Délmagyarország, 1941. április (17. évfolyam, 74-97. szám)
1941-04-24 / 92. szám
Csütörtök, 1941. IV. 24. KERE8ZTENY POLITIKAI NAPILAP XVII. enomam 92. sjftÉ^ Az epirnsi és macedóniai iegperietéfcl alán §6rögorszáü sorsa megpecsételődött Nemei katona! KőröK falósztnflnek larttdK, hogg néltáng napon beiül az egész görög haderő összeomlik — A londoni rádlö halaszirőfailsnak mondotta a görögországi angol csapatok helgzetét - A Olornale dltalla szerint a nemetek 90 kilométerre vannak Athéntől RSvtdcsen folnfaftóh a folt lugoszlá? állam rendezésével kapcsolatos tárgyalásottal Szerdán délben a német és olasz főhadiszállás r®ndkivüli jelentést adott ki, amely bejelentette, ''(így az epirusi és a macedóniai görög hadsereg 'Héttő a fegyvert, A középkeleti brit főhadiszállás Jelentése azt "Ondja, hogy a Lamiától délre fekvő nj állásaitat elfoglalták a brit ea«patok. Az ausztráliai hadügyminiszter szerint « Görögországban harcoló ausztráliai csapatoknak kisebb a vesztesége, mint amennyire számítottak. A görög főhadiszállás azt közölte, hogy csapataik vonalaikat hátrább vitték komolyabb ellenséges beavatkozás nélkül. A gorofi király Krétára menekült Bow, április 23. rA Stefani-Iroda jelenti: Wörgy görög király a görög néphez intézett kenetében közölte, hogy kénytelen Kréta szintére visszavonulni. Amszterdam, április 23. A Német TI jelenti: Syörgy görög király, mint a londoni rádió je«ntette, kormányával együtt Kréta szigetére Menekült Szalonild, április 23. A Német TI Jelenti: Az Püjai hírszolgálati irodának, a görög király és trónörökös Krétára való meneküléséről kiadott közleménye itteni értesülések szerint annyiban helytelen, hogy a görög trónörökös már több nap. ja nem tartózkodik Athénben, hanem az angolok Kréta szigetén fogságban tartják. (MTI) London, április 23. A Reuter-iroda jelenti: Az athéni rádió bejelentette, hogy György király es a görög kormány megérkezett Kréta szigetére. (MTI). ' A nemetek Tlfermonulénél harcra ktinyszeriteffék az angol ntóvéűeftet l^erEa, április 28. A véderőföparancsnokság , — A német haderő görögországi mozdulatai JJtVszerüen folynak. A Lámán (Lamia) ét délre csapataink a történelmi nevezetességű ther"°i>ylei szorosban harcra kényazeritették az anutóvédeket. Német harci repülőgépek a görög ,^eken kedden 7, összesen 37.000 tonnát kitevő f e)r»skedelmi hajót süllyesztettek el és megrongálok 13 másik nagy hajót A megtámadott hajók jj^'agyabb része szállítóhajó volt, amelyeknek jelzetén a Görögországból menekülő angol csajok tartózkodnak. Német harci- és zuhanórepüaz elmúlt éjszaka újból nagy pusztításokat vitvéghez a Málta szigetén fekvő La Valetta kiotŐjénck hadibajógyárában és tartályaiban. Egy "Sol torpedórombolót komoly találat ért. Az Anglia körüli tengerrészen hadirepülő^ink Aldegourghtól délre elsüllyesztettek egy 3000 tonnás kereskedelmi hajót, egy másikat pedig erősen megrongáltak. Harcirepülőink az elmúlt éjszaka 3, összesen 11.000 tonnát kitevő kereskedelmi hajót süllyesztettek el és megrongáltak 3 másikat — HarcirepülBink njhól robbanó- és gyújtóbombákkal árasztották el Plymonth hajógyárépitményeit, a haditengerészet ellátó üzemeit és élelmiszerraktárait. Nagy tüzek keletkeztek. Más harcirepülőink Portsmouth kikötőjét valamint délkeletangliai és keletskóciai kikötők berendezéseit támadták meg szép eredménnyel. — Ellenséges repülőgépek rajtaütést kíséreltek meg a megszállott terület ellen. Léigvédelmi tüzérségünk lelőtt egy angol gépet Németország felett nem voltak harcicselekmények. Az április 19-től 22-ig terjedő időben az ellenség összesen 95 repülőgépet vesztett. Ugyanebben az időszakban 11 gépünk veszett eL Ntiitcf ieientés az epirnsi és macedóniai görög csaparoh Kapitulációidról április 23. X Német Távirati Iroda 6®ti: A véderő főparancsnoksága jelentig ^ ^ Miután a német csapatok mélyen az gsza' törög hadsereg szárnyai ellen intézték táCfiteukat, a görögök már április 20-ától heJ fegyverletételeket és fegyverszüneteket QnJottak fel a 12. német hadseregnek. Miután l ^is 22-én egy görög küldöttség az epirnsi fonalon felkínálta a 11. olasz hadsereg parancsnokának Is a fegyverletétel?, a most már az olasz haderő által észak felöl, a német 'csapatok dltal pedig kelet felől bezárt és hátsó összeköttetéseitől elvágott teljes epirusi és macedóniai görög hadsereg megadta magát. A fegyverletételi megállapodást egyrészt a szövetséges parancsnokságok, másreszt a görög parancsnok Szalonikihen kötötték meg. (MTI) Olasz letenfés az epirnsi fegperlcféleiról íiü^aüof Olaszorsaágbaa, április SS. Az olasz « hadtestek fegyverletételének pillanatáig folytatták kiszállás közli: I győzelmes előnyomulásukat az ellenség területén, ** €saDataüik az csíráéi ém macedóniai göröS JaUol mcctörtek minden elkeseredett ellenállást miközben igen sok foglyot ejtettek és fe valamint hadianyagot zsákmányoltak. Légialaktí^^. lataink görög hajóidat támadtak meg a Santa Maurea csatornában. Egy 5000 tonnás szállítógőzöst és 2. nagy vitorlás hajót elsüllyesztettek, egy, tengeralattjárót és más ellenséges hajót megrongáltak. A Földközi-tenger keleti részében egy olasz torpedóvető repülőgép elsüllyesztett egy 8000 tonnás gőzöst. Északafrikában Tobrnknál az ellenség kirohanását az olasz és német csapatok visszaverték. Közben angol harckocsikat elpusztítottak és fegyvereket. valamint hadianyagot zsákmányoltak. Angol repülőgépek támadásokat intéztek Kirenaika néhány helysége ellen. _ Keletafrikában Dessie szakaszán csapataink njabb ellenséges támadást vertek vissza, A dörög sered zöme tette le o leguverí Epirusi) an és Macedóniában Róma, 'április 23. A Stefani-iroda 'jelenig Hitelt érdemlő adatok szerint az Epirusban én Macedóniában kapitulált görög haderő 16—1A Hadosztályból áll. A görög haderők zöme, tette le tehát a fegyvert. A yoltaképpeni görög hadjárat tehát befejezettnek tekinthető• Nem. marad más hátra, mint azoknak a haderőknek? a felgöngyölítése, amelyek az angol menekülési fedezik. (MTI). Tlz-tlzcnKét görög nadosztaig lette le a feggvert Szaloniki, április 23. Mint ismeretessé vált, * német és az olasz főparancsnokság megbízottai, másfelől a görög főparancsnok szerdán 14 óra 45r perckor irták alá Szalonikiben a fegyvernyugvási megállapodást, minthogy az epirusi és ma* cedóniai görög hadsereg főparancsnoka feltétel nélkül letette a fegyvert Magánforrásból szerzett értesülés szerint az epirusi és macedóniai görög, hadsereg létszáma 10—12 hadosztály. A fegyvernyugvás a szerződés szerint április 23-án délután! 6 órakor lépett életbe. Kilencven Kilométerre Atfiénföf , Róma, április 23. A Giornale d'Italia szófia? tudósilója jelenti, hogy odaérkezett hirek sze—( rint a német csapatok már csak 90 kilométerre) vannak Athéntől. A németek Szamolhrakef szigetén kivül birtokukba vették Lcmnos szi-* getét is. (MTI) Német Katonai Köröh pör napon Délül teiíes görög összeomlást vdrnaK Bctlin, április 23. Német katonai körökbea valószínűnek tartják, hogy Görögország néhány napon belül teljesen összeomlik és az egész görög haderő leteszi a fegyvert. Megerősíti ezt a felfogást az a tény is, hogy György görög király és a görög kormány Kréta szigetére menekült, (MTI) Az amerlKat saitór a görög vereségről Kewyork, április 23. A Német Távlfiati Iroda jelenti: A lapok óriási címfeliratok alatt közlik a görögországi német előretörésről szóló jelentéseket A Newyork Herald Tribun jelenti, hogy a szövetségesek menekülése teljes mértékben folyamatban vari. Mint az Associated Press jelenti, sok görög csalódásának adott kifejezést Anglia és az Egyesült-Államok fogyatékos segítsége miatt. Noha Rooseyelt októberben segítséget ígért, eddig egyetlen puskagolyó sem érkezett GölöaoL^ágbg. (MTU