Délmagyarország, 1941. május (17. évfolyam, 98-123. szám)

1941-05-16 / 111. szám

flz ítélőtábla szeptemberre visszakapja Dugonics-tér; épületét fl Jogügyi bizotiság raegállapitása szerint sz államnak gondoskodnia kel! az egyetem számára megfelelő épületről D*ÉMAGYARORSZÁG PÉNTEK 1941. MÁJUS 16. - 3 {'A Dél-Magyarország munkatársától) A tör­renhatósági jogügyi bizottság csütörtökön dél­Jen a városháza tanácstermében ülést tartott 58 foglalkozott dr. FalJcay Gyula ítélőtáblai /Inök ismeretes átiratával. Az ítélőtábla elnöke Jöjeleníette, hogy a Délvidék visszatértével a hegedi tábla területe megnövekedett, emiatt szükség van a bírói kar megnövelésére is. Mindezek maguk után vonják, hogy a szegedi télötúbla visszakérje régi épületét, amelyet an­nakidején a Kolozsvárról menekült egyetem táljaira engedett át. Többek hozzászólása után a jogügyi bízott­tíg arra az álláspontra helyezkedett, hogy a központi egyetem jelenlegi epületei szeptem­berre feltétlenül vissza kell juttatni jogos tu­lajdonosának, az ítélőtáblának, egyidejűleg azonban az államnak gondoskodnia kell az egyetem számára megfelelő helyiségekről. A jogügyi bizottság belátja, hogy az idén csak ideiglenes megoldásról lehet szó, a. jövő eszten­dőben azonban építkezések útján véglegcsen rendezni kell ezt a kérdést. A jogügyi bizottság a közgyűléshez külden­dő előterjesztésében javasolja az ítélőtábla épületének eredeti öcljára váló átengedését, an­nak megjegyzésével, hogy. az egyetemi építke­zések megkezdése a jövő évnél tovább nem ha­laszt ható. A közigazgatási bizottság tiltakozott a gázárak felemelése ellen ft szoKslIfin iűöfőrós cs a vodvizőntűós Kedvezőtlenül Dcfoigásoifó a szeüedhörniiChi mezőgazdaság helyzetet . (A DéJiuagyarország munkatársától) A kőz­'gazgatási bizottság csütörtökön délután tar­totta májusi ülését. Az elnöklő dr. T u k a l s Sándor főispán megnyitó szavai után dr. Pá­vó Ferenc tb. főjegyző felolvasta a polgármes­teri jelentést. A jelentéshez dr. Tóth Imre szólt hozzá es szóvátette a gáz árának felemelését, ^melyei szerinte a gázgyár jogszerűtlenül haj­tott végre. Hivatkozott a gázgyárral kötött vá­rosi pólszerződés 10. paragrafusára (amelyet í mul héten az áremeléssel kapcsolatban is­mertetett a Délmagyarország) és amely sze­rint az áremelés nem lehetséges, vagy semmi­jeire sem olyan mértékben, ahogyan történt. Kérte a polgármestert, szerezzen érvényt a "terződésnek és védje meg a város közönségét * 30 százalékos áremeléstől. , Dr. M e s k ó Zoltán felvetette a gondolatot, °gy ha a gázgyár nem hajlandó a várossal jogtárgyalni az áremelés kérdését, meg kell jgadni 'a felemelt árak kifizcléscL Kérdést in­tett a polgármesterhez, kupolt-c értesítést a v«ros az áremelésről. , Dr. Csonka Miklós főügyész bejelentette, l°gy megérkezett a városhoz a gázárak szabá­vOzásáról szóló árkormánybiztosi rendelet, j még nem kapta kézhez és nem tudta la­űlmányoáii. Az. értesítés jelenleg valamelyik Belvárosi Mozi Péntektől hétfőig. 5, 7, 9 órakor A METRÓ VILÁGFI LM J El Minden idők legnagyobb filmcsodája. Milliók filmje TMDER HORN * tegliatalmasabb cs legizgalmasabb vadállat­11,11 Veszedelmes kalandok a legsötétebb Af­rejtclmes dzsungeljeiben, idegfeszítő bar­rika cok a2 emberevőkkel. Soha nem látott, ember járta őserdők titokzatos élete. Harc a ^állatokkal. Főszereplök: "^V Carrey, Erw na Ooollt ^ 5 legújabb világesemények; a legfrisebb és MAGYAR VILAGHIRADÓKBAN ügyosztályon van, hogy melyiken, nem tudja. Dr. Pálfy József polgármester attól fél, hogy az árkormánybiztosi rendelet szerint a gázgyár nem köteles a városnak bejelenteni az áremelést s a vele kötött szerződéinek cz a része igy illuzóriussá válik. Mindenesetre illett volna közölni a várossal, hogy mi történt. Ki fogja vizsgálni, hogyan áll ez az ügy. Dr. Kogutowicz Károly azt kifogásolta, hogy az árkoriuánybiztos a mezőgazdasági termények áralakulásába nem avatkozik bele kellőleg. Kérdi, hogy a város nem tehetne-e valamit a szegedi bolgár kertészek terményei­nek exportja ügyében. Másik kérdése arra vo­natkozik, miért nem fizeti meg a város a városi kertészet munkásainak a 3 pengős napszámot, amikor a 'gazdák 3.50. pengős napszámot köte­lesek fizetni. A polgármester azzal válaszolt, hogy azok a napszámosok, akiknek napszámbérét leszállí­tották, mint inscgiuunkások dolgoznak a ker­tészeiben, számukra ez a törvényesen megálla­pított díjazás. Az export-ügyben a jelenlegi egészen rendkívüli szállítási viszonyok miatt nem lehet komoly eredményeket elérni. Dr. M e s k ó Zoltán az adóhivatalból elbo­csátott szellemi szükségmunkás becsüsök ügyét telte szóvá. A polgármester közölte, hogy a szellemi szükségmunkások sorsa felett a belügyminisz­tériumban egy bizottság döntött és ellene most már nincs apelláta, noha ezt is megpró­bálta. A tisztifőorvosi hivatal jelentéséhez, ame­j Ivet dr. Jung Sándor adott elő, Meskó Zol­tán szólt hozzá és jóleső érzéssel állapitolta ! meg, hogy a városi gyógyfürdő megvalósitásá­j n:ik és kifejlesztésének ügye a legjobb uton ha­lad előre. Dr. T u k a t s Sáudor főispán az elnök: székből üdvözölte dr. Lám Dezső fókapilányhclyetlcst, a szegedi rendőrség uj vezetőjét. Dr. L á m Dezső elmondottá, Hogy szorongó K o r z 6 ban Ma a nagysikerű magyar vigjáték TABÓDY KLÁRI, JÁVOR PAL yaszary Piri, Málv Gorő főszereplésével BALKEZES ANGYAL Műsort bevezeti: ERDÉLYI SZIMFÓNIA és a legújabb MAG VAR VILÁGHÍR ADÓ érzéssel jött Szegedre, mint számára teljesen idegen városba, de ez az érzése pár nap alatl eltűnt, mert itt megértő, jóindulatú emberek­re és egészséges légkörre talált. Kérte mun­kájához a közigazgatási bizotiság támogatá­sát, majd felolvasta a rendőrség áprilisi je leölését, amelyet lapunk más helyén ismerte­lünk. Dr. Sz t oj k a Miklós a pénzügyigazgató­ság, dr. Tarajossy Béla az ügyészség je­lenlését olvasta fel, majd Nagy Sándor tan­íelügyelő tanitói áthelyezésekről referált. Vitéz Horváth János arról számolt be; hogy az áprilisi időjárás rendkívül kedve­zőtlen volt a mezőgazdaságra, a vad- . vizek frontján alig javult a helyzet. Wagner Gyula a város tulajdonát ké­pező Szilveszter-major helyzetét telte szóvá. A -városnak ez a gazdasága tavaly is vesztesé­ges volt, az idén is csak 22 holdat tudtak itt bevetni, mert a Kőrös-Tisza-Maros Annente­sitő Társulatnál hibák történlek az ármente­sítés körül. Az ottlevő szivattyút áttelepítet­ték és elmulasztották a szivattyúzást. A város lépjen közbe, hogy nagy tel jesitméuyü motoros szivattyút állítsanak fel ezeknek a földeknek az ár mentési lésére. A szegedi külső területe­ken inén' mindig kétségbeejtő a helyzet, bál az utóbbi három nap alatl sokai javult. Az őszi vetések 50 százaléka ezeken a helye* ken kipusztult. A . vizlevezetésre vonatkozóan indítványozza, hogy intézzenek feliratot a föld­művelésügyi miniszterhez: a felszabadult területen Horgosnál^ vagy'Martonosnál építsenek csatornát, amelyen a Dongó-érhez hasonlóan le lehclr.e vezetni a szegedi alsótanyai vizeket. Szóválet­te végül, hogy a permetezésre szánt mészkén­por még néni érkezett meg Szegedre. A földművelésügyi miniszterhez intézendS indítvány eszméjét a közigazgatási bizottság magáévá tette és elhatározta, hogy felir a mi­niszterhez. Dr. Gergely József állalegészségügyi fel­ügyelő az állategészségügyi viszonyokról, S piaci forgalomról számolt be és a szegedi ser­téspestis-járvány alakulását ismertette. X gazdák körében kifejtett propagandának kö­szönhető, hogy 1940-ben a szegedi sertések UI százalékát beoltották sertéspestis ellep, ennek következtében az elhullás rendkívül csekély volt. A polgármester megértő támogatásának köszönhető ez a rendkívül kedvező eredmény, kIndítványt terjesztett elő, hogy a törvényha­tóság szervezzen három uj külterületi állator­vosi állást. A polgármester kijelentette, hogy az indít­ványt a közgyűlés eíé fogja terjeszteni. A ^uharcsti mólé-napok Buakrest, inájus 13. A közellátási államtit­kárság közleményt adott ki, amely szerint $ malmok utasítást kaptak, hogy ünnepnapokon is dolgozzanak, hogy késedelem nélkül láthas­sák el a pékeket és a fogyasztókat kellő meuy­nyiségű népliszttel, fehérliszttel és ktűcorica­liszttel. A pékek viszout kötelesek kellő meny­nyiséggel ellátni magukat, mert szcmélyi'scH felelősek a szabotázskisérlctcrt. Az összes élel­miszerüzletek kötelesek a málémennyigeget a fogyasztók rendelkezésére bocsátani. Ha hét­főn és kedden nem rendelkeznek kellő meny­nyiségü máléval, szabotázs miat kerülnek bí­róság elé. Az államtitkárság végül figyelmez­teti a fogyasztókat, bogy a málénapokra való előzetes kenyérvásárlás bűnt jelent az ország érdekei ellen. SZÉSCHENYI MOZI Ma utolsó uap! 5, X 9j ZSARNOK HARRY BALR — Pál car UJ IIRADÓBAN: a tobruki ostromgjüiá, Hitler beszéde a KrolJ-operában, rohamcsapatok találkozása ejtőernyősökkel a Peloponnézoszon. ' Szombaton ismét tapsolhat: K HE es m GM »Kf>zhe!ép a feltpéfoc'B*

Next

/
Oldalképek
Tartalom