Délmagyarország, 1940. október (16. évfolyam, 223-249. szám)

1940-10-12 / 233. szám

A Képviselőház általánosságban elfogadta az egnefeml tavaslatot SzOgl Géza és Belbei rí Ilidig felszólalása a szegedi egyetem mellett Budapest, október II. 'A képviselőház pénteki Illését délelőtt 10 órakor nyitotta meg Törs Ti­bor alelnök. Bejelentette, hogy az Imrédy-csoport­ba átlépett Pintér Béla ést Papp Mihály lemon­dott a Háziban viselt tisztségéről. Ezután a Ház áttért a napirendre, a Ferenc Jó­zsef-tudományegyetem újjászervezéséről és a Hor­thy Miklóe-tudományegyetem felállításáról szóló törvényjavaslat tárgyalására. A javaslathoz elsőnek Stitz Tánoe kormány­párti képviselő szólt hozzá, örömmel üdvözölte a javaslatot Hangoztatta, hogy az erdélyi részek hazatérése friss levegőt, uj szellemiséget hozlak magukkal. Ez az uj szellemiség a szabadságnak mindenekfelett való szeretetében nyilvánul meg. Meglepődve tapasztalja, hogy a javaslat a vég­várakat egymásután megcsonkítani kívánja. Be­szélt kerületének, Pécsnek 600 éves egyeteméről és hosszasan fejtegette, hogy a pécsi egyetem megcsonkítása milyen következményekkel járna a magyar tudomány számára- A javaslatot elfogadta. Rapesányi László nyilas javasolta a zsi­16 egyetemi tanárok kizárását és az öreg tanárok nevelő munkájának a korlátozását. A javaslatot aem fogadta el. A kormánypárti T 6 m b" ö 1 y Dénes az egye­temi segédtanszemélyzet helyzetének javítását kérte. Szólott arról, hogy a műszaki feladatok nö­vekedése és a nagy mérnökhiány uj müegyelem felállítását teszi szükségessé. Elfogadta a javasla­tot Ezután elfogadták a javaslat előadójának' azt M indítványát, hogy a pénteki ülést két órával hosszabbítsák meg. Sipeki Balés Károly (MÉP) elfogadta a Javaslatot, majd Palló Imre (nyilas) szólalt fel. Azt állította, hogy a tudományos pályákon terv­szerűen folyik az ifjúság visszaszorítása. A Kle­belsberg-féle törvény azonnali hatálytalanítását kérte, mert éz szerinte azt irja elő, hogy a föld­müvesgyerekek ntolsó hetven állnak az efcrctemi felrételeknél. — Éppen ellenkezőleg — mondolta-Hótaan Bá­lint. Palló a javaslatot nem fogadta eL Ezután Incze Antal, az Imrédy-csoport tag­ja állott fel szólásra és beszéde elején megindo­kolta a csoport tagjainak kilépését a kormány­pártból. Az a meggyőződés vitte őket az ellen­zéki padok közé, hogy a programot, amellyel a parlamentbe küldték, jobban tudják szolgálni itt, mint abban a kötelékben, amelyben eddig üllek. Hangsúlyozta, hogy a népi, nemzeti és szociális gondolatot szolgálják, jöjjön az bármgly. oldalról* A javaslatot elfogadta. Szögi Géza határozati javaslatot terjesztett elő arról, bogy vegyék ki a javaslatból a szegedi jogi kar megszüntetéséről intézkedő szakaszt, Reibel Mihály arról beszélt, nogy ha már a jogi kart elveszik Szegedtől, az ottani hittudo­mányi főiskolát kapcsolják bele az egyetembe és igy kapja meg az egyetem a katolikus teologiaí kart* Bizonyosra veszi, hogy a Balkán katolikusai a szegedi hittudományi karra küldik tanulni gyermekeiket, hogy itt végezzék el a teologiát. Szeged igy a magyar Innsbruck lehetne. M e s k ó Zoltán a valláserkölcsi nevelés fon­tosságát hangsúlyozta és a magyar nép igazán te­hetséges fiainak fokozottabb felkarolását kívánta, az elemi iskolától az egyetemi diplomáig Petri Kálmán az egri érseki jogakadémia fenntartása mellett szóló érveket sorakoztatta fel. Több felszólaló nem volt. Fáy István kultusz­államtitkár megköszönte a tárgyilagos felszóla­lásokat és bejelentette, hogy Ilóman Bálint kul­tuszminiszter mostani másirány^ elfoglaltsága miatt a részletes vita során válaszol aar egyes fel­szólalóknak. A javaslat elfogadását kérte. A Ház általánosságban elfogadta az egyetemi javaslatot. A legközelebbi ülést hétfőn délben 12 érakor tartják. Napirenden a gazdasági bizottság jelen­tése szerepel a képviselőház 1941. évi költségelő­irányzatáról. A szegedi ifjúság viharos tüntetése a romániai magyar üldözések miatt (74 Délmagyarország munkatársától) A ro­mániai magyarok üldözése pénteken este a sze­gedi ifjúságból elkeseredett ellenszenvtünte­tést váltott ki, a tüntetők erélyes megtorlást követeltek Romániával szemben. A Turul Szö­vetség szegedi kerülete pénteken este fél 8 Órára hívta össze tagjait a Dóm-térre. A nem­zetiszínű Zászlóik alatt gyülekező ifjúság 4 Gróf Apponyi Albert-utcán és a Kárász-utcán keresztül vonult fel a Klauzál-térre, a Kossuth­szobor elé. — Vesszen Bukarest, vesszen Bukaresti — hangzott a szavalókórus hangja, amerre a tün­tetők elvonultak. A Kossuth-szobor előtt a tüntetők elénekel­ték a Himnuszt, majd Horváth József főisko­lai hallgató, kerületi alvezér mondott besze­dett beszédet. — Alig néhány hete — mondotta —, hogy ebben a városban, Horthy városában az öröm könnyei csillogtak szemeinkben és most a bé­csi döntés után élig egy hónapra, az öröm könnyeit a bánat és a szomorúság könnyei váltják fel. Belvárosi Mozi Szombattól keddig Az idény elsőrendű filmeseménye! flsszonq az öruánntten egy izgalmas párisi kaland, főszereplők: ERICH V. STROHEIM és a csodaszép ANN1E DUCAUX Ezt megelőzi a Legfrisebb világeseményeket tartalmazó 5, 7 ,9 Premier Illa Viiagtiiradó — Vesszen Bukarest, vesszen Bukarest! — Eangzott fel a szavalókrus. — Erdélyben most magyar vér folyik — folytatta a szónok —, de ebbe nem nyugszunk bele soha. — Nem, nem soha; nem, nem soha! — Kiál­tották a tüntetők. — rA magyar ifjúság felemeli tiltakozó sza­vát, az erdélyi eseményekkel szemben és köve­teljük a felelős tényezőktől, hogy adjon fegy­vert a magyar ifjúság kezébe. — Fegyverbe, fegyverbe, fegyverbe! — hangzott az ütemes kiáltás. — Ilt, Kossuth szobra előtt fogadjuk meg — fejezte be beszédét az ifjúság szónoka —, hogy addig nem lesz egy nyugodt pillanatunk sem, amíg egy talpalatnyi magyar, föld idegen líézben lesz. — Esküszünk, esküszünk, esküszünk! — hangzött fel a szavalókórüs. Horváth József szavai után a tüntető ifjú­ság az Országzászló elé vonult, ahol SoUi Ár­pád tanárjelölt szólott a tüntetőkhöz. — ökölbe szörul a kezünk — kezdte beszé­KORZOBAN Ma és mindennap ezrek ée ezrek tapsolnak, gyönyörködnek és ünnepelnek a diadalmas, lélekemelő, hatajmas filmalkotásnak te KELET FELE... Most olcsón adunk téli nemes almái Jonathán, Londoni pepin, Hnsvéti rozniarin, Arany parmen stb. SO-llO P~ig Mint a termelök szövetkezete alkalmat kívá­nunk adni a közönségnek, hogy kedvező áron szerezhesse bc téli alma szükségletét. Nézze meg ajándék kosarainkat! GnOmölcsértékesitö Szövetkezei Kölcsey u. 2. (a Royal-lal szemben) tel.: 33-57 dét —, amikor a románjai juagyar üldözések­ről hallunk. — Toroékóért megtorlástl — Követeljük — folytatta —, bogy hallgas­sák meg egyszer az ifjúságot is. Az ifjúság erején nyugszik ma a két baráti nemzet ereje is. Fogjanak velünk kezet és ne térjenek ki ké» réseink elől. Adjanak képviseletet az ifjúság­nak, mert képviselő nélkül itt vagyüuk kény­telenek interpellálni az Országzászló előtt . , , Magyar ifjúság, meddig tűrüuk még! . . • — Fegyverbe! ... — hangzott a válasz. — Bízunk, mert tudjuk, hogy a tűzben megacélosodunk, acélkarddá válupk. amely kard, ha kell, le is tud stíjlani. Becsületesen' dolgozunk egy jobb, egy szebb Magyarorszá­gért, amelybe beletartozik Arad, Brassó, Te­mesvár is. Solt Árpád beszéde ntán a belvárosi elemi iskolában éppen próbájukat tartó leventezené­szek kijöttek a térre és eljátszották a Him­nuszt, majd az Erdélyi-indulót Utána a turtr­lista leányok elénekelték az Erdélyi-himnuszt Ezután a tüntetők a haíLtestparanCsnokság elé vonultak. — Fegyverbe, fegyverbe, fegyverbe!— kiabál­ták, majd néhány perces tüntetés ütán szét­oszlott a sokszáz főnyi tüntető tömeg. Tüntetés a fővárosban Budapest, október 11. Péntek délelőtt M egyetemi ifjúság nagy tömegei gyülekeztek a Trefort-kertben, ahol az ifjúság hatalmas tün­tetést rendezett a magyariildözö románság el­len. Ezer, meg Mer egyetemi hallgató tiltako­zott a határún túl maradt testvéreink sanyaí. gatása ellen. Az ifjúság szónokai kijelentették, hogy a magyar nép nem tűrheti az erdélyiek gyötretését, nem nyugodhatunk bele abba, hogy az ezeréves magyar földön__ a jövevények üldözzék az őslakókat. A Trefort-kertből az ifjúság a Szabadság­téri Országzászló elé vonult, iönen pedig a !<«g nagyobb rendben különféle irányba, a Duna­part és a Vilmos esászár-út fclé._ Egy óra táj­bau szétoszlott a tömeg. A tüntetők egy csoportja a parlament épü­lete elé vonult, ahol ugyanösak hangos szóvai tiltakoztak az erdélyi magyarüldözés ellen. SZÉCHÉNYI MOZI Ma premierl A HON VAGY FÁJDALBIA, A MEGÉRKEZÉS ÖRÖME, A KÖNNY ÉS MOSOLY FILMJE! HAZAFELE FEDAK SARI és CSORTOS első együttes szereplésével. Szerepelnek még: MÉSZÁROS AGI, V. HAJMASSY LAJOS, VASZARY, BILICSI, RACZ VALI 5, 7, 9 órakor Ezenkívül: UFA PREMIER HIRAPÓ a legújabb eseményekről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom