Délmagyarország, 1941. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1941-01-26 / 21. szám

8 dél'm agyar ország 1941. JANUÁR 26. hozzak kapcsolatba- Igy aztán a tanárjelöltek gyakorlati kiképzése az eddigieknél még tervszerűbben lesz végezhető, mert az iskola tanárai és növendékei egyaránt ennek a célnak a szolgálatában fognak állani. „Az embert mielőtt szakemberré tennők, előbb emberre kell nevelni" A nevelői feladatok további irányáról beszélünk ezután, a humanisztikus képzés jelentőségéöl és nélkülözhetetlen, embert formáló alapjairól. A mostanában annyira divatos -szakembere-problémáról és az átfogó szellemi felkészültségről. •-Szakember* csak az emberi állásfoglalás után fejlődhetik helyesen. A professzor igy világítja ineg a kérdést:.. _ Hive vágyok a humanisztikus képzésnek, mert az embert mielőtt szakemberré termők, előbb emberré kell nevelni. Jó. ha 18 éves koráig nem gondol az ember a gyakeriafi élet szükségletei'} hanem címerül azokban a kincsekben, mi ly »t a történet őrzött meg számunkra. Jó, lifcj megismeri a multat, annak nagy alkotásait, hogy aztán nyitott szemmel tudjon mag© is beállni a nemzet kultúrájának tovább építésébe. — Nagyon hasznos az is — folytatja —, bogy latin nyelvet tanuljunk. .Hiszen a latin grammatika olyan a többi nyelv megértéséhez, mint például a fizikához a matematika. Ahogy a római jog a jogásznak bevezetés a jogászi gondolkodásba, ugy a latin nyelvtan ismerete a nyelvi gondolkodás rejtelmeit tárja fel az entber előtt. Nem is .szólva arról, hogy nekünk magyaroknak a latin nem is egészen idegen nyelv, hiszen alig- több. száz esztendőnél, hogy ez volt a magyar, hivatalos élet nyelve. Három nyelv és az idegen h'. tás Egy további nevelői probléma a nyelvek tanulása. Vájjon kell-e három-négy nyelv a középiskolában, vájjon megéri-e ennek terhessége az érőben, nyílásban lévő fiatal diák számára a nyelv Jiidjait Európa, a világ felé. Kis nemzet tigjai vagyunk, — vállalnunk kell ezt a terhes íeiada' töt. — Bizonyos, hogy három nyelv tanulása kissé soknak tűnik fel a középiskolában — hangzik Halasy-Nagy József válasza. De van-e mód ezt a számot csökkenteni? Latinul, mint láttuk, illik tanulni a müveit emberitek már csak tradícióból is. Németül, azt mondhatnám, muszáj*, annyi a kapcsolatunk ezzel a nyelvterülettel. Egy harmadik nyelvet meg ha egyébért nem, a német szellemi hatás ellensúlya kedvéért is jó todnnnk. A nemzeti szellem kárára menne, ha pusziin egy idegen hatást engednénk magunkra hatni. Igy tehát a magyar gyerek a kis népek terhét nyögi. Ha élni akar, több nyelvet kell ismernie. Egyetlen nyelv tudásának a fényűzését csak az egészen nagy népek fiai engedhetik meg maguknak. Felszínesek lettünk .. . És most az egyetemi és pedagógiai kérdések után a filozófus állásfoglalása. Ezekben e. kemény éa gondolkozásra, rendszerezésre nem alkalmas robogó és robbanó időkben mi a helyzete a filozófusnak? Hogyan néz szembe ezzel a korral és hogyan teljesítheti feladatait?-" A professzor pontosan és ércesen igy összeg«2i a gondolkodó és a kor viszonyát: — A filozófia helyzetét ma igen nehéznek látom. Ehhez a tudományhoz ugyanis lelki nyugalom szükséges. Ma azonban az emberekből éppen ez hiányzik. Az élet gyakorlati követelményéi oly sürgetéssel kopogtatnak az ajtónkon, hc.gy nem tudunk elmélyedni. Felszínesek lettünk s ez a filozófia legnagyobb ellenség". Valóban nehéz is az örökkévaló kérdésekben elmélyedni akkor, amikor azt se tudjuk, milyen meglepetést hoz számunkra a holnap. De ebben a lelki ínségben érzi meg az ember legjobban, mennyire kell neki a filozófia lelki orvossága. — Ha a zűrzavarban sikerül néhány kemény magyar koponyában rendet csinálnom, őket fogalmaik tisztázásához hozzásegítenem és rászoktatnom az önismeretre s arra, hogy gondolkodva éljenek és cselekedjenek, nem tanítottam hiába! S miért ne higyjem, hogy ert Szegeden is elérem!? Egyik könyvemből 7009, másik kettőből 6000 példány fogyó1' Nem panaszkoilhafum tehát nK-ásóimén, t; éri <m. naszkodnám már előre a hallgatóimra, hogy nem fogékonyak a filozófia iránt!? Remélem, erre Szegeden sem lesz okom. Ha a zűrzavarban sikerül néhány kemény magyar koponyában rendet csinálni . . . Igen, ez a filozófus nagy és nagyszerű feladata. Ez az az ut, amely Halasy-Nagy Józsefnek európai rangot teremtett a magyar tudományosságban. ÉJ ezt az utat most a szegedi egyetemen épiti tovább. A gondolkozás művészetének tudósa. Ho&ztafyia Irta: Sz. Szigcthy Vilmos Az Ádám-unokám igen reális férfiú, a földgömbön kiül a motorok érdeklik a legjobban, lóerőkről tart előadást nekem, a tudatlan vén igavonónak s fel van háborodva, mlkcr nem tudom megérteni a különbséget a köbméter s a köbcentiméter közt. Rejtvényeket fejt meg s csinál maga is, egy könyvet lehetőleg egy-ültében kiolvas. Amúgy nem lehet falnak állítani, egyébként is halálos bűnnek tartom, ha a gyerek érdeklődését nem elégítik ki, pláne hazudnak neki. Eleget hazudnak egymásnak a felnőttek, ne rontsuk meg ezt a szent generációt is. Velem csak lassankint barátkozott meg, most vagyunk a legjobb viszonyban. Különféle történeteket találok ki legjobb barátjáról, a mackójáról, — bevallom, tiszta féltékenységből. Ne bizzon benne, éjszaka kiszökik, akárhányszor találkozom vele, a héten is rendőr kisérte haza részegen. Erre Ádám bebizonyítja. hogy aligha lehet ez igv, hiszen ő lefekvéskor spárgával köti a székhez. Érintetlenek reggel a görcsök. — Akkor hazudok! — mondom rezignáltán. Ezt még se meri rajtam hagyni, bármekkora legyen egyébként a fölénye. — Nem hazudsz, de másik maczkót láttál, az enyém nem csinálj ilyetKönnyen belebukliatom az igazmondásról szóló elméletembe, azért leteszem a fegyvert. — Abbizonv, igazad lehet Ádám. , — Mert éjjel sötét vtin, segít át ő maga a határon. Nem láttad jót Azért mindig ő ugrat bele a vitába, anynvira szeret vitatkozni. Csak akkor hallgat áhítatosan, ha a gyerekkoromról mesélek neki. Itt is a színtiszta valót, aminek dupla Haszna van. Mesélem, milyen rossz gyerek' voltam, hányszor kaptam ki az eogedetlenségaemért s mondhatom, ezzel a becsületes őszinteséggel olyan hatást érek' el, h'ogv akkor sem fokozhatnám, ha aranyba foglalnak a kiválóságomért. Ádám kacag a könnyezésig, egy-egy fáról való leesésem, lábficamodásom, ünnepszámba megy. — Megetted a sárgarépafőzeléket? — kérdi egyszer. Tudom, hogv ez kényes kérdés, szegénykémet sokat gyötrik vele muszájból, de gyenge pedagógus vasvok s azt felelem rá: — Pfuj. azt nem bírtam. Csupa csillogás a két centiméieres pillától árnyékolt szeme. - — Hát mit csináltál? óvatosan körülnézek, Hallja-e valaki, ugy felelem. — Bemázoltam vele az ablakot, meg a2 asztallábakat. Tombolt a gyönyörűségtől. Igaz. Hogy ettől kezdve sokáig csak' siinfőrögve léntem be Hozzájuk. előbb kitapasztaltam a Hangulatot, megtörtént-e a mázolás s mikor vágják' a fejemhez a sárgarépái? Eddig még nem tőrt ki botra nv. de ha kitör is? Ki tanítsa meg az unokáiét egv kis eleven életre, ha nem nagyapó? Azért nem állt meg benne a titok', ő maga Hozta elő megfelelő kuncogások" után. — Elmondtam 'Anyunak, hogy mit csináltál a sárgarépával. Nyilván azt váría. Hogv terrorizálni fogom az anyját. Anyu azonban magasabb pedagógiai nyugalommal jegyezte meg. •— Ádám nem csinálna ilyet, ő jó fiu. A szófogadás ^miniatűr szobra erre félrehúzza a száját, jellegzetes fejmoz'dulalot tesz. ugv néz ránt. Persze Hogv nem tesz. 'de csak a in Isten a megmondhatója, mennyi önuralmába kerül. Hogy visszatartsa magát. Mit mondjak többet? Engem csak* eléggé megfegyelmezett az élet ,"de Ha elébem fennék ma, rém állanék jót magamért. Még rágon'dolní is szörnyű. Nem ok nélkül kezdem a mondóimmal Ádámmal. Oivnp i idelát lórik ó is, H~-.v jnaSam se Vittem volna. A fákról beszélgettünk", finom madárfeszkekről, életveszélyesen vékony ágakról, mikor kimondtam az erdő szót. Ilyesmit Ádám nem lát a mi vidékünkön, de ismeri a nyaraiból, mikor magaslati helyre kell járnia— Ott volt neked erdőd? — De még milyen szép nagy. Gyönyörű tisztásai, meg sűrűségei, hogy át se lehetett rajtuk hatolni. Ezer madár benne, meg rengeteg varjú a fák hegyében. — Szeretted az erdőt? Néha még ebédelni se mentem Haza, ott maradtam estig. — Ilyen kicsi voltál, mint én? — Előbb kicsi, aztán nagyobb, de akkor még jobban szerettem. — És mit csináltál otl? Feküdtem a nagy fűben és Hallgattam, Hogy mit mesél az erdő. • Nyugtalan lesz az ölemben, ismeretlen falba ütközött az értelme. — Mesél? — kérdi gyanakodva, mintha rosszul hallotta volna. — De még milyen szépeketl — Te hallod, amit mond? — Hallom. — Más is halijai — Azt éppen nem mondhatom. — Hát hogy lehet azt akkor megérteni? — Ugy, édes bogaram, hogy nem a fülével hallja az ember, hanem a szivével, Ujabb vállvonogatás. — Én is voltam erdőben, de nekem nem mesélt. Arra már csordultig az én poharam is, — Te még kiesi vagy, nem érted meg. De ha szereted az "erdőt, mire megnősz, neked is annyi mesét mond, Hogy megmarad belőle a java akkorára, mikor olyan öreg leszel, mint nagyapó, aki még ma is el-elindul, hogy megkeresse. Oh, hiszen együtt töltöttünk néhány évtizedet. Vigyázott a bölcsőben az álmaimra $ mikor járni kezdtem, elcsalt a falu határán is túl, idegen vidékre. Bújócskát játszva megtaláltam azonnal. Egyszer az erdő zúgásábol bukkant elő, hétfejű sárkányokat keltve ki korhadó tölgyekben, máskor incselkedve merült a Bega hullámaiba. A hullámokat is inkább magam képzeltem a szelid kis vizre, hiszen olyan ártatlan bágyadtsággal folydogált, mintha terhére volttá ez a mesterség. Azért elnyelt sok mindent, magához tudta csalni a hiszékeny lelkeket s nem adta többé vissza őket. Azt hiszem, a Mese feküdt a medrében, az gyűjtögette a kis életeket másvilági szállításra. Nekem ez a folyó már nem mondhat régi meséket, hiszen az egykori habok, akik tudták a titkokat, rég a tengerekbe vesztek. A folyót mindig az aktualitás érdekli. Honnan" ismerne engem a mai Bega? De azt hiszem, a vén varjak még mindig a régiek, hiszen magam is ugy érzem néha. hogy száz esztendő repült el felettem. Akkoriban a Mese az ő szárnyukon telepedett meg s figyelmeztetett egy hársfára. Sebzett oldalán két fcefi? fonódott egybe, — oh, de tisztán és üdért tudták a mesét. Később szétfolytak, vonalaik megkérgesedtek, semmiféle határozott értelmet belőlük kivenni nem lehetett. Ellenben ui fák vére csordult ki ui hetük ölelkezésetői. amik mcgmagvarázásától elkéstem, meri más lapokat forgatott gyorsiramú könyvében a Me$e. Változatos volt a képeskönyv, sokszor megríkatott Eltöltött aggódással, félszszel. az álmaimra lidércet küldött, hegyekre szalajtott sziklát gördíteni s kiffvókkal állította el az utamat. Csak a vége békített ki mindig, esetleg uj színekkel igazságot szolgáltatott, bár tanításai során gyakran figyelmeztetett. Hogy ezt megtalálni a legnehezebb. Ha jött, a szavában benne volt az éjszaka titokzatos zümmögése, álmában oktalanul megriadt madár nvöeése. Hajnalokba vesző kóborlásokban megszólaltattam az alvó Házakat. A" táviropoznák meséket mormogtak, bizonyára nekem érkezett raituk üzenet valahonnan a túlvilágról. Az elprédált Hajnallal sok mese veszett el. pedig meg kellene csókolni minden napsugarat, mielőtt véűkép elenyésznek. Egyszer úgyis eliön az ideié, Kernem értjük meg a tanulságait, értelmesebbek fejtik meg a maguk kedve szerint, mi oed»rt csak egvszerü kalendárium! ténvt látnak benne, rideg ténvt. hogv megkezdődött a Ív vatalos ősz, minekután az egykori pázsil haraszttá sárgult. _ •.. Ezt a kiélemezhetetlen sok mindent pedig,- a mesék ősforrását, csak egyetlen szóktudom koszorúzni: Torontáli