Délmagyarország, 1941. december (17. évfolyam, 275-297. szám)

1941-12-20 / 290. szám

t.«mcf€»i* változásokat követel a távolkeieti hadiif€i vezetésében London, december 19. Londonban arra számítanak, hogy a távolkeleri bríl haderő parancsnoki tisztségé­ben vélt.ásások lesznek. A Csendes­óceáni háború első szakasza az ille­tékes Hrit és amerikai parancsno­kok súlyos taktikai hibáit Hozta napvilágra. Angliában minden ol­dalon súlyos kifogás merült fel ab­ban a tekintetben, bogy a Maláj­félsziget. védelmi felkészültsége rendkívül hiányos. (Bud. TiídJ Sztálin Japánról tanácskozik Basel, december 19. A Basléf Nachrichten jelentése szerint Stock­holmba olyan hírek érekztek, Hogy Sztálin elnöklésével haditanácsot tartottak, amelyen Timosenkó 8s Vorosilov, valamint a légiflotta pa­rancsnoka vettek részt. Híf szerint többek között « Japánnal szembeni állásfoglalásról volt szú a tanácsko­záson. ÍBmf. Tud.) Ertekezlot Washingtonban Stockholm, december 19. A Né­niéi TI jelenti: Mint a Reuter-ügy­nökség külöajelentésben közli, Wa­sb'Bgtonbaw mértékadó Helyén ki­je 'kötették, begy a tengely elleni Hatalmak Össze fognak ülni Wa­shingtonban, Hogy a rendelkezésre álló "eszközök' egységes felhasználá­sát megbeszéljék. (mti) Német hadijelentés Berlin, december 19. A véderő fő­parancsnoksága közli: — Ellenséges támadások elhárítá­sa során a keleti arcvonal több helyén kemény harcokra került sor. Az ellen, -.ég súlyos veszteségeket szenvedett, A légi erő a rossz időjárás ellenére is támadásokat intézett ellenséges esa­palgyíilekezések ellen, . A Földközi-tengeren Alexandria előtt egy német tengeralattjáró Driver sorhajóhadnagy vezetése alatt elsnly­lyesztett egy Leander-osztályhoz tar. tbzó brit cirkálót. — Az erős brit bombázó- és va­dászkötelékek csütörtökön a megszál­lott nyugati partvidék egyik kikötője ellen intézett támadási kísérlete az el­lenség súlyos veszteségeivel összeom­lott. Német vadászok és légvédelmi tüzérség lelőttek 12 brit repülőgépet. Egy gépünk elveszett. (MTI) A szovjettámadésok egyik helyen sem tudtak betörni a német állásokba Berlin, december 19 A Német TI j jelenti: A keleti arcvonal déli szaka­szán a bolsevisták helyenként támadá­sokat intéztek a német állások ellen és bár sikeres német védekezés nyo­mán nagy veszteségeket szenvedtek, támadásaikat a nap folyamán több­szőr megismételték. A harci terület egyik' helyén a német csapatok egy­másután hét támadásnak voltak kité­ve, amelyet a bolsevisták nagyobb erőkkel és tüzérségi támogatással vit­tek előre. Bár a bolsevisták tömege­sen vetették harcba erőiket, egyik he­lyen sem sikerült betőrniök a német állásokba. A küzdelem erős voltát mu­tatja, hogy csupán az egyik gyalog­zászlóalj szakaszán az ellenséges erők visszaverése után több mint 230 el­esett bolsevistát találtak. A németek sikeresen visszaverték azoknak a bol­sevista hótalpas egységeknek szór­ványos előretöréseit is, amelyeket a támadások támogatására vetett harc­ba az ellenség (MTI) Német ellentámadások megakadályozták a szovjetakdókat Berlin, december 19. 'A Német TI jelenti: 15 fokos Hidegben, gyen­ge Havazás közepette december 18-án meglehetősen heves harcok fejlődtek M a keleti arcvonal kö­zépső szakaszán. A* ellenség sok szakaszon továbbra is erős nyo­mást fejtett ki és egymást követő ki'llámokbrm megkísérelt betörni a német vön alakba. A b olsevisták erős tüzérségi és páncélos erők be­vetéséve! támogatták támadásaikat. Akol kisebb helyi betöréseket sike­rült eWrni,ök, elzárták őket és a né­met "gyalogság ellentámadásokkal tisztária a. helyzetet. Mivel a német csapatok összpontosított tűzzel fo­gadták a bolsevistákat, december 18 án elszenvedett veszteségeik igen jelentékenyek voltak. Az egyik gya­logság északi arcvonalszakaszán egy erős támadás visszaverése ntán több mint 600 bolsevista maradt hol­tan a Csatatéren. Az ellenséges pán­cél hadosztály arevonalszakasza előtt, anélkül, Hogy sikert értek volga el, 560 Halottat vesztettek a bolsevis­ták. — A német hadsereg tüzérsége december 18-án Hatásosan tovább folytatta Leningrád katonai fontos­ságú célpontjainak ágyúzását. Ta­lálat ért több laktanyát, egy lőszer­Pakiráat, gépkocsimühelyeket és is­mételten károkat okozott bennük. (MTI) Veszélyben az afrikai francia birtokok Vichv, december 19. A japánok­nak a Csendes-óceánon elért megle­pő sikeréi növelik annak veszélyét, Hogy as angolszászok támadást in­tésnek as Afrikéban lévő francia te­rvietek és támaszpontok ellen• A párisi sajtó is ezen a véleményen van és Hangsúlyozza, Ha a japán tengeri Haderőnek sikerült elvágni a Csendes-óceánon az amerikai ha­.iókaravánok ntvonala.lt, az angol­szászok számára elsőrendű hadásza­ti érdek lenne. Hogy as afrikai ki­kötők áltgl biztosítsák az útat az íevHkí-óceán felé. a Parts Soíf úgy véli. hogy Franciaországnak « közel sövfb**' M kell késgijlnie afrikai birtokgi­nok hatalmas támadás elleni meg­védésére, mert nyilvánváló, hogy as angolszászok fontos támaszpontok birtokbavételét, tervezik. A lap vá­laszolva a Tiwes-nak, megállapítja. Hogy az angolok rosszul ismerik a francia gyarmati csapatok erejét és vitézségét, különösen rosszul isme­rik a szenegáliak és marokkóiak ra­gaszkodását Franciaországhoz. Ezek a csapatok erős keretben ós a szűk­Tökéletes tarlós ondofótós, szép. hsyszinezés, egyéni arcápoiás ívániai kozmetikus fodrásznál, AííJIslll! Dugösies-tér 11. Tel. 1451 séges Hadianyaggal ellátva, nagyon is erősen ellen tudnak állni. Fran­ciaországnak tehát mindent meg kell tennie, Hogy ezeket a lehetősé­geket az ellenállásra még meg is növelje. A magasrangú katonai sze­mélyiségek legutóbbi szemlent ja egyébként bizönyifják". Hogy a kor­mány ís ugyanazon a véleményen van és Ugyanazok az elgondolások foglalkoztatják. CMTTf Yichy cáfolja a kormány átalakítás hirét Viehy, december 19. A Német T>j jelenti: Illetékes francia körökbe* teljesen alaptalannak jelentik ki * közeli kormányátalakításról szótt híiészlelésekét. (MTI) & 42-es bizottság elfogadta a közalkalmazottak fízefósrendezesfl Budapest, december. b. A 42-es országos bizottság pénteken tár­gyalta a közszolgálatban álló tiszt­viselők "és egyéb alkalmazottak illet­ményeiről, továbbá a nyugdíjasok, Özvegyek 'és "árvák ellátási díjairól szóló 8500/1941. M. E. számú kor­mányrendeletet. As országos bizottság Lukács Béla, Demkö MiKály, Maróthy Ká­roly, Jurcseli Béla, Pajor Miklós, hrifédy Béla, Matolcsy Mátyás, Bassay Károly, Csizmadia András és gróf Somssich László hozzászó­lása, valamint Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter fel világosi, fása után a rendeletet elfogadta. Az ülés további során vita nélkül elfogadta az országos bizottság ar aranyban teljesítendő fizetésekről es a külfölddel szemben fennálló egyes tartozások pengő értékben va. ló befizetéséről szóló rendeleteket, továbbá az iparfejlesztési törvén? egyes rendelkezései Hatályának" meghosszabbításáról szóló |rendel». tet, végül az országos bizottság je­leütését az 1941. év második felében kifejtett működéséről. (MTI) ICisée&ti/é&ek tanyai fózdéktfádit A* Szávétség* nagy- etUtneiésc Angyal 1/Kláüa tádfatá- akcífya itátá (74 Délmagyarország munkatár­sától) A városháza tanácstermében tartotta pénteken délután az Egész­ségvédelmi Szövetség választmányi ülését. Az ülésen dr. Jung Sándor tiszti főorvosbeiyettes elnökölt. Dr. Falta Béla titkár beszámolt az Egészségvédelmi Szövetség műkö­déséről és a választmány elé ter­jesztette azt a tervet, hogy Somogyi­telepen egészségházat építenének és a biztosító Intézetektől kölesönt venne fel a szövetség az építkezés kii dásainak fedezésére. Á szövetség elhunyt ügyészének, dr. VinMer Elemérnek helyét dr. Telbisz István városi ügyésszel töltik be, illetőleg az ügyészi tisztségre felkérik. Ezután Angyal Mánia alsóköz­ponti zöldkeresztes védőnő számolt be „kistestvér étkeztetési akciójá­ról", amellyel egyik legutóbbi szá­munkban részletesen foglalkoztunk. A szép akció abban áll, Hogy a zöld­keresztes védőintézet tanácsadó­napjain a Csecsemők és gyermekek részére főzelékfélékből álló ebédet főznek" a tanácsadó Helyiségében. A főzőtanfolyam nemcsak az anyák­nak. de » fÓrjbezmenendő leányok­nak is nagyszerű alkalom arra, Hogy q helyes gyermekétkeztetést és a Csecsemőkkel való bánásmódot megtanulják. A védőnő előadta, Hogy úgyszólván anyagi, támogatás nélkül vezeti az akciót, csupán vi­téz dr. Tóth Béla közbenjárása folytán a népjóléti ügyosztálytól kap havonta 20 pengő hozzájárulást Az anyagi részt ebből, valamint saját szerény jövedelméből és egy nyáron rendezendő zöldkeresztes nap jövedelméből akarja elrendezni. Az érdekes és nagyjelentőségű akció beszámolójához 'dr, Kováts Ödön kórházi főoi?vos szólt hozzá, kiemelve az akeió rendkívüli fon­tosságát lés a zöldfőzelék vitamin­dús táplálkozásátialf előnyeit. Az akció nagyon díeségetes törekvést mutat, nemcsak szociális, de nem. zelgazdasági szempontból is. Ugyan, csak elismerőleg szólt hozzá An­gyal Mária beszámolójához dr. Vén Ferenc főtörzsorvos is, aki javasla­tot tett arra nézve, hogy ezt a kivitt ló mozgalmat az Egészségvédelmi Szövetség is mozdítsa elő azzal, hogy 300 pengős támogatást szavaz zon meg Angyal Máriának, aki pél­daadó módon, saját elképzelése sze­rint folytassa tovább az étkeztetést akciót, amelyet a többi zöldkeresz­tes intézetnek is mielőbb át kell ven­nie és meg kell valósítania. A ja­vaslathoz helyeslőleg szólt hozzá' dr. Zádorné-Karvas Etelka tanárnő és Szabó János igazgató, aki 25 évig működött a tanyavilágban és hang­súlyozta, hogy Angyal Mária ak­ciója a jövő nemzedék szempontjá­ból csodát művelhet, Nyáry GyÖrg? ny. főigazgató buzdító és elismer? hozzászólása után a választmány megszavazta a 300 pengős támoga­tást az alsóközponti „kistestvér-éh kf.ztetési akeió" számára. A hozzá szólásokat és bátorításokat, vala­mint az elismerést jelentő 300 pen­gős támogatást Angyal Mária v8' dőnő megilletődve köszönte meg. Kereskedelmi Hivatal helyeü Külkereskedelmi Hivatal Budapest, december 19. A MTI jelenti: A kormány rendeletet adott ki, amelynek értelmében a M. Ki' Kereskedelmi Hivatal működeri megszűnik. Az 1933-ban felállított Külkereskedelmi Hivatal újra m«t kezdi működését. A január 1-én élek belépő rendelet szerint a Külker** kod el mi Hivatal a kereskedelem ügyi miniszter felügyelete alatt Emellett azonban továbbra is a^3*" ja mindazokat a tennivalókat, lyeket az egyes minisztériumok tw ruháznak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom