Délmagyarország, 1940. december (16. évfolyam, 274-290. szám)
1940-12-29 / 289. szám
fi szegedi mentők három hónapja számokban Budapest után első helyen állnak a szegedi mentők az országos s-atisztikában D1CSIAG7ARORSZÁG Vasárnap, 1940. DECEMBER 29 á vásárló közönséget, mert BÚTOR Meghódítottuk I i* élen® jBI rendelkezésére raktárunkban. fis; 301 Asztalosmesterek Bútorcsarnoka, . Sa«n<ire»,ri «*r<, é* Tiwwi. DogoottwMr U. T"»IV«r t»8I. f fid pchmgmrotsaág munkatársától) A1 j wistőegyesület la pia érdekes kimutatást közöl a varmegyék és városok mentőegyesületi kirendeltségeinek működéséről az elmúlt legutóbbi három hónap folyamán. A kimutatás számszerűleg mutatja be azokat az eseteket, amelyek a mentők igénybevételét tették szükségessé. A1 kimutatás nem teljes, mert a mentők bl<iokábaa lévő gépkocsik nagyrésze másirányű igénybevétel miatt nem szerepelhet ebben a kimutatásban. A kimutatás szerint a mentők kivonulásának száma, valamint a kimutatott kilométer teljesítmény sok helyen — mint például Szegeden — városonként ís meghaladja m mnltcvi átlagot, országos átlagban pedig a teljesítmény jóval nagyobb a ranltóvi hasonló időszakban elért eredménynél. A kimutatás Szegedre vonatkozó statisztikája a következő; 'Á három hónap alatt első segélyben 390 egyént részesítettek a mentők. Ezek közül égés d, marás 1. zúzott és vágott seb 131 esetben szerepel. RándiTlás, ficamodós, törés összesen 198 szerepel a kimutatásban. 36 ti teán rösszul lett és Összeesett embert részesítettek a mentők a HÖLGYEIM Eb URAIM, im hát elmúlt a balkan dobbanó, szivüukben játszadozó Fehér Karácsony, egy kicsit mindnyájan megint gyerekek próbáltunk lenni, — most már itt van nyakunkon öreg Szilveszter-apó,' hiszen ba csak ö volna a nyakunkon . . . Általában a „fehér* megkülönböztetéshez illően (és beszámítva a „körülmények valutáját«) nagyjában jól sikerült a béke -és nieg'bocsájtás karácsonya, legalább is, aini a műsorokat illeti. iVolt bőség és változat elég, sőt olykor még a nézőterekre is jutott, bár tavaly talán még nagyobb volt a látogatási és forgalmi rekord ... De bát mit tegyünk, — örüljünk, hogy lcgtalább két napig fehér karácsony volt . . . SZÍNHÁZUNK EGYELŐRE a legmelegebben ápolja a Sárgarigók fészkét és egyelőre alig akar hallani arról, hogy más műsor is következik. A szilveszteri ördög-altatás után bét reptiz szerepel hir szerint a játék renden: „Éva* és a „Kék Duna«, majd a „Farsangi esküvő* érkezik a farsanggal, az a zenés történet, amelynek színpadi könyvét a Szuhay-történetek Szegedről elkerült Szalay Lászlója irta, Ruday Dénes komponált hozzá könnyed muzsikát. Ezenfelül még — operára is szeretne készülni a direkció, a vádlottak padjára a „Tosca* kerül (vezényel Fricsay Ferenc), szereplöket és énekeseket most keresnek az előadáshoz. BirKELE SZÁMOLNOM ARRóli IS, hogy az ujév első szinházi eseménye a kitűnő Vándor Kálmán kollégánk uj színmüvének ősbemutatója lesz. A népszerű iró „Tigrisbek e« cimü nagysikerű regényét dolgozta át színpadra, a mü az első keresztségben az »A r a n ytg r i f f« nevet kapta, hir szerint azonban a szegedi ősbemutató visszatér a »Tigrisbéké*-hez. Bemutató: január 17-én . . . V K.ARACSONYT ELÖADÁSDUMPINGET egv kis jégvirágos beugrás próbálta megzavarni. "Az egyik sötét és kietlen reggelen színházunk ifju márkija, sőt Márki Gézája arra ébredt fel, hogy negédes müvészlakában oly derűs volt a zord kályha okozta atmoszféra, hogv a pohárban megfagyott a viz, — alig mintraz 7 fokot mutatott a hőmérő a langyos interieurben. A viz megfagyása azonban a kisebbik baj volt, mellette ifjii művészünk is befagyott. sőt olvannvira, hogv formálisan hanc hely szánén első segélyben; görcs, epilepszia 10, fulladási eset 1 Egy öngyilkost sikerült még. menteniük a mentőknek a kelyszmenz egy ön akasztott embert vágtak le tt kőtélről. Mérgezés 13, részegség 22, szülés 35 szerepel. Érdekes, hogy villomas áramütés ügyében a» elmúlt bárom hónap folyamán nem vették ígényho a mentőket. Ez a baleset ugyanis a leggyakoribb szokott lenni a nagyvárosokban. Hirtelen dmezavafl kettő szerepel a statisztikában, stimulánshoz károm esetben hívták Tti m mentőket, A felsorolt esetekben az első segélyben rcswtsíteHek közül 144-et szállítottak kórházba, közülök 1 halt meg a mentőkocsiban. Hét verekedéshez hívták ki a mentőket, két esetben pedig vaklárma és téves jelentés alapján vonultak ki a mentők. Az összes kivonulások száma 564, a megtett kilométerek 8.886 kilométert tesznek ki a statisztikában szereplő hónapok alatt, a mentőállomás megnyitása óta pedig összesen 39.956 kilométert tettek meg a mentökoesik. Ezzel a számmal "Budapest után! első lielyon szerepel Szeged a mentők munkájának országos kimutatásában. nélkül maradt. „Tokaji aszút* pedig rekedten ej sem lehet képzelni, miért is az utolsó, sőt legutolsó pillanatban a derék és hősies Madarasa László ugrott be a karácsonyi előadás megmentésére. Azóta ifju és megfagyott márkinkat egyesült erővel melegebb tájakra költöztették . , , MÁSIK IFJU MŰVÉSZÜNKET már vidámabb baleset érte: a rokonszenves Ignáth Gyula meghívást kapott a rádiótól és jarruár 26-án már meg is jelenik a mikrofon előtt, mint legújabb kitűnő nótaének esünk. Nyilván sokan fogják figyelni a rádiót > . . bármennyire is ellenkezőjéről szólnának a jelentések, jogerősen bizonyítjuk, hogy vannak még csodák. Történt ugyanis, hogy kitűnő hősünk, a legutolsó évek egyik légpechesebb embere fogadást nyert — Kardoss direktortól. A nagy világtörténelmi vitában ugyanis ellentétek merültek fel valamilyen bolgár ügyben, a fogadás megtörtént és a határidő lejárta után peches bajtársunk ugy megnyerte a fogadást, hogy a sonkás tea csak ugy párolgott az asztalán... Ezzel szemben a világhíres szeiencsefióka, aki a legképtelenebb játszmákat is meguyeri, napokon keresztül minden partit — elveszített a direktorral szemben, — vannak még csodák . . . SZILÁGYI SZABÓ ESZTER, aki egy rövid év alatt a legelső sztári vonalakba emelkedett és akire bizonyára méltóztatnak még szeretettel emlékezni, nemcsak a Magyar Színházban issza estéről-estére a siker legpezsgőbb borát, de a közeli napokban nj filmszerepben kezd el forogni, a „Ma, tegnap, holnap* főszerepét alakítja — és ezenfelül meg a közelmúltban avatta fel vadonatúj és előkelően finom rezidenciáját a Ferenciek-tere egyik patriciusi házában . . . A FILMVILÁGBÓL móg egy érdekes hirt jelenthetünk: a még mindig irigylésreméHóan ifjonti S i p o s László karrierje uj dicsőségek felé ivei. A Szegedről elkerült kitűnő filmember csak legutóbb aratott szép sikert a „Zárt tárgyalás* felvételeinek irányításával. ezenfelül pedig két komédia produkálásával, most Szentpáíy Lászlóval és Radvánvi Gézával uj na^szabásu fiira gyártásához kezd atoelv nyilvár ujabb győzelmet hoz 'tátor irplpsii nátváiára. Az iffu Sinus László vezetésével most forgatásra induló film eima — stílszerűen —„Európa nem válaszol . » .« MOST HAGYTA EL A SAJTÓT a magyar színháztudomány egyik wj értékes irodaim' alkotása, amely nyilván helyet kér és érdemel az irodalomtörténeti kutatások lapján fa A mü szerzője a magyar színházművészet egyik komoly kutatója: Ilont Ferenc, aki hossza évek elvonult munkájával most készült el „Aa eltűnt magyar színjáték* cimü könyvével, s* kötet feldolgozza a magyar színjátszás történetét a honfoglalástól a mohácsi vészig. A becses munka mint a La Fontaine Társaság könyve az Officina Ízléses kiadásában jelent meg és nyilván egyik ' értékes fejezete az ezeréves magyar színjáték ismeretlen világának . . . KIS IIöSÜNK, aki már több. mint két éves. arról hires messze földön, hogy még e hajtolt korban hs esak söröskorsó Ós hogyismomf juk. . . cncli kíséretében hajtandó álomba ' ringatni dacos kis fejét. "Apja reménytelen kísérletekbe kezdett a minap, de ez a kiséralet is megbukott, kis hősünk esak nem kívánt elszenderedni, mire apja kissé hosszasan a bukástól, szájába tette az álomnektárcuclit, majd utána felnőtt bölcseségét bizonyítva meg utánozni is kezdte dacos kisfiái Nagy, széles gesztusok között nyafogta, sőt üvöltötte: Be . . . bee Kis hösüuk néhány pillanatig figyelte apjának éktelen sivalkodását, majd megfogta eucliját és egy hirtelen mozdulattal bedugta - bölcs édesapja szájába . . . A35 ESZTENDŐ BÚCSÚZTATÁSÁVAL nyugalomba vonul a szegedi közélet egyik régi é« érdemes munkása: lloffer Jenő. aki negyven évig dolgozott íróasztalánál általános megbecsülés közepette. Koffer Jenő önzetlen és tevékeny munkása volt a szegedi törvényhatóságnak, nem egy kulturális és szociáü* kérdés megoldását segítette diadalra, néhány év óta a Lloyd Társulat elnöki székében foly. tatja eredményes munkásságát, lijéwel bacsót mond Íróasztalának, a megérdemelt nyugalom első perceiben a barátok és bajtársak közfif sokan veszik körül szeretetük és megbecsülésük őszinte jele ivet , . A VÁRATLAN TÖRTENETEK beavatott informátora legutóbb ujabb fordulatról kapott helyszíni érlcsitést. Ezek szerint bizonvof ideig nem lesz szerencsénk korzónk legsudarabb Szépéhez, suhogó eleganciája elmarad az idei bálák parkettjéről, legszebb Szépünk ugyanis váratlanul elutazott körünkből és hiába a becses heroldoknak, egyelőre nem akar tudni rólunk és Szegedröt . HŐI-GYEIM ÉS URAIM bocsánatot kérünk, de ezalkalommal legjobb akaratunk szerint — nem kivárniuk boldogujévet; már elég volna és elég boldogok volnánk a régi-régi lejárt rossz, hibátlan és boldogtalon esztendőkkel is . . . ftctiiftül Bőrdte'inüárti Nesieszcr ttároitáöií nagy választékban szegszardy boröiiűösnéi KARASZ U. 3. Alapítva 1006. évben. _ Nemzeti Takarékossági tag. tü» Hajfestés tartósondolálás egyéni frizura kreácié Heimnél Takaréktár utca 8. szám Legszebb újévi nm 4 ajándék magyar * sem* * ee mosom - o rontan auoDiuszonueo EliSmertejjasle|na8v.bl, Q0mgn SZÖüVefllláZ KáfáSZ UlCa 12. VASÁRNAPI KONFERANSZ