Délmagyarország, 1941. október (17. évfolyam, 223-249. szám)

1941-10-24 / 243. szám

müxia Nándor előadása a délvidéki magyarságról (2 Délmagyarország munkatársától) „A ílvidéki magyarság kulturális élete a kisebb­feégri sorsban" című előadás szerepelt az Egye­tembarátok Egyesületének csütörtöki előadó­estjének műsorán. Richter Nándor, a szabad­kai leánygimnázium igazgatója érdekesen is­mertette a szerb uralom alá jutott Délvidék magyarságának életét a kisebbségi sors szo­morú esztendei alatt. Az előadáson megjelent dr. Pálfy József polgármester, dr. Balogh Ányos tankerületi főigazgató és még többen Szeged város társadalmi vezetői közül. Szabad­káról húsztagú küldöttség vett részt az elő­adáson, Völgyi János szabadkai polgármester, Janiga János Szabadka utolsó magyar képvi­selője, Vojnich Aladár kulturtanáCsnok, Bér­titon Ferenc esperes, dr. Révf ij Lajos kórházi főorvos, Resch Béla kereskedelmi iskolai igaz­gató, Timár-Tiller Ferenc költő-ujságíró ve­zetésével. 'Az előadást dr. Széchenyi István Kormány­biztos vezette be. Rámutatott arra, hogy Sza­badkát kulturális, világszemléleti és társadal­mi törekvései Szegedhez kapcsolták minden időben s éppen ezért különösen ünnepi alkalom az, Hogy most, a felvidéki és erdélyi kisebb­ségi sors ismertetése után a Délvidék magyar kisebbségi életébe nyújthatnak bepillantást. Richter Nándor előadó közös vonásokat mu­tatott ki az idegen uralom alá kóuyszerített magyarság sorsában és Hangoztatta, hogy a legkegyetlenebb sors valamennyi közül a dél­vidéki magyarságnak jutott az elmúlt két év­tized alatt. A kisebbségi sorsban kibontako­sott kulturális életet elsősorban az iskolaélet fájdalmaival és megnyomorításával érzékel­tette. Kiváló példákat hozott fel arra, hogy a dobrovolján szellem milyen barbár és durva módon uralkodott az iskolai intézmény fölött ás Hogyan küzdött a magyarság nyelvének és kultúrájának fönnmaradásáért. A délvidéki irodalomról szólva, megállapí­totta, hogy a délvidéki kisebbségi magyar iro­dalmat nem lehet az erdélyi Irodalomhoz ha­sonlítani. A Délvidéken hiányzott az irodalom megszervezetisége egészen addig, amíg a hú­szas években Szenteleky Ivonié! hozzákezdett a szervezés munkáiéhoz. Megalapította a „Vaj­dasági Irás"-t, majd a „Kalangyát", amely köré a Délvidék irodalma tömörült. Richter Nándor méltatta ezután a délvidéki költőket, a zeneéletről adott rövid szemléltetésiével és saját költeményének felolvasásával fejezte be nagysikerű előadását- A közönség az előadót a megjelent szabadkai vendégeket lelkes ünneplésben .részesítette. Ma este a Hüí OSSlIltTaiMlíl Halászlé és turóscsusza p o Minden éjjel bableves füstölt hússal és ^mm •cölbásszal Nyitva, éjjel 1 óráig Ujabb takarékossági intézkedések Olaszországban Róma, október 23. A Ducje rendeletére to­vábbi talzarókossáqi intézkedéseket léptettek clctbe Olaszországban, A villany- és fűté^nie^­takarítás érdekében fyáliöbb kazdödnek én hq­marább végződnek a hivatalos órák November elsején életbeléptetik a ruha-, cipő-, fehérnemű­én élelmiszer jegyeket. TemeiKezósí kűitsMnesi megieriiőstiroi biztosítás utján gondoskodnál? Varga Mihály Kenderkikéazitő, kötéláru­gyár é» mechanikai Uálá*y-r Sxege«St Aradl-irtM 4- m f f « per a Bácskából hozott gabona miatt 140 pengőre Ítélték Benők János terménykereskedőt a juniusi liszthiány idején behozott gabona megdrágítása miatt (A Délmagyarország munkatársától) Emlé­kezetes, bogy a koranyáron, különösen június végén zavarok jelentkeztek a kenyérellátás kö­rül és Szegeden is hiány lépett fel úgy búzá­ban, mint lisztben és kukoricában. A hatósá­gok akkor mindent elkövettek, hogy biztosít­sák a közellátás számára szükséges liszt- és gabonamennyiséget. Ennek során történt, hogy sikerült az sikkor még katonai közigazgatás alatt álló Bácskából, majd. a Bánságnak a régi háromszöghatár melletti területéről bizonyos mennyiségű lisztet és kukoricát Szeged szá­mára biztosítani. Az így szerzett fontos köz­ellátási cikkeket azonban Bénák János szegedi gabonakereskedő, az akkor érvényben volt leg­magasabb áraknál drágábban hozta forgalom­ba, illetve adta tovább a közellátás céljaira, arra való hivatkozással, hogy úgy a Bácská­ban, mint a Bánságban csak lényegesen maga­sabb árakon lehetett lisztet szerezni. és Sze­ged közellátásának fontos szempontjai, miatt elsőrendű fontosságú volt, hogy az árút, ha drágábban is, Szeged közellátása számára meg­szerezzék. A magas árak miatt feljelentést tettek Be­uák János ellen, aki ellen az ügyészség árdrá­gítás miatt vádiratot adott ki. Az ügyben egy­szer márt tartottak főtárgyalást, akkor a tör­vényszék elrendelte a bizonyítás kiegészítését, A tanuk kihallgatását csütörtökön folytatta • le a törvényszék ,Vowz7c-tanácsa Bénák János megismételte vallomását, hogy fontos közellátási okokból engedélyt kapott arra. hogy a Bácskából és a Bánságból a meg­állapított szegedi áraknál magasabb árért sze­rezzen be gabonát és lisztet. Mivel pedig a be­szerzési ár magasabb volt, mint a szegedi leg­magasabb ár, nem lehetett a nagy nehézségek között beszerzett gabonát olcsóbban árusítani. Az egész akcióra csak azért kapott engedélyt, hogy az akkori nehéz helyzeten enyhíteni tudjanak. Az ügyészség azzal vádolja, hogy a búzát 24 pengő helyett 32 pengőért árusította, az árpát 22 helyett 34-ért, a kölest 38 helyett 55-ért, a tengerit 24 helyett 38 pengőért. Ezután a törvényszék kihallgatta dr. Szé­chenyi látván országmozgósítási kormánybiz­tost arra vonatkozólag, vájjon adott-e enge­délyt a gabona bevásárlására Szeged közellá­tásának biztosítása érdekében. Dr. Széchenyi István elmondotta tanulvallomásában, hogy június végén hiány mutatkozott a szegedi körzetben tengeriben, lisztben és korpában, a szükségletet nem lehetett fedezni és más terü­letről seip lehetett akkor Szegedre szállítani. ILletékea helyen bejelentette, hogy tudna bi­zonyos, mennyiséget Szeged számára, biztosí­tani, ekkori adott behozatali engedélyt bácskai és bánáti gabonára. Tud arról, hogy az ottani árak magasabbak voltak a, szegedinél, mert m,qg a jugoszláv, vjalpm alatti, árak ipar^dtak érvényben. így tjörtépt, h°gy ezen, az áron hozták át a mennyiségeket. A nehea helyzet miatt fontos érdek volt a mennyiségek beho­zatala a városba. Kihallgatták ezu+áá Myesi Pétert, a Keres­kedelmi Hivatal szegedi kirendeltségének veze­tőjét, majd még számos tanút- A bizonyítás lefolytatása után dr. Nagyágiig Béla ügyész­ségi alelnök kérte a vádlett megbüntetését, míg d^. Habermann Gusztáv yédő rámutatott azokra a fontos szempontokra, amelyek miatt biztosítani, kellett Szeged kögcllátásáh Árdrá­gítás nem törtei a vádló,tt felp/znüését kérte. A iwvéw^ék végül ifs bűnösnek mondotta ki Bénák Jajmat vékséff mfcfo ós ezíért 10 v&fr i Megáhította w ít%t. ljogy bá? f<?.bto$ köz­ellátási ügyről volt szó és Bénák Mhatalnnv zás alapján hozta át Szegedre a bácskai és bá­náti' gabonát, mégis bizonyos tekintetben el« követte a vétséget és ezért az akkori körülmé­nyek és nehézségek figyelembevételével alkal­mazta az enyhítő szakaszt és a legenyhébben ítélte el. Az ítélet jogerős. Jövő nyárra Készül el a renűőrséai széhüáz Az Idén 600.000 darato léölát cpttencK be az épületbe (A Délmagyarország munkatársától) N rendőrségi székház építése jelentős mértékben; előrehaladt, bár az utóbbi hetekben az építke­zési anyagok beszerzése körül, támadt átmeneti nehézségek bizonyos fokig befolyásolták a? építkezések folytonosságának biztosítását. Az előirányzott munkát minden körülmények kö­zött elvégzik: ezek között a munkák között azonban szerepelnek olyanok, amelyeket nem lehet sem siettetni, sem pedig elvégezni azelőtt, mielőtt más, megelőző munkálntojKat be nem fejeznek. Ilyen munka az alapozás és általá­ban a téglábeépités munkája. Ezt a munkát nem tudja végezni több munka*, mint amennyi jelenleg is dolgozik, mert egymást akadályoz­ná az a munkás többlet amit esetleg alkalmaz­nának. Ebben az Esztendőben mintegy fíOO.OOO téglát építenek be a készülő rendőrségi szék­házba. Ez csak egy hányadat teszi ki az ösw­szes beépítendő téglamennyiségiu'k. hiszen a rendőrségi palota épületébe a .iövő esztendőben körülbelül 2,500-000 téglát építenek majd He, Ezzel a beépített téelamennyiséggel kerül majd tető alá az épület, amelynek elkészülését jövő nyár vegére irányozták elő. Tgen nagy köny­nyebbséget jelent a,z építkezés folytatásánál az, hogy a városnak sikerült a Fgtö'.életembben megoldani a téglakérdé*t. Mint már arról hírt adtunk: a jövőben dr. Tuliats Sándor főispáni személyesen intézi a tégla kiutalását ós szemé­lyesen intézkedik abban a tekintetben is, hogy a szegedi téglagyártás további folytatása sem­miféle akadályba ne ütközzék. Ilyen módon si­került biztosítani nemcsak a rendőrségi pajor ta építéséhez szükséges téglamennyiséget, ha­nem ki lehet elégíteni az összes szegedi igw* nyeket is. Párisi Hagy áruház Rt. Szeged íCsekonics és Kiss-uica sarok mindenszentekbe: , Ker<?k síriWft km^tt?!, Kei^k sjrbúra kéreszttoj közép K^rek sírbura kereszttel, kicsj Kerek sírbúra keres^tpéLküi nagy Kerek sírbqra kereszt nélkül közép Islerek $Jrbjurá keyrszt nélkül kiesi Temető gyertya 1 drb, — —.08. —.05. Templom gyertya 5-ös 1 drb Templom gyertya 4res 1 drb. Templom gyertya 6-os 1 drb Templom gyeitva 8-as 1 drb. Favo,rita 24 órát égő, mécses 1 Rádium 24 órát égő mécses 1 He Has? mécsesbetét 12 órás t Endre mécses kicsi 1 drb Elektra kis mécses 1 drb. Favorit kis mécses 1 drb Mécses gomb 1 <M»53 Kareszt mfeses X ínb, ahsszűkdh, ffifabm fwmszhéi Hosszúkás ^ír-búna kereszttel, drb. drb. drb ÍM 38 v us -.08 -.1/8 —.78 -.07, —.00 -94 -.03 -7.66 -42 —.28 -.22 -.58 " —30 — 22 —.16 -.14 —11 -.10 -'M si mmm

Next

/
Oldalképek
Tartalom