futballistát Bonyhády révén baráti, de rokoni kapcsolatok is fűzik Kolozs­várhoz, ezzel magyarázható, hogy a szegedi fin most véglegesen kikötött a kincses városban, ha a hirek igaz­nak bizonyulnak. X Az SzTK aranycsapata csütörtö­kön a mostani együttes ellen játszik a Vöröskereszt javára. Régen látott érdekes mérkőzést rendeznek csütörtö­kön a Vöröskereszt javára; az SzTK aranycsapata a kék-fehérek jelenlegi együttesével méri össze erejét ünne­pélyes külsőségek között. A mérkő­zésre a rendezéssel megbízott Ábra­hám László meghívja a város polgá­ri és katonai vezetőit. Mint érdekes­séget emiitjük meg, hogy az arany­csapat csatársorában nem kisebb já­tékosok, mint Kalmár, Solti, Hetényi, Tombácz játszanak és szerepelni fog Solymár is. X Délkerflleti ifjúsági bajnoki nsaóverseny Újszegeden. Ismét érde­kesnek ígérkező uszóviadal lesz ma vasárnap az ujlszegedi versenyuszo­dában. A SzUE ezutal a déli kerületi ifjúsági bajnoki küzdelmet bonyolítja le. Több tehetséges úszó vesz részt a küzdelemben. A verseny délután 5 órakor kezdődik. X HASE—Reménység a Hunyadi­téren. A kitűnő szegedi honvédcsapat, a HASE vasárnap délután 6 órai kez­dettel a Reménységgel méri össze erejét a Hunyadi-téri sporttelepen. A mérkőzésnek barátságos jellege van és azt a jelek szerint a szegedi csapat fogja megnyerni. A találkozó előtt, délután 4 órai kezdettel a Honvédkór­ház—Gépit ocstzők mérkőzést bonyolít­ják le. A mérkőzések után idényzáró vacsora lesz az altiszti klubhelyiség­ben. X Vasárnap kezdődik ez újvidéki edzőtábor. Vasárnap nyitják meg ez njvidéki ifjúsági edzőtábort, arr.elyen több szegedi játékos is -észtvesz. A már ismert játékosokon kivül jelert­kezni kell az edzőtáborban Fránvó­nak, a SzVSE futballistájának. A já­tékosok fél 3 órakor indulnak Újvi­dékre Szegedről. • X A SzFIE küzdelme az ifjúsági bajnokságért A SzFIE ifjúsági Csa X Megtörtént az alföldi kerület beosztása * és a nevezési felhív ás. Az alföldi kerület főtitkára, Vecsernyés Lajos elkészítette az alstóvetség cso­portbeosztását. Eszerint egy I., három II. osztály lesz és az ; 'juságiak kél csoportban fognak küzdeni a bajnok­ságért. A beosztás a következő: 1. osztály: SzVSE, MAK. Postás, KTE, KMÁV, HMTE, SzFIE, SzAK. Móra­város, SzMÁ V. KRVSE, SzATE, HASE, 11. osztály: Tisza-csoport: Móraváros. Toldi, Kokron, HMTE, Postás, KÍTE. HTVE, SzTK. Maros­csoport: MLÉ, MAK. UTC, MVSE. DFC, SzFIE, SzEAC, Rákóczi, SzVSE, Északi-csoport: IíuTE, GsLE, SzMAV, KTK, KTE, KMÁV, KLE, SzTE,KAC, ifjúsági bajnokság: fiszani-csoport: SzAK^ SzMÁV. KTE, SzVSE. SzTE. KAC, Déli-csoport: SzFIE, SzATE. UTC,' Mórávárös, MVSE. SzTK HTVE. A bajnokságra augu-zíus 5-ig lehet nevezni. Az 1. osztályban 12. a Il.-ban 8, az ifjúsági bajnokságban 4 pengő a nevezési díj. X HTVE—SzMAV barátságos fut­ballmérkőzés lesz vasárnap délután fél 5 órakor Hódmezővásárhelyen, a Vivő-pályán. Prima import vérű MIGDRAGGAPIASNGTI­Beszerezhető: Szeged Gyöngytyuk­u. 32. és Szekeres u. 17. Tenyész­tési és takarmányozási tanácsok­kal ellátjuk. Farmokat berendezünk Angórafonalak minden színben kaphatók. Tekintse meg telepein­ket vételkényszer nélkül. Minden­kit szívesen látunk. 314 vegyea-e az NB II. osztályú küzde-j - ta TasárnaB Újvidéken játszik, az lemben. A választmány nagy jTtAC ellen a kerületi bajnokságért sedéssel a részvétei mellett döntött. I MMMMMMMMMBMM Szóbakerültek az ülésen a csapat erő­sítésére vonatkozó tervek ts, pme Iveknek végrehajtásához máris hoz rálátott * vezetőség. Több belső ügv letárgyalása után ért véget a nasrv­jelentőségű ülés. —OOO— SZEGED ATLÉTIKAI KLUB évi rend*s közgyűléséi az alapszabályoknak, megfelelően 19© augusztus 9-én délelőtt 10 órakor tartja mag a Baross-étterem külön­termében, határ ozatfeéptteleuség ese­téa augusztus 28-én délelőtt 10 óra­kor tartja meg a Banoss-itterem kü­löntermében. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2 Régi tisztikar lelépése, főtitkári, főpénztáráéi, ellenőri, számvizsgálói és ügyvezető-elnöki jelentés, fel­mentvény megadása. 3. 1942-43. évre az •} tisztikar megválasatósa. 4. 1942—43. évre a költségvetési előirányzat. 5. Tagdijak megállapítása. ő. Esetleges indítványok (melyek az ügyvezetéshez 1912 augnsztus írásban előterjeszthetők). Szeged AK választmánya. A SZVSE OHMETÉN B\*éti B fa límw nben — játékosnézttften A SzVSE vasárnap óbecsén ven­dégszerepel. Ellenfele a Bocskai lesz amellyel szemben ebben az összeté­telben veszi fel a küzdelmet: Pulai— Domonkos, Sajtos I.—Kalöesay. Kop­pány, Baloghy—Kecskés, Borbély I Tihanyi, Bakos, Papp. \ csapatot Bá­náti Béla intéző és Berkessy Elemér edző kiséri. Most pallant ki a/, a hir, bc.gy Bánáti Béla, a SzVSE intézője Tenic­rinben járt Arra a kérdésünkre, hogy mit csinált Témerinben, kijelentette bogy játékosnézőben volt. Amikor í megérkezett, ott találta az újvidéki 1 sportvezetőket hasonló ügyben. Mi-j vei a SzY.4g-nek a kiszemelt (eme-í APRÓ HISI HITÉ SE Németül beszélő nő kö­zépkora .keres különáb ló tiszta szobát <Preis augahe. Lépcsőházi különbejá­ratu kényelmes bútoro­zott szoba fürdőszobá­val kiadó Baross Gá­bor o 3a. Egv vagy két szoba bútorozva vagy üresen fürdőszoba és konyha­használattal kiadó Bá­ró Jósika u 30. I emu 8 Bútorozott szoba Für­dőszobával 2 szemelv­nek ellátással is kiadó Kossuth L. sugárut 23. EM. 1"> Bútorozott szoba, für­dőszoba. esetleg kony­ha használat tal azon nalra kiadó •Belváros. jeligére. Egy vagy két szoba elegánsan bútorozva külön előszobával, för­dőszöfiaftasznátlatta! — azonnalra vagv l-re kiadó 2 személvnek — Szent István tér 13 Megtekinthető 9-.-i2.ig I. em. Szép, tiszta bútorozott szoba, esetleg ellátás­sal kiadó Fodor u. 20 Kényelmes, szépen bú­torozott szoba ellát ás­sa! is, disztingvált egyéneknek azonnaír i, RutOffttett szoba kiadr kiadó Feketesas utca fürdőszobával Vidra u 15. I. 4- i 2, I. em.. t ajtó Kertes magánházban elegárw®* berendezett szoba teljes ellátással is kiirtó. Boldogasz­szony sugárut 1+ Bútorozott szoba egy­két úriembernek azon nal is kiadó. Deák F. u. 18. Bútorozott szoba für­dőszoba használattal úriembernek kiadó. Ta­karéktár a. 6. I. em. 4. Kűlőnbejáratn fiszta utcai bútorozott szoba kiadó fürdőszobával azonalra. Attila-Utcai. I emelet 4 Bútorozott szoba külön bejárata azonnal ki­adó. a Debreceni utcá­ban. Érdekíddm Hor­thv Miklós «te« A Kid szint dói5*0"-. neeW

Next

/
Oldalképek
Tartalom