Délmagyarország, 1941. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1941-01-14 / 10. szám
f bttlWKG? £UOdS7 * iE1DD, 1941 JANUÁR 14. bon, amelynek a végét mi, kicsiny nép, legkevéébbé láthatjuk. DG lényegesen változtathatan a helyzeten egy komoly terv kiépítése út járe, nevről-névre jobban érezhetően, ha a békekötés megtörténik. De ahhoz, hogy így tudjunk dolgozni, teljes egyetértésre és összetartásra van szükség és bizalomra azokkal szemben, akik mnukájnkat nemcsak nappal, hanem 'éjjel is, még alvásközben is, a haza minden polgára jobblétének érdekében egyformán igyekszenek megvalósítani. Kérlek benneteket, hogy munkánkban továbbra is támogassatok, bár milyen időszakosnak mutatkozó nehézségeket kelljen is átélnünk. Világosan kell, hogy lássa mindenki, hogy ez az ország csak erősebb lehet, mint amilyen volt. Adja Isten, hogy úgy legyen! (A közönség hosszantartó, lelkes éljen zéseel és tapssal fogadta a miniszter beszédét.) A nagyhatású és nagy tapssal fogadott be szód ntán Mczey Lajos szólalt fel. Arról be szélt, bogy a kormánypárt vezető gondolatát hét évtizeddel ezelőtt Szeged valósította meg, megelőzve ezzel a tengelyhatalmakat. Vázolta mnek a gondolatnak, ennek az eszmének eszme! momentumait és gyakorlati mifezanatait, majd a világháborúelőtti kormányok hibáiról és a liberális rendszer veszedelméről beszélt— Változás kell — mondotta —, de ezt a változást józanul kell végrehajtani, forradalom és forradalmasítás nélkül. Minden Sz'álasi-féle kassai beszéd ellenére igenis vannak történelmi példáink, ezeknek nyomán kell olőremennüat Ma politikai rálieítálás, politikai dalnokverseny folyik. Vigyázni kell, mert a föld gömbölyű s ha valaki sokáig és folyton fisak jobbfelé megy, akkor egyszercsak kilyukad ott ahonnan elindult, a baloldalon. Ezután vitéz Csányi Jáuos, a felsővárosi népkör elnöke mondott köszönetet Varga miniszternek a megjelenésért é? a beszámolóért. Közebéd a Tiszában A gyűlés után a Tisza-szálló éttermében közebéd volt, amelyen megjelent dr. Glatlfelder Gyula megyésfőpásztor, vitéz Silley Antal altábornagy. hadtestparancsnok, Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas professzor, egyetemi rektor, dr. Tukats Sándor főispán, dr. Pálfy József polgármester, dr. Biiöcz Béla rendőrfőkapitányhelyettes. Falkay Gyula táblaelnök, Paraszkay Gyula törvényszéki elnök, Tawjossy Béla ügyészségi elnök, Széchenyi István országmoegósítási kormánybiztos, Rainer Ferenc, Szilágyi Ferene, Szűcs Endre. Vinkler István és sokan mások a város vezető társadalmi rétegéitől. valamint a tanyák és községek kiküldöttei. Ebéd ntán Tfikats főispán a kormányzóra emelte poharát, az ebéd résztvevői felállva lelkesen éltették a kormányzót, Ezután Pálfy József polgármester mondott pohárköszöntőt Űd vözölte Varga József minisztert és kíséretét, köszöntötte u megjelent országgyűlési képviselőket, Szeged új barátait és az egész megjelent közönséget, ismertette azokat az intézkedéseket, ame'. eket a körmány, különösen pedig Varga m niszter Szeged megsegítése ércekében életbeléptetett— Egv a mi kérésünk n a mi aVaratWnk 'és kívánságunk — mondotta —, bogy tegye lehetővé, -egttsen bennünket továbbra is az eddig tapasztal* megértés és segiteniakzrá* altban a törekvésben, bogy Szegedet gtaviléfiiós központjává tehessük az Alföldnek úgy gaz-In sági. rui.id redig kulturális tekintetb<; Mt; OynYors :átj és Szeged szebb jövőjén emelte poharát. A pohárköszöntőre Varga miniszter válasBolt. Röviden visszatért beszámolójára, amelyKen « nehézségeket és az új követendő ólakat vázolta. 'Az építés e's alkotás münMjdha belekapcsolódott Seried is és a kormányzat minden. kot a legnagyobb megértessél, szeretettel tette magáévá a szegedi ügyeket. Hosszabb időre szóló berendezkedés következik ezután s ebben a. rendezésben fontos szerep jut az Alföldnek és Szegednek. Az Alföld népére építeni lehet, az Alföld népének józansága, hűsége olyan bázis, amelyen felépülhet a jövő. Ez a rendezés magyar rendezés less, mert nagy barátaink azt. kívánják, hogy magyar lélekből fakadjon, magyar hagyományoknak útján induljon el és a magyar élet követelményeinek feleljen meg a legteljesebb mértékbeli ez a rendezés. Az ország tJjpgei'osödssebeB Szegednek isnsSS magijai » * ; serepe, amelyet akkor töltött be, amikor » foeradalmat felszámolta. Ebben » megeuSeoessben a nemzet a háláját Szegeddel twembea ezután fogja a valóságban kereshetni. EzBtáa megköszönte mr, üdvözléseket, majd Szeged szebb jövőjére, kívánságainak teljesülésére emelte poharát. Varga miniszter beszédével befejeződted » pohárköszöntők. Az ebéd résztvevői még sokáig maradtak együtt: a miniszter én kísérete pedig antóba szállt és visszautazott Budapestre. • • Üzletünk áthelyezése miatt ideiglenesen ugyanazon épület Kiss-uícai oldalán szolgáljuk ki i. t vevőinket, Divaéávuháx a »Kék Csillaghoz« Árokba fordult, felrobbant és szénné égett egy autótaxi Hét utasa az utolsó pillanatban menekfilt a tlIzlaaláltM (A Délmagyafórszág munkatársától) Vasárnap éjszaka egy hattagú társaság szórakozott a Hungária-szálló csárdájában. Záróra után a társaság tagjai: Hahn Pál, Balogh Kázmér Szegedi gyógyszerészek, Vanyür László egyetemi tanársegéd, özvegy Nógrády Gyulámé nriaszszony, Balajthy Andor színész, a szegedi Városi Színház tagja és Polgár Borbála kisebb sétaautózásra határozták el magukat. Tervüket nyomban tett Is követte és a Hungáriaszálló előtti taxistandról megfogadták Bóssó István sziuházi gondnok S. A. 176. rendszámú hatszemélyes Mercedes bérautóját- A társaság tagjai Kispdl Imre soffőrnek azt az utasítást adtak, hogy előbb a városban, később pedig a nemzetközi országúton tegyen velük hosszabb sétaútat. Kispál Imre az Utasításhoz híven először a várösban tett körűtat, majd a Kossuth Lajos-sugárútön át a nemzetköz! útra hajtott A hatszemélyes bérautó a rókusi vámház elhagyása Stán nagy sebességgel robogott Szatymas felé- Az autóban kedélyesen elbeszélgető társaság Szatyra az előtt néhányszáz méterre gyenge pukhanásra lett figyelmes, majd azt vették" észre, hogy az autót vezető Kispál Tnire elvesztette uralmát a volán fölött. Az autó ezután hirtelen az országút másik oldalára vágódott át, ahol a vízzel telt árokba zuhant, majd saját tengelye körül megfordult. A szerencsétlenség ntán drámai gyorsasággal játszódtak le az események. Az ijedelemből elsőnek Kispál Imre sofőr tért magához. Kirántotta áz autó ajtaját és a társaság eszméletlen tagjait az ülésekről kihúzta. Alig kerültek a sétaautózás tagja! biztonságba, amikor hatalmas Robbanás fázta meg a levegőt. A benzin tartály felrobbant cs a következő pillanatban már hatalmas lánggal égett az autó karosszériája. A* ájulásból elsőnek Balajthy Andor, később' Hahn Pál, Balogh Kázmér, Vanynr László tértek magukhoz, akik az első percekben azt sem tüdták. hogy mi is történt velük. Megállapították. h'ogy a férfiaknak nem történt semmi Hajuk, özvegy NógTády Gyuláné azonban megsérült. Nógrády Gynlánét a mentők megérkeztéig a S/.akáFs-féle tanyában helyezték biztonságba. A" később megérkezett mentők a sebészeti klinikára vitték.'fihúrt megállapítást nyert, hogy az •úria^-zonv kulescsontja törött el. A társasáé többi tagja közül csupán Polgár Borbáln sérült meg könnrehben: tisebbfoká agyrázkódást, szenvedett, míg Hahn Pál, logh Kázmér, Vanynr László, BalajtSy Anám és Kispál Imre sofőr kisebb horzsoláspkat szenvedtek. A mentőkkel csaknem egyidőfieí ésíkeaeM meg a különös szerencsétlenség színhelyére Horváth István tüzoltófőparanesnok vezetéaiSvel egy hattagú (nzoltókülönítmény, majd később megérkezett a helyszínre a rendőrség B»tcírososztálya is. Amikor, a tűzoltók a esetlenség helyére érkeztek, a« antó még mindig lángokban állott. A teljesen elhamvadt autóból, amikor, a tűzoltóság a vontatóantóval megérkezett, már Baaí az alsó alváz és a négy atttókeréfe maradt meg. A különös szerencsétlenség ügyében megindult vizsgálat eddig csupán feltevésekre és m autó utasainak, valamint' a sofőr elbeszélésére támaszkodik. A feltevés szerint valószínű, hogy a szerencsétlenségét a kábel és g hátsólámpa vezetékének as érintkezése, illetve sérülése idézte elő. A másik feltevés az. hogy a robbanás as autóban következett be. A szerencsétlenség íitán ugyanis az autó utasai, akiknek még * kalapjuk is az autóban égett, a vízzel telt ártóban egy benzinkályhát kerestek. Lehetséges, hogy Valamilyen módon az égő kályhától autó benzinje íángott. fogott és így következeti he a szerencsétlenség. A" súlyos kimenetein szerencsétlenség ügyében a nyomozás még folyik és a rendőrség art akarja felderíteni, hogy a szerencsétlenség miatt terhel-e valakit felelősség. iiiiSÍÍf! Kapható Dudás szepseganomsi mm Szeged Széchenyi ter 2 szem Miniatűr doboz P 1.— Ma«v doboz P 4.rMií * <£ PERC 1 ALATT (BE JOUA BflLA-T^OT ío:\ EREDETI Tisztelettel értesítjük b. fukereskedőinket, hogy a s/egedi moforosfavágftk a mai napon a következő árban állapodtak fOrészeics q a 24 Hlier 219 Tisztelettel: MOTOROST AVÁ«#<