Délmagyarország, 1942. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1942-01-09 / 6. szám

8 délmagyarorszag péntek, 1942. január t. S P Q:M. f Bognár II. a SzVSE-ben Budapesti képviselőt keres a vas­utascsapat es egy taátvcddel is tárgyal Az idény közeledését leket érezni azon az éieuksegen, amely a szegedi •NB L osztályú egyesületeknél, különö­sen a SzVSÉ-néi tapasztalható. A Szegednél sokkal eseménytelenebb a helyzet, mert a piros-fehéreknél nin­csen szükség erősítésre, vagy más, élihez hasonló idényeleji munkára. A SzVSÉ-ben az edzőkérdésen kivül az is probléma, hogy ki legyen a klub budapesti képviselője az MLSz-hen. Lbben a vonatkozásban is jól halad­nak a tárgyalások és illetékes hely­ről azt az" információt kaptuk, hogy egy középesatárral és egy hátvéddel tárgyal a vezetőség. A középcsatár nevét nem is titkolják, annál is in­kább, mert annak • a SzVSÉ-hez törté­i-ő igazolása befejezett tény. A fut­ballista, Bognár II., Bognár Kálmán­nak, a Szeged jobbszélsőjének öccse. ; ki közópcsatár és a tehetséges játé­kosok sorában foglal helyet. A hát­védkérdés még nem áll ilven jól, ép­pen ezért nem közöltek nevet, mind­össze annyit mondtak a SzVSÉ-ben, hogy a futballista 20 éves és budapes­ti játékos, aki nem az ismertebbek kö­zül való,'viszont jól játszik. —oOo— X A Szeged kedden kezd és vasár­nap mezei futáson vesznek részt. A Sz VSÉ-hez hasonlóan, á Szeged is január 13-án, kedden kezdi meg elő­készületeit az idényre. A piros-kékek­kel történt megállapodás értelmében, a Szeged-játékosok, a Vasutas-stadion­ban fognak készülődni a szezonra. Az edzések kedden kezdődnek a tornate­teremben és egymásután négy napon át. kizárólag kondiciógyakoríatok sze­repelnek a műsoron, vasárnap azon­ban már a szabadba mennek a futbal­listák és mezeifutáson vesznek részt. A további műsor-ugy alakul, hogy ja­nuár 25-én és február 1-én kétkápús­játékra áll ki a piros-fehér együttes, február 8-án Győrött vendéigszerepei, ,15-én pedig a későbbi kijelölés alap­ján megállapítandó ellenféllel szemben Magyar Kupameccset játszik. X Budapesten eltörölték a mérkő­zések vigalmi adóját A sportegyesü­leteknek régi vágyuk az, hogy a vi­galhii adót töröljék a futbalímérkőzó­séken. Ez a vágya a budapesti egye­sületeknek teljesült, mert dr. Szendy •Károly polgármester január 1-vel el­törölte a vigalmi adót. Ez mintegy 100 egyesületet érint és el lehet kép­zelni, milyen örömmel vették a ren­delkezést tudomásul. A budapesti mér­kőzések vigalmi adójának eltörlése erős visszhangra talált a szegedi egyesületek körében is és remélik, bogy Szeged városa is követi Buda­pest példáját. X A HMTE visszakapta, szereplési jogát. Jelentette a Délmagyarország, bogy a Hódmezővásárhelyi MTE-nek az MLSz felfüggesztette szereplési jo­gát, mert az OSIÍ-tól kapott pálvase­gély felhasználásáról nem számolt el idejében. Most azt az értesülést sze­reztek, hogy a felfüggesztést hatályon kivül helyezte az MLSz, mert a vá­sárhelyi egyesület elszámolása befu­tott az OSK-hoz. X Szegedi sikerek a .KISOK-mükor­caolyazótanfolyamon. Most fejeződöli be a Budapesten megrendezett orszá­gos Ki SOK műkorcsolyázó tan folyam, a pi elven szegediek is résztvettek. A záróvizsga keretében versenyit ren­deztek, amelyen a szegediek is rajt­hoz álltak és jól szerepeltek. A leá­nyok közül AJbresht Edith a negye-/ dik, Palócz Mária az ötödik, a fiuk ••közül Vass György a tizenötödik he­lyen végzeit. - *.••.­, " X SzVSE—OMTK deli kerületi blr­Irozócsapatbajnoki mérkőzés lesz va­sárnap Orosházán. A SzVSÉ-rek ez fosai a harmadik meccse a küzdelem •sanán. Szentesen SrMÁV—Csongrád találkozó lesz. X Január 20-ig lőhet a sorsolással kapcsolatos igényeket bejelenteni az alszövetségnek. Az alföldi kerület fel­hívást intézett az egyesületekhez. A felhívásban közölte az alszövetség, hogy a sorsolással kapcsolatos kí­vánságokat legkésőbb január 20-ig le­het bejelenteni az alföldi kerületnek, mert a később érkező igényeket nem veheti figyelembe. A korai sorsolás is azt igazolja, bogy legkésőbb már­cius 1-én megkezdődnek a küzdelmek az alföldi kerületben. A sorsolást ter­mészetesen csak az NB I. és III. osz­táljui bajnokság műsorának a nyilvá­nosságrahozatal után ejtik meg az alszövetségben. IRODALOM Isten vésője alatt P. Janssen Arnold élete. Irta: Kas­bauer S., fordította: Gerely Jolán. — Szent Imre Missziós Szeminárium, Kő­szeg, kiadása. 400 oldal. Ara 4.80 P, kötve 6.S0 P. Nagy emberek élete mindig érdekes. Különösen érdekes akkor, ha jelentéktelen, szürke embe­rekből lettek naggyá Ezt az érdekes­séget fokozhatja áz iró művészete, amellyel mondanivalóját előadja. Janssen Arnold, az Isteni Ige Társa- i sága missziós szerzetesrend alapitó­jának élete ilyen érdekes életrajz. Ér­dekességét pedig még azzal növelte a szerző, hogy szépirodalmi formába öltöztette, ugy, hogy a könyvet olyan feszült érdeklődéssel olvassa az em­ber, mintha nem is komoly életrajzot, hanem szép meseszövésü regényt ol­vasna. Janssen Arnold, a félszeg, gya­körlatiatlan paptanár otthagyja biz­tos megélhetést jelentő állását és missziósház alapítására indul —pénz, befolyás, rátermettség nélkül. Hogy egv Üyen emberanyagból mit tud ki­hozni az Isten vésője, ezt beszéli el a figyelmet mindvégig lekötő módon ez az életrajz, mely nemcsak azok ér­deklődését vonja magára, akik lelki­olvasmányt keresnek, hanem minden­kiét, akit érdekel nagy emberek bel­ső fejlődése, nagy müvek külső ki­alakulása. Gerely Jolán, az ország-és európaszerte ismert kitűnő tollú Író­nő fordítása tökéletes élvezetet nyújt az életrajz magyar olvasójának is. ZENE A Poitroníeri vonósnégyes hangversenye A váratlanul, szinte meglepő gaz­dagsággal kibontakozó idei hangver­senyszezon egyik legszebb esljct sze­rezte meg csütörtökön a szegedi olasz kulturintézet a kamarazene híveinek. A milánói Poltroníeri vonósnégyes hangversenye valóban az idény egyik legszebb és élményekben gazdag hang­versenye volt. A kvartett mindegyik tagja avatott művésze hangszerének, mint együttest pedig a tökéletes össz­játék, művészi fegyelmezettség, a mii lényegébe való elmélyedés jellemzi őket.' Érdekes és értékes mű­sorukban Benedetto Marcello, majd Bocherini egy-egy vonósnégyesét szó­laltattak meg, ezt követőieg"pedig Ma­lipieri modern hangszereléséi kvartett­jét játszották el rendkívül nagv hatás­sal. Legnagyobb Sikerük mégis Schu­bert »Á halál és a lányka? cimü mü­vének előadásával volt a részletekben elmélyedő finomságok feltárásával. A hangverseny lelkes közönsége alig akart beleíni játékukkal, amelyet rá­adással kellett megtoldaniok. TŐZSDE 'tmmmaasamsmmBm Budapesti értéktőzsdezárlat. Egy«« netten volt a tőzsde irányzala. Az üa­leti tevékenység általábain szűk kére* tek között mozgott. A tözsdeidő vé­géig egységes irányzat nem alakult ki és egyes értékeknél mérsékelt árjavu­Iá's. "másoknál pedig árcsökkenés kis­mértékben fordult elő. Zárlati árfo­lyamok: Magyar Nemzeti Bank 332.—, Kőszén 976.—, Ganz 76.—, Izzó 430.—, Szegedi kenderfonógyár 187.—. Zürichi devizazárlat. Páris 957, London 17.21, Newyork 431.—, Milánó 22.66, Berlin 172.52, Szófia 5.25, Buka­rest 2.25. A Magyar Nemzeti Bank valufaá-"'­folyamai. Szlovák kor. 11 45—11 75 (20" K-nál nagvobb címletek kivéteifa vei), leu 1.95-2.05. Ura 17 40-17 90, svéd kor. 81 70—82 70. svájci frank A budapesti terménytőzsdén cse­kély forgalom mellett az összes cik­kek árai változatlanok maradtak. Budapesti terménytőzsde hivatal"* i árjegyzése. Buza 30.—. rozs 71 Ue-os • 28.—.'árpa prima 65 kg-os 24.50 1L r, | 100 kg-kint t.— pengővel olcsóbb, mint­• a la. zab 41 kg-os 26 50. APROHIRDETESEK ¥arsa Mihály keedericikénltá, kötéláru­gyár ét neekaaikai hálágyir SZEGED, Aradi utea 4- ss, Szeged sz. kir. város polgármesterétől 718—1942. II. szám. Hirdetmény A piaci és vásári szabályrendelet 12. §-ában nyert felhatalmazás alap­ján a közellátás biztosítása érdekében — de figyelemmel a termelők érdekei­re is — ugy a hetivásárokon, mint a napi (élelm'iszer) piacokon mindenféle élelmiszerre a mai naptól február 15. napjáig terjedő időre a következő elő­vásárlási tilalmat léptettem életbe: Hetivásárokon a piac kezdetétől délelőtt 10 óráig bármiféle élelmiszert (élő- és vágott" baromfit, tejet, tejter­méket, zöldség- és főzelékfélét burgo­nyát, hagymát, stb.) akár helybeli, akár vidéki viszontelárusitóknak vá­sárolni tilos. Délelőtt 10 óráig tehát kizárólag csak fogyasztók vásárolhat­nak. Napi (élelmiszer)' piacokon bármi­féle élelmiszert viszontelárusitóknak vásárolni tilos. Aki e tilalom ellen vét, kihágást követ el és 5 napi elzárásra, átváltoz­tatható 100 pengőig terjedő pénzbün­tetéssel büntetik. Ezen hirdetménynek" a helvi lapok­ba n való közzététele napján az ugyan­ezen tárgyban kiadott és 1941. decem­ber 13-án kelt ad. 65.943—1941. IT. sz. hirdetményben közzétett rendelkezé­sek hatályukat vesztik. ' •Szeged", 1942. január 8-án. Dr. Katona István tanácsnok, a polgármester helvetb Eladó itózah, hózíclheSf, szólift, szántó, tamiás blriohoü Adómentes t szobás családi ház, kertes, Pe­tőfi sugárutnál 12.WU P. Adómentes 2 szobás, fürdőszobás és 1 szo­bás családi ház Kálvá­riánál 18.500 P. Adó­mentes, utcafrontos, pin sós, 2 szobás ház. ker­tes. Alsóvároson 16500 P. Emeletes ház 5 la­kással, füszerüzlrttel, Rókuson 30.000 P. Eme­letes ház 6 lakással, viz, villany, körutné! 32 ezer P. Családi ház, pincés, 3 szobás, fürdő­szobás, kertes, belvá­rosi 38.500 P. Bárház 9 lakással, viz, villany­nyal, villamos megálló­nál 42.000 P. Bérház piacnál, üzletekkel öt lakással, raktál ral 56 ezer P. Szép, emeletes ház, belvárosi, 6, 8, 1 szobás, komfortos 65.000 P. Bérház 6 lakással 1 2, 3 szobás, fürdőszo­bás, Szentháromság nt ca 90.000 P. Adómentes bérház belváros leg­szebb részén, komfoo tos lakásokkal 160.000 P. 28 holdas szántó gyümölcsös, tanyával mü- és vasútnál 45 00Ü p. 50 holdas szántó gyümölcsös alsótanyai vasút és mirutnél 75.009 P. 57 holdas szöllö te lep gyümölcsössel, épü­letekkel. felszereléssel 80.000 P.' 80 hotdas bá­náti szántó tanyával 170.000 P. 120 holdas bánáti szántó tanyáva ártézi kúttal 150.000 P Alkalmi vételek liticN t F. M. Ingatlan irodáná Horthy Miklós n. 2 sz (Kultúrpalotánál.) Kifutóleány 16 évnél nem idősebb, felvétetik: Bartók Vilmos és tár­sánál, Madách u. 8. Férfi és gyermekruha javitás olcsó áron. — Ügyanott ügyes mosó­nő házakhoz ajánlkozik. Kószó, Feltámadás Utca 24 sz. 4 középiskolát végzett gyors és gépirónőt ke­resek. Bemutatkozás d. u. 2-—3-ig. Dugonics u. 3, III. emelet 9. Mosni, vasalni megyek házhoz. Csordás Lajos­né. Árpád tér 4. Bejárónő délelőttre jó bizonyítvánnyal. Jelent­kezés délután. Fényes­né, Tisza L. körút 31. I. em. Bejárónő hosszú bizo­nyítvánnyal délelőttre t. hó 15-iki belépésre alkalmazás talál. Bocs­kai utca 4. Paprikaüz­let. Bejáró főzőnőt félnap­ra vagy egész napra fel veszek. Margit u. 14 sz. Tcmesvárv. oom-vteL' Egy fürészporos kály­hát veszek. Bernáth, — Vidra. u. 3. Prima, használt Euró­pa vevő rádiót megvé­telre keresek. Schmutz­ler Ferenc kötöttáru­szaküzlet. Fekeiesas u. 15. Tel.: 23-28. Mái.Jngalía/i Kissebb házat vennék készpénzért, gyümölcsös kerttel a belterületen. A ház nem fontos. Aján latokat: Belterület jel­igére a kiadóba. uüiömtiiv Elveszett fekete ti ím scott terrier kutya. — Megtaláló jutalom elle­nében adja át Linóleum Ipar, Kárász u. 6. 7-én, szerdán d. e. a Bethlen utcában elve­szett egy fél fülbevaló, becsületes megtalálója jutalom ellenében szí­veskedjen átadni a Bethlen utcában lévő Polczner féle üzletben. Elveszett egy aktatás­ka 8-án reggel a Vá­sárhelyi sugárut és Tisza L. körút útvona­lon. Kérem a becsüle­tes megtalálót, hogy a ránézve értéktelen ira­tokat adja le a Lázár ügyvédi irodában, Jer­nei ház, a pénzt meg­tarthatja. Elveszett aranygyűrű akvamarin kék kővel. Kölcsey, Kárász, Koro­na utcán át. Megtaláló­ja illő jutalmat kap. — Cim a kiadóban. fiüérérf mindennap cserélhetnek' könyvet a Délmagyarország Köí csönkönyvtárában Felelős szerkesztő és felelős kiadö: Berey Géza Szerkesztőség: Szeged, Kölcsey-utca 10. I. em. — Éjszakai szerkesztőség: Kálvária-utca 14. — Kiadóhivatal: Szeged Aradi-útca 8. — Telefon (szer­kesztőség és kiadóhivatal és nyomda): 13-06. Nyoma tolt: ABLAKA GYÖRGY körforgógépén Szeged, Kálvária 0. 14 telefon: 10 84 Felelős üzemverető: Ablaka István

Next

/
Oldalképek
Tartalom