Délmagyarország, 1942. május (18. évfolyam, 98-122. szám)
1942-05-08 / 104. szám
ptnítu Ára 10 filtór 1942. mágus 8. AV11I. Cfl. 104. sz. Havonta 2.30. negyeaevre 1.20 P KER BSZTENY, POLITIKAI NAPILAP Dieao Snarcz ís ünlasironc hapifaiálf, liodanaszkár többi része mii tarifa magot Nyugalom a keleti front arcvonalszakaszain — Csak a déli részen vannak kisebb csaták — Elsüllyedt a 10.000 tonnás Edinbourgh cirkáló Londoni htr Laval küszöbönálló berlini látogatásáról Külpolitikai vonatkozásban még Ha bekövetkezik a sziget teljes meg- KUssza körzetében harcolt, igen negsü törtökön is fennállottak azok a meggondolások, amelyek lehetőnek tartják, bogy szakításra kerül a sor a madagaszkári támadás miatt Vicby és Washington között. Egyre élénkülnek a jelentések Törökország irányából is. Az egyik jelentés szerint, a török külügyminiszter bejelentette lemondását, állítólag azért, mert különböző kifogások hangzottak el a Papén elleni merénylet ügyében lefolytatott vizsgálat hiányosságai tekintetében. Egy másik távirat pedig arról ad hírt, bogy Yinovgrad szovjet nagykövet — aki jelentős szerepet játszik Ankarában —, elhagyta a török fővárost és Kujbisevbe utazott A jelentést még nem erősítették meg hivatalosan. Itt lehet beszámolni arról is, hogy Addisz Abébában a négus a legmagasabb abesszin érdemrenddel tüntette ki Wavell tábornokot abból az alkalomból, hogy most van egyéves fordulója annak, hogy a négus bevonult Addisz Abébába. Wavell vezette annakidején az abesszin hadjáratot Santiago do Chiléből jelenti az nst, hogy a chilei szenátus csütörtökön törvényjavaslatot fogadott el, amely egész sor felhatalmazást ad az elnöknek háborús intézkedések megtételére. A szenátus kommunista tagjai pót javaslatot nyújtottak be, hogy hatalmazzák fel az elnököt a. Németországgal, Olaszországgal és Japánnal való diplomáciai kapcsolat megszakítására. A javaslatot 18 szóval 3 ellenében elvetették, Madagaszkár Mint várni lehetett, a. sokszoros túlerő miatt a befejezéshez közeledik a hősiesen küzdő francia csapatok ellenállása Madagaszkár szigetén. Szerdón egész nap fokozták az inváziós brit csapatok a támadásokat, amelyeknek nem állhattak sokáig ellent az alig 7—SOOU főnyi francia csapatok. A negyvennyolc óra óta tartó hősies ellenállással nemcsak eleget tettek a Laval-kormány utasításának, de megmentették a francia lobogó becsületét is. Egy nappal előbb még arról érkezett jelentés Viehyből, hogy az ellenállás jelentékenyen megerősödött, de a partraszállt britek óriási túlerőben vannak. Három nagy wállitóhajóval érkeztek inváziós kapatok, amelyekkel szemben nem karikái, sokáig azelszánt ellenállás. szállása, úgy a britek nagyobb nyersanyagterületet vesznek birtokba a diego-szqarezi támaszpont mellett. Az NST tudósítója Victíyből azt jelenti: Az ideérkezett legújabb hírek szerint megerősítik, hogy az angol csapatok csütörtökön a kora délutáni órákban behatoltak DiegoSuarez városába. Az OFI szerint tárgyalások indultak meg az angol Csapatok parancsnoka és a francia főparancsnok között. A déli részeken tovább folrik a küzdelem. Amint Vicbyből jelenti az NST, francia illetékes helyen csütörtök Célúién kijelentették, hogy Diego Suarez városában csütörtök délután 1 óra 50 perckor még harcok folytak. Efct a hivatalos francia jelentést szembeáíhtják az angol Reuter-hirügynSkség közlésével, amely szerint Diego Suarez szerdán éjszaka megadta niagát. Lausenneból táviratozza a NST tudósítója: a Journal de Gcnéve londoni tudósítója szerint angol haditengerészeti körökben aggodalmat kelt az a tény, bogy a Dakarból kifutott francia haihajók tartózkodási helyét nem ismerik. Tengerészeti körökben úgy sejtik, hogy ezek a hajók Reunion szigete körül tartózkodnak. Newyorkból érkező NST bír szerint az United Press Londonból származó értesülése úgy szól, bogy a britek legközelebb Reunion és Komor francia szigetieket akarják megszállni, hogy kikerekítsék az Indiai-óceánon lévő védőrendszerüket, A keleti harcok Árinak ellenére, hogy egyes helyeken azzal a kérdéssel foglalkoz tak, hogy a német hadvezetőség esetleg jövőre halasztja ol a végleges leszámolást a szovjettel, egyre több jel szól amellett, hogy küszöbön áll a nagy keleti támadás. Csütörtökön Erkilét török tábornok is annak a véleményének adott ki fejezést, bogy nem helytállók azok héz körülmények között. Kezdetben cáfolatok jelentek meg ezekről a körülzárási csatákról, de azóta ez a hadsereg ellenállt minden szovjet támadásnak. Volt idő — jelenti Heydebreck —, amikor ezt a Csoportot csak a levegőből lehetett titánpótlással ellátni és most mégis sikerült hősies harcok után a felszabadítás. Az idézett jelentés la továbbiakban közli berlini katonai köröknek azt a közlését. hogy a még körülzárt szigetek felmentése a legközelebbi napokban ^UJT vonalban, amennyiben Dmrópjqpetrovszktól 250, Pot iává tói 170 kilométerre keletre van a frout. Londonból jelenti az NST, hogy Dalton kereskedelmi' miniszter sz alsóház csütörtöki ülésén a kormánynak a fűtőanyag korlátozására vonatkozó tervét azzal indokolta, hogy Anglia a jövőben nemcsak fegyvert és hadianyagot fog szállítani a Szovjetuniónak, hanem esetleg szenet is. fezért a meglevő készletek igazságossáb és egyenletesebb elosztásáról kell gon. doskodni. A korlátozásra azért is szükség van, mert a hajózás egyrészet olajtüzelés helyett széntüzelésre kelleti átállítani. A téfiíhéboru Ugy látszik, számolni kell a nyugati légiháború folytatásával. Csütörtökön a némi légierő igen eredményesen bombázta Eolkestone berendezéseit és vasúti pályaudvarát. Heves harcok voltak a Csatorna fölött, ahol a népiét vadászok nagyobb brit köteléket támadtak meg. várható.! Brit gépek az elmúlt, éjszaka DáEzeknek a harcoknak eredményét' niában, Nyugat-Jütland területén az sem csökkenti, ha a hadseregtömegekkel való összeköttetés helyreállítása következtében itt-ott a front vonalában ki szögel lések keletkeznek. Ezeket jól fel lehet majd használni a további kezdeményezések során. A német erők kezdeményezése most elsősorban arra irányul, hogy visszahódítsák a téli harcokban elvesztett állásokat és visszatolják a robamállásokat- A fronton folyó ha.reok mellett tovább tartottak a mögöttes területeken a tisztogatási akciók a télen itt-ott fellépett és szivósan küzdő bordák és partizán csapatok elten. Egyre több baditudósítás foglalltozik a német lapokban ezekkel a partizánharcokkal és megállapítják, hogy egyetlan német alakulat áprilisban 7001) partizánt tett ártalmatlanná. Természetesen a mögöttes területekeu a tisztogatás előzi meg a frontális hadműveleteket. Az NST berlini jelenlése szerint német illetékes helyen kijelentették, hogy a keleti arcvonal csaknem valamennyi részén napok óta meglehetős nyuga om uralkodik. Csak a déli arcvonalon vannak napirenden kisebb erejű szovjet támadások, amelyeket könnyen visszavernek. Nagyobb harci cselekményekre csak annyiban kerül sor, amennyiben a német csapatok a i ügynevezett »sündisznóállásokat« Ismét bekapcsolják az arcvonalba, amint azt a véderőfőparancsnokság már jelezte. ligyepesen groteszkül hatnak a kombinációk, hogy kitolnák a , tehát azok az angol hírszolgálat által kóletji támadás időpontját. Láthatólag már meg is indultak az előkészületek a nagy hadműveletekhez az északi szakaszon. Már teguap jelentette, az OKW, hogy három és félhónapos súlyos harcok után sikerült helyreállítani az összeköttetést egy körülzárt fontos támaszbreck jelenti Berlinből, a tizeuhaponttal. Mint csütörtökön Heydetodik hadseregről van szó, amely as Ilmen-tó.tól .--délre. Sztarajaterjesztett hirek, amelyek szerint l'oltava és Dnyepropelrovszk között he vts harcok dúlnak.-Ezek a várotök egyáltalán nincsenek is benne az a:erobbanó- és gyujtóbambá.kat dobtak le. Csütrötökre virradóra harmad* szor érte támadás Stuttgartot, ahol úgylátszik, az angolok meg akarták ismételni a Lübeck és Rostock ellesi orvtámadást. Polgári lakóházakban és polgári személyekben áldozatok voltak. Brit borabázójc Délés Délnyugatnémetország egyes kisebb helységei ellen is intéztek bombatámadást, de katonai célokban most sem okozták károkat. Lakóházakban károk keletkeztek, a polgárságnak áldozatai voltak, Burma Á burmai liarcok egyre ' jobban abban az. irányban alakulnak ki, bogy a japán hadvezetőség elsősorban Kina ellen kívánja folytatni az offenzívát. A csütörtöki jelentések szerint nyugati irányban az angolok elleu, keletre a kínaiak ellen fokozták a japánok a támadás nyomását. Sikerült egyes csapatrészeknek átkelni a Csindvin folyón és most harcban állanak Alexander tábornok csapataival. Alexander most rohamcsapatokat szervezett az előretört japánok ellenrtEgyes erős japán kötelékek már, Yiinan kinai területén harcol naká^M a batárvárost már birtokukká vették. Csangkaisek tábornok ^rónúkingból Yünanba utazott clratcn a területen maga veszi át' á kinai erők főparancsnokságát. Csungking mindenesetre igen nehéz? helyzetbe került azzal, hogy mos^/saját területére terelődnek át a Iftrtnl'aj barcok. Diego Suarez és Antasirane kapitulációja Vichlf, május 7. Az OFI jelenti: Megerősítik, hogy a. brit erők csütörtökön a kora délutáni órákban behatollak Diego-Suarezbe. Hir szerint a kikötőt védők és brit parancsnokság között megbeszélések kezdődtek. A kikötőben az ellenállás tovább folyik. Viclty, május 7. A Német TI je lenti: Csütörtökön délután 5 órakor illetékes körökből nyert tájékoztatás szerint Diego' Suarez vá*