Délmagyarország, 1941. augusztus (17. évfolyam, 174-198. szám)

1941-08-15 / 186. szám

Nertítulef ntraiiDira n üeieti^niintszler ellen Tokfó. augwsztns 14. A Német TI jelenti, hogy Hiranuma báró japán belügyminiszter öllén merén?detet köveitek cl. Merénylője be­szélgetést folytatott a belügyminiszterrel, majd hirtelen revolvert, rántott elő ée Hiranuma báró nyakába lőtt. A belügyminiszter súlyo­sam megsérült. Sanghaibaa a japán hatóságok drákói in­Budapsst, augusztus 14. A jelenlegi viszonyok mellőzhetetlenné teszik az államháztartás bevéte­leinek fokozását. Ebből a óéiból a pénzügyminisz­ter bdtfőn rendeletet terjeszt a 42-es országos bi­zottság "lé a hadfelszerelési adóról. át az adó külső megjelenési formája szerint oj állami egyenPHndóként jelentkezik, lényegében azonban a meglevő egyenesadók pótlékoláea. Az adóemelés az ősazea állami egyenes­adókra és az adók állami pótlekaira terjed ki. "Vonatkozik ezenkívül a községeknek, a váro­soknak átengedett kereseti adóra ia, agy azonban, hogy az ntóbb emlitett adóemelés eredménye is i Fájdalom lói megtört szívvel jelent­jük, hogy a szeretett feleség, édesanva. : nagyanya, Orosz Ferencné SZÜL RADVANYI TERÉZ életének 59-rk évében rövid szenvedés ntán elbunvt. Temetése augusztus 15-én pénteken délután h órakor lesz a Dugo­nics-temető halottas házából. OROSZ-CSALÁD. tézkedéseket léptettek életbe a terrorcsélekmé­nek elkövetői ellen. Az utvonalakat elzárták, páncélgépkoesi-őrjáratok cirkálnak az utcá­kon, hogy megakadályozzák az esetleges ja­pánellenes tüntetéseket. A rendőrség házkuta­tást gtartóftt a gyanús egyéneknél. Időzített bom­ba robbant a rendőrség épülete előtt. A rob­banás egy embert megsebesíteti. az államot illeti meg. Ez az adótöbblet az ideig­| lenes adómentességet élvezők úgynevezett esz­ményi állami adója után is jár. Aa adó kulcsa 10 száznlék lesz. Utólag fogja bemutatni a pénzügyminiszter a 42-es országon bizottságnak az illetékek felemelésére vonatkozó rendeletet, amely a Budapesti Közlöny pénteki számában már megjelenik és egyidejűleg hatályba is lép. E­rendelet az illetékek után eddig fizetett 20 szá­zalékos pótlékot 50 százalékra emeli fel. A pótlék kulcsának e megállapítása az illetékek jelenlegi mértékéhez viszonyítottan 25 százalékos emelést jelent. ..Egyes illetékek arányosításáról is intézkedik ez a rendelet. Hasonlóképpen intézkedés történt • forgalmi adók felemelése iránt is. Az általános forgalmi adó kulcsa 4 szá­zalékról 5 százalékra emelkedik és felhatalmazást ad a rendelet arra, hogy * forgalmi adó váltságók kulcsai is felemeltessenek. Változatlan marad azonban, tehát nem emelkedik a liszt, a hus, a én­kor és a evufa forgalmi adó váltságának kulcsa. Ugyanez a rendelet a fényűzési forgalmi adók fel­ső határát 20 százatekrój 30 százalékra emeli fel ás felhatalmazza a pénzügyminisztert a fényűzési forgalmi adó alá eső áruk és vállalatok uj ídjelö­lésére. E rendelet végrehajtásaként a pénzügymi­j i'iszter egyidejűleg intézkedett a forgalmi adó I váltságok és a fén7azési forgalmi adó kulcsának ' aj megállapításáról. Rheumatikus fájaalmaknál idegfájdalmaknál, fejfájásnál, izületi és Ugfáj­dalmaknál, valamint meghűléses betegségeknél gyorsar és biztosan hatnak a Togal-tabletták. Orvosok ezrei ajánlják a Togal-t, tehát ön ín bizalommal vásárolhatja. Tegyen még ma egy kísérletet. Kérje kifejezetten a kiváló batásn Togal-t. Teljesen ártalmatlan. Minden gyógyszer­tárban. P 1.00. Felemelték a dohánygyártmányok eladási árát is 7—33 százalékkal. Azonban változatlan maradt, tehát nem emelkedett a mezőgazdaság szempont­jából nagyfontosságú növényvédelmi szerek ára. A dohányárusok juwlékánUk- százaléka az áreme­lés után is változatlan marad. Emelkednek a szesz eladási árak is. Az itali szesz ára abszolút hektó­literenkint 300 pengővel, a motorhnjtásra szol­gáló víztelenített szesz ára pedig 100 pengővel emelkedik A söradó 1 pengőről 2 pengőre emelke­dik. A szivarkahűvely adója 23 fillér helyei! 32 fillér, g szivarkapapiré 9 fillér helvett 13 fillér lesz. Az izzólámpák adója eddig 15 fillértől 90 fillérig terjedt, most 20 fillértől 1.70 pengőig, a rádiócsövek adója pedig 2.25—90.— pengőig ter­jedt,'most—.90—117 P-lg emelkedett A margarin, a margarinsajt s a mesterséges ételzsir adója 40 fillértől 1 pengőre, az étolaj adója 2." fillérről .63 fillérre emelkedett. (MTI) Szcnf l$'¥**n~Hff! vonatod Bníian^rf Bíidapest, augusztus 14. Az Államvasutak igazgatóságától kapott értesülés szerint, a Szent István ünnepi Utasforgalom akadály­talan lebonyolítása érdekében az államvasutak vonalainak menetrendjében feltüntetett és je­lenleg közlekedő vonatokon felül még a kő­vetkező személyvonatok fognak közlekedni: Szegedtől Budapest-Nyugati páh/audvariff: Szegedről indul 14 óra 22 perckor személyvo­nat augusztus 17-én. Augusztus 19-én a 711: sz. személyvonat 14 óra 22 perckor. Augusztus 21­én személyvonat Budapest-Nyugati pályaud­varról indul 8 óra 16 perckor. fillrrrs motoros favágók összmunkát vállalnak jutányosán, felelősség mel­lett. Dugonics tér 1. Telefon 39-18. Dani Ferenc A dohánygyártmányon uj árai Budapest, augusztus 14. A pénzügyminisz­ter a Dohány.jövedék gyártmányainak uj el­adási árát léptette éleibe augusztus 15-től kezd­ve:. Sizvarl Regalia Médea 40. Regalítas 38, Havanna, Virginia és Britanika 34, Turul 26, Trabnkó 28, Operas 26, Kuba 22. Portorikó 16, vegyes külföldi 12. faíntos 9 fillér darabon­kint­Seivarha'i Koronás 22, Koronjtas ,15, Djtí­bek 14, Stambul 13. Khedive, Vitéz. Darltng 12, Balaton 10, Memphis 8, Sport 7. Extra 6.5, Princessas, Thcba 6, Király 5. Hercegovina, Szimphonia 4, Levente 3 fillér. Szivarkadohányok: 100 gram Sultan Flór 15, kiváló finom török 13.50. legfinomabb tö­rök 12.50, finom kirljkova 9. legfinomabh hercegovinál 7.80, finom purzslcsán 7, finom török 6, finom hercegovinál 3-80, válogatott érsekújvári 3.25, középfinom török 3 pengő. Pi­padohányok: Muskotály, verpeléti 1.50, legfi­nomabb magyar 1.40. finom magyar 92, közép­finom magyar 88. kapa 72 fillér. (MTI) Elektromos^—WMFC 4:3 (3:3} Budapest, augusztus 14. A Szent István-kffpa elődöntőjében Csütörtökön este az Elektromos 4:3 (3:3) arányban győzött 8900 főnyi közönség előtt a WMFC ellen. Elénk iramú mérkőzés, megérdemelt győzelem. (MTT) FE Vv. R í ENCJÓZS (ESERŰVIZ EF tllvafalos a noosevcIHKinrclilll Newyork augusztus 14. A Fehér Ház hivatalos közlése szerint Churchill és Roosevelt titokban találkoztak a nyílt tengeren és megegyeztek a há­borús célok kinyilvánítása tekinteteben. A 'hivatalos közlemény bejelenti, hoity Chur­ehkll és Roosevelt 0 pontból álló közös tervezet­ben állapodtak meg. A megbeszélésen vezető ka­tonai személyiségek is részlvettek. A tárgyaláson a tevékenyen szembenálló államoknak szánt hadi­anyagszállitás egésfc kérdését megvitatták, többi között a Szovjetunióba irányuló szállításokét ís. Megtárgyalták ezenkívül, hogy milyen lépéseket lesz a két állam saját biztonsága védelmére. Az Assorlnted Press szerint a közös nyilatkozat tartalmazza brit részről az eddig nyitváhifott leg­határozottabb háborog rélokat, amelyeknek lé­nyege, hogy az egyes állnpiok gazdaságilag együtt­működjenek, amennyiben békeszeretők. A háboríts célok csúcspontját n tengelyhatalmak lefegyver­zése jelenti. Roosevelt és Churchill ezenkívül ki­jelentik, hogy véleményük szerint »a náci zsarnok­ság végleges megszüntetése után* és a -támadó nemzetek* lefegyverzése ntán ujabb és állandó ál­talános biztonsági rendszert kell kiépíteni, (MTI) Affiec hfsifide n Roosevelt— Churchill toiaikovOrOl Amsterdam, augusztus 14. A brit hírszolgá­lat 'Attlee őrnagynak Roosevelt ős Churchill találkozásával kapcsolatban Csfiförtökön mon­dott rádióbeszédéhez klegészitóleg közli, hogy Roosevelt és Churchill megbeszélései három napig tartottak és a megbeszélések során nem­csak a közélelmezés kérdését, hanem a távol­keleti helírzelet, a Dakar esefef, valamint a német—szovjet háborút is megbeszélték. (MTI) közKetnénu találkozó ünuagárO! London, augusztus 14, A Ruter-iroda par­lamenti levelezője szerint a Roosevelt—Chur­chill találkozóit Roosevelt indítványozta, (MTI) Hall szűkszavú nuiioiKozula Washington, augusztus 14. A csütörtöki sajtó­értekezleten Roosevelt és Churchill közös nyilat­kozata alkalmából arra utaltak Hűli külügymi­niszter előtt, hogy az Egyesült-Államok népe tá­jékoztatást szeretne kapni afelől, hogyan (gondol­ják a- háboro megnyerését, milyen magatartást tar nusitnn»k Vichyvel és Japánnal szemben ée -mi­lyen formában juttat Anglia és az Egyesült-Álla mok a szorongatott Szovjetnek segítséget. Hull válaszában arra az általános megálla­pításra szorítkozott, hogy a közös nyilatkozat alapvető feltételeket állit IeL Az Egyesült-Államok támogatni fogják ezeket a tételeket mindaddig, amig újra érvényre nerrr jutnak az egész müveit világon. A külügyminiszter, minden további felvi­lágosítást megtagadott. (MTI) Cáfolidk a Jaitánhoz intézett angol-amerikai felhívást London, augusztus 14. A Reuter-ügynökség hi­vatalos helyről származó cáfolatot adott ki, amely­ben valótlannak minősíti azokat a híreket, hogy Anglia és az Egyesült-Államok azzal a felhívás­sal fordultak volna a jHpán kormányhoz, bogy ne folytassa tovább déli irányú terjeszkedési politi­káját, Erre az indítványra _ mondja tovább n cáfolat — nem tűzött ki Anglia és Amerika vá­laszadási határidőt. Hadfelszerelési adót vezet be a Kormány d rendelettervezetet héffön terjesz'ik a 42-es bizottság elé — Az ui adó a meg­levő egyenesadók pótlékolása fesz és klterled az összes adónemekre Rendeletileg azonnali hatállyal felemelték az illetékeket, a for­galmi és fényűzési adót, a dohány és a szesz árát i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom