Délmagyarország, 1941. november (17. évfolyam, 250-274. szám)
1941-11-18 / 263. szám
•». Kézrekerültek a piaci zsebtolvajok. Szómba tOD mult egy hete, hogy a hetipiacon sorozatos ssebtolvajlások történtek, összesen 11 lopásról történt bejelentés. Ezeket szerdán ujabb 5 bejelentés követte. A bejelentések alapján a detektívek legelőször azokat a helyeket figyelték, ahol sok ember fordul meg, mert valószínűnek látszott, hogy ilyen helyeken követhették el a lopásokat. A detektívek péntek óta követték a gyanúsítottakat, akiket végül is sikerült tettenérni. őrizetbe vettek Grebenár István 23 éves asztalos, Zitái József 26 éves hentessegéd, Lakatos Rudolfné 33 eves és Miadrád Markovicsné 32 éves cigányasszonyokat, akik valamennyien Szabadkáról jöttek Szegedre a tolvajlások elkövetésére. A négv zsebtolvajt valószínűleg, ma .adják át a Szegedi ügyészségnek. — Kórházi főorvosi kinevezések. Dr. S i m k ó Elemér hódmezővásárhelyi főispán a dr. Kassay Deaső lemondásával megüresedett vásárhelyi közkórházi fül-, orr-, gégeosztályvezetö főorvosi állásra dr. Orsó László egri közkórházi főorvost nevezte ki, akit az Országos Közegészségügyi Tanács első helyen ajánlott. — Dr. Molnár Imre szentesi főispán a vármegyei közkórház belgyógyász főorvosi állására dr. Radványi Géza ri maszombati állami kórházi belgyógyász-főorvosi nevezte ki. — Hamis névvé] követte el a csalásokat. Szabó György szegedi szíjgyártónál megjelent a napokban egy férfi és Burghardt György szabadkai szíjgyártónak mutatkozott be, majd ostorokat ajánlott fel megvételre. Szabó meg is vett 150 ostort 17a pengőért és 2 darab százassal fizetett. Burghardt nem adott vissza a pénzből, hanem azt mondta, hogy a 25 pengőért is majd ostorokat küld Szabónak. Később kiderült az olvasatlanul átvett ostor kevesebb volt százötvennél és a megrendelt áru sem érkezett meg az igért időre. Feljelentés folytán országos körözést adtak ki Burghardt ellen, akit a személyleírás alapján most Nagyváradon sikerült elfogni. Kitűnt, bogy a szélhámos hamis nevet használt, Weisz Ernőnek hívják és már több hasonló csalást követett el. Szegedre hozták és ma adják át az ügyészségnek. <= Bellai Jenő kártérítési pert indított az »J£gy fillér* miatt. Érdekes per indult meg a budapesti bíróságok előtt. HeJtai Jenő, az ismeri iró 3000 pengő megfizetése iránt pert indított dr. Rácz Vilmos, illetve a szerkesztésében és kiadásában megjelenő >Szinházi Magazint ellen. Rácz ugyanis közölte lapjában Heltai >Egy fillért cimü színdarabját az iró engedélye nélkül. A törvényszék előtt Rácz Vilmos azzal védekezett, hogy az egyik kiadóvállalattól megszerezte a közlés jogát. A törvényszék kötelezte dr. Rácz Vilmost, hogy 800 pengőt fizessen meg az irónak, mert engedély nélkül nem volt joga a darabot közölni. Egyben kötelezte arra is, hogy az ítéletet teljes szövegében tegye közzé a Színházi Magazinban. Az ítélet szerint Rácz szerzői jogbitorlást követett el és gondatlanságot is elkövetett a közléssel. Az érdekes per most másodfokon az Ítélőtábla elé kerül, — • halkonzervek árának megállapítása. Az árkormánybiztos 131.934—1911. számú rendeletével a vájuküllöldről nyers, vagy félkész állapotban behozott halakból belföldön előállított hatkonzerváruk árát megállapította. A halkonzervgyárak legalább 40 százalék nettó halat tartalmasó halkonzervkészitményeik gyári áránál a nyersanyagok (hal, ecet, olaj, stb.), csomagoló anyagok és közvetlen gyártási munkabérek tényeg kifizetett összegéhez legfeljebb az eladási ár után számított 8 százalék ügynöki jutalék, 5 százalék haszon, 3 százalék pénztári engedmény, 16 százalék rezsiköltség és a forgalmiadó vehető figyelembe. Az igy kiszámított árakból törékeny kölcsönedén :hen történő széllitás esetén az edény önköltségi értékének legfeljebb 8 százaléka vehető mint csomagolási költség figyelembe, betétként pedig a teljes érték felszámitható. Kiskereskedők részére történő eladás esetén 12 százalékkal magasabb ár számitbató fel. Mind a nagykereskedőkkel, mind pedig a kiskereskedőkkel szemben felszámitható árak helybeli eladás esetén házhoz szállítva, vagy más helyiségbe történő eladás esetén pedig szállításra feladva külső burkolati csomagolás (láda, stb.) önköltségi árban való felszámítása mellett értendők. Tizennégy napon Hclüji fizetés esetén a vevőnek 2 százalék pénztári engedmény nyújtandó. Nagykereskedők a helyi teTep felmerülő önköltségi árához — helybeli eladás esetén házhoz szállítva, más helyiségbe történő eladás eselén pedig szállításra feladva legfeljebb 16 százalék ártőbbfetet számíthatnak fel. 14 napon Kelül! fizetés esetén a vevőnek 2 százalék pénztári engedmény nyújtandó. Kiskereskedők helyi raktár felmerülő önköltségi árhoz eredeti gyári csomagolásban tétel eladása esetén legfeljebb 26 százalék, bontott tétel eladása esetén legfeljebb" 30 százalék ár többletet síámithatnak, A megállapított nagv- kiskereskedői ártöW.et forgalmi adóval együtt értendő - és iocftíjefcb egyszer rzimitható f-el, — Sikkasztásért egyhónapi fogház. ZsjiKriczky Péter 31 éves szőregi napszámos sikkasztás vétségével vádolva került hétfőn dr. Molnár István törvényszéki egyesbiró elé. A vádlott az elmult nyáron Móra Istvántól anyósa, Szakáll Jakabné részérő felvett 29 pengőt, de a felvett pénzt elköltötte. A tárgyaláson azzal vedekezett, hogy az anyósa 40 pengővel tartozik neki és ezért jogosan tartolta meg a pénzt. A bíróság sikkasztás vétségéért egyhónapi fogházra ítélte. Az ítélet jogerős. ' — A Kamarai lliradó uj száma. Most jelent meg. a szegedi kereskedelmi és iparkamara hivatalos közlönyének: a >Szegedi Kamarai Híradót-/ tiak uj száma, amely részletes tájékoztatást nyujtj az alkalmazotti viszony és a katonai szolgálat kérdésében, ismerteti a különféle munkabérkérdéseket és az iparigazolványok kiadása tekintetében életbelépett uj rendelkezéseket. Á híranyagot különféle szakkérdések beható ismertetése egésziti ki.! — Előállítottak kél árdrágítót. Hétfőn két árdrágítót állítottak elő a rendőrségen. Az egyik özv. Jakab Antalnc. Vrh'ady Maria Knióna-nteai lakns. aki a piacon 15 méteres Berna'-'nmbolvagot 10 fillér Helyett 20 fillérért adott el. — Balla Géza domaszéki földműves a fölözött tej literjét 12 fillér helyett 34 fillérrt, a tejfel literjét egy pengő 30 fillér Helyett egy penerő 40 fillérért adta el. flrízetHe vették őket. DÉLMAGYARORSZAG KEDD. 1941. NOVEMBER 18. 7 — Halálra ítélték az óverbássi revolvere* in'*rénylöt. Zomborból jelentik: A zombori törvény szék rögtönitélö bírósága móst hozott ítéletet Kovaésevics Vaszilije óverbászi kereskedő bűnügyében. A vádlott egy alkalommal az öt igazolásra szólitö csendörökre fogta a pisztolyát és több ló vést adott le rájuk. A csendőrök fegyverüket használták és megsebesítették Kovacsevicset. Az ügyében tartott tárgyaláson a kereskedő azzal véde kezelt, hogy a csendőrök a községháza felé vak kisérés közben ütlegelték, erre vette ő elő a revolverét. A bíróság több tanú kihallgatása után halálra ítélte Kovacsevicset. A hiróság ezután kegyelmi tanáccsá alakult át. ' _ Falbontó Krtörfik jártak a Vásnrhelyi-gu gáruton. Nagy János cipészmester hétfőn reggel •bejelentette a rendőrségen, hogy az elmult éjjel ismeretlen tettesek behatolták Vásárhelyi-sugárUt 24. száin alatti cipészmühelyébe és onnan 4 pár férficipőt vittek el 400 pengő értékben. A rendőr vizsgálat megállapította, hogy a betörők már gyakorlott tolvajok lehettek, mert a műhely mellett üres telekről kibontották a miihelv falál és ugv • léptek be» a helyiségbe. így úgyszólván észre vétlenül dolgozhattak. A rendőrség a bejelenté' alapján erélyes nyomozást indított a tolvajok ke/ rekeritésére. KOZGAZDASAG ilol lehel ertíclyi niferevnényhötvénul legyezni ? Néhány uapja esak. hogy hírül adtuk az erdélyi nyereméuyötvények jegyzésének közeli megindulását és máris olvasóink egész serege' fordult hozzánk a kérdéssel: hol lehet erdélyi nyereménykötvényt jegyezni. Az élénk érdeklődós könnyen megérthető, hiszen olyan akcióról van szó, amely egyrészt jól kamatozó, kitűnő tökebefektetést jelent, másrészt hatalmas pénznyereményekkel kecsegteti a szerenpsés kötvénytulajdonosok tízezreit• Közel 26 ezer nyereményt sorsolnak ki, köztük egész sereg milliós, háromnegyedmilliós és félmilliós főnyereményt is. A jegyzés, mint már közöltök, november 24-én kezdődik ós december 23-ig tart. Az első búzás már január 2-áji lesz. A jegyzési helyek a következők: A Pénzintézeti Központ kötelékébe tartozó összes pénzintézetek, az Országos Központi Hitelszövetkezet kötelékébe tartozó hitelszövetkezetek, a „Szövetség. Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központja", Kolozsvár ós fnna/ tagszövetkezotei, a Hitelintézetek Szövetkezete, a postahivatalok és postaügynökségek, mint a mkir. Postatakarékpénztár közvetítő hivatalai, a Hangya Szövetkezet és annak tagszövetkezetei és az osztálysorsjegy főárnsítók. a MaPárisi Hagy tiruház Rt. Szeged (Csekonícs- és Klss-ntca sarok} NÉVNAPI AJÁNDÉKTÁRGYAK Zsatulia virág 1 szál —.tü Virágos boros pohár —.24 Citrom prés —216 Bakelit nuderUrtó —38 Cukor állvány üvegből —31 Virágos vizes pohár —.38 Fali virágos tányér —.78 Porcellán kulacs dugóval és 'smórral —98 Kerek cukortartó fehér üvegből —.88 Fujott üveg nipp —W, —.98 Szines üveg teás csésze aljjal f 1,17 Talpas tál, mély, vagy lapos P 1.72 Színes kölnivíz szóró P 1.78, 1.98 Szines üveg vajtartó 6<aeglete» P 1.98 Üveg tálca 15x31-es V 9.18 Festett virágos boros készlet ' §» 1.68 Feslett virágos vizes készlet P 3.88 Fehér üveg tésztás, vagy kompót készlet P 3.48 Szines üveg tésztás, vagy kompót készlet Színes likőr tofczlte : gyar Bankárok és Ét tékpapírkereskedök Országos Egyesületének tagjai és végül s nagyobb forgalmú dohányárudák. Mint már közöltük, háromféle kötvény nank 200 pengős egész, 100 pengős fél ps 50 pengS* negyedkötvény. —oöe— TŐZSDE Budapesti értéktőzsdezárlat. A bét első is gyengébb irányzattal nyitott • tőzsde. Aa árak alakulása már kezdetben is áringadozást mutatót* és a kinálat az összes értékcsoportra átterjedik Mivel vevő alig jelentkezett, az árfolyamok tó« lésről-kötésre gyengültek. A tőzsdeidö későbbi folyamán a hangulat mind nyomottabbá vált, hogy az árak tovább morzsolódtak. Zárlat előtt kisebb fedezések nyomán az árcsökkenés megáll/ majd újra megerősödött a kinálat, a rész árfolyamai tovább morzsolódtak. Zárlatig tékek nyitási árfolyamuknál is mélyebb estek. A tőzsde igen lanyha irányzattal aáratt. Zárlati árfolyamok: Magyar Nemzeti Bank Kőszén 844.—, Ganz 55.75, Egyesült Izzó 868.—, Szegedi kenderfonógyár —.—. Zürichi de viza zárlat. Páris 9.66, Gondon Newyork 431.— névleges, Brüsszel 69—, Milán* 2266 egynegyed, Amszterdam 239.—. Berlin 173.53 fél, Szófia 5.26, Bukarest 225. A Magyar Nemzeti Bank valutaárfolyam** Szlovák kor. 11.45-11.75 (20 K-nál nagyobb eim letek" kivételével, len 1.95-2.05. líra 17.40-17.90 aVéd kor. 81.70-8270, svájci frank T9.60-80.M I Budapesti terménytőzsdezártat. A terménypia' con nyugodt forgalom mellett mérsékelt üzletköri* volt Az árak változatlanok. A budapesti terménytőzsde hivatalos árjegyzése Buza 30.—, rozs W kg-os 98.—, árpa príma 65 kiJograroos 34.50, II. r. 100 kg-kint 1.- pengővel éh csóKb, mint az la., zab 41 kg-os 2650. Csikápói terménytőzsdezirlat. Buza jói tartott Dec- H4K-ötnyolcad, máj. 1195, júliusra 12(1-11 fi hétnyolcad. Tengeri tartott. Dee. 73 5, máj. 79 háromnyolcad, júliusra 81.25, Rozs jól tartott. Bee 64 háromnyolcad, máj. 70.75. jnl. 72 ötnyolcad HmmmmmmmaHHmaHMMHn Szerkesztő özemet Felkérjük előfizetőinket és olvasoinkat, hogy névtelen levelet ne írjanak címünkre. A Délmagyarország szerkesztősége minden ügyes-bajos dolgában segítségére van minden igaz rászorulónak, de • nevet nekünk tudnunk kelj. Tehát, aki eöttl&e, P484&Z4 öUakzzodJélv „•. ----- saerkaaatőső