Délmagyarország, 1940. október (16. évfolyam, 223-249. szám)

1940-10-16 / 236. szám

SPORT Gamma^Sxeded AK Budapesten Szerdán nagy edzés Hessev Tibor vezetésével — Csütörtökön Nagy, Raffai és Halasi fegyelmi ügyét tárgyalták (A Délmagyarország munkatársától) A szege­di sportközönség és a Szeged AK vezetősége a sikertelen SBTC elleni mérkőzés hatása alatt áll. Nagy gondot okoz a csatársor gólképtelensége. A vezetőség a haj okát keresve, arra a Délmagyar­ország által is megállapított következtetésre ju­tott, hogy a csapat, illetve a játékosok erőnléte körül vannak fogyatékosságok. Ezért a vezetőség erre a hétre erős edzéseket rendelt el. Az első crősitett edzésre kedden délután került sor a Te­mesvári-kőruton, a második szerdán lesz. A ked­di edzést Hulmán József sportintéző, a szerdait Hesser Tibor vezeti. Ebből az alkalomból szer­dán délután fél 3 órára valamennyi Szegeden tar­tózkodó játékos tartozik megjelenni a sporttele­pen. Talán van még egy hiba, ami miatt nem megy egy a csapatnak, ahogyan kellene, sajnos azonban ezen nem lehet segíteni. Ez a hiba az, hogy a já­tékosok egyrésze nem vehet részt a közös edzé­seken, mert részben vidéken, részben Budapes­ten tartózkodnak. Cseh, Kisuczky, Serfőző és Gyarmati a MAVAG tréningjein vesz részt Opata irányításával, Bertók Szarvason tart edzéseket. Eszerint öt játékosa van a piros-fehéreknek, akik nem tudnak a közös előkészítő munkán résztven­fti, ez pedig az összeszokottság rovására megy. (A Délmagyarország munkatársától) A Szeged AK távollétében, vasárnap az NB II. osztályú csa­patok adnak programot A műsor érdeklődésre tarthat számot. A vasárnapi játékrend keretében a Vasutas az MTK-vai, a KEAC a pécsi DVAC­cal méri össze erejét. A Vasutas tehát egyik ri­válisát látja vendégül, rr.ig az egyetemisták azzal az együttessel mérik össze erejüket, amellyel a bajnokaspiráns piros-kékkel most vasárnap el­döntetienül játszottak. A Vasutas az adott körülmények között n;eg van elégedve a pécsi eredménnyel, hiszen Sebők I. és Varga sérült volt. Sebők a játék elején rú­gást kapott, mig Varga a vonat ablakából intege­tett és a szemafor drótja felszakította a tenyerét, amely erősen vérzett és fájt a mérkőzés alatt is. Ehhez járult még a hosszú utazás fáradalma. A szombaton reggel elindult csapat, csak vasárnap reggel érkezett meg Pécsre; Dombovárott töltöt­ték az éjszakát a játékosok. Bakos Béla intéző annak a reményének adott kifejezést, hogy az MTK-elleni meccsig rendbejön­tiek a sérültek és a küzdelerrben a komplett együt­tes vehet részt. — Kedden kondicióedzés volt — mondotta az Intéző —, csütörtökön pedig vagy egymás ellen játszanak futballistáink, vagypedig a KEAC-cal meccseinek. A KEAC-nak a Vasastól elszenvedett veresé­gére visszatérve, vitéz Nagy Tamás intéző elis­meri annak realitását. — Erős csoportban vagyunk — mondotta az Intéző. — Vagy mi lettünk gyengébbek, vagypedig jobbak az ellenfelek. Egy árnyalattal vasárnap is jobb volt az ellenfél nálunk, pedig nem volt rossz a csapat. Az intéző kissé borúlátónak tartja a helyzetet, pedig az egyetemi csapatnál mindössze annyi a hi­ba, hogy a felkészületlenség következtében elszer­vedett vereségek az idény elején deprimálták a játékosokat, elvették önbizalmukat. Véleményünk szerint, ha ez az önbizalom visszatér a játéko­sokba, ennek pedig vissza is kell térni, akkor azt n szerepet fogja betölteni az NB II. osztályban, mint amilyen őt megilleti. —oOo— Markovics Szilárd lemondása (A Délmagyarország münkatirsitóf) Spogtkö­fökbea mar napák óta arról beszélnek, aogy MarkOiviCs Sziláid, a Szeged AK ügyvezető­elnöke elkedvetlenedett és a lemondás gondolatá­val foglalkozik. Az elkedvetlenedésre az adott jOiaősorban okot, bogy fegyelmi eljárás indult .el­Idő kell ahhoz, arpíg a hetenkint egyszeri, mér­kőzéseken való szereplés következtében össze­szoknak a partnerek. Remélni lehet, legközelebb, talán már vasárnap a Gamma ellen jobban fog menni a csapatnak, főleg a csatároknak. A csütörtöki kétkapusjáték után, este a sport­és fegyelmi bizottság ül össze, hogy kijelölje a Gamma-elleni csapatot, illetve Ítéletet mondjon Nagy, Raffai és Halasi ügyében. Nagy és Raffai tiszteletlenül viselkedett a vezetőség két tagjával szemben, mig Halasi elkövette azt a sportszerűt­lenséget, hogy mérkőzés közben elhagyta a pá­lyát. Elismerjük, hogy felzaklathatták idegeit a »jó barátok* Ízléstelen bekiabálásai, a futballistá­nak azonban minden körülmények között fegyel­mezettnek kell lennie és főleg nem szabad társait cserbenhagyni. Amikor Halasi lement vasárnap a Testvériség-elleni meccsen a pályáról, az ellenfél erősen szorongatta a szegedieket. Meg kell tanul­niok végre a játékosoknak, hogy ők vannak az egyesületért, amely nekik sportolási lehetőséget biztosit. A hivatásos játékosok pedig jól jegyez­zék meg, hogy alkalmazottak, akiknek illő tiszte­lettel kell viseltetniök azzal a vezetőséggel szí <.,:­ben, amely nagy áldozatokat hoz megélheu'si'.l. biztosításáért. lene a szövetségben az egyik mérkőzésből kifo­lyólag, a játékvezető feljelentése folytán. Arra a kérdésünkre, hogy a hirekkel kapcso­latban mi a véleménye, Markovics Szilárd kije­lentette, hogy már le is mondott és csak addig viseli a tisztséget, amig Hedry Miklós dr. elnök hazatér szabadságáról. Azt nem is kell hangsúlyozni, hogy Markovics Szilárd lemondását nem veheti tudomásul a veze­tőség és ném is fogja tudomásul venni. Ha el is kedvetlenedett, amire minden oka megvan, hiszeD a vele szemben hozott Ítélet egészen rejtélyes, érthetetlen dolog, mégsem hagyhatja el pozíció­ját, amelyből tökéletesen irányította azt az egye­sületet, amelyet ő hozott létre a magasabb sport­szempontok szem előtt tartásával. Markovicsnak maradnia kell, ez nemcsak klubérdek, de érdeke annak a szegedi futballnak, amely a város színeit az NB I. osztályában képviseli. Markovics Szilárd munkatársai, de az egésí vezetőség és a sportközönség reméli, hogy az ügyvezető-elnök továbbra is megtartja pozícióját. -oOo— X A szegedi MOVJS iövészversenye. Vasárnap tartotta meg a szegedi MOVE az idei szokásos ke­rületi versenyét, amelyen az V. kerület lövészei vettek részt. A MOVE lövészligát v. Baló ezredes kepviselte. Eredmények: Nemzetközi verseny: 1. Frangepán E. 275 p, 2. Redényi B. 271, 3. Reményi; Gy. 262. Egységes kispuska: 1.—IV. oszt.; 1. Fran­gepán E, 286, országos MOVli-csUcs, 2. Redőny; B. 281, 3. Sári F. 277, 4. Joó F. 273, 5. Berde I. 275. V.—VI. oszt.: 1. Kovács Pál 263, 2. Környei I. 239, Kezdők versenye: 1. Répássi Zoltán 270, 2. Cson­ka István 264, 3. Deim Lajos 237. »A*-csapat. 1. Szegedi MOVE a) csapata 1390, »B«-csapat: 1. Sze­gedi MOVE b) csapata 1274. Ugyancsak vasárnap vette részt a MOVE-lövészek a Hódmezővásárhe­lyi PLE versenyén is, amelyen az alábbi eredmé­nyeket érték el: »A« csapatok: 1. Szegedi MO\E 1397, 2. Hódmezővásárhelyi PLE 1366. »B«-csnpa­tok: 1. Hódmezővásárhelyi Levente 1311, 2. Sze­gedi MOVE 1314. Egyénileg: 1. Lukács Hódmező­vásárhely 286, 2. Gyöngyösi Szegedi MOVE 281, 3. Redényi dr. Szegedi MOVE 280, 4- Ileményfi Sz. MOVE 279 pont. X Két szegedi a Kolozsvárra futó stafétában. A MANSz — amint ismeretes •» stafétát indít Ko­lozsvárra- A váltófutásban két szegedi te részt* vesz; Gyetvay (Vasutas) és Balogh (6íTK). A két szegedi futó pénteken délben tartozik jelentkezni, Budapesten. Értesülésünk szerint a staféta tagjai 5—6 kilométert futnak és futásukra négyszer öt* szőr sor kerül az az utvonal~>». OCCMÁG7ÁRORSZSG 0 7 SZERDA, 1940. OKTÓBER 16. w I ^MMa—glMIHI HUHII | tgWJMMMm|MIIL««LIIMMMMM X Elmaradt a dekatlon. és a pentnttonbajnok­ság. Ugy volt, hogy kedden délután rendezik nteg Szegeden a déli kerületi dekatlon- és penta'lon­bajnokságot. A versenyt a MASz elhalasztotta és arra a jelek szerint vagy október 26—27-én, vagy pedig 27-én és 28-án kerül sor. A terminus megál­lapítása az egyesületekkel történő megállapodás­tól függ. X A szegedi NB-c*apatok vasárnapi mérkőzé­sének vezetői. A JT-ben megtörtént a já lék vezető­küldés a vasárnapi NB-mérkőzésckre. Eszéribt a Szeged—Gamma találkozót Nemeskéri vezeti Ba­rabás és Berecz segédletével, a KEAC—DVAG meccsen Liliom I., a Vasutas—MTK mérkőzésen Vezér II. bíráskodik. Vasárnap meccset játszik a Szeged AK II. is. Ellenfele a Szolnoki MAV II lesz, amellyel Szolnokon méri össze erejét. A já­tékot Kollár vezeli. Hongba BUT0R0H állandóraktára ifj. H E G E D Ü S műbútorasztalosnál Somogyi-utc-V 15 színház fcs művészét A VÁROSI SZÍNHÁZ HETI MŰSORA: Szombat: Haranghalló János. (Prenierbérlet 1.) Vasárnap délután: Haranghalló János. (Rendes esti helyárak) Vasárnap este: Haranghalló János. Hétfő: Haranghalló János (A-bérlet 1.) Kedd: Haranghalló János. Szerda: Haranghalló János (B-bérlet 1.) Csütörtök: Haranghalló János. Péntek: Haranghalló János. Szombat: Feleség. (Vígjáték. Fremicrbért 2) Vasárnap délután: Haranghalló János. Vasárnap este: Nótás kapitány. Hétfő: Feleség. (A-bérlet 2.) Kedd: Haranghalló János. Szerda: Feleség. (B-bérlci 2.) ' —oO°~ A színházt Iroda h re. Ma nyilik a színházi pénztár. Már csak három nap és megnyílik újból a szegedi Városi Színház. A megnyitó előadásra és a jövő hét minden elő­adására ma kezdi meg a Jegyárusítást a színházi pénztár. Mától kezdve ismét a régi pénztárhelyi­ség áll a közönség rendelkezésére a Deák Fererc­utcában. Jegyárusítás mindennap délelőtt 9 tői fél 1 óráig és délután 3—5-ig. Ugyanott továbbra is lejegyezhetők az olcsó és kedvezményes áru bér­letek. A szombati megnyitó előadásra ajánlalo® mielőbb gondoskodni jegyekről. A szombati megnyitó előadás előtt a zenekar ürnepi nyitányt játszik, trajd szavalat és Kardoss igazgató üdvözlő beszéde következik, mely után a színpadon felsorakozó társulat a közönséggel együtt a Himnuszt énekli cl. A megnyitó ünnepség után kezdődik meg Babay József és Buday Dénes eredeti zeiiés mesejátékának bemutató előadása a szerzők jelenlétében. Az eredeti bemutatóban Ba­rabás Sári és Kardoss Géza vezetésével a szintár* sulat teljes számban résztvesz. Az előadást I má­nyi Vilmos, a fővárosi színpadok kitűnő rendezője állítja szinpadra. Szombathoz egy hétre nagy művészi élményben lesz része a szegedi közönségnek. A prózai társu­lat ekkor mutatja be a népszerű Bókny Jánosnak az elmúlt szezonban olyan nagy sikert aratott víg­játékát. a Vojnich-dij nyertes *Fcleség«-et. Ez"rt az előadáson mutatkozik he Sándor Iza. a társulat hősnője, továbbá Lovassv Klári és Horváth Jenő A Városi Szinház telefonszáma változattanul: 26-90. mmmmm.^mmmmmmmmmmmmamammmmmmimmsmmm lííliGyörov Vidra-utca 3 szám alatt. ké«zit megrendelésre Wúi-bbdivat szprint boát, bumfát, kab&to? ÉS MINŐÉN MAS SZŰCS A RÉT letrkéuyesebtí ieériveket is kielégítően — .Javításokat, alakí­tásokat vállal. — Szolid árak. nontos szállttá* Vasárnap: Vasutas^MTK és KEAC^Pécs a Vasutas-Stadionban

Next

/
Oldalképek
Tartalom