Délmagyarország, 1942. április (18. évfolyam, 74-97. szám)
1942-04-10 / 80. szám
Hatvanezer pengő kölcsönt kapnak a szegedi házasulandók Csak az előírások betartásával pályázók kérvényét veszik figyelembe — Ötven szegedi kérelmező közül egy sem csatolt okmányokat (A Uélmagyarország munkatársitól) A kormány népjóléti és Csaun I védelmi mun ka programjának gyik fontos és jelentőségteljes része az, amely külföldi mintára nyugi támogatással igyekszik előmozdítani az új családalapítási törekvéseket. Az 1100—1941. B. M. sz. rendelet részletesen körvonalazza szokat a feltételeket, amelyek alapján a házasulandók úgynevezett .házasodási kölcsönt" igényelhetinek. Ez a ITólesön a kérelmező egyé ni viszonyai szerint esetenként 4— S00, legföljebb azonban ezer pengő lehet, amit havi egyszézalékkal kell törleszteni. Van azután a törlesztésnek más módja is: a kölcsönnel tető alá juttatott házasságból '.származó gyermekek száma szerint bizonyos százalékát elengedik a kölcsönösszegnek. Az első gyermek után tíz. a második titán busz, a hannadik után harminc, a negyedik után pedig negyven százalékot. Aki le' 't négy gyermeket ajándékoz a hazának, az az egyébként kamatmentesen nyújtott kölcsön teljes összegét megtarthatja. További ked" vezések. hogy a házasság első évében semmit sem kell törleszteni és minden gyermek születése után további egy évig szünetel a törlesztés. Az ország minden részéből ezren és ezren jelentettek he igényt erre a családalapításnál valóban nagy segítségei jelentő ..házasodási kölcsiin"-re és amint értesülünk, sokhelyütt már mrg is kezdték a kölcsönök folyósítását. Szegeden eredetileg negyvenezer pengőben állapították meg azt a pénzügyi kerelet. amelyen belül a kérvényezőknek kölcsön folyósítható, ezt azonban később ötven százalékkal, azaz hat rnnr-rf yen nőre emelték. Ez a te'-'nlélves snmma itt is van Szegeden. afölött a polgármester utasítása szerint a számvevőség diszponál. azonban eddigelé még egyetlen esetben «ew, került semmiféle 'étel folyósításra annak ellenére, hogy eddig több. mint ötvpn háza sülendő nyújtotta he pályázatát. A m•""•iikat igéuvjogosnltnak érrfí ""fnl házasulandók reménykedve várják kérvényük elintézését ílg.-í'V mai állása szerint • -velőre hiába! Ennek a furPsa körülménynek •17 okát érdekesen világította mee miuikatársnnknak adott nyilatkoztában dr. Biacsy Béla népjóléti fanáesnnk. — Tény. líogy eddig félszáznál is több kérvény érkezett lic a városioz. azonban érdemben egyetlen •gyef. sem bíráltunk el. Nem történt sommiféle hivatali mulasztás, ellen' "7*'"gí a késedelem okát a vályd••>(• ktzárált'n marinkban keressék. \ Közjóléti Szövetkezet, amelyhez r, kölcsönre igényt tartók fordul"ak. mindenkit a legalaposabban '•foktat, nyomtatott listát is ad. 'melv felsorolja a kérvényhez be-sfitnlnndó okmányokat. A pályázat 'áljára • •••Igáló nyomtatott űrlapot 0 mindenkinek rendelkezésre bontják. — Szinte érthetetlen, hogy u. élőszóval és nyomtatásban történő részletes kioktatás ellenére eddig egyetlen pályázó sem Csatolt kérvényéhez okmányokat, sőt még a nyomtatott űrlapot sem használta fel. hanem ehelyett kézzel körmölik beadványaikat, amelyek az elbíráláshoz szükséges adatokat sem tartalmazzák. — A népjóléti ügyosztály most minden egyes pályázót. írásban felszólít, hogy Csatolják be okmányaikat•, amit annál inkább mindenki megtehet, mert erre a célra minden okmányt díjmentesen adnak ki az összes hatóságok. Első feltétel természetesen a magyar állampolgárság és az. hogy a pályázó ne lépje túl a harminckettedik életévét. I Tiszti orvosi bizonyítvánnyal kell igazolni továbbá azt. hogy az egybekelni szándékozók egyike sem szenved fertőzd betegségben (gümőkór, vérbaj), mert hiszen a nemzet fennmaradása érdekében csak egészséges egyének családalapítása kíváratos. Szükséges erkölcsi bizonyítvány és annak igazolása, hogy a vőlegény a katonaállítási kötelezettségének eleget tett. Megkívánja a rendelet azt is, hogy a kérvényező nyilatkozatot írjon alá, amelyben kijelenti, hogy a fajvédelmi törvény alapján nem számit zsidónak. Igazolni kell a saját szülők vagyoni állapotát is. Akinek kérvényéből ezeknek a? okmányoknak valamelyike hiányzik, cs azt sürgősen nem pótolja, el kell a kérésével utasítanunk. Akik a felszólításra a hiányzó okmányokat pótolják, azoknak igény jogosultságát, az okmányok alapján a legsürgősebben elbíráljuk és az érdemesek részére rövidesen a kölcsönösszeg is folyósításra kerül. | I) v i \! A 0 V A BO B S f. A tj Péntek, 1942 Április 10. A vásárhelyi gazdák malmának árdrágitási pere a szegedi törvényszék előtt Tiz vádlóit közül héttel szemben az ügyész eiejtetle a vadat, a volt ügyvezető-igazgató, a cégvezető és egy lisztügynök ellen tovább folyik az eljárás (A üét magyar ország munkatársától) Nagy érdeklődésre számottartó árdrágitási iigy tárgyalását kezdte meg csütörtökön a szegedi törvényszék uzsoratanácsa, dr. Novak Jeuő törvényszéki tanácséiuök vezetésével, dr. Ujvára István tör\ ' vszéki bíró és Becsky Antal sütőmester mint ülnök részvételével. Az ügyben a Hódmezővásárhelyi Gazdák Mümalma tekintélyes malorne'g igazgatósági tagjai és föfi«ztviselöi szerepelnek terheltként. Mintegy két évvel ezelőtt uagy feltűnést keltett Hódmezővásárhelyen az a nagyszabású üzleti tranzakció. hogy a nagyállomás melletti országoshírfi Rauer-malmot egy gazdaérdekeltség vette át. Az új cég H '•'•"pzővásárhelyi Gazdák Mümalma név alatt, kezdte meg működését és a malom régi jó hírnévnek megfelelő szellemben végezte feladatát a lisztellátás terén. A vásárhelyi re 1 őrségre tavaly nyáron feljelentés érkezett, hogy a malom a búzavásárlásoknál és a liszteladások nál árdrágítást követ el. A rendőrségi nyomozati iratok alapján a szegedi ügyészség vádiratot adott ki árdrágítás miatt a malom vezetői és a céggel kapcsolatban álló lisztügynökök ellen. A szegedi törvényszék március 9-ére tűzte ki a főtfirgyalást ebben az ügyben. A Csütörtöki főtárgyaláson vádlottként állott a törvényszék előtt dr. 'Ábrahám István hódmezővásárhelyi gyakorló orvos, a malom volt igazgatója. Szilágyi László cégvezető. Almás; József tisztviselő, dr. Molnár László ügyvéd, igazgatósági tag. Nagy-Tóth FerenB okleveles gazda, igazgatósági tag. Csonki Mihály m-'-mtulajdonos, igazgatósági tag. Négye*', Lajos sütőmester, vaskereskedő, igazgatósági tag. valamint ^' ányos Dezső budapesti luztüarvnök. Vas Dániel szegedi lisztügynök, továbbá Maros Márton vásárhelyi lisz.liigynök. A vádat dr. Szarvas János ii" ' ••••égi alelnök képviselte, a tíz vádlott védelmében pedig dr. Lázár Béla, ifj. dr. Csáky Lajos. Hódmezővásárhely tiszti főügyésze, dr. Hábermann Gusztáv, dr. Delire János. dr. Bérend Béla. dr. KcrsCh Ferenc, dr. Burger Béla ügyvédek jelentek meg. Az elnök a tárgyalás megnyitása után ismertette az ügyészség vádiratát. amely szerint a malom 1940. decemberétől 1941. április 4-ig a hatóságilag megállapított 2í pengős maximális ár túllépésével mázsánként ?.í—28 pengéiért vásárolta a butát feldr"7notr's és nyereséget célzó tnváld'ndA* végett. A magasabb áron vásárolt búzából készített lisztet a terheltként szereplő ügynökök ugyancsak továbbadás céljából a maximális árnál 4—10 pengővel áráaábhnn adták el kereskedőknek. A felárral vásárolt buza mintegy 21 vagon volt és a felárral pladott liszt mintegy 15 vagont fett ki. A terbMtek. akik felelősek a hatósági ár túllépéséért, a közellátás érdekét súlyosan veszélyeztető cselekményt követtek el, — mondja az ügyészség vádirata. Elsőnek dr. Ábrahám Istvánt hallgatta ki a törvényszék. A volt ügyvezető igazgató, aki azóta kilépett a Cégből, tagadta, mintha a malom a vásárlásokkal árdrágítást követett volna el. Az árvíz és a rossz ütak miatt a gazdák, valamint a fuvarosok nehezen tudták behozni a búzát a városba és ezért nagyobb fuvardíjat keH-tt nekik fizetni. Nem a búzát, vették tehát drágábban. hanem a fuvartöbbletet fizették meg, oz tette drágábbá a búzát. — mondotta Ábrahám. Hasonló értelemben vallott Szilágyi László cégvezető is. aki • íu varosoknak * a költségtöbbletet kifizette. Szilágyi kihallgatása után az elnök a tárgyalást felfüggesztette é? folytatását délután 4 órára tűzte ki A délutáni tárgyaláson sorra kihallgatták a többi vádlottat. Dr. Molnár László. Nagy-Tóth Ferend. Csánki Mihály, valamint Négyest Lajos az igazgatósé" tagjai egyöntetűen vallották: nem tudtak róla hogy a gabona vásárlása maximális áron felül történik és ehhez ők nem járultak hozzá. Almási József elmondotta. hogy felárral történő vásárlásra Ábrahám igazgató adott utasítást, mert a megszabott áror: nem lehetett búzát venni, ezért felárai kellett adni,, hogy az üzem meg ue álljon. Bárányos Dezső, Vas Dátiiel és Maros Márton kihallgatása után tanuként hallgatták ki az ügyben nyomozó vitéz Juhász Ferenc detek tívfelügyelőt, Sárközi János detek tivet és Szűcs M. István polgári ni hás rendőrt. A tanuk elmondották, hogy a nyomozás során úgy Ábra hám. mint Szilágyi beismerték, hogy drágábban vásároltak, az igazgatóság tagjai ellen nem merült fel olyan bizonyíték, mintha ők is résztvettek volna az árdrágitási- m. A nyomozás során Szilágyi lakásán 240(1 pengőt találtak, ebből fizette a cégvezető a felárakat. Ezután a védők terjesztették elő bizonyítási indítványaikat. Alma?: József védelmében dr. Hábermann Gusztáv, Molnár Sándor, NagyTóth Ferec" és Négyesi Lajos védelmében dr. Dettre János. Csánki Mihály védelmében dr. Némethy Sándor, Vas Dániel védelmében dr. Burger Béla. Maros Márton védelmében dr. Kersch FprenC terjesztett elő indítványt. A bizonyítási indítványok előterjesztése után dr. Szarvas János ügyészségi alelnök bejelentette, hogy Almási Józseffel, Nagy-Tóth Ferenccel Négyesi Lajossal. Molnár Lászlóval. Csánki Mihállyal, valamint Vas Dániellel és Maros Mártonnal szemben megszünteti az eljárást és azt csak Ábrahámmal, Szilágyival, Bárányossal szemben tartja. A vádelejtés azért tÜirtéuik. — mondotta az ügyész —, mert ezekkel a terheltekkel szemben nem áll meg az árdrágítás vádja. Az elnök ezután este fél 9 órakor enuneiálta, hogy a bíróság pénteken délben 12 órakor hirdet határozatot a további bizonyítás tekintet.-'örn. Kiáítiiás zárás H szatmári képzőművészek Erdélyi hiálUtása április 12-án (vasárnap) zárul.