Délmagyarország, 1941. október (17. évfolyam, 223-249. szám)

1941-10-07 / 228. szám

dblmauyarorsiau KEDD, 1941. OKTÓBER 7. Szőts Dénes csiksomlvói ferences házfőnök iz­zó magyar kereszténységtől áthalott beszédet mondott, majd Magyarország biboros-hercegprí­mása elmondotta azt a bensőséges imádságot, amely a ha záért és a hadbavonult dicső honvéd­ségért esedezik az Ég Urához. A pápai, majd a magyar Himnusz hangjai után Grősz József szom­bathelyi megyéspüspök visszavitte az Oltnríszent­séget a Vértanuk-terén és a Szabadság-téren ke­resztül a Szent István-bazilikába. Ezzel' az ország­háziéri felemelően szék eucharisztikus ünnepség véget ért Vasárnap este fél 8 órakor Szent Feregc világi rendje'tartott diszgyülést a Katolikus Kör fehér­termében P. Uzdóczy-Zadravecz Istváu elnöklété­vel. Hétfőn folytatódtak az ünnepségek. Reggel 8 órakor az egyetemi templomban bemutatott szent­misét Virág Ferenc pécsi püspök pontifikálta. Délelőtt 9 órakor a Szent Ferenc harmadrend országos elnöksége tartott előljárósági értekez­letet, ugyanekkor rendezték meg a magyar katoli­kus tanítóegyesületek országos szövetségének diszgyülését. Í1 órakor megkezdődött 9 második > nyilvános gyűlés a székesfővárosi Vigadóban. A katolikus nagygyűlés második nyilvános fllésén az első előadást Czifra Kálmán nagyvá­radi főispán tartotta Szent László kirá'yról. Kelemen Krizosztom panonhalmi főapát IV. Béla királyról tartott nagyhatású előadást, Böhle Kornél pedig Arpédhári Boldog Margit­ról beszélt. Aztfluság széhltázánah felavatása Hétfőn délután fél 7 órakor a hercegprímás személyesen avatta fel a katolikus ifjak országos egyesületének székházát Deák Ferenc-utca 6. szám alatt. A felsorakozott munkásifjak élén Kertész I-ászló munkás-főtitkár köszöntötte a főpásztort. A hercegprímás látható megindultsággal válaszolt a munkásifju talpraesett szép beszédére. — Legyetek meggyőződve — mondotta —, hogy­ha a helyes utat követitek, nem maradtok egye­dül, mert az egész egyház és annak főpásztor® mellettetek lesz. A felavatási szertartás, amelyet magam végeztem, mély értelemmel bir, azt mu­tatja, hogy a ház lakói a keresztet akarják kö­vetni. Hiszem és remélem, hogy ez a mozgalom a jövőben sokkal nyugodtabban és erőteljesebben fejlődhet majd és erre kérem Isten áldását. A főpásztor ezután kedvesen elbeszélgetett a munkásszékház vezetőivel. A IIOK <IfS7f>lj(W$f, A Vigadóban hétfőn délután tartották meg a nők diszgyülését. A bevezető énekszám elhangzá­sa után Glattfelder Gyula Csanádi püspök mondotta el elnöki megnyitóját. Amikor végigtekintek ezen a termen —mon­dotta többek között a Csanádi püspök —, ugy ér­zem. hogy XI. Pius pápa elgondolása valósul meg, mert az itt megjelent egyesületek tagjai közölt látom az ország minden társadalmi rétegét A nagy pápa mondotta, hogy az Actio Catholica mnnkája ne legyen se rendnek, se kornak kiszol­gáltatva. hanem vegyen abban részt minden férfi és nő, ifjú és öreg egyaránt. Amikor köszöntöm az itt megjelenteket, azzal a fohásszal szállok sz F.gek Urához, hogy amit a férfiak nem tudtak tel­jes sikerrel niegvalósitani a katolikus hitélet fel­virágoztatásában, azt vijtvék a nők diadalra. A disZgvülés tárgvsorozatán Halmv Gvuláné a vasárnap megszentelésérő! K a rl ovi cs Er­zsébet a káromkodás elleni küzdelemről tartott előadást, majd Csatári Adél emlékezett mee Arpádházi Boldog Margitról. Az elnöki zárszót Glattfelder Gyula csanádi püspök mondotta. A férfiak íuölést Este fél 8 órakor zsúfolásig mepteTt a Vigadó nagyterme a különböző társadalmi osztályokból kikerülő férfiegyesületek tagjaival. A gyűlésen megjelent Serédi Jusztinián biboros-hereegpri­más is. A pápai himnusz eléneklése után Madarász Tstván kassai püspök mondott ünnepi beszédet.­hangoztatva, hogy sz.rhbet és meghatóbbat nem lud elképzelni, mint a mélyen vallásos katolikus 'érfit. aki összetett kezekkel imádkozik a tem­plomban. Legven minden magvar katolikus férfi Krisztus hűséges katonája, a haza áldozatkész spostola. az otthon, a hit és istenszeretet tökéle­tes egységben. A nagyhatású elnöki megnyitóért P Böhlé AO'­tiél mondott köszönetét a kassai püspöknek Ez­után a szónok Arpádházi Szent Margitról emléke­zett meg. axineií sjentteavatasa küszöbén altunk. Al ülésen felszólalt Serédi Jusztinián herceg­prímás is és kijelentette, bogy nemcsak mint fő­pásztor, hanem mint magyar ember is örömmel hatlutia azt a hátnr katolikus hiDalUít, am^ty el­hangzott a felszólalások soián. Ezt a hitvallást kérte a jövőre is a magyar férfiaktól, azután pe­dig föpásztori áldását adta a megjelentekre. CiallfeMer Gqula csanádi piispöh, Tuhais főispán Cs Pálfy polgármester a Nemzetvédelmi Kereszt tulajdonosai Között (A Délmagyarország munkatársától) Legutóbb megírtuk, hogy Magyarország kormányzója Sze­geden ötszáz személynek adományozta a Nemzet­védelmi Keresztet, Á kitüntettek névsorát alábbi­akban közöljük: Dr. Altardai Sándor rendőrsegédfogalmazó, Aigner Gyula szöllő- és gyölcstermelő, Andrásfi Sándor városi adóhivatali ellenőr, Arnótfalvy Andor MAV mérnök, dr. Ábrahám Béla szövet­kezeti igazgató, Agh Róbert posta számvevőségi főtanácsos, Algyay Pál államtitkár, Arvay Jenő földbirtokos, Bakos Károly kereskedelmi utazó. Barabás István kereskedő, Barna József egyetemi gépész, Batki Antal városi adótiszt, Bálint Géza m. kir. vámtiszt Báló Emii pénz­ügyi fövigyázó, Bán Tstván banktisztviselő, Bán­sági Ede detektiv-csoportvezetÖ, dr. Bárkányi Ferenc vállalkozó, iparos, Besskó József vasúti tisztviselő, Beretzk Pél magántisztviselő, Ber­náth Sándor művezető, Bernátsky László vaske­reskedő, eBrta Sándor ipariskolai okta­tó, dr. Biacsy Béla városi aljegyző, Bitó Ferenc nv. rendőrtiszthelyettes, dr. Bodi Lajos kir. járásbiró, Bogdán Gyula Miklós székesfővá­rosi főtiszt, dr. Bokor Pál városi tb. főügyész, Bokor Mihály ny. MAV főintéző, dr. Borbola Jenő rendőrfötanácsos. dr. Boros Sándor, Bózsó Imre városi tisztviselő. Bózsó János városi I. o. adótiszt. Bőrcsök Károly önkéntes tűzoltó, Buda­várv József MAV főintéző. Burcseh Tstván ma­gántisztviselő, Burunkai Sándor rendőrfőtörzsőr­mester. Czigler Arnold kereskedelmi tengerész­tiszt. CzirbuS Endre gazdasági főintéző, dr Csa­ba , Sándor kir. törvényszéki titkár, Csenki La­jos bankcégvezető, dr. Csertő Gábor József kir. járásbirósági dijnok, dr. Csikós-Nagy József ügyvéd, Csikós Mihály m. kir. pénzügyi számve­vő- id. Csiszár Sándor ács, dr. Csonka Miklós városi tiszti főügyész, Csóti Illés m. kir. műszaki tanácsos, vitéz Csukonyi László. Danner László paprikanagykereskedő, Darcv czi Mihály gyári munkás, Dékánv Jánosné do­hánygyári szakmunkás. Dékány József kir. tör­vényszéki dijnok. Dobó József nv. bankigazgató, Dobóczky József kereskedő, Dobóczky Mihály forgalmiadó-tiszt. Erdei József műszerész Dr. Falkay Gvula kir. Ítélőtáblai elnök. Fa­ragó Ferencné dohánvgvári szakmunkás, Faragó Jenő kisegítő kézbesítő, Farkas Elemér malom­müvezetö, Farkas János vendéglős, Farkas Já­nos m. kir. poslnföcllenőr. Farkas Lajos szoba­festő. Fehér Mátyás nv. OTI tisztviselő, Fehér Erzsébet postatisztviselő, FeTencz László magán­tisztviselő, Fodor Géza téglagvári igazgató. Fo­dor János cipész- és esizmadiamester. Fodor Jenő ny. polgármesterhelyettes, Fonyó András, kő/séei néniskolai tanitó. Gálffy András újságíró, özv. Oárgyán Imréné háztartásbeli, dr. vitéz. Gársrván Imre kereskedő. Glattfelder Gvula mó kir. titkos tanácsos csanádi püspök, dr. v. Gombos József kir jbiró, dr. Göllner Lajos orvos. Gvólai László állnmrendőrségi de­tektív. dr. Gvörgv Endre nosLitanársos, Gvőrv Lőrinc államrcndőrségi detektív. Gyuris Géza szíjgyártó. Dr. vitéz Hódy Tstván kir. járásbiró. Hajdú An­tal pénzügyőri számvevő, dr. Halász Ernő MAV­tánácsos, Halász Ferenc szatócs, dr. Hattyasy Sándor gyakorló ügyvéd. Heiszing József aszta­lossegéd. Hprold László kalauz, vitéz Hevesi Jó­zsef rennőrfőtörzsőrmester. Horváth Tmre MAV­müvez.efő. Horváth József városi műszaki tiszt, özv. Hrabák Károivné nvugdiias. dr. Hunyadi-Vas Gergely ügyvéd, v. országgyűlési kénviselő. dr. Hunyadi János üsrvvéd. özv Horti Józsefné. do­hánvgviri szakmunkás, vitéz Trányi László vá­rosi üzemigazgató. Iván Mihály Janszerkésrtö. Ivánkovirs Ferenc bankigazgató, dr Jobba Péter Fülöp városi ellenőr. Kalcsov Tstván szobafestő és mázoló. Kalmár Aladár rendőrségi kezelő. Ka­morsav Gvula pénzfigvi nv főtanácsos. Karácso­nvi Guidó római kat plébános. Katona Gvörgv elemi iskolai tarotn. dr. Katona István városi' ta­nácsnok. Kálmán Tozser banktisztviselő, dr. Kecs­keméti László orvos. Kertész Lajos egvetemi lektor dr. Kerseb Ferenc figvvéd. Kádel József szobafestő. Kéri József OTT-fötanáesns. Kéri Pé­ter egvetemi altiszt, dr. Kvns'rorg Réln kir. iá­ráshiró. dr. Klemen! Antal városi tisztviselő, dr. Klínkó Dezső cevefcnii tanár. Klivénvi Károly MA V-osztáfvvezető. Klivénvi Etel dohánvevári szakmunkás. Klónkéi Kárelr bsnkhivatálnok Kiss • István városi pénztáros, Kiss János nostai se­gédellpnőr. Kiss Zoltán magántisztviselő, Tforsis Antal nv. állami MAV-seeédtiszt. vitéz. Kökay László állami számvevőségi tanácsos, dr. Korsó Gvörgv m. kir járásbiró. özv dr Kószó Tstván­né Szabó E. háztartásbeli Kopasz Ferenc Dániel kereskedelmi képviselő. Kovács József Andor ve­zértitkár Kovács Sándor kereskedő, vitéz Kör­mendi Kálmán rendőrfőtörzsörmeslcr, vitéz Ku­bissy Béla rendőrfelügyelő, dr. Kup László ügy­véd. Lantos Árpád városi adótisz.t, Lantos Zoltán sz.ékesfővárosi főmérnök, Lapu Lajos városi zá­logházi igazgató, Láczav S.Jabó Jenő Károly ha­jóskapitány, dr. Láng Ádámnc tanítónő, dr. Lázár Ferenc kii-, járásbiró, Lázy István Kálmán adó­hivatali ellenőr, Lepey Emil katolikus plébános* Lipkai András ácsmester, Lippay Miháty földmű­ves, dr. Lippai Pál kir járásbiró, Lippai Sándor gazdálkodó, Lippai Oszkár Hangya-tisztviselő, Lipbay Zoltán rendőrfogalmazó, Lóffler György füszerkereskedő, Magó György Antal fényezői, Magyar István postakiadó,'helyettes postamester, Magyar Károly rendőrfelügyelő, Magyari János gyári munkás Mayer Ferenc m. kir. börtönőr, Makai Sándor pénzügyi segédtitkár, Marinics István magántiszt­viselő, dr. Marton László rendőrfogalmazó. Mar­tonosi József tisztviselő, dr. Mester János egve­temi nyilvános tanár. dr. Miskolczy Zoltán DTI főorvos, Molnár Imre városi üzemi ellenőr, dr Molnár Miklós tisztviselő, Muth Béla polgári is­kolai tanár. Nágel Manóné ezredes özvegye. Nagvmihály Lajos nv. MAV felügyelő, Német Ferenc adópénz­tárnok, Nyári István m. kir. dohánytőzsdés, dr. Nvári János ügyvédjelölt. Obendorf Károlv tüö. főparancsnok. Orosz Pál miivezető. P. Oslay Oswald szerzetes, Osváth Ist­ván osztálvsorsjogyfőelárusitó, Osvátb László osztálvsorsjegvfőeiá rusitó. Otott Kovács Etel do­hánvgvári szakmunkásnő, vitéz Óvárv Sándor bá-i kiró dohánygyári szakmunkásnő.vsnrd dogos és vizvézetékszerelő, Özv. Papp Jánosné m. kir. dohánygyári szak­munkásnő. Papp József szobrászművész, dr. Papp Mer.vhért m. kir. rendörtanácsos, vitéz Papp Or­bán postnsesédellenör, Paraszkay Gvula bir. tör­vényszéki elnök, Patnkv László gazdasági aka­démiai tanár, dr. Pálfv-Budinszkv Endre főmér­nök dr. Pálfy Gvörgy tanácsnok, dr. Pálfy Tstvait törvényszéki birÖ, dr. Pálfv József polgármester, Pálfv Lóránd forsralmi adóhivatali tiszt, Páv« József rendőrfőfelügyelő. Peregi M Imre malom­vezető társtulajdonos, Peták Nándor földbirtokos, Poizner Zoltán ny. árvaszéki közgvám, Poós Bé­la MAV intéző, állomásfőnök, dr. Pósa Szilvesz­ter városi altiszt, Posztós Mihály detektivfelügye^ lő ' Dr Radnóti László törvényszéki biró, dr. Rad-, vánvi Sándor közgvám. előadó. Rácz István főel­lenőr, Báez József számvevőségi főtanácsos, _ dr. Rrgdon József kir. ügyész, Regdon Mihály ugy­Dr. vitéz Savanva Ferenc városi I. o. ti6* tiszt. Sándor Kálmán r. kat. tanító, Savai József kórházi gondnok, dr. Simich Ferenc banktmtvi­selő. dr. Simkó Elemérné SnmossvBorhala kir* járásbiró neje, dr. Simkó Elemér Mihály f«si*nü dr Simon Ákos szakorvos. Simon József kertész^ Simon Mihálv nyomdai .alkalmazott Skul­tétv János dohánygyári aligazgató, dr. rephv Mátvás ügyvéd, dr. Sukrei József bflnteto­in'ézeti fogalmazó. P. Schneider Vencél plébános, Stíimpf Kálmán városi főpénztáros. dr. Stuinpt Pál kir. törvényszéki biró. , Dr. Szabó Béla községi biró, dr vitéz Szabó Géza tanácsnok. Szabó Gyula postaeHenőr SzaV bő Imre szíjgyártó. Szabó Sándor kéményseprő. Szalma Ferenc kereskedő. Szegheó Karolv MAVAG intéző, dr. Szeles Jenő rendőrkapitány dr. Sze­les János bírósági jegyző, Szentiratai Zoltán já­rásbirósági kezelő. Szécsi János asztalos. Szécsl Mária háztartásbeli, dr vitéz Szecbenyi Sándmr egvetemi könvvtárnok, Székely Árpad MAV in­téző. dr. Szögi Géza iigvvéd.országgyűlés, képvi­selő dr. Szűcs Andor km. Járásbiró, dr. Szuts László kir. Ítélőtáblai biró. Srvrtkó Fulopne do­hánvgvári szakmunkás. Temesvárv Mihályné Sí. Wiedermann Tton© háztartásbeli dr. Tóth Béla h. oolgarmester, lótö Gvula ny MAV felügyelő dr Tóth. Tmre i flgfrfj Tóth János főhiv. szaktanító, dr Török Bela km közjegyző dr. Tukats Sándor főispán. Dr ITjvárossv Miklós rendőrkapitány. • Vas Tstván rendőrfőtörzsőrmester. Aass Jozsel tisztviselő. Váradi Pál Péter MAV felügyelő. Ve, cmrr.vés Lajos városi adótiszt. Vetro Sándor'Jó­zsef állampénztárt főtiszt. Vezér Ede város, tiszt* viselő Végh Sándor IT. o. tiszt, dr Vékes Berta­lan kir iigvész. Vladiszávlvev Mihálv tnagártiszt­viselő. dr. Völgvessv János tiszti orvos, VőneK; Gynla vegyeskereskedő, Vigman Jenő figwéd, Wagner Ernő kereskedő. Zsigmond Vilmos paprikakereskedő özv. zsó­tér Dezsőné magánzó, Zombory Tmre hivatásos ír­nok. Zöldi Sándorné dohánygyári szakmunkás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom