Délmagyarország, 1942. február (18. évfolyam, 26-48. szám)
1942-02-17 / 38. szám
SPORT A budapestiek letarolták az SzVE országos kardversenyét A szegediek közül csak Jávorkai és Galambos jutóit a döntőbe Nagy érdeklődés mellett rendezte meg vasárnap az SzVE a HTSE vívótermében országos II. és 111. osztályu kardvivóversenyét. A versenyen rajthoz álltak a budapestiek is, közöttük három volt" szegedi vivó: Buócz, dr. Gaál és dr. Pókay és letarolták a mezőnyt. Mindössze két szegcdi, Jávorkai és Galambos jutott a döntőbe és az adott körülmények között teljesítményüket megfelelőnek kell elfogadni. A verseny eredménye: 1. dr. Lator PAG 8 gy, 2. Erényi Ganz T gy, 3. Marosi Ganz 6 gy, 1 Buócz LASE 5 gy. 5. dr. Gaál RAC 4 gy, 6. dr. Pókay RAC 3 gy, 7. Jávorkai SzTK 2 gy, 8. Fehérvári Ganz 1 gy, 9. Galambos SzVE 1 gv. Valamennyi budapesti versenyaő TI. osztálya vivó, közülük dr. Lator és Erényi helyezésük alapján I. osztatva lett. A verseny kifogástalan megrendezése Galambos Ferenc SzVE-főtitkár érdeme. —oOo— A SzVSE,,győzelmes eldöntetlent" ért el Újvidéken, a Szeged kiesett a Magyar Kupából .Vasárnap rendezték meg az idei első dijas futballmérkőzéseket a tegtöbbhelyen havas pályán. A két szegedi NB I. osztályú csapat is a futballpályára lépett, de csak félsikert ért eL Ezalatt azt értjük, hogy csak SzVSB jutott tovább a Magyar Kupában, a Szeged vereséget szenvedett a ÍJ. osztályú villamoscsapattól. Annyi bizonyos, bogy a szegediek kedvezőtlen körülnjények között voltak kénytelenek kiállani az első mérkőzésre, mert a havas pályák nem voltak alkalmasak a megfelelő előkészítésre. A SzVSÉ-nek mindenesetre jól jött, hogy az újvidékiek még annvira sem készültek fel, mint ő. BSzKRT—SZEGED 8:4 (1:1) Mintegy 500 ember volt kíváncsi a mérkőzésre, amelyen a Szeged csalódást keltett Ez a csalódás részben abban mutatkozott be, hogy a szegedi futballisták nem bírták ugy az iramot, részben abban, hogy nem is vettek olyan komolyan az ellenfelet. Főleg ez bosszulta meg magát. A >vizinólóeredmény* is arra mutat, hogy a Szeged csak időnként rohamozott és mindig akkor kezdte komolyan venni t játékot, amikor a villamoscsapat • megugrott*. Nagyon hiányzott a kétkapusedzés a piros-fehéreknek és ezért «riii igen lehet csodálkozni a váratlan eredményen. Ami "a játék lefolyását illeti, erről csak annyit, hogy a BSzKRT jobban futballozott, de több szerencséje is volt. Csak abban lehet reménykedni, bogy ez a mérkőzés jó előkészítő volt a vasárnapi bajnoki játékra, mert * kilátások nem olyanok, bogy Szegeden a héten edzőmeccset leliet játszani. A pi ros-fehérek közül a válogatottjelöllek nem szerepeltek ngy, ahogy azt tőlük várták. A gólok "a következő .orrendben estek: Miklósi (öngól), Forgács, Mészáros, Tnczos, Toldi. Kalmár, Kovács, Tánczos, Kalmár. Á Szeged a vereség következtében kiesett a további küzdelemből. UAC—SzVSB 2át (2:0) Annak ellenére, hogy az újvidékiek mar 2:ü.ra vezetlek a félidőben, a iSAVS'B megérdemelte volna a győzelmet is. Arjai,, hogy kiegyenlített, mindenesetre kiharcolta a továbbjutást. A szabályok értelmében usvani® az cgyosztAiyban szereplő csapatok mérkőzésénél a vendégegyüttes jogosult a továbbjutásra eldöntetlen esetén. A SzVSE már az I. félidőben megérdemelte a vezetést, de nem volt szerencséje és szünet után is csak óriási küzdelem árán tudták a piros-kékek a továbbjutást jelentő gólt az újvidéki kapuba belőni, jóllehet szinte e«ykapura játszottak. A SzVSE játéka sok kivánni valót hagyott hátra, anynyi azonban bizonyos, hogy jobban futballozott és bármilyen furcsán is hangzik, jobb felkészültségről tett tanúságot. Tímár és Lukanies góljaira Halasi és Tihanyi válaszolt a II. félidőben. Az első újvidéki gól előtt már a vonalon tul volt a labda, emiatt rek. lamáltak is a szegediek, dc hiába. A Magyar Kupa többi eredménye: Gamma—Rákoshegy 9:0 (2:0), SBTC— Pereces 7:2 (4:1), Lampart—PAETE 4:1 (3:0), DM A VAG—Kispest 8:2 (5:1), .Elektromos—NAC 4:2 (1:1), Kolozsvár—DVSC 5:0 (3:0), Szolnok—Nagybánya 2:1' (0:1), Újpest—BVSC 7:3 (2:0), WMFC—Léva 10:0 (4:0), Ferencváros—Kaposvári Rákóczi 9:1 (5:0), BMA VAG—Haladás 3:0 (1:0). -oQo— X Szentesi futballista a HASE-ban. Berényi, a Szentesi TE kiváló középfedezete Szegedre jön és a HASÉ futballistája lesz. A II. osztályú bajnokságra törő katonacsapatnak komoly erősítést jelent a szentesi játékos. X Februárban délután fél 3 óra a kezdési idő. Az alföldi kerület hivatalos közlönyében felhívja az egyesületek figyelmét arra, hogy februárban legkésőbben délután fél 3 órakor kell kezdeni a mérkőzéseket. A szegcdi kir. törvényszék, mnt uzsorabiróság. B. IIL 5832—1941.—2. szám. A MAGYAR SZENT KORONA NEVÉBEN. A szegedi kir. törvényszék, mint uzsorabiroság árdrágító visszaélés vétsége miatt Hegedűs János és Társa ellen indított bűnügyben nyilváuos főtárgyalás alapján meghozta a következő ítéletet. I. Hegedűs János vádlott, 59 éves, róm. kath. vallású, kiskundorozsmai születésű, kiskundorozsmai lakos, magyar állampolgár, terménykereskedő, nős, katona volt, vagyonos, bűnös az 1920. XV. ta L §. 1. pontjába ütköző árdrágító visszaélés vétségében, A kir. törvényszék ezért 1. Hegedűs János vádiottat az 1940. évi XVII1. tc. 9. §-a és az 1920. XV. ta 1. §. 2. bekez. alapján 1 (egy) hónapi fogházbüntetésre, mint főbüntetésre, továbbá egyévi hivatalvesztésre és politikai jogai gyakorlatának ugyanilyen tartamú felfüggesztésére, mint mellékbüntetésre itéli. Hegedűs János vádlott köteles az itélct rendelkező részét, — annak jogerőre emelkedése után 15. nap alatt a szegődi Uj Nemzedék és a Délmagyarország c. napilapokban egy alkalommal közzététetni. Az 1920. XXVI. ta 7. g-ban megjelölt többi mellékbüntetésnek a II. Bn. 3. §. 2. bek.-ben irt pénzbüntetésnek, mint mellékbüntetésnek kiszabását mellőzni. A szabadságvesztésbüntetést megkezdésének napjától, a hivatalvesztést és a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztését a szabadságvesz. tésbüntetésnek vagy a szabadságvesztésbünletés elévülésének befejezésétől kell számítani. A vádlottat az 1896:XXXIII. tc. (Bp.) 480. és 481. §-ai értelmében kötelesek az ezután esetleg felmerülő büniigvi költségeket külön-külön az államkincstárnak megtéríteni. A kir. törvényszék elrendeli, hngv az Ítélet jogerőre emelkedése után a Bp. 494. §-a alapján a vádlott erkölcsi és vagyoni bizonyítványával egvütt a szegedi kir. ügyészségiéi a Bp. 330. S-a alapján a mellékbüntetés nyilvántartása végett Csongrád-vártPc.gve alispánjával közöltessék. rnrloínlác ®r. Visbovits .TájiftW -k Szeged es. kir. vA.ro* polgármesterétől 4650-1942. I. szám. Versenytárgyalási hirdetménv R A városi tüdöbeteggondozó és az ujszegedi tüdőbetegkórház részére 1912. évben szükséges különféle gyógyszerek és kötszerek szállítására 1913. évi február hó 21-én délelőtt 19 órakor a gazdasági ügyosztályban (Bérház TI. emelet 22) nyilvános versenytárgyalást tartunk s a beérkezett ajánlatokat ugyanezen napon és időbe* felbontjuk. Ajánlati minta, vállalati és szerzők dési feltételek a gazdasági ügyosztályban (Bérház II. emelet 21) díjmentesen rendelkezésre állanak. Az aláirt ajánlatokat sértetlen tüx ritékban elhelyezve és pecséttel lezár* va, fenti időpontig a városi iktatóhivatalba (városháza: földszint 14 ajtó) kell benyújtani. Az ajánlat borítékját a következő felirattal kell ellátni: /Ajánlat a 4650—1912. I. sz. verseny* tárgyalási hirdetményben közölt gyógyszerek szálitására*. Szeged. 1912. február 14rén. Dr. Rőth Dezső tanácsnok, a polgármester helyett. APRÓHIRDETÉSEK Eladó ha/leiheh családi es bérházak, Ipari telepek, szálld es szántó birtokok Háztelek 200 öl, bekerítve, felsővárosi villamosnál, 2600 P. Báltelek 20 méter utcafronttal, egyetemnél. 15 ezer P. Háztelek viz, villannyal Kálvária templomnál 5000 P Adómentes családi háa 2 szobás. Felsővároson 10.000 P. Adómentes esaládi ház 2 szobás Rókuson, 12.000 P. Körúton 2 szobás ház, építkezésre alkalmas utcai telekkel 14.000 P. Adómentes 2 szobás, fürdő* szobás és 1 szobás la kás, kertes, Kálváriatemplomnál. 16.500 P. Magasföldszintes hás 3 szobás. 3xt szobás lakással. felsővárosi kör útnál 18.000 P Adómentes emeletes ház üzlettel, fürdőszobás lakás és kert. kaszárnyánál. 22.000 P. Emeletes jó ház, kőrútnál. 5 lakással, nagv kerttel, 24000 P. Családi ház, 2x2 szobás lakás, nagy eyümölesös, kert. viz, villany, köves utca 28 •zer P Adómentes családi ház 3 szobás, türdőszobás. kertes, Mars tor közelében 26 000 P. Emeletes bérház 6 lakással, kőrútnál, viz, villannyal 32.000 P. Adómentes ház 4 lakással, nagy ipartelepnek alkalmas telekkel, közműves, Mars térnél. 32 ezer P Sarokház vendéglővel, nasrv termekkel, kerttel '40.000 P. Naary emeletes bérház ióknrban, 10 lakástól, nagy bérjövedelemmel közműves. '40 000 P Belváros legszebb részén nagv ház lebontásra és építkezésre alkalmat, nagv telek, 42.000 P. Adómentes esaládi ház 4 szobás, fürdőszobás, föuíon. villamosnál. 50 ezer P Szép emeletes ház, pincés, 2. 3. 4 szobás lakásokkal piacnál főúton. 55.000 P Nagy üzletes ház, lakásokkal üzletek és raktárakkal, nagv forgalmú piacnál 50.000 P. Belvárosi, szép. emeletes ház 5 szobás, komfortos, S és 1 szobás lakásokkal, kerttel, 68000 P. Belvárosi, magasföldüzintes ház, pincés fürdőszobás lakásokkal, emeletépitésre alkalmas, 30 éves adómentes részen 75.000 P. Szép emeletes bérház 6 lakással, fürdőszobás, kertes, alsóvárosi kőrútnál, 90 000 P. Belváros legstebh részén emeletes bérház 2, 3, 4 szobás komfortos lakásokkal 100000 P. Belváros legszebb részén adómentes, kétemeletes modern bér. ház komfortos lakátokkal 160.000 P Fogadalmi templomnál modern bérház, komfortos lakásokkal, nagy bérjövedelemmel 200.000 P. Gyümölcsös, szöllő és szántó, tanyás birtokolt Alkalmi vételek. Htzcr M K. M. ingatlanirodánál, Horthy Miklós «. 1 (Kultúrpalotánál.) Adómentes uj ház szabadkézből eladó. Fodor-telep, Rozsnyói n. 12. sz. Négyszobás, összkomfortos, Mars-tér melletti nagy, kertes, melléképülettel rendelkező MAGÁNHÁZAM elcserélném lehetőleg két különálló háromszobás lakásokkal bíró házra. Jelige: Készpénz. 335 Egy fiatal sütősegéd felvétetik Lázár János sütőmester, Szeged, —» Szabadság tér 11. Szobalányt, ügyes, meg* bizhatót keres Pető, Deák Ferenc u. 4—6. Gyakorlott dopplizó* munkás és felsőrészragasztó felvétetik. Ilódy cipőgyár. Lengyel u. 26. KI* WAV. háztól hátsig forgalom ügynöksége Bútorszállítás helyben és vidéken gépkocsikkal Is. Furarfeltréteü iredn: JKSIesey-ntea llfl. Angol, francia női szabómester elmenne szabásznak vagy társnak Leveleket /Szabászt jel igére a kiadóba kérem. Fiatal fogtechnikus segéd felvétetek. Kártyássy. Attila n. 4. Jó bizonyítványokkal rendeikező mindenest keresek azonnali belét pésre. Attila u. 9, L 3 TftDtB-VfoP Balzsamos fagykenöcf néhány nap alatt meg* szünteti a kinzó visz* ketést és flájdalniaKat, 79 1.3U, 1.70-es adagokban kapható. Vénusz Drogéria Mikszáth Kálmán utc* 5 szám. 299 Jó állapotban magas* szárú férfi 43-as bőrtalpú cipő, 44-es hócipő eladó. Gróf Apponyi Aj u. 10, Kávémérés. -Alig használt barna férfiöltöny eladó. Rocsó női szabó, Fekete* sas 13. ZÁLOGJEGYET, bútorokat és hasonló használati tárgyakat magas áron veszek. Használt ruhák, fe* hérnemüek, stb. eladok, Hívásra házhoz megyek. Szinberger, Mik* száth Kálmán u. 11. iftövríük TETŐRŐL HÓTjEHÁNVÁST VÁLLAL Németh András tetőfedő mester. Szeged, Remény u. 49. Telefon: 19-34. 330 Szerda éjjel 1 pár lószerszámot telepemről elloptak. Nyomravezetőt jutalmazom. Koré• nyi fatelep, Tavasz u. 9 j Jól bevezetett üzlet na| gvobbitásához Í TÁRSAT K ERESEI? Biztos megélhetés jeligérc. 334 Felelős szerkesztő és felelős kiadó: Berey Géza Szerkesztőség: Szeged Kölcsey.utca 10, I. em. — Éjszakai szerkesztőségi Kálvária-utca 14. — Kiadóhivatal: Szeged. Aradi-utca 8. — Telefon (szerkesztőség és kiadóhivatal és nyomda): 13-06. Nyomatott: ABLAKA GYÖRGY kőrforgógépén Szeged, Kálvária h. 14, te'efoo: 10 84. Felelős üzemvezető: Ablaka fetván.