Délmagyarország, 1940. november (16. évfolyam, 250-273. szám)
1940-11-29 / 272. szám
2 m öfCHXGJXRORSZXG P&NTEK. 1340. NOVEMBER 29. doni az elpaszlítolt vidékek" Helyreállítását és megkezdenek a japán csapatok kivonását a kínai területről. A megegyezés aláírása után Kína szövetségi szerződést írhatna alá a baráti államokkal és igy biztosithalná helyzetét a jelenlegi nemzetközi bizonytalanság közepette. FERENCJQ7SEF KESERŰVÍZ Varga miniszler Bolzanoban FiroitK, uovemHei; 28. Varga József dr. magyar kereskedelmi és iparügyi miniszter csütörtök este Hőst Vcnturi glasz közlekedésügyi minisüieij kíséretében folytatta útját Bolzanóba, ahol pénteken felavatják a nagy hegyi kaVernáSan berendezett vízi erőműtelepct. —0O0Grafz GusÁiáv összeférhetetlenségi hefelentésének bizottsági tárgyalása - Bffá tpeai november 28. A képviselőház állandó összeférhetetlenségi itélö bizottsága csütörtökön délután a képviselőház ülésének befejezése után összeüli, hogy döntsön G ratz Gusztávnak önmaga ellen tett összeférhetetlenségi bejelentése ügyében. Boér Ágoston előadó részletesen Ismertette Grata Gusztáv bejelentését, amely szerint a Mezőgazda sági Ipari Itt. igazgatójává választották, amely vállalat szerződéses viszonyban áll a rnezőhegycsi állami ménesbirlokkal és annak cukorgyárát bérlL A vállalatnak a mezőhegyesi állami ménesbirtokkal való üzleti összeköttetésének terjedelme azonban a vállalat egész üzletkörében csupán 15 százalékát teszi ki. Azonkívül a bérlet! szerződés már 1923-ban jött létre, amikor neki még semmiféle kapcsolata nem volt a vállalattal. Az előadó részletesen ismertette még a földművelésügyi miniszter átiratát Ezután az ilélőMzottság több tagja különféle kérdéseket tett fel, majd szavazásra került a sor és ennek során 10:5 aranyban kimondotta az itélöbizottság, hogy öszszf.férhelctlensíg esete nem forog fena. 60.000 pengős Detörcs egy borsodi faluban Miskolc, november 28. Sajószentpéteren ismeretlen tettesek álkulccsal betörtek Gedeon Elemén sajószentpéteri földbirtokos lakására. Felfeszítették a páncélszekrényt, ahonnan 20.000 pengőről szóló betétkönyvet, 25.000 pengő készpénzt és 15-000 pengő értékű ékszert, aranyat és ezüstöt vittek el, A csendőrség megindította a syomözást Jorga tanárt és Madgearu volt pénzügyminisztert is meggyilkolták a vasgárdisták A román kormány szigorú törvénnyel próbálja meggátolni a Vasgárda szélsőséges szárnyának rémuralmát Párisi Nagy flruház Rt. Szeged (Csekonics és Miss ulca sarok MIKULÁSRA: Nápolyi U drb Keksz 10 dkg Mezes csók 10 dkg Füge 10 dkg Aszalt szilva 10 dkg Savanyu, vagy erős cukorka 10 dkg —.uz Grillás drazsé 10 dkg —:'<Í2 teasütemény 10 dkg —.38 Ostya Mikulás piros alumíniummal bevonva: cm 11 13 19 -.21 ..20 -.19 -21 ár: —.18 —.19 —.28 Ostya buszáicsizma piros alumíniummal bcvonva: cm 14 18 17 aT! ~ —.58 P 1.28. Ostya ráncos csizma piros alumíniummal be vonja: cm 7 IÖ~ 15' 92 ár: —.10 —19 —.18 —88 Hollandi papucs piros alumíniummal bevonVa; cm .17 ar: mmm —.28 Bukarest, novcuibcr 28. A jilavai börtönben törtérit véres események izgalomban éa rcU'-gt©. ben tartják tgósz Romániát. Amint jeleutctluk, a Yasgárda szélsőséges frakciója, az egykori légionisták megbosszulva Cudrcanu és társai meggyilkolását, agyonlőttek a régi rezsim 61 vezető emberét. A román konuáuy ciüáritott minden felelősséget magáról a jilavai börtön udvarán történt vérengzéssel kapcsolatban és tiz óra hosszat tartó tanácskozáson rendkívül szigorú törvényt hoztak az emberölés, emberrablás, sikkasztás és nias bűncselekmények ellen, hogy a felizgatott és megfélemlített lakosságot megnyugtassák. Ennek ellenére — ellenőrizhetetlen forrásokból — országszerte olyan hirek keringenek, hogy a Yasgárda folytatni akarja megtorló terrorcselekményeit. Sokan, akik ugy érzik, hogy okuk van tartani « Yasgárda, illetőleg a légionisták bosszújától, sietve lakóhelyet változtatnak, hogy igy ekeznek az országot elhagyni, A következő törvény jelent meg az ország rendjének helyreállítása érdekében: 1. Öttől 20 évig terjedő kényszermunkával sújtják, aki magánlaksértést, vagy egyéni szabadzúgsertést követ eh 2. öttől tíz évig terjedő kényszermunkával sújtI ják, aki tulajdonjogsértést köret el. 3. A szándékos emberölést halálbüntetéssel sújtják. 4. Aki 60.000 lejig terjedő összeget sikkaszt, 6—8 évig terjedő kényszermunkára ítélik el. 5. Aki 50.000—100.000 fejig terjedő összeget sikkaszt, 10—25 évi kényszermunkára iiélik. 6. Aki 1 millió lejen felüli összeget sikkaszt, halállal bűnhődik. A bíróságoknak gyorsított eljárást kell minceu ilyen esetben lefolytatniok és a bírósági eljárás megkezdése után 10 napon belül Ítéletet kelt mondaniok. Ugyancsak bukaresti jelentés számol be arról ís, hogy Madgcaru volt pénzügyminisztert az elmúlt éjjel a Bukarest közelében fekvő baocatai erdőben agyonlőtték. Holttestére csütörtökön reg gel akadlak rá. Hogyan történt a tömeggyilkosság Belgrádból jelentik: Csütörtökön reggel a jugoszláv fővárosba érkezett egy amerikai újságíró, aki beszámolt a jilavai várbörtönben történt véres eseményekről. Az újságíró több fiatal vasgárdistával beszélt, akik jelenvoltak a tömeggyilkosságnál. A bukaresti rádió ugyanis kedden felhívást intézett a vasgárda vezetőihez, bogy vala mennyien jelenjenek meg a jilavai fegyház udvarán, mert szerdán kihantolják ott Zclea Codrcanu és társainak tetemét. A vasgárdisták a rádió felhívására oda is utaztak. Akik korábban érkeztek, éjnek idején, valamivel egy óra után felverték a bölúőn politikai foglyait. Valamennyit kiterelték a fegyház udvarára, a fa] mellé állították és három irányból, gépfegyverre] szitává Jötték őket. Jorga meggyilkolása Bukarest, novembet 28. A Károly-rcndszcr szerdán megölt magasrangú személyisegei közölt van bír szerint Jorga tanár is. Jorga az elmúlt betekben Sinajában tartózkodott Szerdán a nap folyamán több vasgárdista elhurcolta lakásáról, csütörtökön délelőtt pedig plocsti közelében holtan talállak rá az országúton, Testét több revolvergolyó járta át. Jorga tanárt, aki Károly király uralma alatt 1931—33-ban miniszterelnök is volt, a vasgárdisták azzal vádolták, hogy 6 volt Codrcanu meggyilkoltatásának értelmi szerzője, 1938. tavaszán vadat emelt Codreantí ellen azoD a óimén, Hogy Codreauu levele sérti állumi tisztviselői tekintélyét. Codreannt akkor félévi börtönbüntetésre ítélték Hivatalos személy ellen elkövetett sérlés miatt : Belgrád, november 28. Bukarestből érkezett Legújabb hír szerint q légionisták Jorga tanárt, volt miniszterelnököt is agyonlőttél;. A bukaresti tömeges kivégzésekkel egy időben — mint kiderüli —, a legionáriusok vidéki cc.rosolcban is számos klcéozésl hajtatlak eéare'. « hatóságok azonban hallgatnak ezekről a kivégzésekről egyrészt a nyomozás érdekében, másrészt azért, hogy a lakosságot, amelyet a vasgárdislák kivégzései rendkívüli módon nyugtalanítanak, megóvják a további nyugtalanságtól. Örizetbevették a gyilkos légionistáka t Rómából jelentik: Az olasz sajtó arról számol be, hogy a vassá rd isi a légionistákat, akik a jilavai börtön politikai foglyait meggyilkolták, őrizetbe vették. A Messagero szoriut a légionisták lémtettet még a vasgárdista körök ts mélyen elítélik és hangoztatják, hogy a gyilkosoknak hiiiihődniök kell. A Popolo di Roma szörnyű ragétiiának nevezi a jilavai eseményeket. 18 légionista letartóztatása Bukarest, november 28 'A szerda éjszakai események kivizsgálására alakult bizottság kiszállt a Helyszínre és a munkás légionista Hsoport 18 tagját, akik résztvettek az eseményekben, letartóztatták és beszállították a bukaresti fegyházba. Idegesség a katonaság által megszállt Bukarestben Bukarest, november 28. A Német Távirati Iroda jelenti: Anloncssu tábornok a szerdáról csütörtökre virradó éjszakán katonai elővigyázatossági intézkedéseket tett. A fővárosban egész éjjel nagyobb csapatmozdulalokat lehetett észlelni. A legfónlosább középületeket, így a posta- és távbeszélő-társaság épületét katonaság szállta meg és éjfélülán mindenféle tc-, lefonösszeköttelés szünetelt. A külfölddel réggel 10 óráig nem lehetett telcfonou beszélgetniMásrészről a légionista mozgalom ís összpontosította egységeit és azokat készenlétbe!) tartja. A városban bizonyos idegesség érezhető, amellett azonban már alig beszélnek Coűreanu gyilkosainak kivégzéséről, inert ezt az utca embere teljesen helyesli. Inkább arról a lehetőségről van szó, hogy egyéni tevékenység üthetné fel a fejét, amelyet pedig a csütörtök reggeli lapokban meg* jelent kormányfelhivások szerint a légionisták vezetősége is határozottan elitcl. Zaviani ezredes, a bukaresti rendőrség főnöke is összeköttetésben állt a gyilkosokkal, ezért lemondatták. { Az események következtében nem várnak további politikai bonyodalmakat, mert Antonescu tábornok és Horia Sima között teljes az egyetértés. Codrcanu és 12 társa temetése Bukarestből jelentik: Szerdán ngnoszkállák Zelca Codrcaniuiak cs 12 társának holttestét, majd még az éjszaka folyamán átszállították a vasgárdhla templomba, ahol felravataloztúk. Temetésük szombaton lesz, arnikoris egcsz napra látványossági és zcnetilalmat rendellek cl. Légionisták garázdálkodása Aradon Arad, november 28. Az utóbbi napokban több feljelentés érkezett az aradi rendőrségre, bogy a/ általános helyzetet felhasználva, erőszakos fellépésű fiatalemberek jelentek meg egyes aradi lakosoknál éa vasgárdista inspektoroknak adva Ki magukat, szélhámosságokat követtek el, kisebb-nagyobb pénzösszegekét követeltek az emberektőlAz egyik aradi lakostól például tízezer lejt vittek cl. Ezek az ál-legionislúk. akik mindenütt a ?mozgalom kiküldötteinek* adták ki magukat, uiindunynyiszor fenyegetőztek, hogy az illetőt a légionista rendőrség, illetve bíróság elé állítják. A rendőrség az ügyben nyomozást indított é két liaHóembert őrizetbe veti.