Délmagyarország, 1941. november (17. évfolyam, 250-274. szám)

1941-11-29 / 273. szám

A néma harckocsi (A 'honvéd haditudósító század közlése) Három kemény katona és egy „sebesült" harc­kocsi a hőse annak a történetnek, amelyet a harckocsi szakasz parancsnoka és két páncélosa mesélt el a küzdelem, utáni pihenőben. Süppedős, felázott talajon törtek élőre a harckocsik. Alattomos hínáros foltok váltakoz­tak sáros sávokkal. A század azt a parancsot kapta, hogy nyomja vissza az ellentámadásra készülő vörös gyalogságot. A bolsevisták első két hullámán mindent elsöprő irammal gázolt át az új magyar hadsereg érc-lovassága, a hargkocsiszázad. A harmadik hullám előtt a leghevesebb elhárító tűzze] igyekeztek szoron­gatott helyzetüket menteni a vörösök. Páncél­törő ágyúk csattantak, nehézpuskák dörögtek s a felhős égen feltűntek a vörös vércsék is, a vijjogó Ráták. — Pokoli tűzbe kerültünk, — beszél B. Ist­ván zászlós, a harckocsiszakasz parancsnoka. — Hirtelen erős rázkódást éreztünk s a következő pillanatban megálltunk. Vezetőin. H. János hátrafordult: — Kilőtték az egyik első meghajtókereket! —• jelentette. Meg se tudtunk moccanni. A sűrű puska­és géppuskatűz lövedékei szakadatlanul ko­pogtak a páucélunkoH. Rádiónk akkor még működött, tehát parancsot adtam vele a sza­kaszparancsnok-helyettesnek: • minden körül­mények között folytassa a támadást! Mi ott maradtunk bénán, mozdulatlanságra kárhoztatva. A vörösök úgy látszik, azt hit­ték, hogy teljesen megsemmisítettek bennün­ket, mert egyideig nem lőtték tovább harcko­csinkat. Természetesen nyomban át akartam szállni egy másik kocsiba, hogy tovább vezet­hessem szakaszomat, de az utánunk jövőket olyan pokoli tűzzel fogadták a vörösök, hogy abban hiba cs őrültség lett volua megálluiok. Inkább: Előre! Előre! Előre! Igy hát. nem si­került hargkoósít váltanom. Közben hasztalan igyekeztem jcleiieni a helyzetemet parancsno­komnak is, szerencsétlenségemre a rádióm ls megsérült. Magunkra maradtunk hát vezetőm­mel és lövészemmel, C. Lajos páncélossal. A páneóllemeze'mken szakadatlanul záporoztak a golyók, egyébként azonban sejtelmünk sem volt a helyzetről. Nem tudtuk, hol vagyunk, merre vannak a mieink s vájjon nem az el­lenség közepében állunk.' Utóbb oz a feltevésünk vált egyre valószí­nűbbé. A visszavonulásra kényszerített s szét­szórtan visszaözönlő vörösök egyrésze ugyanis mellettünk húzódott vissza. Ezek látva a moz­dulatlan harckocsit, mohón vetették rá magu­kat. Felugrottak a kocsjra és ráncigálni kezd­ték az ajtókat. Amikor látták, hogy minden erőlködésük hiábavaló, kézigránátokat zúdí­tottak a páncéllemezekre. Mindenáron felakar­ták robbantani a kocsit, de ez sem sikerült, mire dühösen és csalódottan tovább mentek. Ha sejtették volna, hogy a mozdulatlan harc­kocsiban emberek vannak, bizonyára tovább folytatták volna az ostromot . . . Lassan sötétedett s minden elcsendesedett körülöttünk A koEsibó] azouban mégsem búj­hattunk ki még, mert fogalmunk sem volt a helyzetről. Be kellett várnunk a sötétséget. Azt azonban elhatároztuk, hogy akármi történik is, nem adjuk meg magunkat . . . Mire hesötétedett. újra fellángolt, majd cl­tluiazds miatt a fcövetfrező (0 állapot Dan levO főni nafta! eladom: 2 + 1 lámpás Telefunken-rádió asztalkával, 3 ajtós szekrény tükörrel, Íróasztal, kártya­asztal, szőnyeg, porcellán- és zománcedények, pebelypaplaa, párna huzatokkal és égy könyvtár 150 drb könyvvel. Megtekinthetők csak déli iZ-v óra között. 415 Szent György u. 12. K A R S AI. csitult közelünkben 3 harc. Megint várnunk kellett. Némán hallgattuk a. nehéz éjszaka furcsa, titokzatos neszeit. Minden pillanatban készen álltunk arra, hogy ha újra ránktámadnak, ki­törünk és utolsó lehelletünkig küzdünk. Néhány órát töltöttünk így és egyszerre csak újra lövéseket hallottunk. A harc har­madízben is kiújult .. . Végre megvirradt. Délelőtt tía óra tájban ismét minden el­csendesedett. Elhat'-óztuk, hogy elhagyjuk a kocsit és az erdőn átvágva útat törünk magunknak. Ki­nyitottuk a nyílásokat s alaposan körülkém­leltünk. '-'ón kiszálltunk s megindultunk. Köröskörül néptelen volt a vidék- Csak mesz­sziről hallatszott az ágyuk dördülése és a gép­puskák kelepelése. Már messze jártunk s már­már azt hittük, hogy eltévedtünk, amikor dél­felé Harckocsikat pillantottunk meg. Óvatosan közelebb mentünk s nagy örömmel láttuk, hogy a mieink! Kimerülten ölelkeztünk össze baj­társainkkal . . . Meg)nenekiütünk , . j. — Még csak annyit fűzök hozzá a törté­nethez — fejezte be a zászlós —, hogy száza­dunk már a délelőtti órákban visszanyomta a vörösöket, akik rengeteg halott és sebesült hát­rahagyásával elmenekültek. Sok foglyot és nagy zsákmányt ejtettünk. A harckocsiban ter­mészetesen mit sem tudtunk erről és órákat töltöttünk el bezárkózva s felkészülve a leg­végsőkre. Az izgalmas éjszaka emlékére a sza.kaszpa­DELMAGi' A RORSZÁG SZOMBAT. 194L november 29. 5 4 százalékkal kamatozó Erdélyi nyeremény­kölcsönök a legkisebb összegben is a SZEGEDI KERESKEDELMI is IPADDÜNH-nál jegyezhetők bármikor P 1,000.010.— ősszegig terjedő nyere­ményekkel. 1005, 2376 és 2852. számú lelefonaínkon szívesen adunk felvilágosítást. A jegyzett kötvényt pénztárunk azonnal ki­szolgáltatja. ranCsnok pecsétgyűrűt {csináltatott hűsége* bajtársainak: a vezetőjének ée lövészének. De a legfelsőbb helyen sem maradt el az elisme­rés . , ­50 ezer pengő ériékü erdélyi nyeremény köles önt jegyes a város A törvényhatósági kisgyűlés pénteki ülése (A Délmagyarország munkatársától) A tör­vényhatóság kisgyűlése pénteken délután tar­totta novemberi ülését. Az elnöklő ÜT. Tiikats Sándor főispán bejelentette, hogy Hunyadi­Vas Gergely, P. Schneider Vendel, vitéz dr. Shvoy Kálmán, dr. Tóth Imre és dr. Thuró­czy Mihály kimentették magukat a kisgyűlésen való részvétel alól, A kisgyűlés nyomban megkezdte a tárgy­sorozat tárgyalását. A csengelei erdő mellett létesítendő állami elemi népiskola munkála­tait vállalatba adták Takács István, Németh András, Solymosi András, Szalma János, Dé­kány Pál. ifj. Csikós Ferenc és Chappon Géza vállalkozóknak. A szegénytemetések elvégzését ifj. Hegedűs Béla temetkezési vállalkozónak ítélték oda. A városi mérlegek és súlyok kar­bantartására három évre meghosszabbították Privinszky József szerződését, i Kimondotta a kisgyűlés, hogy a légoltal­mi tűzoltósegédosztagok részérte tehergépko­csit szereznek be, valamint 800 literes motor­feüskeudőt. Kapdoss Géza színigazgató vigalmi adóját 10 pengő átalányösszegben állapították meg. Dr. Kemencsy Tibor tanácsnok előteíyes*. tette á polgármester javaslatát, högy a vdfo* jegyezzen 50.000 pengő értékű erdélyi nyerő ménykölcsönt. A kisgyűlés egyhangúan elfo­gadta a javaslatot, azzal, Hogy a kölcsönt * szegcdi pénzintézeteknél jegyezzék le • olyan arányban, amilyen arányban a városi pénzek az egyes intézeteknél el vannak helyezve­M Vakmerő szélhámosé keres a szegedi rendőrség Hatósági nyomosának adta ki magái, 3000 pengői akart xsarolnl (A Délmagyarország munkatársától) A sze­gődi rendőrség feltűnő ügyben indított nyomo­zást. Szerdán este 7 óra tájban az egyik sze­gedi kereskedőnél megjelent egy ismeretlen fiatalember és hatósági nyomozónak mondotta magát. Bevezetőül közölte a kereskedővel, hogy a hatóságoknál nemzetgyalázás, kor­máuyzósértés és árúhalmozás miatt eljárás in­dult és a nyomozás során neki erről most jegyzőkönyvet kell készítenie. Mielőtt erre sor került volna, az ismeretlen fiatalember kiküld­te a család minden tagját a szobából, mert mint mondotta, az ügy bizalmas természetű. Az ismeretlen fiatalember és a nagykereskedő ezután leültek a szobában és megkezdték egy állítólagos jegyzőkönyv megszerkesztését. Az ismeretlen a batás kedvéért meglehetősen las­san végzett, majd bejelentette, hogy „megpró­bálja a dolgot elsimítani". Ehhez azonban pénz kellene és ha a kereskedő áldozna némi készpénzt, úgy szívesen megcsinálja a dolgot. Nem kisebb összegről lenne, mint ezer pengő­ről. Két éra múlva a kereskedő legnagyobb meglepetésére újból megjelent lakásán az is­meretlen és bejelentette, hogy az az ismerőse aki el tudná intézni az ügyet, kevesli az ősz szeget és még Icétezer pengőt kér. A zsarolási manőver nem sikerült- A kereskedő azonal telefonált a rendőrségre. Az ismeretlen azon ban ezt már nem várta meg, hanem gyors iramban eltávozott. A szegedi rendőrség most nagy eréllyel folytatja a nyomozást és máris olyan nyomon halad, amely arra enged következtetni, hogy a szélhámos rövid időn belül kézrekerül. A rendőrség felhívja -a közönség figcreliaáL hogy esetleges hasonló esetben azonnal értesít­se a rendőrségei. A fiatalember körülbelül 24 éves lehet szőke. 174—176 sentimétei; mag**.

Next

/
Oldalképek
Tartalom