Délmagyarország, 1942. február (18. évfolyam, 26-48. szám)

1942-02-15 / 37. szám

8 DÉfSMAGY AROBSZA Cl Vasárnap, 1942 február 15. — A Csaba és a Turul. Budapest­től jelentik: A MTI szombaton a következő jelentést adta ki: »A bu­dapesti orvosi kar Csaba Bajtársi Egyesülete február 13-án tartott nagygyűlésén kimondta, hogy a je­lenlegi fővezérség iránti bizalmat­lanság miatt a Turul-Szövetséggel roló "együttműködést megszakítja es a Turul-Szövetségbe mindaddig nem lép be, amig ott a szükséges át­alakulás be nem következik.* — Hétlön tárgyalja a törvényszék •i/ Orion-gyári bőrlopás ügyét. Beszá­í,.oltunk arról, hogy a rendőrség há­"rntnnapos nyomozás ntán leleplezte az (Mon-börgyár vakmerő börtoivajait. letartóztatták Opris Istvánt, Kiss Sándort,' akik éjjeli őrszolgálatot tel­i siettek, valamint Hajdú Répa Dávid gyári munkást. A két első bc­snienő vallomást tett, mig a harma­lik tagadja, hogy része lett volna a iopásokban. A három gyanúsítottat itkisérték az ügyészségre, amely rö­vid uton a tőrvényszék elé állította -•kot. A törvényszéken dr. Molnár István tanácselnök már hétfőn tárgyal­a a bőrtolvajok ügyét. Eljegyzés. Stcin Klári (Szeged) •s Kálmán Ferenc (Hódmezővásár­hely) jegyesek. (Minden külön értesí­tés helyett,)' — Kistelek a honvédekért. A kis­teleki római katolikus egyházközség r. egyházközségi cserkészcsapat és a rogy leányok Mária kongregációja Ifozicmüködésével február másodikán műsoros teaestélyt rendezett a fron­ton harcoló honvédek javára. 'A tea­® stély tiszta jövedelme 600 pengő •aott. Az egyházközség ezért az ösz­• wgert 20.000 drb. cigarettát rendelt, amelyet most a szegedi dandárpa­rancsnokság által kijelölt alakulat­nak elküldött. Árdrágitási ügyek. A szegedi örvényszéken dr. V i s k o v i t s Jó­zsef törvényszéki biró szombaton tár­gyalta Pirjung Béláné 31 éves sö­vényházi asszony árdrágitási ügyét, lirjungné egy kocsi meszet szerzett és amikor a községben nem volt mész, diónk int 20 fillérért árusította. A tör­vnyszék bűnösnek mondotta ki és 80 pengő pénzbüntetésre itélte. — özv. Temesvári Ádamné átokházi asz­-izony ellen az volt a vád, hogy okto­u-rben a várostanyai piacon a tejfel iterjét 1 pengő 60 fillérért árusitotta. \ törvényszék 10 pengő penzbünte­.csre itélte. Doktorráavatás. Antalffy Györ­köt. a kolozsvári Ferenc József-tudo­uiyegyttenien államtudományi dok­icrré avatták. 324 A Budapesti Közlöny hirci, A hi­ml.itos lap legújabb száma közli, hogy Kászonyj Richárdot, Baja tldigi főispánját Háromszék várnie­. e főispánjává nevezte ki a kor­mányzó. A közellátási miniszter sza­J.ilyozta a kézierővel készült kender­leiek legmagasabb árát. A szegedi Horthy Miklós-tudományegyetem pá­\ izatot hirdet két altiszti és 3 kisc­i:!ö szolgai állásra. A szegedi orvost I mura március 2H-én reggel 8 órai kezdettel közgyűlést tart. Ezt nieg­< iözöcn február 21-én délután 6 óra­r, határozatképtelenség eseten már­•ias 1-én délután 4 órakor rendkívüli ! zgyülcst tart — közli a hivatalos lap. — Értesítés! A Szegedi Szervezett Munkásság közli, hogy folyó hó 15­.'ii, vasárnap délután fél 5 órakor Műsoros délutánt rendez. Belépődíj szeinélycnkint 40 fillér. . 102 — A Magyar Vöröskereszt Egylet -Kygedi választmánya február utolsó hetében megnyitja az önkéntes vörös­keresztes ápolónői tanfolyamot azok részére, akik a kázibetegápolási tan­folyamot elvégezték. A tanfolyam hat ó-tétig tart, az előadások az esti órák. •ban lesznek. Jelentkezni lehet a Sze­'gedi Katolikus Nővédő Egyesület szék­várában. Korona-u(ca 1&. ul. alatt. — A vese, a húgyutak és a prosz­tata megbetegedéseinek kezelésében reggel éhgyomorra egy pohárnyi ter­mészetes /Ferenc József* keserűvíz gyakran nagyfontosságú szolgálatot tesz azáltal, hogy igen könnyű, lágy székiirülésl biztosit és az egész anyagcserét előmozdítja. Kérdezze még orvosát! — ÜZENET OROSZORSZÁG­RÓL. Három hétig utazóit az a zöldszinti tábori levelezőlap, amclv szombaton délben érkezett meg a szerkesztőségbe. Küldői január 21-én adták fel s azt kérik, hogy messzi Oroszországból el ju Ml izenelüket továbbítsuk a szegedi hozzátartozóknak. /Tekintetes Főszerkesztő Ur — irják a derék magyar katonafiuk — mi, alulírott szegedi bajtársak kérjük önt. hogv az alábbi értesí­tést lapjában közölni szivesked­jék. Értesítjük hozzátartozóinkat, hogv valamennyien egészségesek vagyunk. Legyenek nyugodtak, hiányt nem szenvedünk. Hozzá • tartozóinkat, ismerőseinket szívé­lyesen üdvözölve, mindnyájunk­nak szebb jövőt kívánunk Valii­ból Oroszországból.* Aláírások: Zsembery Gvula őrvezető, Kiss Imre szakaszvezelő. M a ­rosti Gvörev szakaszvezető, ó t o 11 János honvéd. Tv o c h Jó­zsef honvéd, S z r< 1 ó k i Islván honvéd. Vig Tstván, Znna Sán­dor, Szécsi Mihálv honvédek". Tö r ö k Imre szakaszvezető. Tv i s s | Tmre őrmester. S t r e i t János szakaszvezető G v ő r k i Sándor szakaszvezelő. R i g o 1 a József honvéd. Maisok AlaV'o« hon­véd. Rrust Andor honvéd.* Minden-minden jót kívánunk az üzenetküldőknek, a derék sze­gedi honvédeknek. Valahol Orosz­országba . . DabaHiiengiic nagy választékban Poftól* Tí síYéreKitéS Csekonics-u. 6. és Széchenyi tér 17. ?z. _ ANYAKÖNYVI HÍREK. Az el­múlt héten született 47 liu és 20 leány, llázassagot kötöttek: Ablaka György cs Mészáros Angyalka, Csontos Ist­ván és Bondor Rozalia, Régi Sándor és Menyhárt Veronika, Szel János és Farkas Margit. Kéri János és Sebők Julianna, Tóth József és Pásztor Etei­ka, dr. Szekeres Ferenc és Világosi Maria, Szrenko Sándor és Asztalos Erzsébet, Katona László és Nagy Er­zsébet, Rziha Junos cs Bodrogi lilária, vitéz Bedő Árpád és Zvoboda Ida, En­dicííy Lajos és Bőhm Magdolna Zám­bó István és Detári Ilona, dr Koczy Kálmán cs Tolnay Olga. Elhaltak: Ko­nya Sándor 65, Csiszár Nándoinc 08. Matus István 19, Gelcz Miklós 61, Sán dor Béla 65, Szabó Ferenc 27, Bezdán Sándor 7*3, Markovies Miksánr 48, Áb­rahám János 15, Czirok Anna 20, Ha­lász Lajos 35, Misik Józsefné 36, Kis Rozália 18, Lakatos Béla 33, özv. Tá borossy Antalnc 82, özv. Dobo János né 72, Fischer Lipót 86, Kovács Buna József 78, özv. Annus Mártonné 81 özv. Magyar Miksáné 76. Zónai Antal­né 37, Kiss Rojtöli a 39, Ludvig József né 80, Lusztig .Mór 77, Szemlrey Ilona 24, özv. Bódó Gcrgelyné 87, Zimtner Györgyné 62, özv. Kovács Istvánné 71. özv. Berkes Józsefné 84, özv. Aradi Jánosné 70, Schuler Sándor 41, Kittiéi Péter 65, Pál Sándor 58, özv. Bózsó Ödönné 76, Rúzsa György 57, Végh János 23, Lippay Józsefné .55 éves ko­rában. — A visszatért magyar bányák. Az Egyetemet és Főiskolát Végzett Magyar Nők szegedi csoportja rende­zésében február 17-én, kedden délután 6 órakor a Szukoválhy-téri egyetemi épület auditórium maximumában dr. Koch Sándor egyetemi tanár »A visz­szatért magyar bányák* cimmel veti­tettképes előadást tart. Az előadásra minden érdeklődőt szívesen tál a ve­zetőség. Beléoés díjtalan. — Makói birek. A makói gazdasági egyesületben a földművelésügyi mi­niszter engedélye alapján gazdasszony­képzö tanfolyamot indítanak március 2-án. — A csendőrnapöt lelkes ünnep­séggel ülte meg Makó városa. Szom­baton reggel 9 órakor szentmise vezet­te be az ünnepséget, majd a makói ak­tív és nyugdíjas csendőrök részvételé­vel nagyszabású ünnepséget tartottak a vármegyeházán. — A tüzelötakaré­kossagi szempontok figyelembe véte­lével Makón is szénszünetet rendeltek el az iskolákban. A tanítási szünet hétfőn kezdődik és S napig tart. _ A makói gazdák megkezdték a takar­mányrépával történő scrtéshizlalást. Pillangós virágú lakarmány­vetömkgakció. A Duua-Tiszaközi Me­zőgazdasági Kamara a 75 k. holdon aluli homokbirtokosok és az 50 k. hol­don aluli feketeföldtulajdonosok szá­mára kedvezményes áru, pillangós vi­rágú takarmányvetömag kiosztását vette tervbe. Igényelhető lucerna, ló­here, bükköny, borsó és somkóró vető­mag. Igénybejelentést felvesz és a fel­tételekről tájékoztatást nyújt a Ka­mara kirendeltségénél a Gazdasági Egyesület székházában. — Betiltották az /Ifju9ág« eimü vá­sárhelyi lapot. A miniszterelnökség sajtóosztálya értesítette a hódmező­vásárhelyi polgármesteri hivatalt, hogy az /Ifjúság* eimü nyilas hetilap to­vábbi megjelenését betiltotta. A sajtó­osztály közlése szerint a lap az enge­délyokiratban megszabott jellegét meg. változtatta, ezért kellett betiltani. — KoszOrumegváltás. A Szegedi Sakk Kör diszelnökének, F i s c h e r Lipót nyugalmazott igazgatónak el­hunyta alkalmából koszorumegváltás cimén öt pengőt adományozott a kor­mányzóné segélyakciójának javára a Délmagyarország kiadóhivatala utján. Az összeget rendeltetési helvére jut­tattuk. _ vásárhelyi hirek. Hódmezővá­sárhelyen február 16-án, hétfőD reggel léptetik életbe az uj kenyéradagra vonatkozó rendelkezést. Ettől a nap­tól kezdve a személyenkinti 20. ille­tőleg 25 deka kenyeret osztják ki a kenyérjegyekre. — A földművelésügyi miniszter értesítette Vásárhely veze­tőségét, hogy Paphalmi István sze­mélyében nj árvédelmi miniszteri biz­tost neveztek ki Hódmezővásárhelyre. Az árvédelmi kormánybiztosi teendő­ket eddig vitéz Patonav Ignácz minisz­teri osztálytanácsos látta el. — A csü­törtöki zavarok után most már ismét akadály nélkül közlekednek a vonatok Vásárhely és Szeged között. — Két utcát Egres-y Béniről, a Szózat ze­neköitöjéről cs Erko] Ferencről, a Himnusz zeneköltőjéről neveznek el Hódmezővásárhelyen. — A város köz­igazgatási bizottsági ülésén dr. S i m­k ó Elemér főispán kegyeletes szavak kai emlékezett meg az elhunyt Fara­gó János tanácsnokról, a gazdasági ügyosztály volt vezetőjéről. A tiszti töorvosi hivatal jelentése megemlíti, hogy megszaporodott a fertőző meg­betegedések és az ebből következő ha lalesctek száma Vásárhelyen. Az u? fenntartási munkálatokat a nagy hi­deg cs a hófúvások miatt nem lehe­tett folytatni. Nagy Sándor tanfel­ügyelő hálás szavakkal köszönte meg Sirnkó Elemér főispán akcióját, amelv­nek során igen sok szegénysorsu <rye reknek juttattak ruhát és cipőt Né­ni e s Gyula gazdasági felügyelő be­számolt arról, hogy az időjárás miatt a külső gazdasági munkák szünetel­nek. — Szeged sz. kir. város Árverési Csarnoka február 20. és 21-én árverést tart, mely alkalommal az összes sze­gedi zálogházaknál 1941 december vé­góig lejárt lételek kerülnek árverésre és pedig 20-án délután fél 4-kor éks/.e. rek és 21-én ingóságok. Ajánlatos a zálogjegyek rcrdezéséről kellő időben gondoskodni. Magánosok vételi és el­adási megbizásait 20-án déli 12 óráic fogadja el az intézet Az Árverési Csarnokban kiállított Üestmérivek és egvéb dísztárgyak nanonkint délután 7 ig díjtalanul megtekinthetők. Igaz­gatóság. Hamvazószerdán február lS-*» kezdődnek a nagyböjti előadások * Szegedi Katolikus Nővédő EgyesüleJ székházában. Az előadások tárgya: >A keresztény erkölcsi rend*. Az előadás* sorozat első előadója dr. Beresztóczj Miklós pápai kamarás, kultuszminisz. teri osztályfőnök lesz, aki /Élő hit * házasságban* cimmel fogja előadásai megtartani. Az előadás délután 6 óra* kor kezdődik, az egyesület tagjait és a katolikus nőtársadalmat szives szc­rctettcl kéri a részvételre az Elnök* ségl — Farsangi délután a leánygimná­ziumban. A szegedi Arpádházi Szent Erzsébet-leánygimnázium ifjúsága va* sárnap délután 5 órai kezdettel az in* tezet tornatermében nagyszabású far* sangi délutánt rendez az Ifjúsági Se* gitőegy'lct javára. A műsor keretébe ni előadjáks Kifaludy Károly /A kérőkc eimü vígjátékát, ezenkívül dalok, far* sangi jelenetek, zenekari számok év Zilahy Lajos egyik vígjátéka szerepel a gazdag műsoron. — Sakkbajnokság. Szeged város bajnokságáért folyó sakkverseny har* inadik fordulója után a verseny állása a következő: A döntő csoportban Mák 3, Konrád és Ocskny 2 és fél. Kmetyó és Simon 1 és fél, Kroó Imre I, dr. Rozsnypy és Kasza 0 ponttal. X II. csoportban Kroó István 3, Dékátív 2 és 1 függő, Vaszkun 2, Engel 1 é« t függő. dr. Répássy, Kuruez. Csordás és Marton 1, Kovács 0 ponttal. Előre lejátszott mérkőzéseken még elért dr, Répássy, Csordás és Marton 1—1 pon­tot. A korai zárórára tekintettel a versenykezdés idejét félórával előre* hozták, úgyhogy a verseny a Szegüli Sakk Kör helyiségében minden hétfőn és csütörtökön este fél 8 órakor foly­tatódik. TŐZSDE Budapesti értéktőzsdezárlak Ked­vetlen hangulatban, lanyha irányzat­tal nyitott a hétvégi tőzsde. Mivel aa ügynökök eladási megbízásokkal ér­keztek a piacra, a részvények igct» alacsony árakon nyitottak. A bankpa­pírok piacán kedvező mérleghireivre két pengővel javult a Leszámítoló Bank és a Pesti Hazai Takarékpénz­tár. A Nemzeti Bank részvény pedig 3 pengővel emelkedett Zárlati árfolvn. mok: Magyar Nemzeti Bank 378—. Kő­szén 912.—, Ganz 71.9, Egyesült Izzó, Szegedi kenderfonó —.—. Zürichi dcvizazárlat Páris 957. London 17.27 fél. Newyoik 431—, Brüsszel 69—, Milánó 22.66 egyne­gyed, Amszterdam 229—, Berlin 17252 fél, Szófia 525, Bukarest 2.25. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai. Szlovák kor. 11.45—11.75, lej 1.95—2.05, lira 17.40-17.90. svájci frank 79.60-80.60, svéd kor. 81.70— 82.70. A budapesti terménytőzsdén mér­sékelt forgalom mellett az összes cik­kek árai változatlanok. Csikágói terménytözsdezárlat. Buza sziláid. Máj. 129.75, jul. 131 három­nyolcad—egynegyed, szept. 133—132 hétnyolcad. Tengeri szilárd. Máj. 87, ötnyolcad, jul. 89 háromnyolcad, szep­temberre 90 hétnyolcad. Rozs szilárd. Máj 87, juj. 89.75. szept. 91.5. Szeged sz. kir. város adólivatalálol. 3715—1942. va. sz. Adófizetés iránti Hirdetmény A városi adóhivatal felszólítja mindazokat az adózókat, akik esedé­kes adótartozásukat e hó 16-ig bc­nem fizették, hogy azt járulékaival együtt ezen hirdetmény közliirrc té­telétől számított 8 napon belül; vagyis február hó 24-ig bezarólng annál is inkább fizessék be, mert el­lenkező esetben ellenük a zálogolásl eljárást megindítja. Szeged. 1942. évi február bó 15-éA, Dr. vitéz Szabó Géza tanácsnek, a városi adóhivatal vezetője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom