Délmagyarország, 1942. május (18. évfolyam, 98-122. szám)

1942-05-06 / 102. szám

SPOPf Vasárnap Szeged—BMA.VAG a Teraesvári-köruton APRÓHIRDETÉSEK Egyhetes szünet után, vasárnap i-mét megkezdődnek a bajnoki küz­delmek az NII. T. osztályban. Bár már a bajimki játékokkal foglalkoz­nak a vehetők, a magyar—német mérkőzésről még mindig sok szó e«ik, így 'Szegeden is ez volt a be­szédtéma kedden is. A mérkőzést a Szeged tnjbb vezetője nézte végig, igy Markiovies Szilárd iigyvczető­relnök és ^flesser Tibor edző. A ve­zetőkre njigy hatással volt a mér­kőzés és nz a véleményük, hogy a németek ttemekiil passzoltak és a 1,'ibdaadáspál állandóan mozgásban voltak. A játékosok egymással he­lyet. cseréltek a küzdelem közben és soha netnv lehetett tudni, ki a Fen­ter, bal-, vagy jobbösszekötő. Érde­kes volt, bogy a két hátvéd nem állt szigorúan n szélsőkre, legfel­jebb figyejlemmel kisérte őket. Tá­madásnál. Tnlnd az öt csatár roham­ra indult, tehát nem hagyták magá­ra sem' a szélsőt, sem a középcsa­tárt. Egjveitlen ember volt, aki „rá­állt." elleaifelére, Rho<&) a^közepfe­dezet, akf. Tihanyit, fogtn, de ő is sokszor felvitte a labdát. Érdekes volt megfi'gyelnt — a szegedi veze­tők szerint —, bogy n szélsők pon­tos, lábraknpott labaknt vettek át és n karnis minden esetben szélső­nek rúgta ki. a. labdát.. Szépen, gyor­san és ötletDsprn játszottak a néme­tek és felőrölték a mieinket a pon­1 os passzokkal. A mérkőzésen tapasztaltakat TTes s r Tibor edző közölte a játékosok kai keddien délután, amikor erőnlé­ti edzés volt a BMAVAO elleni ké s/ülőifés során. A BMAVACr elleni meccsét a piros-fehérek a Temesvá­ri-körúton rendezik meg és ez lesz a vasárnapi sportműsor kiemelke­dő eseménye. A mérkőzést Lenkei vezeti Jódal és Kovács segédleté­vel. "A* magvar—német mérkőzéssel a P-'-'m ngvnTország kifejtette vélemé­nyét. elilmr még fsak annyi hozzá­fűzni valónk van. hogy ha a néme­tek angol rendszer szerint játszot­tak. akkor az teljesen ellentétes a mi általunk bevezetett nngol rend­•7nrtől, ba pedig nem nz volt. ak­kor térjünk rá arra mi is, a legszí­vesebben azonban mégis a, régi. st? Insos játékra lennénk kíváncsiak, mert nhhnn annvi szépség van. amennyit az angol rendszerben egy idénvhen nem lehet látni. Az angol rendszer hívői szerint bosszú pasz szókkal kell operálni. Vájjon ki tnd '•tvenméteres pontos paszt adni? A rn-metek rövid labdaadogatással játszották át a mieinket, sőt sokszor háromszögeltek is. Játékuk, csntár­.iáfékuk sokkal jobban bnsonlit a Braun. Molnár, Ortli. Opata. Jrn­ny, vagy a Katzer, Takács 7T., Je­linek. S/entmiklóssy, TTímmer tá­madólánk akcióihoz, mint például bármelyik együttesünk rohamai­hoz. Ezekntán kíváncsink vagynnk ar­rn, hogy a Szeged, vagy a többi ma­gyar Csapat játékán mennyire fog meglátszani a válogatott meccsen szerzett tanulság. A Szeged és az SzTK között tár­olások indultak meg annak az erdekében, hogv * kék-fehérek va­sárnapi B. Törekvés elleni mérkö zésíiket a Temesvári-kőrúton ren dezzék meg. A SzVSE ko'ozsvóri vendégjátéka A SzVSE vasárnap Kolozsvárott játszik, a KAC ellen bajnoki mecs­eset. Nem lesz könnyű mérkőzés, mert a Kolozsvárnak még reménye tehet a bentmaradásra, ezért min­dent el fog követni, hogy a pouto kat otthontartsa. A piros-kékek kedden délután Berkossy Elemér vezetésével, erőn­léti edzést tartottak a salakpályán. Kolozsvári meccsüket Rónai ve­zeti. Az Erzsiüel MHü értesíti igen tisztelt vendégeit, hogy az 1942-es idényben fürdöbáza közvet­len a közúti liid mellett lesz elhelyezte X SzTK—B. Törekvés Szegeden, SzTB—11TVE Szentcsen, SzEAC— Bocskai óbecsén, M. Pamut—MVSE Budapesten. Az MLSz rendelkezési­folytán, vasárnap ismét meg kell kez­deni az Ntí III. osztályban is a baj­noki küzdelmeket. A vasárnapi fordu­ló keretében nehéz mérkőzéseket vív­nak csapataink, amelyek közül az SzTK játszik Szegeden. Ellenfele a Békéscsabai Törekvés lesz és a játé­kot dr. Kákonvi vezeti. A SzÉAC Übecsén vendégszerepel vasárnap, a Bocskai ellen. A mérkőzésen Dobsin­szkv bíráskodik. A kitünö helyezésű MVSE vasárnap talán legnehezebb el­lenfelét kapja a Magyar Pamutban Budapesten. Játékvezető: Micskel. A Szenteset! eldöntésre kerülő SzTE'— fITVE mérkőzést Galgóezy vezeti. X TTa az utazóesapat ki akar állni, le kell játszani az alosztálybajnoki meccset. A két hete szünetelő alosz­tálvhainoki mérkőzések ügyében olyan határozatot hoztak, hogy a küzdelme­ket ismét meg kell, illetve lehet ren­dezni. A rendelkezés értelmében a mérkőzést le kell játszani, ha arra az utazóesapat ki akar állni. X Uj intézö-egycshirói előadó az alszövetségben. A nagy ügyforgalom miatt szükségessé vált az alszövetség­ben egy uj intéző-egyesbirói tisztség betöllése. Martonosi József ügyvezető ebben az ügyben intézkedett és az in­téző-egyesbirói előadótisztséggel Hní­mán Józsefet, a Szeged NB csapatá­nak kitűnő intézőjét bizta meg. A megbízás sportkörökben általános megelégedéssel találkozott. X A SzVSF.-kerékpArosok az or szágos ranglistán. Az MKSz ranglis­táján a SzVSE-kcrékpárosok a TI. osz. tályban a nyolcadik helyre kerültek 49 pontjuk révén. Eredményük elfogad­ható, hiszen nem tudnak minden ver­senyen résztvennL || || FIFLFR || IMMWTERTFC Olvassa a OéJsiiagyarországo!, hirdessen a Délmagyarországban! foj Bútorozott szobát resek kapualalti vagv Icpcsöhá/i direkt bejá­ralta! Jelige: Csendes a kiadóba. NEWWWS* 3—4 szobás elsőemelet­össz.komfortos lakásér! uevanolvan 2 szobásai tulok cserébe. T.eh<-1 magánház is. Teljes ri mii válaszokat »Naey­körúton belül* telisére I «yszoba alkovos ta­bás csinosan berendez­ve átadó Tel 39-41. KIADÓ MAGÁN HA 55 kétszoba fürdőszobás lakással . Belvárosban Telefon: 33-66. 273 : Ind hdzíeiHeh. család' es memazoh ipar­lelciích, szftlltt cs szdnto Dlriohoh Háztejek 20 méter utca fronttal, egyetemnél, li ezer P UázteleK vu villannval KAIvAnn templomnál SmjQ F Adómentes családi hár 9 szobás. Felsővé ro son 1000b P Adómentes rsaládi naa 8 s«*ibat Kotiuson. 12.000 P. Kör­nton 2 szobás hAz, eptt Rezésre alkalmas o'ca telekkel 14.000 P. Adó mentes 2 szobás, fürdő nobás és 1 szokás la kás. kettes, Kálvárla­tomplomnál, 16.500 F Marasfőldszlntea hát i szobás. J-xt szobás la kássaL felsővárosi kör útnál 18.000 P. Adó mentes emeleten bár üzlettel, fürdőszobás te kS* és kert. kaszárnvá nál. '22 000 P. Rmele­tes jó nnz. körntnál. it lakással, nagv kerttel 24.000 P. Családi hát ír! szobás lakás, nacs gyümölcsös. kert. vlz. villany, köves a tea ÍF ezer P. Adőmentes esa IlMt ház 3 szobás, tű* dősrobás. kertes, Marv tér közelében 26 000 P Emeletes bérház A la Iráese I, körntnál, víz. villannval 32.000 F Adómentes hát 4 lakás­sal. nagy Ipartelepnek alkalmas telekkel, köz mfivea. Mars térnél. 3> ezer P Sarokház ven­déglővel, nagy termen­kel, kerttel 40.000 P Nagv emeletes bérhí> Mfcarban, 10 lakással nagr bérjövedelemmé közműves. 40000 P Hel város legszebb részét nagy hál lebontásra é? építkezésre alkalmas nagy telek, 42.000 P Adómentes esaládi há> 4 seobáa. fürdőszobás, főúton, villamosnál, St eter P. Szép emeletes ház, pincés, í. 8, 4 szo­bás lakasokkal piacnál löuton. 55.000 P. Nagy üzletes bnz lakásokkái Aztetek ét raktárakkal -at*v forcalmn ntapnál 76 000 P Re| várnái szép, emeletes ház 5 :7ohás. knniforlns. S é' 1 szobás lakásokkal kertlel. 68 000 P Rel­rárosl. mmrasföldszin tes ház, pincés fürőrt •szobás lakásokkal, eme 'etépítésre alkalmas. W évs adómentes részei 75.000 P Szép emelete, bérház 6 lakással, für dőszobás. kertes, alsó -'árost kőrútnál. 90 UW P Belváros legSzebt részén emeletes hérhái 2 3, 4 szobás komfor­tos lakásokkal lufim* P. Belváros legszebb részén adómentes, két­emeletes modern ber báx komfortos laka •okkal 160 000 P. Foga dalmi templomnál mo dern bérház, koinforto, lakásokkal nagy bér jövedelemmel 200 000 P Gyümölcsös, szőllő éi szántó, tanvás birtokok Alkalmi vételek. n 11 c r n c F. M. Ingatlanirodánál Horthv Miklós n. a 'Kultllrpalotánál.) MUNKAKÖZVETÍTÉS Munkát kaphatnak a hatósági munkaközvetí­tő utján: — Férfiak 4 kömives vidéken, 1 kovács vidéken, 2 bádo­gos helyben és vidéken. 2 géplakatos helyben, 1 (ogtechinikus helyben. 2 villanyszerelő helyben. 1 kálvhás vidéken, 2 asztalos helyben, 1 ká­dár vidéken, 1 bognár helvben, 9 köteles vidé­ken, 11' cipész helvben 1 fodrász vidéken, 1 esc repező helvben, 1 fénv képész vidéken. — N3k: 1 varrónő helyben, 1 ei­pőragasztónö helvben. 2 fodrásznő helyben és vidéken, 7 mindenes helvben, 2 mindenes fő­zőnő helvben. 1 házve­zetőnő vidékre, 11 be­iá rónő helyben. 100 gyá rimunkás helyben. — Tannnehelvok: 1 aszta­los. 1 szabó, 1 szoba­festő. 2 kifutó helvben. 1 kanász vidéken. 1 cazdasági mindenes helvben. erős fiút teljes ellátás­sal felveszek. Galamb Ferenc kovácsmester. Hársfa utca 2 szám. — Makó. Kifutóleány vagv fiu felvétetik. Attila u. 7, cukrászda. Fodrásznő, fiatal segéd lel vétetik. Király, Kosj sutli L. sugárút 19. Ügyes leánvt kifutónak felveszek. Korona utca 1 szám. eipészüzlel. Fodrászsegéd felvételik Ileller Miklós, Kölcsey utca 5. Kifutó leányt felveszek' Szegszárdv bőröndös, Kárász utca 3. Kifut ófiu 1 1—15 éves, felvétetik. Móra u. 30. Bor és szeszesital köz­vetítésben Jártas ke­resztény urat országos bérlettel rendelkezőt — keresünk. Karsav, Szentgvör-rv n. 12. — "•9-41 ' telefon. Italszakmában jártas — lehetőleg őskeresztény utazókat felvesz n • Mártha* pálinka, mm, Mkőrgrár. bornaevkc-, reskedés Hódmezővásár belv. Hlázmester felvét»ttk május 15-re Jelentkez­ni tehet 10-én d. e. 9 órakor Kazinczy utca 15 sz. «. Ginészsenéd női csiv nortmunkára felvétetik,! Belvárosi einöszalon. — Széchenvi-tér 9. flptfPv^r MODERN Konyhabútort olcsón és tói késztt GAL A S/T A T,OS Anáeza-utca 24 ELA DÓ FORD V 8 autó alváz, komp-i lett. gummik nélkül — Telefon 33-66. 273 Stoppoltassa ruháit r • Budapesti* kézmüszö vőnél. Eredeti gyár­beszövések Üzlet: Há gi «őrkerttel szemben JÓ GfiP- és GYORSÍRÓT felveszünk'. Ajánlatok • Vállalat* jeligére a ki­adóhivatalba. S69 Varró és tanulóleányok felvétetnek Bite Lajos női divaltermében, Ká­rász utca 8. Kifutót 16 éven aluiit aki kerékpározni tud. azonnali belépésre fel­vezek, Kornis József, Borskai u. 6. ELőn A.TTATOTT DALIA uidonságok olcsón be­szerezhetők Újszeged, Hartritai n. 1 sz. (Kál­lai fasornál., Maros át­járónál). 276 Fehér félháló, töblt használt bútor eladó, Somogvi u. 11. T. 2. 1 modern gyermek sportkocsi cs 1 pár dl­es hakkanes eladó. Bé­csi körút 4. Eladó esrv gvönyöri TÜZOPÁL ' GARNITÚRA holland gyémánt kö­vekkel, ararqy férfi­órák, Schaffhausen.Ta­vannes, Omega, Watch stb. szerkezettel. Hat­személyes, keveset használt ezüst evőcsz. köz TÓTH ÓRÁSNÁL, Kárász u. 13. sz. Pénzügy előtti telefon­fülkében felejtettem a retikülömet. Becsületes mectaláló jutalom el'c-* nében adia le a kiadó hivatalba felelős azerk«^>zio es teieiős KiadO: Berey G éza Szerkesztőség: Szeged, Kölesey-utca »0, L em. — Éjszakai szerkesztőségi Káivaria-utca 14 — Kiadóhivatal: Szeged, Aradi-utca 8. — Telefon (»wa faesztőseg és Riatiohivatci és nvomda): 13-06. i Nyomatott. ABLAKA GYÖRGY korturgogepeu hzeara. hanana O, 14 telefon: 10-84 Felelőz üzemvezető? Aht»U» t<-tv*n

Next

/
Oldalképek
Tartalom