Délmagyarország, 1941. augusztus (17. évfolyam, 174-198. szám)

1941-08-24 / 192. szám

Szeged se. kir. város ka tonaügy osztálya. 45961—1941'. sz. Hirdetmény A Magyar Királyi Honvédelmi Miniszter Dr rendelete folytán felhívom a város bel- és külte­rületén tartózkodó • 1931. évben szüleett hadköteleseket — tekintet nélkül, bogy hol születtek, az állitáskötelesek összeirási lajs­tromába való felvételük céljából Bérház, I. em. 4. sz. katonaügyosztálynál délelőtt 9—12 óra közt minden körülmények között személyesén jelenje­nek meg és szerihélyazonnságukat (születési, is­kolai bizonyítvány), valamint származásukat igazoló okinanyaikat hozzák magukkal. Összeírás végett tartoznak jelentkezni a fenti évfolyamba tartozó azon hadkötelesek is, akik ipir az elmúl évben (toborzó) sorozó bizottság előtt, mint korengedélyesek megjelentek és ott a honvédség kötelékébe besoroztattak. • : összeirás végett tartoznak jelentkezni a fenti évfolyamba tartozó azon hadkötelesek is, akik­nek állampolgársága nem áliapitbató meg Azok a hadkötelesek, akik az összeirás iáe^ jén való lakhelyükről utóbb elköltöznek és uj lakóhelyük nagy távolsága miatt netán már az uj lakhely alapján Szegeden óhajtanának előállni, erre irányuló kérvényüket f. évi november hó l-ig adják be a polgármesteri iktató hivatalba. Jelentkezési napok: 1941 szeptembtu 2-án A-G betűvel kezdődő neeüek 1941 szeptembet 3-án D-F „ „ „ 1941 szeptembet 1-én G-H „ „ „ 1941 szeptember ' 5-én I-K ,, » í » 1941 szeptember li-án L-M „ „ „ 1941 szeptember 9-én N-P „ „' „ 1941 szeptember tO-én R-S ,, „ 1941 szeptember 11-én Sz „ no 1941 szeptember 12-én T-U » „ „ 1941 szeptember 13-án V-Z „ „ ,, Egyetemi és főiskolai hallgató vidéki lakosok betűjelzésre való tekintet nélkül 1941. évi novem­ber hó 1-lg jelentkezhetnek. A származás igazolásához szükséges okmá­nyok a következők: 1. Karpaszoinányosoknál: kérelmező Születési bizonyítványa, érettségi bizonyítványa, illetőségi vagy állampolgársági bizonyítványa és erkölcsi bizonyítványa. ha nős, ezenkívül: saját házassági levele, felesége születési bizonyítványa, felesége apja és anyja születési bizonyítvá­nya, felesége apjának és anyjának házassági bizo­nyítványa. felesége apai és anyai nagyszüleinek születési bizonyítványa, és végül felesége apai és anyai nagyszüleinek házasági bizonyítványa. 2. Nem karpaszományosoknál: saját születési , bizonyítványa. apja és anyja születési bizonyítványa, apja és anyja házassági levele, ha nős, ezenkívül: saját házassági levele, felesége születési bizonyítványa, felesége apja és anyja születési bizonyítványa és végül felesége apja és anyja házassági levele. Tartalékos tiszti kiképzésre külön kérelmet kell benyújtani, melyhez csatolni kell: saját szü­letési bizonyítványát, apja és anyja születési bi­zonyítványát, apja és anyja házassági levelét, _ _ _ y — Z _ — ««<íílatiL.í nt>«n.nTritirnmrrot városi katonaügyosztálynáL A papjelölt) kedvezményt, a családfenntartói, vagv örökölt mezögazdai kedvezményt ngyancsak külön kérelemben kell kérni, mely kérvények 1942 január hó l-ig nyújtandók be a városi kalona­iigyosztálvnál. A bizonyítványokat az anyakönyvi hivatalok bélyeg- és dijemntesen állítják ki. A jelentkezett állitáskötelesek szóban vagy irssban mindennemű lakásváltozást tartoznak a városi katonaügyosztálynál (Bérház I. em. 4.1 be­jelenteni. Az összeírásra való jelentkezés elmulasztása a honvédségről szóló 1939. évi II. te. 177 S-a ér­telmében kihágást, illetőleg vétséget képez és 2 hónapig, illetőleg 1 -évig terjedhető fogházzal büntettetik. Szeged, 1941 szeptember hö 1-én. Dr. Kemenessy Tiboi, tanácsnok, a katonaügyosztály vezetője. ÁTVETTEM Szilbereisz Andrásné Párisi-kórut 21. szám alatti kocsmáját. Felhívom nevezett hitelezőit, hogy követelésü­ket 3 napon belől Dudás Anna-féle vendéglőben Szeged, Gróf Apponyi Albert-u{ 8. jelentsék be, mert ellenkező esetben követelésük jogérvényót veszti. 293 Snrinya Ferenené. Elő dó olcsó hózok, tiáiíel­kek, siöllö, gyümölcsös ts szántó toniiásüiriokok I Újszegeden házteiek, köves utcán 5000 P. — Háztelek hidnál 8000 P. — Adómentes ház 2x1 szobás lakással, nagy kerltel 4500 P. — Adómentes ház 2 szobás lakás, kert vámház­nál 0000 P. — Villa 5 szobás, kerttel, fa­sori 16.000 P. — Villa 3 szobás, fürdőszo­bás, nagy kerttel, strandnál 15.000 P. — Adó­mentes családi ház, 3 szobás, fürdőszobás, 2x1 szobás, kertes, hidnál 26000 P. — Adó­mentes esaládi ház, 4 szobás, komforttal, kerttel, kőrútnál 35.000 P. — Szegedi oldalon háztelek 200 n. öl, Kálváriánál 4000 P. — 250 n. öl közműves 6500 P. — 76 n. öl Boldogasszony­sugáruton 5000 P- — Adómentes családi báz 2 szobás nagy kerttel, Csongrádi-sugáruton 800Ö P. — Adómentes ház 2 szobás, kertes Petőfi-sugárutnál 12.000 P. — Adómentes ház 3 szohás, fürdőszobás, kertes, Kálváriánál 16.500 P. — Emeletes 2x2, 3x1 szobás lakás­sal, körúton belől aszfaltos utcán 25.000 P. — Emeletes szép báz 2 és 3 szobás lakásokkal főúton, kerttel 38.000 P. _ Adómentes ház 2x2 szobás, fürdőszobás, kertes, köves utcán 33.000 P. — Szép, emeletes ház 7 lakással Ró­kuson 24.000 P. — Emeletes bérház, pincés 7 lakással, kerttel Kossuth Lajos-sugáruton 40 ezer P. — Emeletes, üzletes sarokbérház, pin­cés, körúton belől, fő uton 45.000 P. — Eme­letes, részben adómentes bérház, üzletes, für­dőszobás lakásokkal, fő uton 65.000 P. — Két­emeletes bérház, 10 lakással, közműves 85.000 P. — Nagy belvárosi bérház, üzletekkel, kom­fortos lakásokkal 150.000 P. — 4 holdas szöl­lő, gyümölcsös tanyával. Királyhalom 7000 P. _ '600 n. öl szántó Tarjánban 3200 P. — 12 hold bánáti szántó tanyával 18.500 P. — 56 hold bánáti szántó tanyával 65.000 P. 120 hold szántó lakóházzal, gazd. épüleltek, ártézi kút­tal 120.00 P — Eladó malom Szeffed legjobb búzatermő vidékén, emeletes, 9 járatú, mo­dern berendezésű, villanv dinamós, 8 lakással ára 100.000 P. Alkalmi vételek P. M. ingatlan irodánál, Horthy Miklós u. t. (Kultúrpalotánál). APRÓHIRDETÉ: Keresek október tizen- • ötre egy külőnbejáratu szobát üresen vagy ke­vés bútorral. Utaszínk­tanya környékén, vil­lany, faház. Cimem: — Gazda törzsőrmester, Dunaföldvár, Postafiók 30. Különbejáratu csinosan bútorozott szoba kiadó Kossuth Lajos sugárut 10, I. 2. ajtó. Üres vagy bútorozott szobát keresek báró Jósika és Kálvária ut­ca környékén: Esetleg konyba használattal jel­igére. Különbejáratu bútoro­zott szoba fürdőszoba­használattal kiadó. — Bocskay utca 4, II em. jobbra. Kétágyas bútorozott — szoba különbejárattal kiadó. Sándor u. 4. Bútorozott szoba kü­lönbejárattal , szeptem­ber l-re kiadó. Kigyó u. 2. sz. fdsz. 6 ajtó. Elegánsan bútorozott szoba fürdőszobával 2 személy részére kiadó. Megtekinthető 8—12-ig. Bercsényi u. 10 ajtó L Lehetőleg belvárosban féregmentes tiszta bú­torozott szobát kere­sek elsejére: Szeréuy­igényü jeligére. Szépen bútorozott szo­ba teljes ellátással is kiadó. Bocskai utca 4. Különbejáratu, csinos bútorozott szoba, tiszta csendserető nyugodt zotthonra vágyó egyén­nek kiadó. Szerény dí­jazás jeligére. Kellemes szép butot o­zott szoba fürdőszobá­val elsejére kiadó. — Jókai n. 3. Lépcsőházi bejáratú bútorozott szoba eset­leg teljes ellátással ki­adó. Korona u. 6. DÉLMAGYARORSZAG Vasárnap, 1941. augusztus 24 15 Emeleti szép bútorozott szobában 1 vagy 2 jobb férfi lakótársat kere­sek. Tündér utea 17, emelet Elegáns bútorozott szo­ba fürdőszobahasználat tal kiadó. Maros utca 9, ajtó 2. Csinosan bútorozott —• szoba, szoba, konyhás lakás kiadó. Ugyanott iigves bejárónő keres­tetik. Érdeklődni tehet d. u. 6—7 kőzött hétfő­től. Zárda utca 22. jzlelhelyiséq Elcserélném kétszobás modern össz­komfortos belvárosi LAKASOMAT ugyanilyen. földszinti, vagy L emeleti HÁROMSZOBÁS LAKASSAL Cimeket ° kiadóba ke­rek. Talajvizmentes pincét keresek. Ajánlatokat: 28-05 telefonra kérek a délelőtti órákban. 4—5 szobás komfortos lakást átvennék. Cimet kérek: Mielőbb jeligére. Asztalos műhelynek — megfelelő száraz vilá­gos helyiséget keresek, nagv körúton belül. Ér­tesítést kérek. Dugo­nics u 20 alá Egy szoba konyhás la­kást keresek legkésőbb november l-re:. Har­minc pengőig jpligére. Édesipari üzemnek al­kalmas pince helyiség< t keresek. Ajánlatot Táp­szer jeligére kérem. Szoha, konyha, fürdő­szoba uj házban csen­des lakónak kiadó. — Zárda u. 16. Gyönyörű lakás 2 szoba előszoba, üresen vagy bútorral — magányos egyénnek kiadó Garzon jeligére. Diáklányoknak, főisko­lai hallgatónőknek otl­nyetme Fürdő hont nyújt uripsalád ké' lakásában. — ürdőszoba, zongora, telefon, családias élet. Dr. Boross József utca 30. KálváriaJérnél. KERESÜNK a központhoz nem raesz sze gyárépületet bérbe. Ajánlatot kérünk: Ál­landó jeligére a kiadó­hivatalba. 308 Petőfi Sándor-sugárut 40. szám alatt SZATÓCSÜZLET eladó. 328 Üres, száraz nagy nd­vari helyiség raktár­nak vagy autó garázs­nak is alkalmas, szep­tember l-re kiadó. Pol­gár u. 24. Házfelügye­lő. Négy vagy ötszobás — komfortos lakást, eset­leg magánházat azon­nalra keresek. Vértesi, Londoni körút 19. Szoba, konyhás lakás szeptemberre kiadó — időseknek. Topolya sor 5 szám. Katonatiszt keres 4 szobás lakást azonnal­ra, esetleg november 1­ére, vagy elcserélné 4 szobás komfortos ko­lozsvári lakását hason­ló nagyságúval Szege­den. Cim a kiadóhiva­talban EGY SZOBA, konyhás lakást kere­sek azonnali, lekésőbb elsejei beköltözésre. — Közvetítőt magasan dí­jazom. Ajánlatokat: Franki gyógyszertár — Szentgyörgy tér. 310 Magánházban házkörü­li teendőkért lakás ki­adó. Osztrovszky utca 27 sz. Kétszobás lakás kiadó novemberré. Újszeged. Székelv sor 10. Erd. Hétvezér u. 21. Két komoly BÚTORASZTALOS SEGÉDET felvesz Kovács , Berta­lan rriübutor asztalos, K Félegvháza. 298 Lakástertötlenitb Vállalat CÍMN irodáli Szegőd, Somogyi u. 10, Tel. 3U 77. Dugasz FEST. TISZTIT! Ipar* telep Tápéi u. 7. Üzlet: Károlyi u. 3. Gallértisz­titás. Telefon 33-40 200 GYAKORNOK, vagy fiatal tisztviselő felvétetik nagykereske­désbe: Szorgalmas 1 jeligére kérjük ajánla­taikat. 259 MÁV. háztól kád* forgatom ügynökség* Bútorszállítás helyben vidéken otükacslkkül Ja. Fuvar felvételi irods. Kölesei utca 10. KÖTÖMUNKASOKAT azonnali belépésre, ál­landó munkára felve­szünk. Jelentkezés — Szent Miklós u. 14 sz* Déri Kötöttárugyár. Stoppoltassa ruháit * •Budapesti* kézmftsrö­vőnél Eredeti gyári beszövések Üzlet: Hí* gt sdrkerttel szemben. IGAZOLVÁNYKÉPEK sürgős esetben 16 pere aJatt készít Kosé totó, Mikszáth Kálmán n. U, 3 drb gyorsfénykép I pengő. Felvételek est* .is készülnek. kiéss Kisleányom mellé ki­sasszonyt felveszek: — Fiatal íeliaére. Késárugyár gyakorlott csiszolót keres. Hpti akkord kereseti lehető* ség 50—60 P. Budapest, Telepes u, 21 szíám. Tejkihordó leány vagSl asszonyt azonnal félve* szek. Gizella tér S. 4 fiók. JutalékiigynÖk. ki rö­vidáruban jól be van vezetve, felvétetik. — Ajánlat: Rövidáru Jete igére kéretik a kiadó­ba. Árukihordó 16—18 éses ki puttonnyal tud kerék pározni, felvétetik a Damjanich utcai széna­telepen. Gépírónő, ki kiszolgá­lásban. is segédkezik, felvétetik Corvina könvv-, papirkeresk fe­désben Gróf Klebels­berg tér (Hősök kapuja mellett.) Középkorú iparos ház­mesterpór felvétetik, szeptember 1. Honvéd­tér 8. A kiskundorozsmai Eszes malom és gőz­fürész legalább négy középiskolát végzett jó­irásu szerény fiatalem­bert keres GYAKORNOKNAK ugy irodai, mint külsü munkákban való *e­gédkezésre. 321 Segédleány felvétetik Teri "kalápszalon, Ke­lemen u. 8.

Next

/
Oldalképek
Tartalom