Délmagyarország, 1941. március (17. évfolyam, 50-73. szám)

1941-03-21 / 66. szám

a mezőgazdasági utazási igazolványokD3fflama kiállításra szóló jegy írod afian Szegedi mintára Pécsett is megvalósul a diák­egyseg I pécsi ifjúság nagy lelkesedéssel ünnepelte Szent-Gyűrgyi Albertet (A Délmagyarország munkatársától) Pécsi je­lentés alapján beszámolt a Délmagyaxország dr. Szent-Györgyi Albertnek, a szegedi egyetem rektorának a pécsi egyetemen a szegedi diákegy­ségről tartott előadásáróL A pécsi lapok részle­tes beszámolót közölnek az előadásról és a be­számolók arról tanúskodnak, hogy a pécsi egye­tem tanári kara, ifjúsága és a város közönsége nagy megértéssel és örömmel fogadta a diákegy­ség megteremtésére vonatkozó fejtegetéseket. A »Dunántul«, Pécs félhivatalos kormánypárti or­gánuma >Pécsett is megvalósul az egyetemi diák­egység* fő, »A pécsi egyetemi ifjúság lelkesen ün­nepelte Szent-Györgyi Albert professzort, a sze­gedi diákegység megteremtőjét* alcünmel közöl tudósítást a szegedi rektor előadásáról. Közli a lap dr. Falu helyi Ferenc jogikari dékán be­vezető beszédét Bejelentette, hogy a közelmúlt­ban a pécsi egyetemi bajtársi egyesületek között mozgalom indult meg, milyen uton-módon lehetne megvalósítani Pécsett is a mai széttagoltsággal szemben a diákegységet anélkül, hogy a bajtársi szervezetek kereteit lebontanák,' azok munkássá­gának véget vetnének. — Mi is keressük az ntat, hogyan tudnánk egé­szen egy uton járni — mondotta a professzor. — Nagyban egyuton járunk már régóta, mert a pé­csi egyetemi ifjúságot egységesen a keresztény és nemzeti öntudat vezeti, de a jövőbon célkitűzé­seink és munkánk a pécsi diákegység megvalósí­tásával még teljesebbek lesznek. Eziután Szent-Györgyi Albert tartotta meg a Délmagyarországban már ismertetett előadását, amely után a pécsi diákság lelkesen ünnepelte a szegedi rektort. —0O0— — Szabadságünnep Zöldfáson. A Belsődoma­széki Gazdasági Egyesület a Zöldfási KAL és Kalász Leányegylet együttesen rendezték meg március 15-i ünnepüket az egyesület helyiségében A Himnusz eléneklése után Balla Imre elnök meg­nyitó szavai hangzottak el. majd Szikra Kálmán KAL-tag szavalta el a Nemzeti Dalt. Az ünnepi beszédet dr. Rektenwald Kristóf ügyvéd, az egye­sület ügyésze mondotta, majd a zöldfás iskola ta­nulói hazafias jelenetet mutattak be, utána a leány­és legényegylet vegyeskara hazafias dalokat éne­kelt. Á közönség lelkesen ünnepelte a magyar­tánccsoportot. amelynek tagjai a .leány- és le­gényegylet tagjai voltak. Nagy tetszést aratott Berta Szilveszter KAL-elnök a Magyar Miatyánk cimü melodráma előadásával. A közönség nagv érdeklődéssel hallgatta a leány- és legényegylet tagja által előadott hazafias színdarabot. Az ünnepély a Hiszekegy eléneklésével ért végei. öngyilkossági kísérlet patkányméreggel ön- T gyilkossághoz hivták csütörtökön reggel Kiskun- | dorozsmára a szegedi mentőket. V a s s Domon- j kos 27 éves napszámos patkányméreggel megmér­gezte magát. Vasst a mentők életveszélyes álla­potban szállították a belgyógyászati klinikára. Tettét a csendőrség! nyomozás megállapítása sze­rint családi okok miatt követte el. — Szeged sz. kir. város Árverési Csarnoka 1941. március 20-án hivatalos helyiségében árve­rést tart, mely alkalommal a Városi Zálogház és Nemzeti Hiteiintézetnél 1941. január végéig, mig a dr. Simon György zálogháznál 1941. február 19-ig lejárt és nem rendezet tételek kerülnek árverésre és pedig 20-án délután fél 4-kor ékszerek. 21-én délután ingóságok. Magánosok által eladásra szánt tárgyakat legkésőbb 21-én délig kell az árverési csarnoknál henvnítnri. 106 Szerkesztésért és kiadásért felel; Berey Géza főszerkesztő­a Délmagyarorszlg Hirtap- és Nyomdavállalat Rt. ügyvezető-igazgatója. —oOo— Szerkesztőség: Szeged. Rudolf-tér 6., I em. — Éj­szakai szerkesztőség: Kálvária-utca 14. - Kiadó­hivatal: Szeged, Aradi-utca 8. - Telefon (szer­kesztőség. kiadóhivatal és nyomda): 13-06. Kiadótulajdonost Délmagyarország Hírlap* és Nyomdavállalat Bt A restanciák ellenszere Apró eset abból a korból, amit »a régi jó idők<-ként szokás emlegetni. Hogy melyik volt különb; arról hosszasabban lehetne ér­tekezni, mint amennyi hely rendelkezésre áll egy kis megemlékezés számára. Az azonban kétségtelen, hogy az alispán, meg a polgár­mester nagyobb urak voltak, mint ma egy miniszter s a tekintély róluk áradt a hiva­talra. A közigazgatási élet számonkérö ülésein sok szó esik a hátralékokról. Minden tisztvi­selő köteles beszámolni, hogyan dolgozott és mennyit, elintézte-e minden aktáját, ha nem, miért nem, aztán terminust kap, hogy hozzon mindent rendbe. Százhuszonkét év előtt sokkal radikálisab­ban intézkedett Szeged város hatósága, mit is emlékeziet&l feljegyzünk, mert lehetnek olyanok, akik azóta már elfelejtették. Szó szerint mondja a megfelelő jegyzőkönyv: >1819. év. Böjtmás havának 8-ik napján. Ns. K. Szeged váro6sának Tanátsi ülésekor. Jelen voltak Szluha Adám biró, Müller Se­bestyén, Szilber János, Nagy Ferentz, Ter­nyey József, Steits János és Pálfy János ta­nácsbéliek. (Az utóbbi három csak subtitu­lus.) 862. szám. N. Kiss Jóseff Polgármester nr feladja, hogy Hódy Sándor ur szegedi ispánt semmi uton-módon számadásainak béadására nem bírhatja, törvényes hatóságot ellene kér­vén, — Hödy Sándor ispán ur a legközelebbi ülésre idéztetik*. A legközelebbi ülést már másnap, 9-én, megtartották, azon jelen volt a polgármester is, hozta pedig a Tanács az alábbi határoza­tot: »906. szám. A 862. számra előállított Hódy Sándor Ispány már több izben mint szóval, mint végzések által nekie meghagyott a mind ez ideig bé nem nyújtott Ispányi számodások végett keményen " megdorgáltatván c ezen számadásai tekéntetében bezárattattn! rendel­tetvén, minthogy mindezeknek okvetetlenül teendő telljesitésére tizenöt napi haladékért esedezett, ez nékie olly feltételek alatt enged­tetett meg, hogy ellenkező esetben a Termi­nus elmultával azonnal bé fog zárattatni.* Az április 20-iki tanácsülés jegyzökönyvé­ben találni még az alábbi feljegyzést, mond­hatni, hogy befejezését a kinos afférnak: »430. szám. Hódy Sándor Ispány ur az Uj­szegedi Ispányságról szóló 1813—14, 1814— 15, 1815—16 és 1816—17-ik esztendőre készült számadásait bényujtja, ezek a számvevő tisztségnek virságiatra k! adatnak*. Hódy ur ezek szerint megmenekült a Be­zárattatástól. Mert bezárták volna. Azóta pedig már nincsen a magistrátusnak ekkora hatalmi köre. Amiből az is kitetszik, hogy nem olyan üres szólam »a régi jó idők*. BoB. JCÖ70 AZDASAG A Keresheüelmi Hivatal Korszert! Kiállítása a mező­gazdasági vásáron A Kereskedelmi Hivatal a március 20-én meg­nyiló mezőgazdasági kiállításon és a jubiláris te­nyészállatvásáron a most felépült hatalmas csar­nokát teljesen az időszerű mezőgazdasági kérdé­seknek szenteli. Mig az elmúlt években, mint Kül­kereskedelmi Hivatal elsősorban a mezőgazdasá­got érintő kiviteli problémákkal foglalkozott, ad­dig ezidén kiállításában megemlékezik sok olyan időszerű kérdésről, amelynek a mai háborús, gaz­dálkodásban jelentősége van. A kiállítás egyik legérdekesebb része a buza háborús világhelyzetével foglalkozik. Az el­múlt tiz gazdasági év termelési, fogyasztási és be­hozatali adataival mutatja be a háborús buzahely. zetet, hatalmas méretű összeállításban. így másik grafikon 4 év átlagában tájékoztat majd arról, ho­gyan növeli a műtrágya fokozott használata a bu­zatermé&hozamot a fontosabb búzatermő országok­has. I Nem kevésbbé időszerű » wwrtuSvdnyvk tarara­lésének növelése. A hivatal a kiállítás alkalmá­ból összeállította « len és kender termelésének tízparancsolatát, amelyet minden látogató ingyen megkap. Érdekes összeállítás mutatja majd, hogy a len és kender feldolgozásával hány fajta termé­ket nyerünk. Ugyancsak grafikonok ábrázolják a szerződéses termelési árak alakulását. A kiállítás egyik főlátványossága lesz az a vi­lágító térkép, mely bemutatja hogyan növekedett Magyarország termőterülete a Felvidék, Kárpát­alja és az erdélyi részek visszacsatolásával. Ugyanez a térkép mutatja majd, hogyan alakul az említett területi változások folytán legfontosabb mezőgazdasági termékeink mennyisége. Az annyi­ra időszerű sertés- és zsirkérdésekkel két kimu­tatás foglalkozik. Az egyik ismerteti Magyarország sertésállományát kör szerinti megoszlás alapján, mig a másik összefoglalást ad a ferencvárosi ser­tésvásár adatai alapján, a felhajtás, a vágás, az átlagos suly és átlagos ár alakulásáról 10 évre visszamenőleg. SZÍNHÁZ MŰVÉSZET A VÁROSI SZÍNHÁZ HETI MÜSORÁ: Péntek: Hajnalodik (Prózabemutaté. Premier­bérlet 23.). Szombat délután: Éva (Filléres heiyérak). Szombat este: Tokaji aszú (Szilassy László a Vígszínház művészének vendéigfelléptével). Vasárnap délután: Mágnás Miska (Mérsékelt helyárak). Vasárnap este: Hajnalodik. Hétfő: Hajnalodik (A-bérlet 23J. Kedd délután: Csavargólány (Filléres hely árak). Kedd este: Sárgarigófészek. Szerda: Hajnalodik (B-bérlet Í3J. Csütörtök délután: Marica grófnő (Filléres belyárak)'. Csütörtök este: Fiatalság Bolondság (Filléres helyárak)'. A SZÍNHÁZI IRODA HTREI: A Budapesti Magyar Színház idei legnagyoBB sikerű irredenta színmüve, a Hajnalodik, ma este kerül bemutatóra a Városi Színházban. Fekete Ist­ván mélyértelmü, izzó hangulata darabja Nagyvá­radon játszódik le az 1919-es román megszállástól a mult évi diadalmas magyar honvédség bevonu­lásáig. A közönség még most Is, félévvel a bevo­nulás után, könnyes szemekkel fogja visszaidézni a látottak után a közelmúlt történelmi eseménye­ket. Ilyen hatása nem volt még színdarabnak. Ezt a gyújtó hatású darabot mindenre kiterjedő gon­dossággal állítja színpadra Kardoss Géza kiváló rendezése. A szereposztás a lehető legjobb. Fősze. replők: Sándor Iza, Lovassy Klári, Krémer Bős­ke, Nasv Erzsi. Vass Irma, Zách János, Horváth' Jenő. Márkv Géza, Iffnáth Gyula. Juhász János, Solvmossy Imre, Pálos György. Ma premierbér­let 23. Feltétlen® nézze meg * Hajnalodik gyönyörű előadását, A Hajnalodik ma este premierbérlet 23-ban, va­sárnap este bérletszünetben, hétfőn este A-hérlet 23-ban, szerdán este B-bérlet 23-ban kerül szinre. Szombat este Tokaji aszú Szilassy László fel­léptével. Szombaton 'délután SSs este Is előadást fart w színház. Délután filléres helySrakkal a nagvsikerü Lehár-onerett az Éva megy. esfe pedig az idei szezon bomb'asikere. a Tokaji aszú. A huszon­nyolcndszor szinre kerülő operett mostani esemé­nye, Szilassy Lászlónak', a" Vígszínház népszerű tagjának" és a neves filmsztárnak a fellépte, aki Szeniezev Pista szerepéhen hódítja majd meg Is­mét Szeged közönségét. Szilassy László évekkel ezelőtt a szegedi színház elismert bonvívánja volt. akire még most is a legnagyobb szerefptfel emlé­kezik vissza a publikum. Tgy mindenképpen ért­hető a kivételes érdeklődés, amely vendégiátéka Iránt megnyilvánul. Jegyéről minél előbb gondos­kod iék". Vasárnap délután mérsékelt helyára kkal: Mág­nás Miska. 'A' vasárnál 'délutáni mérsékel Kelvárn Mágnás Miska iránt már most fokozott az "érdeklődés. A' szén z»oáW mulstsáeps emereft először szerepe1 vasárnap délután a ifftékmrdep. KJWnő darab, méricltfinőbb szOTOpowfás. Jön! Kolozsvári dáridó! Jön!

Next

/
Oldalképek
Tartalom