Délmagyarország, 1942. február (18. évfolyam, 26-48. szám)

1942-02-22 / 43. szám

ítyty é&<zaUa a Díikantyábest... AUol ,,Uipötl<Mttcktyij. topját a U&Umusx tofM&tQyók ..* íléfi tHCítcáxtöcUndtek a „Tiilcs-katattdoU* vitájában (A Délmagyarország munkatársá­tól) Alig több húrom lépésnél a helyi­ség szélessége, meg hosszúsága is, ilyenformán nem nagyobb ez a szo­ba egy börtöncellánál. A magassága még akkora sincs, érthető tehát né­miképpen, hogy az a levegőmennyiség, amely pillanatnyilag ebben a helyi­ségben tartózkodik, alaposan elzárva a külvilág elöl, sokkal inkább teliive van holmi baeillusokkal és illatrc­sieotkékkel, mint üdítő ózonná* Hust ember és három asztal A tyuknvi helyiségben mintegy hn­'száJJ tartózkodunk. Hz már önmagá­ban ts csodálatraméltó tény, az azon­ban még jobban magára vonhatja az emberi bámulatot, hogy miképpen tér el ebben a szobában a busz élőlény mellett még három asztal is. A három asztalt szintén az élőlények közé kell sorolnunk, mert egv pillanatig sin­senek abban a mozdulatlan nyugalmi állapotban, mint az asztalok általá­ban lenni szoktak.- Lábukat esak » ke­gyelet tartja már összeköttetésben az asztallappal s így, ha egy-egy boros­poharat, vagy egy-egy öklöt és kft­iv ok öt ráhelyeznek ezekre a régi al­kotmányokra, ugy hajladoznak, nye­„erégnek. mozognak és lendülnek ki obbrg. balra, előre, hátrá. mintha valóban az élők világához és néni az élettelen anyagok kasztjához tartoz­ónak. S ha az élőlények világában helyet keresnénk ezeknek az aszta­loknak. mint a Linné-rendszerben a fövényeknek, akkor bízvást helyez­tetnénk el őket a madarak között, te­kintettel arra. hogy az asztalok a melléjük beosztott székekkel együtt cyafcartn repülni sz«M»k. Hivatalos látogatások TaUui a székek és asztalok gyako­ri repülésének lehet tulajdonítani azt a körülményt, hogy a helyiség neve a » Dühöngő* büszke ne\él viseli. Nem aIIalánosán ismert neve ez. ennek az 'vóheíyiségnek és ennek folytán limes is kilógatva cégérként piéhdarabra festve; ez a név csak ráragadt min­den jóváhagyás nélkül. Elég messze fekszik a város központjától ahhoz, hogy bizonyos egyéni kezdeményezé­sek sikerrel kecsegtessenek atekin­1(1 ben, bogy a csendre és rendre ügyelő hivatalos közegek mar csak akkor jelennek meg, amikor a Dühön­gő hihetetlen gyorsanággal kiürült és a környéken mindenütt csend és nyuga­lom uralkodik. Mert nagyritkán az. tó előfordul, hogy a szokásos látógutókon kivül oivan egyének is megjelennek a helyi­ségben holmi hivatalos ellenőrző kör­út során, akik bizonyos alkalmakkor mindent elkövetnek, hogv ezzel a he­K iséggel térfogathelileg csaknem megegyező, lényegében azonban ettől teljesen különböző helyiségbe juttas­sák az ittenieket... „Ur manusz a lyukban..." Fel akartuk venni az, évek óta őr­zött micisapkát és gyapjúsálat. Ar­cunk eléggé borostás volt ahhoz, hogy Maionképesnek véljük a Diihöngöbcn való megjelenésre. Cipőnk is pucolat­lan. ruhánk is gyűrött kellő mérték­ben Mehetünk. Társunk: Okos Kara azonban azeliden fejhevert. — Hova gondolsz ipsze, igy akarsz •Ijönni?... Felvetette velünk a Jegféfltettebb" fc legszebben kivasalt ruhánkat, ki­választotta a legdrágább nyakkendőt, fejőnkbe nyomta azt a kalapot, amely­ben még a régi világból megmaradt eimke igazolta »/. eredetet, kisuvik­szollatta cipőnket. Még a körmünket is meg kellett tisztítani sebesen. — Így la, fiksz a pofa — mondta Ol-os Kara. Neki voJt igaza. És nekivágtunk ketten az. éjszaká­nak Gyalog mentünk, nem azért — mint ahogy Kara mondta —-, lioay egy-két pengőt beljebb tegyünk, va-, gyis megspóroljunk, hanem mert nem kell tudni a konflisnak azt, hogy ho­va megvünk. Mert a ló igen okos ál­lat. A Diihöngőig jó háromnegyed óra volt nz ut. Először egy ajtón be kel­leti menni, aztán le kellett menni és végül föl kellett menni. Helyben vol­tunk. Kara a lábával és könyökével lök­te be az ajtót. Sűrű füstbe léptünk; mintha valamilyen tűzvész utófüstje terjengett volna a levegőben. Minden fej felénk fordult. „— Szervusz Okos! Hangok, köszönések lökődtek fe­lénk innen is. onnan is. Kara szótla­nul tett két lépést a szoba közepéig, aztán egyetlen intésére megürült hir­telenül az egyik asztal. Az asztal kö­rül ülő öt-hat ember átlépett a szom­szédos asztalokhoz. Ugy látszik. Okos Kara császár a Diihöngőben. A néhány percnyi csöndet morgó hang szakította meg. _ Ki e hé? — A kérdező szeme felém pislogott s aztán Okos Karára csúszott várakozóan. Kara eem felett azonnal. Előbb bort rendelt hangos szóval, hatalmas öklével az asztallapra ütve. Mikor föl­vette az öklét, az asztalon maradt a bor ára. Itt előre kell fizetni, mert nemvárt események esetleg meggátol­hatják a vendégeket abban, bogy fi­zessenek. Okos Kara csak ezután a müvelet után fordult a kérdező fele. — Barátom ez itt. — És rámmula­tott. — Uj manusz a tyúkban... Matyi, a matróz Most már Végleg megtört a csönd. Ha valaki Kara barátja, akkor »Oké*. Az asztalok melletti emberek lassan felemelkedtek és mellénk léptek. Sor­ra kezet fogtunk egymással. — Van-e lé a frejernál? — kérdez­te egy sötét pullóvcrbe öllüz.öti m­Ser. Bő, lebegő nadrágja volt, anteiv öv nélkül is megtartotta eredeti he­lyét a kissé legömbölyödő hason, ameiyet azonban n legnagyobb rossz­akarattal sem lehetne pocaknak ne­vezni: inkább afféle segédeszköznek a verekedésnél, amely nem engedi túlságosan közel azt. aki ütni akarja a lebegő nadrághoz és a sötét pulló­verhez tartozó embert. Ez az, ember Mátvi, a matróz. Sokszor ott lehet látni napközben a Tiszaparton Nézi a vizet és az uszályokat. Egész na­pon át nézi. Este aztán eljön a Dü­höngöbe. Télen nem sok munkája akad, nyáron azonban nagy sürgés­forgás az élete. Kirakodásnál, bera­kodásnál alkalmazzák és hasznosítják kétségtelen szaktudását. Régi matróz, Fiumében kezdte a szolgálatot: a sors később még Rélametika partjaihoz is elvetette. Regeket mesél erről a szá­razföldi patkányoknak, hihetetlen le­nézéssel a hangjában. — Van-e lé a frejernál? — kér­dezte mégegyszer, nehogy azt Higy­jük, bogy esetleg ez a kérdés el sem hangzott, vagy hogy ezt a kérdést más tette föl és nem ö. Lényegében azt jelenti, hogy van-e nálam, az uj fiúnál .pénz? — Van - jelentem ki határozottan. A csau . meq a tintás levegő Matyi ugy vette ezt a tényt tudo­másul, mintha a vilᣠlegtermészete­sebb dolga lenne. Mert ha története­sen azt telelem, hogy nincs és esetleg valóban nincs, akkor Mutyi, a matróz egy pillantásra sem méltatott volna tovább s legfeljebb az lett volna nz egyetlen cselekedete velem kapcsolat­ban, hogy »spitálba< küld egy jókora matrózökölcsapássai. — Egy zivatart — rendelte meg ellentmondást nem tűrő hangon az itókát A bor mellett aztán megered a nyelve. — Keptónál vesztegeltünk me­sélte. — A bárka olyan tengeri t ra­gacs volt, amilyennel még egy kád vjzbe se lenne merszed öcsém rá­ereszkedni. Minden tagja rccsegc'.t­ropogott, mint a babámnak, ha beteg­re ölelem. Keptón, az magyarul Fok­várost jelent, lia nem tudnánd, oszt persze hogy nem tudod öcsém. Este értünk oda. Két ladikkal partra men­tünk a kikötőben. Mit meséljek, mi­lyen szép az a város!?... Hiába is mesélném, hülye vagy te ahhoz öcsém, hogy megértsd. Gondolkozott egy kicsit Matyi, a matróz. Aztán újra beszélni kezdett. — Mondom, kiléptünk a partra. Ilát belémkarol egy nő. Nem olyan nők vannak ott. mint itt. A bőrük öcsém olvan, mintha barna cipőpasztát kent vóna szét rajtuk a nap. Ruhára is kevesebbet kell ararfejé költeni, mer meleg van. meg oszt a ruha felesleges is, ha matrózzal tanálkozik a nő. Mondom, belémkarol. oszt megyünk. Irtó tintás volt a levegő (magyarul azt jelenti: sötét volt). Ahogy megyék a csajjal, a sötétben, elémvág ám egy ipsze. Nem láttam, csak abbu tudtam, hogv itt van. hogy a mejjemen ériz­tem ökíit. Vagy kettőt ütött Többet má nem üthetett. Behúztam neki i'ary fütyülőst. Mikor oszt feküdt, külön kitapogattam a sötétben á fejit; oszt belerúgtam. Elébb jól kimértem a tá­volságot. mer nem szabad téveszteni. A esaj szótlanul állt mellettem a sö­tétben, aztán heb'mkarolt a munka ( után. i — A tied vót e'? — kérdeztem tőle persze a saját hazája nyelvén. — Mer hogy ugy nézem, .ez se ko­} pog be jó darabig hozzád... Tgy vót, A többit cl se mondom, A vén tengerész bahadáia Hallgattunk. A hallgatást gyanús­nak vélte Matyi, a matróz, mert meg­szólalt fojtott méreggel a hangjában: — Nehogy azt hidd, hogy gejlózni akarlak, kérdezd meg akármelyiket, hogy mind igy igaz. Bólintottunk. Elhittük az utolsó szóig, bizonygattuk. Erre az öreg matróz megnyugodva énekelni kez­dett. Egymásután jöttek az ajkára a régi matróznóták. Őr búm izs tzs öusn Őr hóm izs tzs diiiiiip... Vili fiiil nóu imóóóusn ez on icsvi sliiip... — Magyarul nem is tudom, vala­Keresse fel az első emeleti bútor­csarnokot Kárász-u. és Kölcsey-u. sarok " 1 Keresse fel az első emeleti bútor­csarnokot Kárász-u. és Kölcsey-u. sarok ahol szebbnél szebb k u rri b in á 11 szekrényeket, modern hálószobákat ebédlőket és iparművészeti stílbú­torokat vásárolhat a legelőnyö­sebb árért. Az eladások kizáró­lag esak az emeleten tör­ténnek, mert utcai üzlethelyiség nincs. — Vételkényszer nélkül te­kintse meg a gyönyörű bútorokat A » METEOR* GÖLLLÁRÜZLET FELETT. ' 177 ahol szebbnél szebb k u rri b in á 11 szekrényeket, modern hálószobákat ebédlőket és iparművészeti stílbú­torokat vásárolhat a legelőnyö­sebb árért. Az eladások kizáró­lag esak az emeleten tör­ténnek, mert utcai üzlethelyiség nincs. — Vételkényszer nélkül te­kintse meg a gyönyörű bútorokat A » METEOR* GÖLLLÁRÜZLET FELETT. ' 177 KESERŰVÍZ rá*;;' r~ •• v,, hogy ugv van. hogy: otthonuk a« óceán, a' mélység és nem félünk, haj alszunk rajta. Az.tán a Vén Tengerész balladája® énekelte cl Matyi, a matróz. •Rézsut dűlt az, árbóc. tat lemerül És mint aki vad hajszán menekül bár elér a hullám és tovább löki a hajót, mely egyre előre (art^ Ki látott ily vihaítv..* A tengerészdalt együtt énekelte vea lc a szoba minden szárazföldi patká? nya. Egy érthető előadás Most Lajcsi a kártyás kezd beszéli . ni. >Apró* élményei kerülnek teríték* re: hogyan Hiúzott be egy manuszi* a szolnoki állomáson. Hagyta nyerni először, aztán elvitt 800 pengőjét. Okos Kara is szóhoz jut. — Nagyon le voltam égve —-mondj ja általános figyelem közepette. Tisz­la tre voltam. Vermagiirc leszek: a!>­ha lett íré a jakkom, hogy egyszer hal* lom: ruhiszkodnak a Malom-utcában. Le* bújtam a késes vagabundok közéi oszt elkezdtük keverni franko a doR got. Belém is szaladt egy bicska. Mire a esingó jött, már tiszta tré volt * ruhára. Gondoltam: igy nem j&rkúlhu­tok az utcán, kell valahol ruhát pör­kölni. I.ehajlakottam a gyenesre. !e­dobtam a jakkomat, föl a vizijakk' í és elkezdek a Dunába svimmelni. Nc» aztán látom, hogy egy bokor tövébert rakja egy nő a ruhát. Mikor elmenj kispriceeítem a partra, rácsapok a rctikre és elkezdem kcgljzni a matert: Ahogy lakizom, találok benne fél ki* lósat, meg egy kilósat. Hogy jön alet . a gyenesre az. akinek fél, meg egy! 'kilósa van a rétikben? Lé már volt, J netrt leszek már balbinusz toproitey. Nem fogok lejiuistálkodni sehol se. Először beujitottam a jakkot. Mikor már nadrág volt, kell egy topogó ir. Lehajlakoltam egy frájerhoz, topogó­üzlete van a körúton, oszt kipörkőlletn egy topogót. Volt már mindenein, me­llettem este a spibe surbliziri. Raj te­szek a markocólók közt. El is ment* lem, volt ott zébak, mackós pajtás, meg minden egyéb. Lekevertünk fran­kó egy ferblit. a lé elúszott. Megérő® tozlák az ügyet, én már csak ütni tudtam. Levertem a pityókokon a vesz­teséget. Nem voltak erősek, csak ió futók. Az meg aztán a legjobb, hóuy Fülest rakták be a Hotel Jerikóba. & Marké-utcában .. f Va Kari gyűjtött) aztán doliánvt nekem. Igy jöttem le. „Eszik már,. ,'* Ájlatosau hallgatta mindenki a«" ivóban Okos Kara elbeszélését. Mi is megilletődve hallgattuk. Ha valaki nem értette volna ezt a beszédet, azi azonnal kihajították volna a hóba, A bor jó hatással van a lelkek ra cs igy egyre lelkesebb volt a hangu­lat. Okos Kara a fogával emelt fel egy széket és ugyancsak a fogával —« kézhozzáérintés nélkül — a sarokba! vágta, ila a fogában, az ajkaibail ennyi erő van, mennyi lehet a karjai­ban? Ezért császár ö a Dühöngőbcrf, Egyszeresük megszólalt a Lapost — Frájer, lenn van egy émber4 napszámosféle, aszongya nem evett. Nem evett még máma. Nem szólt többel a Lajos, csak le* ült az asztalhoz. És lassan minden asztal mellől felemelkedtek a Hakók* és egy kalapba összegyűjtöttek sofcl megfeketedett és fényes pénzdarabot. Lapos felemelte a kalapot és eitüní vele. Nemsokára visszajött, újra le­ült — Eszik már... — jelentelte k| EGYSZERŰEN. MARON FERENC

Next

/
Oldalképek
Tartalom