Délmagyarország, 1940. december (16. évfolyam, 274-290. szám)

1940-12-18 / 281. szám

Hz ország gazdasági és politikai helyzetének problémái a felsőház költségvetési vitájában Budapest, december 17, A felsőház kedden foly­tatta a költségvetés vitáját. Napirend előtt gróf Jankovich Bésán József interpellált a föld­művelési miniszterhez. Kérte, hogy a földműve­lésügyi miniszter tegyen megnyugtató kijelentése­ket a mezőgazdasági termelés folytonosságának biztosításáról és az ország élelmiszerellátásának egyes kérdéseiről. Szerinte igen helytelen, hogy a takereskedőket éppen a téli szükséglet biztosítá­sa idején zaklatják azzal, hogy ki zsidó és ki nem. Gróf Teleki Mihály földművelésügyi minisz­ter válaszolt az interpellációra. Amikor tudo­mást szerzett arról, hogy az árkormánybizlosság hibákat követett ei, mezőgazdasági üzemi és számtartási intézetet állított fel. Minden tevékeny­sége odairányul, hogy a felmerült hibákat mi­előbb korrigáljuk. A mezőgazdasági termelés helyzetéről szólva, eljelentette, hogy az elronlt évi és az idei rossz időjárás következtében valóban nehéz helyzet ál­lott elő. Az ország közellátásának biztosítását ugy tartja sikeresen keiesztülvihetőnck, hogy a közejlátásnak intézését egy kézben összpontosít­sák, Szerinte az irányított gazdálkodásnak elő­feltétele a helyes ármegállapítás. — Az ország tüzifaszükscgletc körül mutatko­zó nehézségeket a szállítás fennakadása okozta —* mondotta. Kárpátalján igen magas árakat kértek a fuvarozók s igy a termelés nem volt rentábilis. Ma a helyzet az, hogy naponta 350 vagon tűzifát szállítanak a MÁM vonalain. Minden intézkedést megtett atekintetben is, hogy a szállitás- meggyor­sítása érdekében teherautókat is igénybe vegye­nek. A földmüvelésügyi miniszter ezután részlete­sen válaszolt a költségvetési vita során elhang­zott felszólalásokra. Napirend szerint ezután folytatták a költség­vetés vitáját. Báró Waldbott Kelemen volt az első felszólaló. Ma két feladatunk van — mon­vál&őztman Botosnat Karácsonyi különvonatok Szeged és Budapest között Budapest, december 17. A várható uagy for­galom miatt a MAV Szeged—Budapest-viszony­latban különvonatokat állított be a következő me­netrenddel: December ál-én, szombaton Szegedtől Budapest Nyugati-pályaudvarig gyorsvonat indul 19 óra 20 perckor, érkezik 212 óra 12 perckor, Budapest­Nyugatiról Szegedre indul gyorsvonal 14 óra 15 perckor, érkezik 17 óra 13 perekor. December 23-án, hétfőn Szegedről Budapestro indul gyorsvonat 19 óra 20 perckor, érkezik 22 óra 19 perckor. Budapest-Nyugatiról Szegeibe; 11 óra 15 perckor, érkezik 17 óra 13 perckor. December 24-én. kedden Budapest-Nyugatitól Szegedig gyorsvonat indul 14 óra 15 nerckor, ér­kezik 17 óra 13 perckor. December 25-cu, szerdán Szegedről Budapest­Nyugati pályaudvarra indul 19 óra 20 perckor, ér­kezik 22 óra 19 perckor. mm edvei karácsonyi ajándékokat kiss bosznay börondösnél vásárolunk, Szécltsnyi tér 15 arácsonyi ajándékul épek 335 eretek r i s t á I y o k e r á m i á k és dísztárgyait olcsó árban nagy választehbao f r e i m a n.r..v Kárász utca 10. dotta — a belső rend fenntartása ég • termelés biztosítása. Adjunk bátran és elszántsággal han­got annak, hogy kormányzónkat el nem hagyjuk és nem engedjük többé ezt az Országot forradalom­ba és más kalandba sodorni. Nem elég, hogy a kormánytól kérjük az erélyt, hanem sorakozzunk fel a kormányclnök mögé, aki komolyan el van szánva arra, hogy a rendet fenntartja. Teleki Pál miniszterelnök vasárnap azt mondotta, hogy állja a vártát. Álljunk mellette, támogassuk és köves­sük öt. A következő szónok gróf Andrássy Mihály volt. aki hangoztatta többek között honvédségünk korszerű fejlesztésének szükségességét. 011H k György felszólalásában párhuzamot vont az 1913; évi és az ezidei költségvetés között. Megállapította, hogy a külpolitikai konstelláció a javunkra változott ugyan, de a földrajzi és tör­ténelmi helyzet változatlanul ugyanaz és ezért rendkívül nehéz a magyar diplomatának a felada­ta, hogy sulvos körülmények között az örök ma­gyar érdeket tisztességgel és becsülettel képvi­selje. A továbbiakban vázolta a magyar politiká­nak, a lelki alkatnak ősi kettősségét. Mivel » kormány iránt bizalommal viseltetik, a költségve­tést elfogadja. Ezután az elnök a vitát félbeszakította A felsőház következő ülését szerdán délelőtt 1f> órai kezdettel tartja. Napirendjén a költségvetés to­vábbi tárgyalása szerepel. fia beszél a mímszterclnöh a felsőházban Budapest, december 17. A felsőház igen nagy érdeklődés mellett tárgyalja a jövöévi állami t költségvetést. A költségvetési vita során ma, szer­dán gróf Teleki Pál miniszterelnök is felszólal és elmondja válaszbeszédét a felsőházi vita szóno. juixits Uötöttáiu fxol^úői ál4h Felmentették a halálos verekedéssel végző" döff pusztaszeri bál vádlofiait I tanúvallomások során fény derült a tettes személyére ('A Déímagyarország munkatársától) Az el­múlt év szeptemberében Pusztaszeren Bell Antal kocsmájában a pusztaszeri legényegylet bálát rendezett. Az éjféli órákban, amikor, a hangulat a tetőfokára hágott, két gazdalegény, Molnár János és Papp Péter között véres vere­kedés keletkezett. A verekedökot többen is szét akartát választani. A békitgetők között voltak Tűri Károly 28 éves. Nemes Nagy István 20 éves, Nemes Nagy dános 22 éves és K. Kovács István 19 éves sövényházi legények. Amikor Turi és társai Molnárt és Pappot a kocsmából biakarták tuszkolni, ütés érte Papp Pétert, aki eszméletlenül esett össze. Pappot a szegedi közkórházi)a szállították, ahol szeptember 23-án koponyaalapi törés következtében meghalt. A szegedi ügyészség vádiratot adott ki a sö­vényházi legények ellen szándékos emberölés miatt. A szándékos emberölési bűnügyet ked­den tárgyalta a szegedi törvényszék Bókay-ta­nácsa- A vádlottak: Molnár János, Nemes Nagy István, Nemes Nagy Járt ős és K. Kovács István tagadták a terhükre rótt bűncselek­ményt- Azt adták elő, hogy csupán keritéslécek voltak náluk és azokkal csak néhány csapást mértek Pappra. A kihallgatott tannk arról tet­tek vallomást, hogy azt látták, amikor Turi Károly a kesében lévő szódásüveggel as elhűlt fejére süjtoll. Aa ütés után Papp nyomban össze is esett Dr. jüs Sándor törvényszéki orvossaakértö vélemény© alapján Pappnal a halál koponya­alapi törés következtében állott ba. Orvosi Vé­lemény szerint a vékony keritéslácekkel bc­ponyalaüi törést nein lehetett oközni. DCCMSfiyÁRORSI AO SZERDA, 1940. DECEMBER 18. 5 Kar kainak. A miniszterelnöki beszédet igen nagy ér­deklődéssel várja az ország. Csütörtökön letár­gyalja a felsőház az előtte fekvő javaslatokat, péntekre pedig összeül a Ház. hogy formális ülé­sen átvegye a felsőház elnökének átiratát a költ­ségvetésről. Ezután a Ház január 23-ig szünetre megy. Zsebkendőé* öniepesjéyek áctási vátas-ztéU&an Bö-UtSnál A törvényszék dr. Ilyes Tivadar ügyész, majd dr. Turmayer Gusztáv és dr. Darvas Ká­roly védők perbeszédei ntún felmentő fléletet hozott. A törvényszók ítéletében kimondotta, bogy a bűncselekményt Túri Károly követte el, aki ellen nem emelt vádat ennek áz eljárás­nak során az ügyészség. Az ítélet ellen az ügyész fellebbezést jelen­tett be, egyben kérte, hogy az iratokat az ügy jogerős befejezése után az ügyészséghez küld­jék meg, hogy Turi Károly ellen új eljárást indíthassanak. | Urát, ékszert I Rosenberg i Olcsó árak! ékszerésztől Károlyi u. 1. füli György Vidra-utca 3 szntu alatt, készít megrendelésre legújnbbdivat szerint boát, bundát, kabátot 'ÉS MINDEN MAS SZŰCS AKUT legkényesebb igényeket is kielégítően. — Javításokat, alakí­tásokat .vállal. — Szolid árak. pontos szállítós. afódiitü) öönílsziiiüáni Nesieszer Bőröndök nagy választékban SZEGSZARDY boröndtfcnei KARÁSZ. U. 3, Alapítva ISKXi. évben. _ Nemzett Takarékossági tag. 313 Tchcrtaii V .illatat Megbízható, gvors. és olcsó BÉRELJEN Tfc.HLRT.VXIT. MINDENT SZALUT. Telefon: 24-54 mm Jüzsel Gsonrr úi-auoarul 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom