Délmagyarország, 1942. március (18. évfolyam, 49-73. szám)

1942-03-24 / 68. szám

Szent József-díszgyűlés a Katolikus Házban (A Délmagyar ország munkatár­sától) A munka védőszentjének, Szent Józsefnek tiszteletére a Kato­likus Dolgozó Leányok szegedi cso­portja díszgyűlést rendezett vasár­nap délután a Katollkns Ház nagy­termében. A díszgyfilésen megjelent Glattfelder Gyula megyés főpásztor is. A bevezető beszédet dr. Halász Pál kanonok, az Aetio Catholiöa egyházmegyei igazgatója mondotta és Szent Józsefet a hűséges, kitar­tó és boldogító munka szimbóluma­ként állította a hallgatóság elé. Az ifjúság újabban a passziókban ke­resi a boldogságot. — mondotta — és szerencsétlennek érzi magát, ha nem találja meg. Igen sokan áldo­zataivá lesznek a henye, fényűzésre vágyó életprogramjuknak. Nem sza­bad lenézni sz igénytelenséget, mert. irac: Szent. József Családjában min­den egyszerű és Igénytelen volt, é« éppen ebben ragyogott, fel a lélek szépsége és az élet igaz értelme ... Dr. Halász Pál Szent Józsefet a lelki békesség példaképéül állította a mnnkás leányifjúság elé. Szent József nem volt forradalmi egyéni­ség. hiányzott, belőle minden elége­detlenség, ő volt a mai keresztény munkásifjúság jelképe, mert a ke­resztény mnnkásifjúság nem forra­dalmi lelkületű: hisz a békesség •sszközeiben és erejében, amely meg­hozza a haladást, a szebb jövőt. Dr. Halász Pál beszédét, a leányifjúság nagy lelkesedéssel fogadta. Ezután Fazekas Jbolya szavalta el mély át­érzéssel Szent József himnuszát, majd Szabó Anna, a Dolgozó Teá­nyok rókusi csoportjának szószóló­ja igen hatásos beszédben fejteget­te, miért lett az egyszerű ácsmester: Szent Jócwef olyan nagy. hogy az egész Anyaszentegyház védőjeként tisztelik? Két. fő tulajdonsága telte ilyen naggyá: az Dfenségbe vetett rendíthetetlen hite és gondolkozás, feltétel nélkül való hűsége. Rozmann Mónika szociális test­vér üdvözölte ezután bálás és meleg szavakkal a megjelent püspököt s utána hatásos szavalókórus zengte Szent József ifjú leányainak: a dol­gozó munkásleánytábornak élcthim­nnszát. Kapossy Gyula püspöki tanácsos finnéül szónoklata következett ez­után. Szent Józsefről, a „fidelis ser­vus" ról beszélt, a. hű szolgáról, aki­nek egész élete, minden cselekedete Isten iránt való hűségét és a gond­viselés akaratába vetett hitét, sugá­rozta. Szent, József a családi éleiért dolgozott, a szent család mindennapi Belvárosi Mozi Ma kedden ,is , 5. 7, 9 KADAR Kontra KEREKES TOT.NAT, VASZARY, MÁLY Sárdy János gyönyörűen énekel az Utolsó dal cimü legújabb magyar filmben. LEGKÖZELEBB kenyeréért Isten általa akarta ki­hangsúlyozni a családi élet fontos­ságát Ma, amikor a Családi élet örömeit az emberek többé nem tud­ják értékelni, minél gyakrabban idéznünk kell Szent József példa­adását- A család nemcsak egyedül biztos fenntartója a magyar nemzet jövőjének, hanem a legtisztább örö­mök forrása is. — fejezte he ünnepi beszédét a püspöki tanácsos. Glattfelder Gyula megyéspüspök emelkedett ezután szólásra és örö­mét fejezte ki afölött, bogy eljöhe­tett a dolgozó leányok szép ünnep­ségére. Figyelmükbe ajánlotta, hogy Szent Józsefet a munkás ifjúság pat.rónüsaként tiszteljék és kérjek segítségét. A munkás élet szegény gazdasága most kezd egyre több ér­(A Délmagyarország munkaiár­iétól) Hétfőn jelentették a városhá­zán, hogy a sándorfalvi országútat mintegy másfél kilométeres hosszú­ságban elöntötte a felsőbb vizvidé­kekről alázúduló vadvíz, ötven cen­timéteres víz hömpölyög az ország­úton, amelyen minden közlekedés megszűnt. Szeged és Sándorfalva között hétfőtől kezdve a forgalmat, Sz.aiymaz és Fehértón át bonyolít­ják le, ez persze lényeges kerülővel jár, de más megoldás nincs és előre­látható, hogy hosszabb időn keresz­tül nem lesz használható a. sándor­falvi országút. Tegnap a mérnöki hivatal és az. elöljáróság megbízot­tai jártak künn a sándorfalvi or­szágúinál. Itt a sándorfalvi lakos­ság azt, a kérést intézte a város ki­küldötteihez, hogy állítsanak be több csónakot és a. gyalogosak közlekedé­sét azon bonyolítsák le a víz alatt Hódmezővásárhely, március 23. Kállay MiklÓR miniszterelnök szom­baton és vasárnap végigjárta a Ti­sza, alsó"folyása és a Maros közötti helységeket, majd ellátogatott Hód­mezővásárhelyre és Orosházára is, hogy a belvizek által okozott, káro­kat megtekintse. A miniszterelnök kíséretében volt Bárczay János földmívelésiigyi államtitkár, az ár­vízvédelem országos kormánybizto­sa is. A miniszterelnököt. Hódmezővá­sárhelyen Simkó Elemér, Csongrád vármegye főispánja, Endrey Béla Hódmezővásárhely polgármestere. Fejér Miklós csanádmegyei főispán és Bcösy Bertalan makói polgármes­Korzoban Ma bemutatói As izgalmak és halálmegve­tő bravúrok filmjei Három ember sorsa fénybe és árnv­bant 3 CODONA telmet kapni, amikor világszerte a mnnka értékmérője lép a pénzérték helyébe. A lelki kincsek ntáni vágy­nak kell áthatnia az ifjúságot és ha a munkás ifjúság Szent József pél­dájára az isteni akarat célkitűzésé­be állítja bele saját munkáját s azt keresztény hivtfo'-éut, lelki öröm­mel és megelégedéssel végzi, akkor boldognak kell lennie e földön és Isten országában egyaránt. A me­gyésfőpásztor végül a családi élet szépségére és szent örömeire hívta fel a hallgatóság figyelmét cs Isten áldását kívánta a dolgozó leányif­júság további munkásságára. A Dolgozó Leányok felsővárosi csoportja a Szent Család életéből vett kis színdarabbal szerepelt záró­Rzámként őszinte, szép sikerrel. lévő másfél kilométeres útszakaszon. Sokan nem reszkírozzák meg a szatymazi kerülőt, hanem nekivág­nak mezítláb a jeges víznek, ezzel azután súlyosabb megbetegedésnek is kiteszik magukat. A mérnöki hivatal már a délelőt­ti órákban előterjesztést tett a pol­gármesternek, hogy legalább két csónakot állítsanak üzembe a sán­dorfalvi országúton a gyalogosok számára, A városnak azonban nines csónakja, hanem újból a vízicserké­szektől vettek igénybe két csónakot és ezeken bonyolítják le az ország­úton a forgalmat. A Kiilső-Baktóban a vadvíz hét­főn tovább emelkedett, sőt a szom­szédos Fertő házait is elérte a viz. A baktói lakosságot sik-riilt kitele­píteni a házaikból és a bútorokat is védettebb helyre szállíttatta a ha­tóság. ter fogadták és a városházán t' Jroztatták a helyzetről. A szakembe­rek rámutattak arra, hogy az evek óta tartó rendkívül csapadékos idő­járás következtében az Alföld három délkeleti vármegyéje: Csongrád, Csanád és Békés került az idén belvizek miatt a legveszélyesebb helyzetbe. A miniszterelnök inté kodéit,, hogy a szükséges anyagok az árvízvédelem rendelkezésére áll­janak. A közgyűlési teremben öss gyűlt gazdák panaszait, is megh1"'1 gatt.a, majd beszédet intézett hozzá­juk. Olyan intézkedésekre van szfik. Rég — mondotta —, hogy a mai állapotok nieg ne ismétlődje­nek. Most pedig minden lehetőt elköve­tünk, bogy kisebbítsük a bajt. Mér­nökeink mindent megtesznek, amit lehet, én pedig megígérem, hogy a pénz is rendelkezésre fog állani a munkálatok elvégzésére. — Nemcfeak Hódmezővásárhelyt érinti ez a Csapás, országos kérd ez. Nemcsak arról van szó, hogy mondjuk, 53.000 hold jövedelme DE f, MAGYAR ORSZÁG * Kedd, 1942. méretne 24. 3 hiányzik majd a tulajdonosoknak, hanem arról is, hogy 53 000 hold ter­mése hiányzik az országnak, — mert a jövedelem az egyeseké, de a ter més az egész országé. Békés vármegye határában Beli­czey Miklós főispán fogadta a mi­niszterelnököt. aki lovaskoesin nyomban a Nagyatádi-telepre haj­tatott. Meggyőződött a veszély nagy­ságáról, majd azonnal intézkedett, bogy nyissák meg a zsilipeket, mert Csak így folyhat le a víz a lakóhá­zak közül. A miniszterelnök Tót­komlósra, valamint a környékbeli községekbe is ellátogatott. Iradikba ült és úgy vizsgálata meg a helyze­tet. Az emberek mindenütt szeret> ' tel és bizalommal várták a minisz ferelnököt s örömmel vették tudó m""iil *eaifn készségét. Nagyjelentőségű uiítás a honvédségnél Budapest, március 23. A honvé­delmi miniszter a Budapesti Köz­löny vasárnapi számában megje­lent rendelete rendkivü] nagyjelen­tőségű intézményt hívott életre. A 608.637/22-1942. számú körrendelet csapathadigondozó tiszti és hadtest hadigondozási felügyelői szervezetet létesített. Az új szervezet, elé a hon­védelmi miniszter azt a célt tűzi kL hogy a hadigondozottak érdekeit hat­hatósan védjék. Másrészt, hogy az országrészek visz­szacsatolása következtében erősen túlterhelt közigazgatási szerveknek a hadba vonultak megsegítésében és a hadigondozási teendők ellátásában segítségére legyenek. Ilyen hadi­gondozó tiszt fog működni minder­mozgósított alakulat, póttesténél, il­letve a kiegészítő parancsnokság ki­rendeltségénél (bevonulási központ). Hadigondozási felügyelő tesz beosztva minden badtestpa­rancsnokságnáL "Részletesen felsorolja a rende­let a csapathadigondozó tiszt, ügy­körét. amely tanácsadó, tájékoztató és ellenőrző. Kiterjed a hadi«e.gély kiutalásánál úgy a katonai, mint a polgári ügyek intézé«érp. Igy töb­bek között ellenőrzi, liogv a hadisegély folyósítására szükséges névjegyzék a bevo­nulás megtörténte ntán három napon belül megkütdessék a hozzátartozó lakóhelye szerint illetékes közigazgatási ható­sághoz. Kartoték-nyilvántartást, vezet, ala­kulata állományába tartozó tartó lékos, vagy már elbocsátott, hadi­gondozottakról. Ügyel arra. hogy például igénybeveszik-e a hadirok­kantak a hadirokkant jogon lehet.se­Széchenyi Mozi Ma 5, negyed 8 és fél 10 órakor R NOTREDIMEÍ TORONYŐR Viktor Hugó halhatatlan remek­müve Főszereplők: Charles Laaghton és Maareen O'Hara Csak 16 éven felülieknekI Csónakokon bonyolítják le a gyalogosok közlekedését a sándorfalvi országúton Itálián Miklós miniszterelnök az árvizsuilolla magifarok közöli Hódmezövásárhelijeif és Orosházán

Next

/
Oldalképek
Tartalom