Délmagyarország, 1941. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1941-01-12 / 9. szám

a ma OgCS!SG7ARORSf AG • VASÁRNAP, 1941. JA>TLiK 12. fl nyantoiásril és a gyanúsítottak kihallgatá­sáról vallottak a nyilas­összeesküvők perének szomfiati tárgyalásán Budap?$t: január 11. A Kooarcz hü ipes szombati tárgyalásán azokat a rendőrtLztvige­löket hallgatta ki a bíróság, akik a nyilas-ügy nyomozásának irányítói voltak. A tanuk számbavétele ntán Demeter Lóránt védő pótinditványt terjesztett elő. Azt kérte igazolni, hogy Kovarez Emil 1938-ban nt-m volt abban a helyzetben, hogy résztvehetett volna a hungarista mozgalomban. Abban az időben tanára Volt a Lndovika Akadémiának. A Ma­gyarság útján kapesolódgtt bele a mozgalomba később, majd hosszabb ideig előzetes letartóz­tatásban volt a Margit-körúti katonai fogház­ban. Az ezekre vonatkozó iratok beszerzését kérte. A védő a továbbiakban azt mondotta, so­kat szerenel az ügyben dr. Cserba Ferenc új­pesti tiszt; főügyész neve, aki ha élne, színién' a vádlottak padján ülne. Tisztásandó, milyen körülmények között halt meg Cserba Ferenb Indítványozta, állapítsák meg, hogy Cserba halálánál kül ö behatások, játszottak-e szeiepe*. Bizonyítani kívánta, hogy Cserhát bántalmaz­ták a rendőrségen, a rabkórházba kerül: és be­lehalt sérüléseibe. Balogh József védője orvosi bizonyítvány beszerzését kéri annak igazolására, tíogy vé­dence idegbeteg ós miut ilyent, a MÁV-náJ violgálatra képtelennek találtak. Ezután dr. Haraszti Vince rendőr sápit tett tanúvallomást. Előadta, bogy jelenleg még nem kapott felmentést a hivatali titoktartás alól. Az elnök intézkedett, hogy a felmentést rövid úton sz°?tzzéfe be­A kőv:íkező tnnn Ssentannay Lazái1 robban 'ási szak irtó volt. A lefoglalt kézigrúnáfokró1 mondotta el szakértői véleményét. Előadta b»gy két darab kézigránát használhatatlan ál­Lipótban volt, egy azonban teljesen használha­tó. de mindháromból hiányzik a gyutacs. Csak a ssakértő veheti észre, hogy a kézigránátokat nem lehet használni és dobásra nem robbannak fel. Hogy mikor távolították el az alkatrésze­ket, ezt most nem lehet megállapítani, robban­tásra. azonban alkalmasak és huszonöt %iéter körzetben hatásosak. Hatásterületen belül ha­lálosak. Még az eldobóra nézve is veszélyesek. Emberölésre feltétlenül használhatók. Ezeket a gránátokat a magyar hadseregben már nem használják. . A bíróság felszólította, vitéz Komlóssy Ké­rem; rendőrfelügyelőt, vizsgálja meg a bőujel­ként lefoglalt fegyvereket és adjon azokról szekértői véleményt A vizsgálat idejére szü­netet rendelt el a bíróság. Szünet ntán vitéz TTomlóssy Ferenö előadta, Kogy a fegyverek egy kivételével emberélel kioltására alkalma­sak, a revolverek közül pedig a. lefoglalt kato­nai eredetű pisztolyok szintén alkalmasak em­beri élet- kioltására. Miután Kcresstcs-Fi&hef Ferenc belügymi­niszter fíafaszthy VjpBe dr. rendőrkapitány­rak megadta a felmentést a hivatali titoktartás alól. az elnök a nyomozás lefolyásáról tett fel hozzá kérdést. 'K rendőrkapitány kijelentette, hogy az egész nyomozásról nem tud. aüriak leg­feljebb egyes részleteiről. Ezután előadta, h'ő­gya» kezdődött meg a nyomozás, amely bizal­mas értesülés ulm indult meg. A Keleti-pálya­ndvar egyik kocsin újában egy vasúti hordár azzal dicsekedett, hogy kézigránátok és fegy­verek vannak birtokában. Kézrekerült Cseh Kálmán podgyászhordár, aki bevallotta, bogy fegyverek és kézigránátok vannak, de nem ná­la. hanem Bádonyi lakásán. Bádönyi lakásén meg is találták a fegyvereket és kóafgrénáto­kit Bevallotta, hogy a belügyminiszter ellen merényletet terveztek. A nyomozás szálai Ká­báihoz vezettek. A nyomozást nem ő, ha.nem Sombor főtanácsos vezette három kapitánnyal. Jelentették Sombornak, hogy Kabai vallomást akar tenni. Fel is jött a. szobába azzal, hogy négyszemközt akar Sombor főtanácsossal be­szélői. Sombor riem volt hajlandó vele négy­szemközt beszélgetni, mert ebben az ügyben nem lehet titka, azt mondotta négyük előtt te­gyen vallomást. ITarasztby megjegyezte, liögy minden testi és lelki kényszer nélkül tette meg Kabai és hét társa a beismerő vallomást. Előt­te egyetlen egy sem panaszkodott és semmi kühérelmi nyomot nem észlelt, ö dik­tálta a jegyzőkönyveket Magyar Máriának a gyanúsítottak jelenlétében. Ekkor sem panasz­kodtak. Ha valamelyik gyanúsított valamit ki­fogásolt a jegyzőkönyvben, helyreigazította, kijavította. Arról szó sem volt, Kogy azzal fe­nyegette volna meg a gyanúsítottakat, Ka nem vallanak" visszaküldi a detektívekhez. Előtte egyetlenegy sem panaszkodott és kizárt, Kögy ő valakit megfenyegetett volna. Nem felel meg n valóságnál: Rábainak az a védekezése, fogy az egyik jegyzökönyvet gúzsbakötött kézzel fu­ta alá. Badonyi sem panaszkodott neki altról, bogy bántalmazták. Nem a detektívjelentás alapján készítette el a jegyzőkönyvet; azok el­olvasása után, — bogy tájékozva legyen a Kély­zetről, hallgatta ki a vádlottakat. Önállóan vette fél a jegyzökönyvet, függetlenül a detek­tivjelentéstől, minden kényszer nélkül. Szabály­szerűen hallgatta ki őket. Kihallgatásuk alkal­mával jelen volt két rendőr, tehát elképzelhe­tetlen az, hogy az eleje állítottakkal erőszakos­kodott volna, vagy bármilyen kényszerítő esz­közt- alkalmazót! volna• Csebt ls szabálysze­rűen hallgatta ki. Völgyi kihallgatása is min­den kényszerítő eszköz nélkül történt. Megje­gyezte, előtte Völgyi nem panaszkodott, Kogy bántalmazták volna. Ezután Magyar Mária államrendőrség! tisztviselőnőt hallgatta ki a. bíróság. A tiszt­viselőnő mindenben megerősítette a rendőrka­pitány vallomását. A tárgyalást hétfőn folytatják EREDETI, KELETI PERZSASZŐNYEGEK megbízásból csak 3 NAPIG eladók. MODERN KÖLCSÖNKÖNYVrÓR ÉS KÉPSZ6L0N _____ Kígyó-utca 1. A hormánqzónah hódolt a szegedi törvényszék évnyitó teljes ülése (A Bélmagyarország munkatársától) Parasz­kay Gyula törvényszéki eltiökuek vezetése mel­lett szombatou tartotta a szegedi törvényszék szokásos évadnyitó teljes ülését. A teljes ülé­sen résztvettek a törvényszék tanácselnökei, a törvényszéki bírói és a fogalmazói kar. A teljes ülés megnyitása után Paraszkay Gyula elnök visszapillantást vételt az elmúlt esztendő két kiemelkedő eseményére. —- Az egyik fontos esemény — mondotta az elnök — a körmánysö úr húszéves országlásá­nak a jubileuma. Ez alatt a húsz év alatt nem­csak az államrend és a társadalmi béke állott helyre. nemEsak az építő nemzeti munka anya­gi és szellemi feltételei biztosíttattak, hanem az ország tekintélye is nagymértékben emelke­dett. A másik fontos esemény: az ország terü­leti gyarapodása. Előbb a Felvidék egyrészé­vel, majd legutóbb a keleti és az erdélyi ré­szek visszatérésével gyarapodott az ország te­rülete­— Mi, bírák: — folytatta beszédét a. törvény­szék elnöke —. különös mély hátával és hódo­lattal fordulunk a kormányzó magas személye felé, hogy forró hazaszeretetével, példás kötc­lességtcljesitsével mindannyiunk előtt járva és ragyogva, céltudatos, határozott, és bölcs kor­mányzással, rendíthetetlen bizalommal úgy irá­nyított és vezetett bennünket, hogy ma már na­gyobb és boldogabb országnak lehetünk fiai. Ez az ország hűségben és ragaszkodásban ösz. szeforrt nemzet s országunknak nemzetközi vo­natkozásban is jelentős súlya van és mindenütt vnegtisztelésbén van része. "A jó Tsten áldja meg őt ezért és az isteni Gondviselés óvja és tartsa meg nekünk, sokáig evőben, egészségben, högy megélhesse és megláthassa cs vezethesse a mi­nél előbb teljessé váló Magyarországot. Paraszkay Gyula ezután kitért az. 194" <*v törvényalkotásaira, majd Ismertette a szegedi törvényszék területéhez tartozó járásbíróságok személyzetében történt szertjélyi változásokat: kinevezéseket, rlőlé oé-etet és halálozásokat. Az elölépések felsorolásánál meleg szavakkal üd­vözölte ZJngváry János törvényszéki tanácsel­nököt, akit az igazságügy mi n isztet a bírák ós ügyészek részére megállapított III. fizetési Cso­portba léptek t elő. Üdvözölte dr. Zöld Jenő törvényszéki tanácselnököt, aki ezalkalommal tetté le a tanácselnöki esküt. Az eskü szavai­nak elhangzása ü in Paraszkay Gyula elismerd szavakkal emlékezett meg Dudás Béla és Ha­Hermann Gusztáv törvényszéki tanácselnökök­ről, akik 1910-ben 10 évi bírói szolgálat ittárt vonultak nyugdíjba. 'A nyugalomba vonult ta­nácselnökök érdemeit, az elnök indítványára a teljes ülés jegyzökönyvében is megörökít ették. Ismertette ezután az elnök a törvényszék 1940. évi ügyforgalmát 'és itt" emlékezett meg egyúttal arról is, hífgy Erdélyben az igazság és a jog uralmát 1941. évtől kezdve 3 ítélőtábla, 11 törvényszék és 47 járásbíróság biztosítja. Megemlékezett ozután Paraszkay Gyula altról is, bogy a törvényszéki bírák, a fogalmazóba* és a. törvényszék személyzete a, nyári és a« őszi hónapok folyamán példásan teljesítette hazafiúi kötelességét, majd boldog új esztendőt kívánt a teljes ülésen résztvevőknek. PATTANÁSOK • SZEPLŐK ellen biztos és kellemes hatású a KERTI* UI RÁC arckrém. » . Gyártja: THKHTS ISTVHN KJGYÓ-gyógy»í9rMr», Síígwl, KUa.ttl-tér 3. Kit,a Da-M p»leU: KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mindazok, akik leányunk elhunyta alkal­mából részvétükkel, koszorú- és vuágado­manyaikkal fájdalmunkat enyhíteni ipar­kodtak, fogadják őszinte köszönetünket Kőhalmi-család

Next

/
Oldalképek
Tartalom