Délmagyarország, 1941. december (17. évfolyam, 275-297. szám)

1941-12-11 / 282. szám

SPORT SzVSE—Haladás vasutasbajnoki középdöntő Szombathelyen A mérkfjzés után szabadságra mennek a Vasutss futballisták —Csütörtökön: Vasutas—SzEAC edzőmeccs a stadionban Jelentette a Déimagyarország, hogy a november 2G.-i kolozsvári váloga­tott tnérkzés és a Haladás kupamecs­cse miatt elmaradt a piros-kékek szombathelyi vasutasbajnoki talalko­zója. A MÁV-l.iga határozata értelmé­1111 az elmaradt mérkőzést vasárnap kell lejátszani, tehát a Vasutasok sza­badságuk megkezdését egv hétlel ki­tollak. A SzVSE—Haladás meccs Szombathelyén az országos vasutas­bajnokság döntöbejulásáért folyik. Az. uj rendszer szerint ugyanis az I. osz­tálvuak kiesésre menő küzdelmet vív­nak a bcnlmaradásért, illetve a baj­r.oki címért. Tekintettel arra, hogy a SzVSE legyőzte a Törekvést, bekerült a középdöntőbe, ahol most, vasárnap a Haladással méri össze erejét. A mérkőzésből kikerülő győztes á Szol­nok Püspökladányi MÁV találkozó nyertesével kerül össze majd tavasz­s/al az országos vasutasbajnoki ci­•nért folyó küzdelem során. A szombathelyi mérkőzés után sza­badságra mennek a piros-kék játéko­-ok. akik edzéseiket január első nap­iéiban kezdik meg. dc addig is alka­lomszerűen tréningeket tartanak, A vasutasbajnoki meccsre készülő­dő SzVSE csütörtökön délután edző­mérkőzés! játszik a Sr.F.AC-ral. A já­tok délután 3 érakor kezdődik a Vas­utas-stadionban. — ooo—1 A Szeged beszüntette edzéseit Még mindig nagy az öröm a Sze­gedben a Ferencváros fölött aratott győzelem miatt. Most van idő örülni, nvrt nem kell ujabb küzdelmekre ké­szülődni,. A vezetőség közölte a fut­ballistákkal. hogy az edzéseket beszün­teti. a szabadságolás kérdése fölött azonban még nem döntött. Szerdán váratlanul hazaérkezett JTcsser Tibor edző, aki műtétnek akat­ta uiag&t alávetni. Az edző közölte, hogy az .idény befejezése után szüksé­gessé vált több adminisztrációs dolog és a tavaszi edzési műsor elintézése, ezért jött haza. Az operációra csak a jöMÍ héten kerül sor. — ooo—• '< Toldi ellen fegyelmi eljárás in­Wult. A Szegedben nagy meglepetést M Iteit az a hir, bogy a Ferencváros elleni mérkőzésből kifolyólag fegyelmi eljáias indult Toldi Géza, az együttes játékosa ellen. A futballistát nem ál­lította ki a játékvezető, sőt nem is tett ellene feljelentést, hanem a mérkőzés­ellenőr talált kifogásolni valót visel­kedésében. Az ellenőri jelentés szerint loldi sokat gesztikulált, protestált a i tikvezetői ítéletek ellen, ami nem ngi'dhetö dolog. 'A Szeged vezető­m nvugodtap néz a fegyelmi eljárás elé Az a vélemény Szegeden, hogy J'o1di semmivel sem protestált többet, mini amennyit a legtöbb játékos szo­kott protestálni a mérkőzéseken. X Bertók visszavonul a futballo­zii*to|'» Sportkörökben olyan hirek tér­je, iiek'e). hogy Bertók Pál. a Szeged lelkes futballistájának a Ferencváros ellen volt az utolsó nyilvános szerep­lése. A hírrel kapcsolatban kérdést in­téztünk Bertók Pálhoz, aki közölte, hogv tcinleg foglalkozik a visszavo­nulás gondolatával.. Hangoztatta, hogv mar 31 éves és ilvenkor már >illik« visszavonulni. Bertók edző akar len­ni, a jelek szerint azonban tavaszig még meggondolja magát... ';< SzTK—CsAK a Hunyadi-téren, SzEAC-LWMTK Csepelen és MVSE— 1 MAV Makón. Az NB 111. osztály őszi idénye egv héttel tovább tart, mint az í. osztályé; vasárnap is lesz­nek bajnoki küzdelmek ebben a cso­portban és természetesen a szegediek Is 'zerepet kapnak a küzdelemben. Az SzTK itthon búcsúzik el az idénytől és utolsó ellenfeléül a Csabai AK-ntkap­'a. A kék-fehérek a Húnvadi-téren rendezik meg mérkőzésükét, amelyet Szabó vezet. Az egyetemisták Csepe­len játszanak vasárnap a WMTK el­len. A játékot Pataki II. vezeti, Ma­kón vasárnap kerül eldöntésre az MVSE—UMAV találkozó Pataky 1. ve­zetésével. X Kalmár — a gólkirály. Annak el­lenére, .bogv a,Szeged az ötödik he­lyen végzett, a legtöbb gólt a piros­fehérek csatára lőtte; Kalmár, aki 15 dugót szerzett az álényhen, pedig az ulolsó három meccsen nem játszott. A •gólkirályságban* Kalmár Fintával osztozkodik, mert a ferencvárosi csa­tár is 15 alkalommal talált be a kapu­ba. Előkelő helyet foglal el a ranglis­tán Toldj is, aki 12 gölt lőtt az idény­ben. Bognár és Nagy hat gólt lőtt a szezonban és szinten a ranglista elő­kelő helyét foglalja cl. X Lukács lábujjtörést szenvedett Gyurissal történt összecsapása követ­keztében. a Szeged—Ferencváros mér­kőzés I. félidejében történt, hogy Lu­kács, a zöld-fehérek jobbszélsője és Gyuris kollidált; a szegedi hátvéd •be­tartott* Lukácsnak a lövés pillanatá­ban. A röntgenvizsgálat megállapítot­ta, hogv ferencvárosi szélső az össze­csapás következtében lábujjtörést szen­vedett. Tavaszra ismét vigan rúghat­ja a labdát. X Mélykúti Béla megvált a SzVSÉ­töl. Mélykúti Béla, az ismert sportem­ber, aki az idényben amatőralapon tre­nírozta a SzVSÉ-t, másirányu elfog­latsága miatt lemondott tisztségéről. Mélykúti távozásával' érzékeny vesz­teség érte a piros-kékeket. Á csapat edzéseit Faragó Géza. a tavalyi tréner vette át. X Bakos Béla budapesti útja. Ba­kos Bcla, a SzVSE titkára, szerdán Budapestre utazott, hogy a sorsolás kérdésében tolmácsolja egyesületének kérését. A SzVSE a sorsolásnál első­sorban azt kéri. hogy szegedi mérkő­zéseit az őszi idényhez hasonlóan tűz­zék ki, vagyis ne essék össze a piros­kékek és a piros-fehérek meccse. Meghivő A S'/egcdi Fészek Klub 1941. de­cember 21. napján (vasárnap) délelőtt fel 11 órakor a Hungária-szállodában évi rendes közgyűlést tart, amelyre a Klub tagjait tisztelettel meghívja az Elnökség. Határozatképtelenség ese­tén ugyanezen tárgysorozattal 1941. december 21. napján (vasárnap dél­előtt fél 12 órakor fogja a közgyűlést megtartani, amely a megjelentek szá­mára való tekintet nélkül határozat­képes lesz. Tárgysorozat: Jegyzőkönyv hitelesítők kijelölése. Évi jelentés előterjesztése. Évi zárszámadás és mérleg előter­jesztése. A felmentvények megadása. Jövő évi költségvetés előterjeszté­se és megállapítása. Üresedésben levő tisztikari állások betöltése. Esetleges indítványok. Indítványok a közgyűlés előtt leg­alább három nappal adandók be. TOZ SDI Budapesti értéktőzsdezárlat. Nyu­godt hangulatban, csendes forgalom­mal nyitott a tőzsde. Az árak alakulá­sa több ízben nem volt teljesen egysé­ges. a részvények nagyrésze azonban inkább magasabb árakon nyitott. Köz­vetlen zárlat előtt nyereségbiztositó eladások nyomán az árszint kissé visszaesett. A tőzsde barátságos irány­zattal a napi középárfolyamok felett zárult. Zárlati árfolyamok: Mazyar Nemzeti Bank 356.—,' Kőszén 868.—, Í Ganz 60.25, Egyesült Imzó —.—, Szegen di kenderfonógyár I Zürichi dcvizazárlat. Páris 9.55 há. romnegved, London 17.22 fél. Newyork 431.—, Brüsszel 69.—, Milánó 22.67 fél, Amszterdam 229.—, Berlin 172.32 fél, Szófia 5.25, Bukarest 2.25. A Magyar Nemzeti Bank valutaár­folyamai. Szlovák kor. 11.45—11.7S (20 K-nál nagyobb címletek kivételé­vel), leu 1.95—2.05. lira 17.40-17 90. svéd kor. 81.70—82.70, svájci frank 79.60—80.60 Budapesti terménytőzsdezárlat. A' terménytőzsdén az árak nem változ­tak. A forgalom csekély volt '«..' APROHIRDETESEK Szeged sz. kir. város polgármesterétől 65091—1941. II. sz. Hirdetmény Az árellenörzés országos kormány­biztosa 133.700—1941. sz. rendeletével az élőponty legmagasabb fogyasztói árát a következőképpen állapította meg: 1 kg-nál kisebb sulyu pontya kg 2.90 1—1 50 kg sulvu ponty kg 3.10 1.50—2 kg sulyu ponty kg 3.30 2 kg-nál, nagyobb sulyu ponty kg 3.50 Vendéglátó ipari üzemek részére 30 kg-nál nagyobb tételben történő el­adás esetén a fenti árakból kg-kint 20 fillér engedményt kell adni. Halkcreskcdök és piaci halárusok kötelesek a fenti árakat az elsőfokú közigazgatási hatóság által láttamo­zott Árjenyzékhen üzletükben vagy pia­ci árusító helyükön jól látható módon kifüggesztve tartani. S/eged 1041 december 16. Dr. Pálfv József pn1cárrnest«r. Elad© házah, házfelkeh, szállá, szántó, tanítás blnokák Adómentes 2 szobás családi ház, kertes, Pe­tőfi sugárutnál 12.000 P. Adómentes 2 szobás, fürdőszobás és 1 szo­bás családi ház Kálvá­riánál 18.500 P. Adó­mentes, utcafronfos, pin ccs, 2 szobás ház, ker­tes. Alsóvároson 16 500 P. Emeletes ház 5 la­kással, fiiszeriizlette], Bókuson 30 000 P. Eme­letes ház 6 lakással, víz. villany, k.örutné! 32 ezer P. Családi ház, pincés, 3 szobás, fürdő­szobás, kertes, belvá­rosi 38.500 P. Bérház 9 lakással, víz, villany­nval. villamos megálló­nál 42.000 P. Bérház piacnál, üzletekkel, öt lakással, raktárral 56 ezer P. Szép, emeletes ház. belvárosi. 5, 3, 1 szobás, komfortos 65.000 P. Bérház 6 lakással 1 2, 3 szobás, fürdőszo* bás. Szentháromság ut­ca 90.000 P Adómentes bérház belváros leg­szebb részén, komfor­tos lakásokkal 160.000 P. 20 holdas szántó gyümölcsös, tanvával mii- és vasútnál 45 000 P. 50 holdas szántó, gyümölcsös alsótanyai vasút és müutnál 75.000 P. 57 holdas szöllő te­lep gyümölcsössel, épü­letekkel, felszereléssel 90.000 P. 80 holdas bá­náti szántó tanyával 170 000 P. 120 holdas bánáti szántó tanvával artézi kúttal 150.000 P Alkalmi vételek Flézcrné F. M. Ingatlan irodáná' Horthy Miklós n. 3 sz (Kulturpalotánál.1 Elcserélném 3 szoba hallos modern lakáso­mat 4 szobás összkom­fortos, Földszinti, vagy első emeleti lakással. Tisza Lajos körut 13, II. 7. üres szoba, raktárhe­lyiség, pince faüzletnék kiadó. Konyhaaszta) el­adó. Tudakozható 10— 12-ig Halmos. Deák F. u. 25a. Vendégségbe érkező úrinő keres lehetőleg a református templom kö zelében csinosan búto­rozott szobát fürdőszo­ba használattal decem­ber hó második felétől cca 10—14 napra. Aján­latokat a kiadóba — • Szállodai árat fizetek* jeligére kérek. Keresek a belvárosban egy különbejáratu mo­dern bútorozott szobát íürdőszobával azonnal­ra vagy január l-ére. Keresek ugyancsak akár fő-, akár albérlet­re kettő szobás modern lakást üresen, fürdőszo­bával és mellékhelyi­ségekkel azonnalra — vagy január 1-ére, A címeket kérem a Hun­gária szálló portásánál leadni. Tökéletes gép- és gyors irót keresünk. Ajánla­tokat fizetési igény megjelölésével >Prima« jeligére kiadóhivatalba kérünk. Juta lékügynök, ki Sze­geden és környékén fü­szerekeskedöket látogat és jól be van vezetve, kurrens mellékcikket kaphat. Ajánlatok •Ál­landó kereset jeligére a kiadóban. Ügyes fiu vagy leány cipésztanulónak vagy kifutónak felvételik — Korona u. 1 szám, ci­pészüzlet. Született bécsi hölgy — délelőtt kisebb gyerme­keket tanit, délután kö­zépiskolásokat. Bercsé­nyi u. 10, ajtó 1. Bejáró takarítónőt jé bizonyítvánnyal 15­felvesz Martonosi. Pe­tőfi 25 fdsz. I a Jobb nőt keresek dél­előtti órákra bejárónő­nek. Arany János u. 2, Földszint. • Vidékre* főznitudó — mindenest keresek kis családhoz. Széchenyi­tér 8. I. em. 6. Bejáró takarítónő ke­restetik hosszú bizonyít vánvokkal a délelőtti órákra 15-ére. Jelent­kezés Bocskai u. 4. pap­rikaüzlet. MAV. háztól házig forgalom ügynöksége Bútorszállítás helyben és vidéken gépkoesikkal la Fuvarfelrételi iroJa: Kölcsey-utca 10 Frissen lőtt ; vadnyu1, fácÉn kapható Ribizsár Gyula és Tsa kft. Klauzál-tér 3. sz. 272 Gyenge tanulóknak ele­mistáknak is jutányos lelkiismeretes correpe­tálás. Feketesas n. 15, I. 1. Jóravaló KIFUTÓ­LEÁNY FELVÉTETIK Bihari, Széchenyi tér 2. Kiszolgálni ügyes leá­nyokat felvesz' jó fize­téssel Kis Tisza, Dugo­nics tér 2. aüta Mindenes főzőnöt, lehe­tőleg egyedülálló szo­lid háztartáshoz elhe­lyezkedhet. Jelentkezés: d u. 5-től 7-ig Maros o. 43b. Márkás zongora eladó. Nemestakács u. 3., eme­let 4 órásüzletberendezés, —• használt férfiruha, ci­pő eladó. Bécsi körut 7 Eladó háromlábú kis vaskályha. Korona tv 1 szárh, cipészüzlet. . Modern, szép fazon® dió hálószoba bútor el­adó. Szent Miklós u A Hizlalt uradalmi % marhahúsok kaphatók Ribizsár kft, Petöfi-suüárut 27. K'aiu zál-tér 3. 273 kÍHóNHlÉK Társulnék biztos üzlet­hez részvétellel 5—60# pengővel, vagy pénzbe­szedőt állást vállalnék' óvadékkal. •Feddhetet­len keresztény* jeligérc a kiadóba. Szerkesztésért és kiadásért felelj BEREY GÉZA főszerkesztő, a Déimagyarország Hirlap-és Nyomdavállalal ta ügyvezető-igazgatója. \ Szerkesztőség: Szeged, Kölcsey-utca 10, I. em Éjszakai szerkesztőség: Kálvária-utca 14. — Kfe adóhivatal: Szeged, Aradi-utca 8. — Teletc® (szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda): 13—Of. 1 •••(- Kiadótulajdonos: K Déimagyarország Hírlap- és Nyomdavállalal Rt. Nyomatott: ABLAKA GYÖRGY körforgogépén. Szeged. Kálvária-utca 14, telefon 10—84. Felelős üzemvezető- Ablakn István.

Next

/
Oldalképek
Tartalom