Délmagyarország, 1940. szeptember (16. évfolyam, 198-222. szám)

1940-09-13 / 208. szám

Penleh, 1940. IX. 13. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP XVI. éVlOlUam 200. S/Ölll Honvédelnk ma befejezik Erdély felszabadult részének megszállását Kolozsvár lázas örömmel készül a vasárnapi kormány­zói bevonulásra A kivonuló román csapatok merényletei a kitűzött nemzetiszínű lobogók ellen — Kolozs­várott egy Maniu-gárdista rálőtt egy rendőrre Kolozsvár, szeptember 12- A honvédcsapatok Levonulásával egyidejűen Kolozsvár város parancsnokságát katonai parancsnok vette át, aki mindaddig irányítja a város összes köz­igazgatási ügyeit, amig a polgári hatóságok az egyes hivatalokat át nem veszik. Csütörtök reggel 8 órától kezdve lépett életbe Kolozsvá­rott a magyar közigazgatás. Az egyes városi hivatalokban szolgált .;|isztviselők tovább foly­tatják arankájukat & volt Osztrák-Magyar Bank épületébon a Magyar Nemzeti Bank he­lyezkedett el. A postán a magyar tisztviselők elfoglalták helyüket és a szolgálat meg is in­dült. A posta valóságos ostrom alatt áll. A •Csendőrök a csendőrlaktanya épületét yctték Budapest, szeptember 12. A honvédvezérkas 'főnöke szeptember 12-én este 8 órakor közli: Csapataink a mai nap folyamán a lakosság változatlan lelkesedése közepette megszállták RaróthBt, NagybaCont és a esiki medence déli részét. Elérték a demarkációs vonalat Zsom­Kolőzsvár, szeptembert 12- Szászrégenben a bevonuló honvédség fogadására a magyar la­kosság diszkaput emelt, amelyet a kor­mányzó képe mellett Hitler és Mussolini kép­másai diszitettlek. A kivonuló román Csapatok az annyi gonddal és szeretettel készített disz­kapTikat tankkal összetörték, a kormányzó Urunk, valamint Hitler és Mussolini képét a magyaf, német cs olasz lobogókkal együtt a Kolozsvár, szeptember 12. A honvédség bevo­aulása előtti éjszakán szakadatlanul tartott a ro­mán csapatok Kolozsvárról való kivonulása. Este fél 10 órakor a város magyar lakossága fegyel­mezetten hazatért otthonába, hogy minden inci­densnek elejét vegye. Az éjszaka csendjét csupán « lovasok verték fel. A hajnali órákban vonult át birtokukba. Rendes működésről még nemigen lehet szó, mivel a Kolozsvártól kivonuló vo­nván Csendőrök csak az ajtó- és ablakkereteket hagyták meg emlékül. A rendőrség nyomban a bevonulás ntán átvette a szolgálatot A vég­leges helyzet természetesen Csak később fog a közigazgatásban kialakulni. Csütörtökre vir­radólag 0 órától kezdve Kolozsvárott ís a ma­gyar időszámítás lépett életbe. Vagyis az ösz­szes órákat egy órával hátrább tolták. A város közönsége lázas örömmel várja a vasárnapot amikor a város falai között üdvö­zölheti vitéz nagybányai Horthy Miklóst az ország kormányzóját A kormányzó fogadta­tására díszes ünnepséget készítenek elő. bort dél. Felsőrákos dél, KöpeB nyugat vonalá­ban, a menetcélt pedig Szárazalja, Mikóujfalu általános vonalában. Szeptember 13-án az Utolsó területsáv kö­vetkezik megszállásra Sepsiszentgyörgy. Kézdi­vásárhély városokkal és az Ojtozi-szorossal. sárba taposták. A diadalkaput sikerült ugyan üjra felállítani, a magyar zászlókat mással pótolni, de a német és olasz zászlók Helyett ujakat már nem tudott a község lakossága ki­tűzni. Hasonló esel történt Nagybányán "és ismét­lődött meg több más községben is, ahol a ki­vonuló román Csapatok a német és olasz lobo­gókat összetépték és a sárba taposták. Acs felől a Ferenc József-uton és a Széchenyi­téren az utolsó román hadosztály a városon. Ek­kor kezdődött meg a házak fellobogózása. A kivonuló csapatok tisztjei fegyverrel kény­szeritették a háztulajdonosokat arra, hogy be­vonják a magyar nemzeti szinii zászlót és több­ször rálőttek a nemzeti szinü lobocókra­Szászfenesen is bántó dolgok örténtek. A köz­ség magyar lakossága a Fő-utcán hatalmas dia­dalkaput emelt és azt magyar, német, és olasz zászlókkal, valamint a kormányzó képe meilett Ilitler és Mussolini képével diszitettc fel. A kivo­nuló román csapatok tankkal támadtak a diadal­kapura. összetörték azt és a magyar zászlóval együtt a földre hullott az olasz és német lobogó is és a tank átgázolt a diadalkapun volt fényké­peken. A visszavonuló román csapatok vezető­tisztjei több helyen karddal támadtak a magyar lobogókra. Kiterjesztették a röőtönDírásko­dást a felszabadult ferülelehre ls Budapest, szeptember 12. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A m. kir. kormány az 1939:11. tc.­ben kapott felhatalmazás alapján a rögtönbirás­kodás kihirdetése tárgyában kibocsátott rendele­tek hatályát az egyébként polgári büntetőbirásko­lás alá tartozó egyének tekintetéiben a Magyar Szent Koronához visszacsatolt keleti és erdélyi területekre is kiterjesztette. Mindaddig, amig e területeken az egyébként polgári bíráskodás alá tartozó egyének felett a bíráskodást a katonai büntetőbíróságok gyakorolják, a katonai bűnvádi perrendtartás, valamint az ehhez fűzött módosító rendelkezések irányadók továbbra az eljárásra. A rögtönbiráskodás körében a visszacsatolt terülc* teken, mint a bűnvádi üldözés elrendelésére illeté­kes parancsnokok, az ott működő hadsereg pa­rancsnokai járnak cL Plispókl helgnökség Kolozsvárott Kolozsvár, szeptember 12. Kolozsvárott szep­tember 10-ével római katolikus püspöki széktar­tóság kezdte meg működését. Ezzel kapcsolatban Márton Aron gyulafehérvári püspök a következő intézkedéseket hozta: Székeskáptalanomraal együtt a püspök] szék­helyen, Gyulafehérváron maradok és &z egész egyházmegye kormányzását továbbra is kezemben tartom. Az ügyek zavartalan vitele érdekéhen a szpékeslóáptalan meghaülgatásával Kolozsvárott helynökséget állitok fel, amely széleskörű megha­talmazással nevemben intézkedik. Minden pap köteles helyén maradui, illetve helyét, ahóvá rendeltem, elfoglalni. Az amerikai madu&r nők távirata a kormányzóhoz Budapest, szeptembert 12. Abból az alkalom* bók hogy Erdély egy része visszatért az anya­országhoz, az amerikai magyar nők a követ* kező táviratot intézték a kortmányzóliözj ,,Szivünkből kívánunk áldást, hossza éle­let jóságos kormányzónknak. Hazánk veze­tőit és minden igaz fiát szeretettel köszön­tünk a boldog visszatérés alkalmából A román pénz beváltása Nagyvárad, szeptember 12. A magyar csapa­toknak Nagyváradra történt bevonulása után a magyar közönség egyszerre vonakodott elfogadni a román váltópénzt és amint a Magyar Nemzeti Banknak a lei beváltásáról szóló rendelete meg­jelent, a bankok előtt sürü sorokban jelent meg a közönség, hogy a román papírpénzt magyar pengőre váltsa át. Magyar váltópénz azonban nem érkezett olyan mennyiségben, hogy a szükségle­tet azonnal kielégíthette volna és ezért a város katonai parancsnoka elrendelte, hogy a beváltási határidő lejártáig a román ércpénz törvényes fi­zetési eszköznek számit. Román világ Aradon Arad, szeptember 12. Radulescu csendőr­alezredes. az aradmecvci számvnarancsnokság. A honvédvezérkar csütörtöki feleniése ttaniu-gárdisla rcvolveres merénylete Kolozsvárott egy rendőr ellen Kolozsvár, szeptember 12. Csütörtökön dél- | zönség elfogta. A rendőr nem sebesült meg. A f>en Kolozsvárolt egy a Ferenc József- (volt l merénylő, akit a feldühödött nép kezéből csak Rcgale Ferdinánd) úlon haladó magyar rend- I az odasietett rendőrök mentettek ki, Maniu őrre egy román férfi lövéseket adott le és az- I gárdájához tartozónak mondotta magát után menekülést kísérelt meg, azonban a kö- I Sárha taposták a mo0por, Réme! és olasz színeket a kivonuló románok Kolozsvárott a kivonuló románok rálőttek a magyar zászlóra

Next

/
Oldalképek
Tartalom