Délmagyarország, 1941. április (17. évfolyam, 74-97. szám)

1941-04-13 / 84. szám

8 DfiLMAGYARORSZAG VASARNAP, 1311 ÁPRILIS IS. cl mellőzte. Ami a drámaírást iheti, gyakran hangoztatta, hogy a magyar paraszt esztendőszámra se beszél annyit, mint amennyit egy este mondatnak vele a színművekben/ Éppen azért némi meglepetésül szolgált, amikor a budapesti Nemzeti Színhá/ az ország első müintézete.egyszerre csak egy Tömörkény darab bemutatóját hirdette. Áz egész ugyan csak egy fölvonás, de azért csak darab az mégis. A dolog úgy történt, hogy 1912-ben egy bankett után az Európa-kávéháznak egyik csöndes sarkában összekerült á társaságból menekülő Tömörkény Szalay Józseffel és Altriássy Endréiéi. Az érdemes irodalompártoló (aki később maga is írt drámát) és a ' lelkes színigazgató ostromolni kezdték Tömörkényt, hogy miért nem próbálkozik uieg már egyszer a színpaddal? Talán bizony attól tart. hogy nem menne a drámaírás? Addig szőri tolták "a sarokba, míg végTc is megadta magát és kijelentette, bogy ha úgy tetszik, akár négy óra alatt is megír <5 egyet. így születelt meg a Barlanglakók című egyfölvonásos.amelyet a szerző életképnek keresztelt és kipróbálás végett mindjárt a nemzet első színházának nyújtott be. (Igaz, hogy Somló Sándor is unszolta erre.) A darab keletkezését illetőleg a szerző maga megjegyzi, hogy: -»az erkölcsi | hünszerzés cselekménye itt Almássy Endrét és I Szalay Józsefet illeti* és hozzáteszi, bogy »le nem foglalt Iámpakarók akadnak még Magyarországon Almássy és Szalay urak részére*: E szerzői cnyelgés teljesen céltalannak bizonyult a bemutató alkalmával. 'A' Barlanglakókat egyik novellája alapján irta. Szegedvidéki erdőirtó munkások földalatti lakása a színhely, ahol a balladai tömörségű dráma lejtászódik. Néhány ember sorsát érezteti a költő, a szűk. sötét odúból kilátással az élet végtelen távlataira. Az öreg ÍJ'andari ustorra! megütötte könnyűvérű i'ia fattyat, akit ez eltitkolt előle. Á fiú az apára támad el akar menni örökre, hegy elvehesse azt, akit szeret, hogy a szülötte mellett lehessen és az öreg Tandari akkor látja, érzi, hogy mi lakozik valójában az ő fiában, magára eszmél, kitör belőle a mély, erős, igaz apai érzés, röviden, de határozottan kiáltja oda a legénynek: c- Hozd ide azt a kis kölyköt! Ennek a nagyon emberi kis színpadi remeknek förgeteges síkére volt a Nemzeti Színháznak bemutató estéjén, 1913 január 22-én. öSrinte, mély és maradandó siker, költő és közönség ritka bensőséges találkozása és öröme egymásban, amelynek csak külső jele az a tizenhat kihívás, amellyel a szerzőt a lámpák elé kényszerítették. (Ezek a lámpák mégis csak karó nélkül való lámpák voltak.) Igaz. hogy az előadás is méltó igyekezett és tudott lenni az alkotáshoz. Csathó Kálmán rendezte, az öreg Tandarit a felejthetetlen Pethes Imre ábrázolta és Álszeghy Irma, Mátray Erzsi, Rajnay Gábor. Rózsahegyi Kálmán és Gyenes László szerepeltek benne. A kritika is egyhangú elismeréssel lődözte föl Tömörkény Istvánt, a drámaírót, Keszler József a háromfel vonásost követelte tőle (ilyen telhetetlenek ezek a pestiek), Lengyel Menyhért szivetrenditő látványnak találta, amint a vidéki,költő végtelenül szerény meghajlással jött a közönség elé, A vidéki költő pedig már akkor arra gondolt, hogyan lehet leggyorsabban megszökni a fővárosi dicsőség elől és az első éjszakai vonattal szerencsésen hazaindult Szalay József és egy üveg bor társaságában. De a dicsőség Szegeden se hagyta ^mgodtan, következett a szegedi bemutató 1913 február 28-án és ag előadások előtt a szerzőnek bele kellelt ülnie a színpadi gondolkodó székbe és el kellett mondania, hogy született meg a darabja? A premier után nagy áldomás volt, amelyen régi és új barátai és tisztelői jelentek meg és 'derüre-borura köszöntötték az ünepeltet, aki válaszában kijelentette, hogy az ünnepelt egyáltalában nincs meghatva, bár azt nem b^f^r amikor a színházban £ MP* sok és éljenek viharában a szivére tette a kezét, egy forró, fényes gyémánt csillant meg a szemén. A Barlanglakók országos sikerén fölbuzdulva, magyar filmet is készítettek belőle, amelyből persze kevés haszon és öröm háramlott Tömörkényre. De Tömörkény is kedvet kapott a drámaírásra és nemsokára egy másik egyfelvonásos is elkészült, Báboeskay szelet hever, az ismeretes novellából. Egy bőgőshajó fedélzetén jtászódik le ez, a hol enyelgő, hol komoly dráma, amelyben a vizén járók sorsa éppen olyan erőteljes . és' .valószerű vonásokkal domborodik ki, mint a Barlanglakokban az erdővágóké. Itt is a gyerek körül forog a harc és itt is a gyerek iránt, érzett szeretet mélységes érzése oldja meg a tragikus csomót. A Nemzeti Szinház örömmel fogadta ezt a második kopogtatást is, de technikai okokból a háború alatt' elállott a színrebozatalától. Ami ezután még jött voU na, azt a halál korán és végképpen visszaparancsolta. Aki pedig csodálkozik azon, hogy Tömörkény, aki éppenséggel nem volt színházi ember, mégis ennyire értette a mesterségét ezen a téren is. annak csak azt felelhetjük, hegy az igazi költő mindenütt megállja a helyét, akár az életet jelentő földön, akar a világol jelealó deszkákon. • AZ ÍRÓ NAP ÁLDOZAT JA A

nagy háború zajában e2 a csöndes em-s ber elvonulva figyelte az itthómnaradf magyarság életét. A front mögötti Ma •„ gyarország népének sorsát, a halálos nagy viadal gette. kis gondjait szemlélgette és jegyezHétről-hétre pontosan beszámolt róhik a pesti újság tárcájában. Az Ónozó sackáhan, az Arany Páva szögletében látta meg a há<borús világ új embereit, akik leginkább régi emberek voltak, de a nagy fölfordulásban és földrengésben színük és lelkük elváltozott. A haza elkövetelte tőle a fiút is, Lász az iskolából a frontra került, az aggódó apa ma-; ga is jelentkezett az ország szolgálafára. 1916ban Tömörkény István bennmaradt az ötvenévesek sorozásán, mint régi boszniai negyvenhatos katona. A szentséges öreg csontban megmozdult, az ifjú vér, az egykori virtus és egészen komolyan és határozottan be akart vonulni a régi csapathoz, csak Somogyi Szilveszter polgármester, mint hivatali felsőbbség tilalma, tudta ettől a kései szándéktól nagy neh°zep visszatartani. Már próbálgatta az új fegyvert, már átadta Móra Ferencnek a múzeumi és könyvtári hatalom kulcsait, mikor a Veszte( parancsára mégis csak itthon maradt. Hiszen itthon volt rá nagv lelkiszükség, vigasztaló írásaira a népekről az ország használatában. Már úgyis közeledett a naoáldozat a; árnyékok megnvultak, az alkonyat utolsó ragyogványa is búcsúzóban. Még néhányszor elnézegette és meghall* gatla. amint a tanyáról, meg a külvárosból jöttek a magvarok a régi kincsek és a régi csaták főitek intésére, méff megérte, hogy öreg német fölkelő tisztek a Balkán-felé vonulóban Jókai után érdeklődtek a Somogviban és hogv a Lász is visszajött egyszer a lövészárkok noklából. mellén a vitézség érmeivel, de elér kezett 1917. tavasza, az utolsó. Hajadonfő vei sétálgatott a Tisza-partfán. áhítattal fid vözölte a nanocskát és a vizecskét, megfázó:! és betegen, lázasari tovább végezte napi dolgait a két hivatalban. Utolsó derűs estéje a Dugonics Társaság Aranv János-ünnepén Volt. a vacsorán a maca humoros közvetlenségével sírvavigadó felköszöntőt mondott Magyar Jánosra, akin Aranv Jánost értette és Jakab ftdönre aki vendége volt. Mikor a lázas beteget Móra Ferenc ragvnehezen ágvbq naranrsolta. Tömőrkénv egészen ntobö percig mindig arra gondolt, hogy írni kell. hogva Szegedi Nanlónál ma ő a soros vezércikkíró és hogv a Magvarország vasárnanra tárcát vár. Az első meghűlés követk«*z'ében tű dőgyuüadást kapott, smeb mellhártyagyulladással párosult gs a szávgyöngeség aggtáarfö tünetei is mutatkoztak. Az elhasznált szervezetnek nem volt elég ellenálló ereje és végül is kámforínjekcióval tudták csak orvosai elodázni a közeledő véget. A lázban égő nagybeteg még egy végső üzenetet diktál fiának a Stáchodi frontra és amikor leánya az utolsó reggelén gyöngéden, szeretettel simogatva megkérdezi, hogy érzi magát, Tömörkény csöndesen mosolyogva mondja: — AH<?láncw depresszió. Majd nemsokára rá még hozzá-: leszi: A nap elfogyatkozik. 1917 április 24. volt, kedd reggel küene óra előtt néhány perccel. A tanyáról egy öreg vajákos asszony lélekszakadva sietett az Oroszlán-utcai házba, valami rejtelmes orvossággal, hogy meggyógyítsa a célszerű szegény emberek nagy barátját és jól tevőjét, de már elkésve érkezett. Tömörkény napja örökre lefogy átkozott. Ezen a napon Höfer altábornagy jelentése szerint egyik harctéren sem történt jelentős esemény. A frontokon nyugalom volt, de a front mögött a magyar szellem és a magyar írás hősi halottja a legnagyobb háborús veszteségeink egyikét jelentette. Gárdonyi Géza. a régi jő barát BIBJ eiinú életregényében, egy tanító föl jegyzései gyanánt-ezeket írja a halál után; »27. Péntek. Napos. A fák virágzása jó egy-két hetet kiesett na idén.' • - ' .Tömörkény István iró meghalt. Egynéhány' kedves novelláját olvastam. Szerető szemmel nézett a föld népére és ez a szeretet napsugárként játszik a sorain*. Tömörkény olt feküdt szelíijen és nyugatmasaj} a .halotti ágyon, amelyre most' egy egész ország népének részvéte borult És megindult a zarándoklat a ravatalhoz, nagy urak és nagy írók és kis emberek, híres valakik ismeretlen senkik jöttek, hogy elbúcsúzzanak a csöndes embertől, aki jó ember és igaz író volt. Szeged városa megérezte, hogy a legfájóbb háborús vesztesége Tömörkény és méltó végtisztességet adott nagy. halottjának- • . , A kultúrpalotából vitték utolsó útjára, • szegedi földbe, a temetési szertartást Várhelyi József apátplébános végezte, Balassa Artpin a Dugonics Társaság nevében mondott búcsúbeszédet, Pakots József a Petőfi Társaság gy ászát tolmácsolta, Szakács Andor az. egész inagyar sajtóét, Móra Ferenc pedig a szegedi újságírás és a szegedi kultura veszteségét parentálta cl a koporsó előtt, amely ezután lassan elindult, ezrek könnyes seregétől kisérve. És ekkor fölzendült a szegedi bonvédzenekar gyászindulója. Az öreg katonának Perneczky Jenő kerüléli parancsnok adta meg ezt a temetési díszt és az emberek lelkében hirtelenül egy régi gyönyörű Tömörkény novella emléke kisértett, Valérről, aki a földbe megy és akinek a katonák tisztelegnek. »Va« lér, ha te ezt ballanádl* . . Amit életében nem igen keresett és olyan ritkán kapott, az elismerés őszinte, meleg szavait teszik az írótársak a koporsóra. Elkésve sietnek ' hódolni és hálálkodni Tömörkénynek. Majdnem fölfedezik őt, a magyar főid, a szegedi nép páratlan művészét. >Ilyen súlyos nevet még a háború alatt se irtunk az irodalom veszteséglistájába: mJondfja róla Kosztolányi Dezső a Pesti Naplóban*. Acélos összefogó erő lakozott benne. A németek kritikusai á puszták prózai Petőfijének nevezték el.« •Akármelyik külföldi megismerheti az ólomkatonáról szóló elbeszélésből a magyar paraszt lelkét*. — »A kutató fölfedezés dolga lenne az-egyszer, hogy a nemzetek lileratnrájában a magvar Tömörkény is elfoglalja a maga érdemes, komoly helyét* — állapítja meg Révész Béla a Népszavában. És végezetül Krúdy Gyula meghatottságlót remegő hangú nekrológjának megkapó szépségű sorai: Mz Alföld felett álomként tűnik el a látóhatár felé egy fehér kócsagraadár. Ez folt a Tömörkény lelkej*