Délmagyarország, 1941. április (17. évfolyam, 74-97. szám)

1941-04-13 / 84. szám

VESZELKA Irta: Bibó Lajos Az sszony, Rozii! az ablakKo'z lépett, az asatal közepére tette a lámpát, azután kiment a Pitvarba a masináért. Kint, ameddig a Csönd elért, a mozdulatlan fellegekből borulat szitált és a puszta megdermedt élete fölött, mint egy néma és roppant kereszt, december ült és úgy virrasztotta az álomra pihent szemhatárt- A közelben egy magános kútgéin bóbiskolt, a távolban a töltés ködlött, a kanálison túl, valamelyik homályba veszett tanyából egy felzavart kutya panaszolta bele a végtelenbe az öröknek tűnő egyedülvalóságöt. Rozál elcsípte a lámpabelet. Mindjárt az első masina megfogta e az égő lámpát az asztal túlsó felére tolt^. Ott volt a helye, de meg így jobban látta az urát, Jánost is, akivel ezúttal számadásra készült. János, az ember előretolta a lábát az asztal alatt és köbintett. Jóideje hallgatott s mert az asszony óvatos lapulásai mögött veszedelmet sejtett, résen volt és várta, nagy ölő nyugalommal, várta, hogy az elkezdje. Az aszszony tudta ezt, nagyon is jól ismerte az emberét, hát most már nekitámaszkodott a kemencének. Darabig még nézte az urát, ezt a dús, erős, Csodálatos embert, aki itt ült most is előtte s akit még ő sírni vagy nevetni soha nem látott. A sógör mog alighanem átgyün ... kezdte. Veszelka János nem felelt. — Jani került erre — folytatta az asszony. — Hogy mönt haza az oskolábul. A monta, Hogy átgyiüí. A pipa amit eddig a jobbkéz tartalt, maga maradt a levegőben, majd a kéz segítségével átsétált a bal agyarra. Janii — Az. — Nekom nem szólt. Az asszony vállat vont? — Nem, mer aszonta kend, Hogy. úgyis men. Hát az igaz. A' hang szelid volt és nagy nyugalom békífett benne. Rozál most már ujjaival tapintotta a kemencét és egész farra nekidűlt, — Csak azt tunnám .mán éceör, bogy ugyan Eova! ... A türelmetlenség, meg a kötekedés szilajsáSa Csapott ki hirtelen az asszonyból. Nem tudta visszatartani. Az ember pillája kettőt vert. Az asszony Váratlanul élőről támadt rá. A kinyújtott láb visszahúzódott tehát a láb alá. — Nem a té dógo'd .. * Rozál előrelépett? — Százszor mondta már kígyelmeÜ ezt, Hanem most már utojjára mondom. .Ha mén, — maraggyon! Neköm ölég vótl — Sömmit sé tucc, hát hallgass! Muszáj! Az asszony odaállt az asztal elé: — Betyár kend, futóbetyár, nem böcsületös gazdaember! János elhűlt? — Te . « . 7 — Betyár Ka mCndöm", mőg HSCstalen is! — reszketett az asszony és kínzó bujtogató fájdalom égette, hogy kimondta a titkot. Az ember megtorpant- Hát az asszony Ind3al! Hatalmas testében háborgott az erő és az indulat hirtelen felgyulladt benne. A vállánál fogva kapta el az asszonyt és odarántotta magához. két rettenetes tenyerébe gyűrte. De mert nem tudott szólni, rázta, verte egész testét a forrón megáradt vér, ordítva ellökte e úgy kapta el megint a levegőben. Akkőr két kézzel leszorította az asztalra és aztán ellökte: — Nahát az vagyok! kapcabetyár! Hát möKecn! Az asszony nekivágódott az ágynak és nagyot nyekkent. De fsak térdre esett, akkor felDÉCMAGyARORSZÁG VASÁRNAP, 1941. ÁPRILIS 13. állt és a keszkenő alatt hátrasimította a baját. Vérig alázta a durvaság, de meg mert érezte, hogy ő a gyengébb és nincs egyebe, csak porig alázott gőgje, abba fogódzkodott. — Mék! De no találkozzunk Veszelka János! Az embert égette, megzavarta ez a váratlan esemény, hát fölállott és indult kifelé. Az ajtónál visszafordult; — Mindent tucc! MöKeCci Most már fenyegetett és ahogy tekintete az asszony felé lobbant, a sötét lángban a pusztai éjszakák mély tüze lobogott. II. Az asszony már feküdt, de csak úgy, ruhás tói, amikor hallotta, bogy a kutya vakkant, majd szűkölve az istálló felé kuncog. Fölkelt, • cltapogatódzott a sötétben a kemencéig és kilépve a pitvarba, kiakasztotta a külső ajtót. A hideg rázta, meg a forróság gyötörte. — Kigyelmed-é — szólt ki a sötétbe és érezte, hogy pillanatra eláll a szívverése. Kívülről valaki húzta az ajtót. — Én — hallatszott egy férfihang. Az asszony félreállt az útból. Szabó, a Veszelka vetélytársa belépett A tüdejét átjárta kint a hideg levegő s itt bent olyan hirtelen perzselte meg az asszony közelsége, hogy a torka egyszerre kiszáradt. Rozál üzent érte, hívta, de csak azért, hogy kivegye belőle az ura titkát, hogy valaki nyomra vezesse. Most döbbent rá, most, hogy a férfi forró leheletét az arcán érezte, hogy mit csinált s egyszerre halálos nyugalom szállotta meg. Érezte, hogy nincs segítség, el van veszve és ebben a pillanatban úgy tetszett, hogy a puszta, Csillagtalan egével, a Hóval borított föld, az élet ittrekedt halálos csöndje egy végtelen temető, amely süllyed alatta. Majd hirtelen az urát. Jánost látta és ebben a pillanatba felhasadt benne az élet. — Nem azért bitt-am — hátrált, majd a sötétben szembefordult Szabóval. Szabó nem szólt, be akarta lökni az ajtón az asszonyt. Rozál a Csuklóját kapta el és a férfi érezte, bogy vasmarok szorítja — Ej...! — rántotta el Szabó a karját és előrelépett. De megbotlott a küszöbben és véresre zúzta a fejét az ajtófélfában. Fullasztó háborodott düh lobbant el a csontjai fölött — Te! — hörgött. Hanem az asszony kint állt az eresz alatt. — Gyüjjék kend! Itt vagyok! Szabó egyszeribe magához tért. Előkotorászta a kiskeodőt 's letörölte a homlokát— Hun vagy? — Ott — hangzott kívülről. Szabó kilépett. — A ködmön? „ — Mög van mindon, möHetünlr, Csak a IoVat kell elkötni. A férfi eltapogatódzott az eresz alatt. Berúgta az istálló ajtaját, azután a.két. lóval kiállt ott az eperfa alá, — Gyübecc! — szólt oda az asszonynak. Szállingózott a bő és a fehérre, tisztult fellegekből éjjeli fény szitált alá. Rozál odament. Szabó felsegítette a nyeregbe. Az asszony kézbe.fogta a kantárt? — Hová? A férfiben .patakzott a szégyen és a. gyűlölet. — A szeretőjihön. A gyevi Csárdába. Az asszony felszisszent. Tehát jól sejtette, csakugyan a gyevi Csárdába jár az ura. Régi haragösához. Matók Ágneshez. A szívén találta a szó, "Ott is, ahol legjobban fájt, abol^ szerelmét meg a hűségét rejtegette. óra multán a vásárhelyi batárba érlek. A két fáradt, hasig csatakos 16 itt lépésre fogta. Rozál rövidre kapta a kantárt és végig vágott a lova nyakánautók minőségét és megbízhatóságot jele n i e ne k Kép v i s elet: Róna Miklós eAtföldi Gépkereskedelmi Vállalata 200 Szeged, htkercsas utca 22 — Nyughass — csitította Szabó —, gyalog még nagy út löszEz volt amióta elindultak az első szava s mos is csak azért szólt, mert érezte, liogy az állat zihál alatta és minduntalan megbotlik. Derengett, amikor a csárda udvarán beálltak- Szabóban már Csömörré száradt a düh és" a szíve alatt a közeledő halál hűvössége hú* zott el. Az asszony előtte szorongott. — Maraggy — mondta Szabó —, majd Csak én... Rózáiban olyan egyedül maradt az elet, bogy a szívében egyszerre elhervadt minden sírás. Szabóra nézett és úgy érezte, hogy annak szemeiből vörhenyes láng világít bele a sötétbe. De ebben a pillanatban képzeletében az urát, Veszelkát és Ágnest látta, amint a leány önt a pohárba. Az égető, maró szégyen forrósága ömlött át rajta és pillanatra az egész teste elzsibbadt az ismeretlen Rettenetes gyönyörűségtőL — Az én jussom, nem a kend böcsületo! — lihegett — Maraggyon kigyelmed, éngöm yár nak itt számadásra! Szabó félrelökte? — Szót se! De az asszony nem esett el, Hanem "futni kezdett A tornác előtt megbotlott a grádicsban. Felugrott de fent megint csak elvágódott Fujtatva, sikoltva pattant föl és most mái rohant. Az ajtóhoz érve ököllel verte be az ablak üvegét azntán berugttu A füstös, nehéz levegőjű ivóban az asztal körül az ura, Szabó Pál, Olasz Palkó meg a többi cimbora ült Ágnes ahogy képzeletében látta, éppen öntött az urának. Rozál libegve állott meg az ajtóban. Veszelka fölnézett. Ebben a pillanatban zúdult elő Szabó, Egyetlen mozdulattal félretolta az asszonyt. — Fogat fogért Veszelka! Itt a rongyod! —• Kapta el Rozál karjait és odalökte Veszelkáhoa. Veszelka elbődült és ebben a veszett h'orkanásban a fiatal állat zengő_ ordítása harsogott — Hazudsz bitangi A széket azután az asztalt kapta el, de olyan indulat háborgott benne, hogy mégis gsaH úgy puszta kézzel vetette magát Szabóra. — Te!. • • — kapta el. — Hát dögölni akarsz. Egyetlen szorítással összeroppantotta a torkát 8 a nyomorultat kivágta az udvarra. Aztán indultak la. Az úton ez asszony Haladt elől, mögötte Veszelka, a fáradt lovgn. Reggelre értek Haza.