Délmagyarország, 1941. június (17. évfolyam, 124-146. szám)

1941-06-08 / 129. szám

4 • DELMÁGYARORSZAG VASÁRNAP, 1941. JTJNIüS 8 dest, akinek az lett volna a feladata, hogy Há­gába konferenciát hívjon egybe a tengerek sza­badságának megvalósítása érdekében. Mivel a korlátlan német tengeralattjáró háborúban ennek az elvnek flagráns megsértését látta, üzente meg az USA a háborút Németországnak és ezzel el­döntötte a hadviselő felek gigászi küzdelmének kimenetelét. Wilson a hires vagy inkább hírhedt 14 pont közé is felvette a tengerek szabadságának bizto­sítását. Ebből azonban éppúgy nem lett semmi, mint a többiből, a népek önrendelkezési jogából, a kisebbségvédelemből, a kis népek szuverenitá­sának tiszteletbentartásáról stb. Lloyd George és Clemenceau a béketárgyalásokon értették a módját annak, hogy a Wilson-féle 14 pontot el­sikkasszák, Wilsont, majd megbízottját, House ezredest elszigeteljék, majd elkedvetlenítsék és akicóképességüket megbénítsák. Igy maradt a világháború után írott malaszt n sfreedom of the sca«, mint Wilson amit hajto­gatott és amely miatt háborúba vitte országát. Él kell ismerni, hogy Wilson, majd House ezre des tényleg sikra szállt a békekonferencián a tengerek szabadságának megvalósítása és Wil­son ama törekvésének gyakorlati teljesítése ér­dekében, amely szerint a főtengeri utak zavarta­lan használatát ugy békében, mint háborúban biz­tosítani kell valamennyi nemzet számára. Anglia azonban hallani sem akart arról, hogy ezt kötelező nemzetközi szerződésben lefektessék, mert ez egyet jelentett volna tengeri uralmának eltörlésével Lloyd George mindenekelőtt Glemen­ceaut igyekezett megnyerni a Wilson-féle köve­telés elgáncsolására. Két kérdést intézett ez alka­lomból az öreg »tigrishez«. — Elismeri-e, hogy az angol flotta nélkül nem nyerhettük volna meg a háborút? Mire Clemenceau igy feleit: »Igen«. — Kész-e megakadályozni, hogy egy uj há­ború esetében mi angolok ugyanugy járhassunk el mint most eljártunk? Clemenceau •nem«-mel válaszolt és a két kur­ta válassza] létre is jött Lloyd George és a •tig­ris* szövetsége a Wilson-féle »tengerek szabad sága* ellen. Amikor House ezredes látta, hogy nem si­kerül a békekonferencián győzelemre vinni Wil son elgondolását, megfenyegette ellenlábasait, hogy az USA otthagyja a béketárgyalásokat s külön békét köt a központi hatalmakkal. Szósze­rint ezt mondta ekkor: »Az amerikai nép nem tűr­Ha jól és olcsón akar étkezni keresse fel Pálvölgyl vendéglőiét (KOSSUTH LAJOS-SUGARUT 2). 224 Állandóan frissen csapolt sörök és kitűnő fajborok Megnyílt Szolcsányi Gy. és fia férfikalapüzlete FEKETESAS-UTCA 12 sz. alatt (Szegedi Nép­bank uj palotája). Raktáron tart márkás gyári és saját készítésű nyúlszőr- és gyapjú­kalapokat, valamint kalapkellékeket. NAGY­BANI ÁRUSÍTÁS IS. Javitást vállal Üzem továbbra is Béke-utca 18 sz. alatt 875 Emelkedő érték és legjobb tőkegyűjtés, ha most, amig lehet, 36 havi lefizetésre villatelket vásárol Balaton part­ján a gyönyörű •BALATONSZÉPLAK* fürdőte­lepen Siófok mellett vagy a Budapesttől 17 km. távolságban fekvő Érd melletti magaslati fekvé­sű -SZENT GELLÉRT* telepen, ahol még 3-300 n. öles telkek 72 havi lefizetéssel havi 5—8 pen­gővel letörleszthetők. Óránkinti vasúti és helyi­érdekű közlekedés olcsó heti jeggyel. Részletes felvilágosítás nyerhető és a parcella térképek megtekinthetők a szegedi képviseletnél: Orosz­lán-utca 6 (udvarban) *TRI B ON«-náJ. 2Ő7 Késet elsőrendű Igfítjk ben szobafestést mázolást és butorfényezést jutányos árban Cégtulajdonod Csányi Mihály FekctMM ote« •* T e 1 e f o ni tf*-*' heti bogy akár Anglia, akár más nemzet hatá­rozhassa meg, bogy háborúban vagy békében ki­nek legyen joga hajózni a tengereken és milyen feltételek mellett*. Lloyd George-t azonban nem befolyásolhatta elhatározásában House ós Wilson fenyegetése, egész nyíltan a következőket felelte az amerikai ezredesnek: — Anglia kész az utolsó fontját is rákölteni arra, hogy megtartsa tengeri fölényét még az Egyesült-Államokkal szemben is. Nem maradhat­na meg hivatalában egy olyan angol kormány, mely nem ezt a politikát követné. Még ha én ehhez beleegyezésemet is adnám, egy hét múlva már más miniszterelnököt látna a helyemén, aki azt mondaná, hogy nem teheti magáévá az én belegyezésemet*. House ezredest ez az őszinteség levette a lá­báról és deferált Lloyd George érvelése előtt. A tengerek szabadsága továbbra is szép papiros­elmélet maradt, mint a világháború előtt. Most megismétlődik a különös világháborús jelenség. Az USA is, a tengelyhatalmak is a ten­gerek szabadságát követelik és a közös követe­lésnek az az eredménye, hogy napról-napra rom­lik köztűk a viszony, ugy, hogy szabadsága ne­vében szakit véglegesen a tengelyhatalmakkal, melyeknek egyik fő háborús célja ugyancsak — a tengerek szabadsága. 1 m Makacs fejfájás ellen legfőbb a LEINZINGER-téi.i ANTIMIGRAIN Kapható egyedül h LeltlZlflger.gyógyszertárban, j • Szeged •Csongrádi palotában^ rcNéKesiiseüi öráma tíollával agyonverte feleseget egy sashalmi szobOseged Budapest, júpius 7. Féltékenységi dráma ját­szódott le szombaton hajnalban Sashalmon. Katona Béla 38 éves szabósegéd baltacsapások­kal meggyilkolta feleségét. Szörnyű tette ntán önként jelentkezett • budapesti főkapitány­ságon. Katona Béla elmondotta a rendőrségen, hogy a pünkösdi ünnepeket Egerben töltötte, ami­kor visszautazott Sashalomra, megtudta, hogy 23 éves felesége az egyik szomszédasszonytól kölcsönkérte annak házasságlevelét. Azután ud­varlójával, egy villanyszerelővel Budapestre utazott, ahol egy szállodában vettek ki lakást. Katona öt napig várt feleségére, majd Buda­pestre utazott felkutatására. Az asszonyt sike­rült megtalálnia, aki rábeszélésére vele utazott Sashalomra. Lefekvés előtt beszélgettek, majd az asszony hirtelen kijelentette, hogy a villany­szerelőt szereti és szombaton visszautazik Bu­dapestre. Katona Béla baltát ragadott ás a már fél­álomban lévő feleségét agyonverte. A nyómö­zás megállapításai szerint a szomszéd szobában aludt a szabósegéd öccse, aki az asszony se­gélykiáltásaira sem ébredt fel. A feleséggyil­kos szabósegédet letartóztatták. , • Termelőtől és kereskedőtől Méiel veszek Nagy Altiért Valéria tér 4. Szombaton megnyílt a meghosszabbított felsSvárosí Yillamosvonal (A Dólmagyatprszág munkatársától) számoltunk aijról hogy a gedói villamosvonal' meghosszabbítás elkészült. Az elkészült vonal" nak pénteken volt a mütanrendőri bejárás* amelyen résztvettek a város, a rendőrség és * vállalat kiküldöttei, valamint a közlekedésügy minisztérium képviselője. A mütanrendőri b® járáson megvizsgálták az összes műszaki ®® technikai készültséget, végigvizsgálták a nalat és megtették az első útat az elkészült vo­nalon. A mütanrendőri bejárás után a vonal® szombaton a szegedi ipari vásár megnyitáf*' val egyidőben nyitották meg. Napvédő szemüvegek nagv T&l»«ztékban, legolwób* Irakon venusz Drogéria Mikjráth KAlmin-ato* 5. (-'' joDb világítást A Központi Gáz- és Villamossági Rl Szeg®® Üzemvezetősége ezidei kiállításán bemutatja I lakás fontos mellékhelyiségeinek: a lürddsZoD* uak és a konyhának helyes megvilágítását. a lakószobák megvilágítása terén a felvilágo^ tó tevékenység hatására már mutatkozik a J* vulás' és a nagyközönség belátta, hogy a helyed szerkesztett és elhelyezett világitótestek nemesi a szemet kímélik, vagy a munka elvégzését kori nyitik, hanem a lakást szebbé és otthonosam* teszik, addig a legtöbb ember nem sokat törő® a fürdőszoba és a konyha világításával. Kút® nősen az utóbbiban megelégszenek egy közéjt felfüggesztett csupasz villanykörtével amely ^ rendszerint tulalacsonyan elhelyezve — a sze® vakítja és rontja, ellenben a fal mellett lévő t" hely az előtte álló szakácsnő árnyékába kerih A helyes világitás nem jelenti azl hogy Fj zároljuk az áramot nagyteljesítményű izzók®', hanem a világitótesteket ugy kell elhelyez®" hogy a munkahely: legyen az mosdótökőr, ko«J haasztal, vagy tűzhely, jól legyen megvilágít', és ezenkívül a helyiség még általános világig is kapjon egy magosan elhelyezett vakitásnta' tes világitótesttől. {f A korszerű világitótesteket az ipar a denkori célnak megfelelően gyártja és boesn a közönség rendelkezésére a legolcsóbb kivU. tői kezdve a legdrágább és a kényes Ízlést ki® gitő iparművészeti remekekig ^ mn dl újra Hanqi Z Beiárat ne TA D taas jele tudapesí deteklivt Sedre u! Egy gyai középkor tartották menekül szállni c léptek h' • ~ 1 igazolja Kidéi *ijt Hü I Var SZ Qozdí Értesítem a nagyérdemű hölgyközönséget. 6< évi szolgálat után a Reich Erzsi-^ megválók és augusztus 1-én a Mib*'' féle ffiszerözlet felett nőj divatszalont nyitó; Ezúton kérem a hólgyközön&ég sí» pártfogását. A SZABÓ ALAJOS női szabómester. ~ Olcsóbb a sertés fejláP kapható kitogramonként 1a20 P­kapható a Pick szalámigyár sőt-'szapart 12. elárusító helyén 0 Szenzációs vendégszereplés a Városi Színházban szombaton junius * Makai Margit.és Tímár József raj Eaion di fo meg mi ^ minis Hzett £ gázt, m ^ fogac fodalmá ^egerli fogadás 4 Vásár Hezelt teleségé Hpar EKael 7 S°f 11, n5 •Wk c f'dike: ékezett Műszaki "fozteri HoS. Sk. c S«ló< Sídé kr Séről Tul Sérv * 8oka ^ Ha Ha :

Next

/
Oldalképek
Tartalom