Délmagyarország, 1941. március (17. évfolyam, 50-73. szám)

1941-03-08 / 56. szám

Kihágás! eljárás indult több kereskedá ellen, mert nem fiisgesztefiék M az árakat (Á Délmagyarország munkatársától) 'Az árak szabályozásával és ellenőrzésével kap­csolatban az árellenőrzési kormánybiztos el­rendelte, hogy a kirakatokban levő áruk árát pontosan fel kell tüntetni. Rendeletével egy­idejűleg a kormánybiztos kötelességükké tet­te az elsőfokú iparhatóságoknak, hogy a ren­delkezés betartását szigorúan ellenőrizzék. Időnkint a hatósági közegek ellenőrző szem­léket tartanak, hogy a szegedi kereskedők be­tartják-e az árak kifüggesztésére vonatkozó rendeletet. Ilyen ellenőrző szemlét tartoltak inosl is, meri több feljelentés érkezett, hogy egyes ke reskedők nem függesztik ki kirakataikban le­vő holmik árát. Ezekre a helyekre ellenőrző bizottság ment ki és több helyen megállapí­totta, hogy a feljelentésben megnevezett ke­reskedők elmulasztották az árak kifüggeszté­sét. Tekintettel arra, hogy erre rendkívül nagv súlyt helyeznék az árkormánybiztos in­tencióinak megfelelően, ezek ellen megindí­tották a kihágási eljárást. Hét év alatt 300.000 pengő kisipari és kiskereskedői kölcsönt foiyésitottak a szegedi kamara kerületében Szeged 50.000 pengővel szerepel a kölesenakeiőbap CA Qálmagyamruzág munkatársától) A pénz­ügyi kormányzat által évekkel ezelőtt életre hí­vott kisipari és kiskereskedői hitelakció rövid idő alatt is igen jelentős eredményt ért eL Sze­ged ezidőszcrint 50.000 pengős hitelalappal ren­delkezik. A szegedi kereskedelmi és iparkamara kerületében a hitelakció 7 éves fennállása alatt, 1941. január l-ig 300.244 pengő kölcsönt folyósí­tottak, ebből az ősszegből az elmúlt esztendőre 112.428 pengő esett, ami 37 százalékát teszi ki az élőző hat év forgalmának. Az az ősszeg, amelyet a kamara évenkint a kisipari és kiskereskedői kölcsönakció keretében megforgat, ezidöszerint már megfelel egy kisebb pénzintézel foraa Imá­nak. J A mult év végén különben a kamara körzetébe I tartozó városok és községek a következő összeg­gel vettek részt a kőlcsönakcióban: Szeged 50.000 pengő, Békés 9000, Endrőd 3150, Földeák 2800, Fü­" zesgyarmat 2800, Gyoma 3150, Kiskundorozsma 4800, KőrÖstarcsa 3500, Mezőberény 700Ó, Mezőhe­gyes 3500, Orosháza 9300. öcsöd 2800, Szarvas 6000, Szeghalom 2800, Tompa 2800, Tótkomlós 14.000, Vésztő 2800, Baja 18.000, Békéscsaba 7500, Gyula 9000, Hódmezővásárhely 37.250, Makó 25.750 pengővel. Az idén valószínűleg belép a kölcsönak. eióba Kistelek is. ügy értesülünk, hogy ebben az évben ország­szerte bővítik a szép eredményeket felmutató kisipari és kiskereskedői hitelakciót, amely szá­mos kisegzisztencia számára jelentett már boldo­gulást. A Korona-utcai kettős gyilkos ai ügyészségi fogházban Pénteken délelőtt szállították át feleségével együtt a rendőrségről az ügyészségre — A vizsgálóbíró szomba­ton kezdi meg a kihallgatásokat— Kovachlch Imre uiabb borzalmas tervekre készült! (2 Dálmagyarország munkatársától) A Ko­fOBa-uttíai dráma ügyében pénteken áj felvo­nás kezdődött- Kovachieh Imrét és feleségél délelőtt fél 11 órakor átkísérték a detektívek az ügyészségi fogházba. A kettős gyilkosság tigyének referense, dr. Komlóssy Albert- ügyész alighogy a kettős gyilkossal egyidőben az Ira­tok megérkeztek az ügyészségre, nyomban hoz­zákezdett az adatok áttanulmányozásához. Délelőtt fél 11 éra körül egy fekete télika­bátos fiafalasszony lépte át a törvényszék Szé ehienyi-téri épületének a küszöbét. Kovachieh * Imréné aröa sápadt, szemei körül mély karikák ülnék. Egyik karját as irca elé tartja és úgv megy a detektívek között. Amikor a törvény­szék küszöbét átlépte, karját leereszti, lassan, elgoudolkozottan veszi a lépcsőket, mindaddig, amig az ügyészségi fogház ajtaja elé nem ér • ménét. Itt lesz most Kovachichné mindaddig, amig sorsáról majd a vizsgálóbíró dönt. Nemsokkal később, Kogy Kovachichné az ügyészségié került, rendőrségi autó gördült a törvényszék épülete elé, a kocsiról a detektí­vek között kilépett a járdára Kovachieh. A kettős rablógyilkos barndsszürke átmeneti ka­bátot visel, kalapja nincs, cipőjéből hiányzik e fűző. Arca megtört, a háromnapos szakái bo­rostássá, elnyűtté teszi. 'Az a félelem, amely a kettős gyilkosság óta, a Mikszáth Kálmán utpai vendéglőben, lakásán, és rendőrségi tar­tózkodásának ideje alatt hatalmába kerítette, most ls érezhető a gyilkos egész magatartásán­Amikor a detektívek az ügyészségi irodában az iratokat és a franciakulcsot a többi bűnjelek­kel együtt a kimosott ballonkabátot 'és a barna kalapot átadták, a kettős gyilkos egykedvűen nézte véstia az ügyészségi alkalmazottak ós d detektívek hivatalos ténykedéseit, de karja gör­csösen kapaszkodott bele as egyik detektív kar­jába. Amikor a rendőrség előtt áz autóba beszállt, roham vett rajta erőt. A detektívek csillapítot­ták. Nem tudott megnyugodni, amikor azonban a két "kezét megfogták és cigarettával kínálták, megnyugodott Akkor érzi csak magát bizton­ságban, ha a kezét fogják . •. Alig került Kovachieh és felesége az ügyész­ségre, újabb meglepő hír terjedt el a folyosón. Most derült ki ugyanis, hogy az elvetemült gyilkos, aki 6 héten keresztül készült tervének megvalósítására, újabb gyilkossági térvekkel foglalkozott. Előre kigondolta, hogy a gyilkos­ság elkövetése után az elmeklinikára véteti föl magát, ahol — ha időközben el nem fogják — mindaddig tartózkodik, amig a gyilkosság miatt felvert hullámok el nem ülnek. Ezután — tekintve, hogy komolyabb bajt nem állapíthat nak meg — kijön a klinikáról és Budapestre utazik, ahol újabb gyilkosságokat követ el. 'Azt tefvezle, hogy Budapest egyik leggazdagabb emberét és az egyik legdivatosabb színésznői teszi el láb alól, azután — ismét valamelyik elmegyógyintézetben keres búvóhelyét, Dr. Komlóssy Albert ügyész, az ügy refe­rense pénteken azonnal megkezdte az iratok tanulmányozását és ma tesz indítványt a vizs­gáiébírónak. rAz ügyész Indítványozza Kava­chichnak és féleségének vizsgálati fogságba való helyezését, illetve az előzetes letartóztatás fenntartását. A kihallgatásokat szombaton dél­előtt kezdi meg a vizsgálóbíró. A részletes ki­hallgatásuk után döntenek majd a bűnpárto­lással gyanúsított, Kovachichné további eof­sárók dlQMXGYARORSZAG SZOMBAT, 1941. MÁRCIUS S. fiz ügyészség uiabb vádiratot adott ki Schneider János igazgaté-tanltó ellen (A Délmagyarország munkatársától) A sze­gedi törvényszék Bókay-tanácsa — mint jelen* tetttik — estitörtökön tízrendbeli hivatali hata­lommal való visszaélés miatt az ítélet végre* hajtásának a felfüggesztésével 100 pengő pénz* büntetésre ítélte Schneider, Jánost, a móravá­rosi elemi iskola igazgató-tanítóját. Az ítélet megállapításai szerint Schneider Jáíos az el­múlt év novemberében a gondjaira biaott első és második osztályos gyerekeket, h"a azok roez­szak voltak, vagy feladataikat nem készítették el, egy 25—39 Centiméteres nádpálcával testi fenyítésben részesítette. Schneider — szólt a« ítélet indokolása — hivatali hatáskörét túl­lépte, amikor tanítványaival szemben Ilyen testi fenyítést alkalmazott. A törvényszék ítéletével nem fejeződött Be a m óra városi igazgató-tanító ügye. Az elmnlt napokban ismét szülők jelentek meg az ügyész­ségen, ahol elpanaszolták, hogy Schneider ta­nító a móravárösi elemi iskolába járó gyerme­keiket bántalmazza. Á szülők panaszukhoz öir­vosi bizonyítványokat Csatoltak, amelyek sze­rint a móravárosi igazgató-tanitó nádpálcája következtében gyermekeik sérüléseket szenved­tek. A szülők panaszalt az ügyészségen jegyző­könyvbe vették, az ügyben a vádirat már el is készült. Az ügyészség Schneider János ellen: újabb négyrendbeli hivatali hatalommal való visszaélés miatt emelt vádat. K móravárosi igazgató-tanító újabb bűnügye a közeljövőben a törvényszék elé kerül. X ScKiieider-ügy csütörtöki törvényszéki fő* tárgyalásával kapcsolatban a D álmagyar ország szerkesztősége levelet kapott a móravárosi is­kola igazgatóságától. "A" levélből az tűnik kí. mintha a törvényszéki főtárgyalásról írt tudó­sításunkból az lett volna kiolvasható, hogy-. Schneider Jánost a móravárosi iskola igazga­tójának tüntettük fel. Annak megállapítása mellett, hogy cikkünkben nem irtunk olyat, mintha Schneider János móravárösi Igazgató lenne, készséggel konstatáljuk, hogy az igaz­gató valóban nem ö, hanem Wéher József, aki­nek szakszerű vezetése alatt az iskola a felet­j tes hatóságok és a szülők legnagyobb megelé­" gedésére kielégitően tölti be hivatását. Schnei­der János, mint volt szeghegyí (Bácsbodfög vármegye) igazgató, ennek a Címének megtar­tása mellett tanítóként működik a móravárösi iskolánál. Párisi Nagy flruház Rt. S/eged 'Csekonics és Kiss-utca sarak HÁZTARTÁSI PAPÍRÁRU tvéknyomásu falvédő —.16 Fehér kalapcsomagoló papir, tó n —.24 Sunea áilványpapir 10 drb —M Papirszonyeg 100 cm széles, 4 méter —.24 Papírtálca 0-ás 30 drb <—.24 csipkés tortalap 3 drb —24 Mignon hüvely l-es ÍM drb —.24 Papir pohár 6 drb —.24 Barna fedelű beirokonyv ft drb —24 rogalmi papir 18 iv —24 Fehér Írógép papír 12 tó —24 Kockás, vagy vonalas papír 10 iv —24 írógép papir tó iv —24 szegedi képes levelezőlap a drb —24 Virágos vagy névnapi lap 10 dr* —.24 Zsirpapir 8 iy —26 Hentes csomagoló papir % iv —26 Színes méteres fal védő 8 méter —18 Mma blokk 3 drb — & Kockás blokk 8 drb * Szegett papirszflnyeg 100 etn széles t méter

Next

/
Oldalképek
Tartalom