Délmagyarország, 1941. október (17. évfolyam, 223-249. szám)

1941-10-10 / 231. szám

A német-török gazdasági egyezmény aiáirása Ankara, október 9. A hetek óta tartó német­íörök gazdasági tárgyalósok véget értek. A megkötött egyezményt német részről Papén mgykövet és dr. Clodlns követ, török részről laradzsoglu külügyminiszter és Numan Mene• mengsoglu nagykövet írták alá csütörtökön dél­ben. Az egyezmény hosszú időre szabályozza a két ország közötti árúforgalmat, az árúcsere­forgalomra vonatkozólag pedig 1948. március 31-ig terjedő hatállyal tartalmaz előírásokat. Az említett időpotnig mintegy 200 millió német mdrka értékű behozatal bonyolítandó le mind­két fél részéről. (MTI) uek CsupSe tiz zsSzalék'át elégíthetik ki a fen® delkezeftre álló mennyiséggel. Éppen ezért a várős hatósága elhatározta, hőgy gyors lépéseket tesz az (igyben. Dr. Pálfy József polgármester hétfőn, vagy kedden Bu­dapestre utazik és személyesen is eljár az ille­tékeseknél a tejrendelet módosítása ügyében, Addig is. míg ez a kérdés az illetékes fórumon eldől, a hatóság nem gördít akadályt, a tejter­melőknek munkája elé s lehetővé teszi számuk­ra, hogy a tejet éppúgy, mint eddig. zavartat lantéi, hordhassák be Szegedre. Csupán arra lesz tekintettel, hogy a tej ne legyen hamisított egyébként azonban kénytelen a rendelkezés sé­relmes pontjainak, felfüggesztéséig arra az áh láspontra helyezkedni, hogy a tejárusításhoz szükséges iratok beszerzésére kitűzött október, 10-iki határidőn túl is lehetővé teszi mind 0 tejtermelőknek, mind pedig a fejárusoknak, bogy a tejet továbbra is akadály nélkül.— a rendelkezés sérelmes pontjainak kényszerű eb mellőjésével — szállíthassák Szegedre és lás­sák el a várffs lakosságát tejjel Bárdossy miniszterelnök látogatása a Magyar Sajtá Házában Budapest, október 9. Az Országos Magyar Sajtókamara elnökének meghívására fíárdbssy László miniszterelnök és külügyminiszter csü­törtökön délelőtt Ullehi-Béviczky Antal rendkí­vüli követ és meghatalmazott miniszter, sajtó1­főnök és vitéz Thuránszky László miniszteri osztályfőnök, a miniszterelnökség 3. osztályá­nak vezetője kíséretében látogatást tett a Ma­gyar Sajtó Házéban. A miniszterelnököt az Andrássy-uti székház­ban vitéz Kolosváry-Boresa Mihály, az orszá­gos Sajtékamara elnöke, 7Ammer Ferenc, az újságírói főosztály elnöke, Báthory-HültnrR János, a kiadói főosztály elnöke és fídspáfl Jenő főtitkár fogadta. A Sajtókamara elnöke részletesen ismertet­te a miniszterlnÖk előtt a kamara megalakulá­sának körülményeit, a kamara szervezetét, aü újságírói szociális intézményeket és a kama­rának az ujságíróképzésre irányuló munkáját. A miniszter behatóan érdeklődött az ujság­íréjelöltek képzése és a szociális intézmények helyzete felől. Végül a miniszterelnök látogatást tett a ka­marai székházban lévő Magyar Újságíróit Egyesülete Pátria Klubjában, ahol Tóth László elnök üdvözölte. Itt a kamara elnöke bemutatta a miniszterelnöknek valamennyi újságírói in­tézmény vezetőjét. A klubban az elnökség ven­dégül látta a miniszterelnököt és kfséretét, A miniszterelnök hosszabb ideig szívélyesei1 elbeszélgetett, a fehérasztalnál is az újságírók vezetőivel. (MTI) Rendeld az enittfezéseh horláfozés^ra Budapest, október 9. A Budapesti Közlöny pén­teki száma a minisztérium két építésügyi rendele­tét közli. Az egyik rendelet az anyaghiány miatt félbe­szakított építkezések befejezéséről szól és felha­talmazza az építésügyi hatóságot, hogy anyag­hiány esetében az eredeti terv módosítását még abban az esetben is engedélyezzék, ha a módosí­tott terv a hatályban levő jogszabályoknak nem felel meg. Az erre vonatkozó kérelmet az ipari anyaggazdálkodás építőipari bizottsága utján kell az építésügyi hatósághoz eljuttatni. A másik rendelet a jövőben meginduló építke­zéseket korlátozza. Eszerint vasvázas, vásbeton­Vázas és vasbeton alapozású épület, központi fü tés, valamint 3 és többemeletes épület építésére építési engedélyt csak az ipari anyaggazdálkodás építőipari bizottságának előzetes hozzájárulásával szabad adni. Ugyancsak az építőipari bizottság előzetes hozzájárulása szükséges oly épület épí­tésére szóló engedély kiadásához is, amely nerr felel meg az egyes építőanyagokkal való takaré­koskodás érdekében a rendelet mellékletében meg­állapított rendkívüli épitési szabályoknak. Mindkét rendelet kihirdetésének napián léD ha­Idlyba. : Összefoglaló jelentés a honvédség feladatának sikeres megoldásáról Budapest, október 9. A szovjet ellen küzdő honvédseregeknek 1941. szeptember 20-tól szep­tembet 30-ig terjedő időben kifejtett tevékeny­ségéről katonai részről a következő összefogla­ló tájékoztatót adták a Magyar Távirati Irodá­ualrj Az említett időszakban a magyar honvéderők ífcladata változatlanul ugyanaz volt. mint ame­lyet már az előző Hz napon át is elláttak. En­kiek értelmében minden körülmények között meg kellett akadályozni az ellenségnek azt a szándékát, hogy a Dnyeperen át irányuló előre­töréssel tehermentesítse a magyarok arcvonalá­tól északra eső területen megtámadott, szovjet­erők helyzetéi. Ugyanakkor a honvédsereg­eteknek minél nagyobb szovjeterőket kellett lekötniök a védelmükre bízott Dnyeper-szakasz mentén, nehogy a szovjet hadvezetőség csapato­kat vonjon el innen más. közvetlenül veszélyez­tetett arövonalrészekre. Az ellenség a szövetsé­ges Csapatoknak már arCvonalrészeken elért sikereinek hatása alatt egyre kétségbeesettebb kísérleteket tett a szorongatott szovjetsereg­testek tehePmentesiésére. E célból az elmúlt tíz nap alatt, állandóan megpróbálkozott kisebb-na­gyobb előretörésekkel. Ezek hevessége és sűrű­sége szeptember 25-én érte el tetőfokát. Ezen a napon tízszer támadta meg a folyón áthatoló °llenség a honvédek arcvonalát, miközben a szovjet parancsnokságok gépfegyverrel kerget­ték előre a támadó kötelékeket. Ugyanezen a napon még három kisebb vállalkozást is végre­hajtottak a szovjetcsapatok. Ezen a tíz támadá­son kívül az említett tíz nap alatt még hétszer próbálkozott a szovjet hadvezetőség ezen az are­vonalrcszen századnál nagyobb efejü kötelékek támadásával és ezek mellett számtalan apró felderítésjellegű vállalkozással igyekezett nyug­talanítani a honvédek védővonalát. Valameny­nyi támadása és felderitőkísérlete megtört a magyar "Csapatok ellenállásán. Elértük a honvédcsapatoknak azt a Célját is, hogy minél nagyobb szovjettömegeket tartsa­nak lekötve. Az ellenség szinte az utolsó percig, tehát a nagy átkarolás hadászati hatásának ér­vényesüléséig nem vont el jelentősebb erőket a magyarokra bízott Dnyeper-szakaszról. A honvéd tüzérség a saját arcvonal biztosí­tásán kivül hatásosan támogatta tüzével a szö­vetséges esapaptoknak tőlünk északra történt áttörését. Légierőink ugyancsak kivették részüket a nagy átkaroló hadműveletek előkészítésében. Nap-nap után bombázták az ellenség legfonto­sabb gyülekezőhelyeit, raktáralt és közlekedő­vonalait. A szóbanforgó idő alatt egyetlen gépet sém vesztettünk. A honvéderők védőharc,jellegű tevékenysége a magyarázata annak is, hogy átlagos vesztesé­ge\nk a minimálisak maradtak. — • A magyar csapatok letörnek ' minden ellenállást Milánó, október 9. A „Corriera della Sera" és az „Italia" kiemelik a magyar esapatok újabb sikereit.. A magyar Csapatok mindenütt előrehaladtak — írják a lapok —, letörnek min­den ellenállást és visszavonulásra kényszerítik az ellenséget. Pálfy polgármester személyesen is eljár a tejrendelet módosítása érdekében Amig a kérdés elintézést nem nyer, nem gördítenek akadályt a termelők elé (A Délmagyarörszág munkatársától) Az utóbbi hetek óta a város egyik legfontosabb problémája lett a tejkérdés. Ezzel az üggyel már több alkalommal foglalkoztunk és meg­állapítottuk. hogy az illetékes minisztérium tej­rtendeletci nem vetnek számot & szegedi viszo­nyokkal s ha azoknak végrehajtása bekövetke­zik. Szegedről teljesen eltűnik a tej és csak a puszta rendeletek maradnak meg. Beszámoltunk arról, hogy a város hatósága sem tehette ma­gáévá a helyi viszonyok teljes ismeretében a tejrendelcl bizonyos pontjait s ezért felterjesz­tést küld a minisztériumba a tejrendelet Sze­gedre sérelmes és hátrányos pontjainak batá­lyön kívül helyezése, illetve a helyi viszonyok­nak megfelelő módosítása ügyében. A terje­delmes felterjesztés — amelyet csütörtökön ad­tak fel exprrsszúton a minisztérium Címére — részletesen megindokolja a szegedi kéreflmet. Különösen két pont. eltörlését, illetve megvál­toztatását kéri a város. Az egyik az, hogy a tejtermelők ezentúl is behordhassák Szegedre a tejet, úgy, hogy nemcsak a saját tejtermelé­sét hozza be a kistermelő, hanem Összeállva LiÖbb tejtermelő lejét is: a második pedig az. hogy ne esak a családtagját bízhassa meg a tejtermelő a tej behozásával, hanem például a szomszédját is. A kérés Indokolt, mert a most hozott rendelkezés értelmében a tejtermelő nem hozhatná be, csak a saját tejtermelését. Ez pe­dig — tekintctcel arra, högy Szegeden nagy­részt esak egy-két tehenos kisgazdák vannak —­nem lenne kifizető a termelőnek, mert hiszen a behordás rezsije felemésztené a megmutat­kozó kis hasznot. De nem hozná be a tejgyüj­tőbe se, mert hiszen itt olcsóbban kellene ad­nia — 32 filléres „házhoz szállított" ár helyett 26 fillérért s ekkor már eleve elesne attól a ha­szontól, amely számára a tehéntartást és tej­termelést és megélhetést lehetővé teszi. Ha pe­dig kofát, vagy szomszédot nera bízhatna meg a tej bebordásával, akkor minden gazda mun­kaerőt veszítene a tanyán, mert kénytelen len­ne közvetlen hozzátartozóval bevitetni a 10—12 liternyi mennyiségű tejet. Ez pedig nem jelen­tene egyebet, mint azt. hogy a gazda egysze­rűen leállítaná a tejbehordást és vagy önmaga inná meg a tejet, vagy eladná a tehenet. És ezzel Szeged máról-holnapra tej nélkül marad­na. mert hiszen a tejesarnokok a vevőközönség-

Next

/
Oldalképek
Tartalom