Délmagyarország, 1940. szeptember (16. évfolyam, 198-222. szám)

1940-09-27 / 220. szám

Erélyes intézkedés a belvizek levezetésére Minden birtokos köteles tűrni, hogy földjén át a vizet levezessék Budapest, szeptember 26. Á Hivatalos lap kóSmányrendelotet közöl, amely biztosítja azt, bogy átéli és tavaszi árvizeik folytán az ezóvben keletkezett belvizek elvezetését a szükséges Csa­tornák, árkok. Csővezetékek létesítését a ható­ság a vízjogi szabályozásokra nézve fennálló rendes jogszabályoktól eltérően a legegysze­rűbb és megfelelően megrövidített eljárás le­folytatása után elrendelhesse. Minden birtokos köteles tűrni, hogy a ha­tósági határozat alapján birtokán keresztül a vizet át-, vagy levezessék és a kitűzött ccl el­érésére szükséges munkálatokat elvégezzék A rendelet a vízlevezetéssel okozott kárért való kártalanítást szigorúan körülhatárolta és esak igen kivételes szüle körre vonatkozik a kárta­lanítási igény kérdésében pedig a bírói útat kizárja. A vízlevezetési műveket, amennyiben azok az elfoglalt területek használatát gátol­ják, mihelyt esak lehetséges, de legkésőbben egy éven belül meg kell szüntetni és a lehető­ség szerint a korábbi állapotot helyre kell ál­lítani. A rendelet kiadása azért volt szükséges, mert az idei árvizek folytán egyes helyeken jelentékeny mezőgazdasági művelés alatt álló területeken visszamaradtak a belvizek és ezek­nek mielőbbi elvezetéséről gondoskodni kell, hogy az említett területek a mezőgazdasági termelés szolgálatába mielőbb bekapcsolhatók legyenek. A jövő héten 300 vagon fa érkezik Szegedre £bből a mennyiségből fedezik az elárusitásra jogosult kereskedők ki­jelöléséig Szeged szükségletét (A Délmagyarország munkatársától) Nem­rég számolt be a Délmagyarország, högy a ha­tóságok gyors és erélyes intézkedésekkel ren­det teremtettek a fa-fronton. Az I. fokú ipar­hatóság vezetőjes Katona István dr. tanács­nok magához kérette a pékek, valamint a fa­kereskedők megbízottait s a velük való egyez­tető tanácskozások ntán életbeléptetto a pol­gármester utasításának megfelelően azt a ha­tározatot, amely szerint a jövőben minden na­ponként Szegedre érkező szállítmányból vago­nonként 50 mázsa fát biztosít lefoglalás útján a rendőrség a pékek számára, további napi harminc mázsát pedig a húsiparosok részérő zsírolvasztás céljára. Ezzel az intézkedéssel azt kívánta a hatóság elérni, högy biztosítva legyen ngy a pékek, mint a mészárosok és a fogyasztóközönség faellátása. Szeged faszttkségletének biztosítása Ezzel az intézkedéssel azonban meg nem ka­pott elintézést az a kérdés, hogy miképpen lehet viszont biztosítani Szeged számára azt a mennyiséget, amelyből nemcsak a lefoglalások telnek ki, hanem a fogyasztóközönség is hoz­zájut a napi 5—10 kilónyi háztartási fához és hozzájutnak például a vendéglősök is ahhoz a famennyiséghez, amelyre múlhatatlanul szűk­L Fox Híradó MAGYAR—FINN atlétikai mérkőzések leg­újabb világesemények stb. BELVÁROSI MOZI Ma utoljára! Csak felnőtteknek! Dr. Kildare Különös esete A Metró filmgyár, különleges filmje. A főszerepben': LIONEL BARRYMORE és LEW AYRES 5, 7, 9. IX. 28. szombat Fontos dátum! Ettől a naptól kezdve 'derűsnek látja a világot! mert az: ígen...vagy nem százszázalékos ragyogó sziporr kázóan szellemes pikáns törté­net, kacagtató sikamlós fordil­latai minden búját baját elfe­lejti. ségiik van. Ezzel a problémával kapcsolatban ígéretek hangzottak el olyan értelemben, hogy majd ha a fakereskedői kijelölések megtörtén­nek, akkor a miniszter goudoskodni fog arról is, hogy a kijelölt fakereskedők megkapják a Szeged által bejelentett szükségletet. Az ígéret megvalósításában nem kívánt senki sem ké­telkedni, nyitva maradt azonban az a kérdés, hogy addig, amíg a miniszter dönt a fakeres­kedők ügyében': mit csináljon a közönség fa nélkül1 Ki dönt a közönség ügyében? Ez leg­alább olyan lényeges kérdés, mint a kereske­dők kijelölése. Az erre vonatkozó panaszoknak cs indítványoknak nem lehetett fóruma a vá­rosháza, mert a város vezetősége errevonatko­zólag semmiféle utasítást, rendelkezést, vagy fölhatalmazást nem kapott a kormányzat ré­széről. Ne a raktárak, hanem a tűzhelyek részére osszák szét a fát Néhány fakereskedő ebben a reménytelen Helyzetben megkísérelte, hogy eljárjon a sze­gcdi fakérdésben az illetékes minisztériumok­ban. Küldöttségileg keresték fel Varga Jó­zsef dr. minisztert és arra kérték, bogy addig, amig a kijelölés megtörténik: tegye lehetővé, bogy Szeged fához jusson. 'A miniszter, soron­kivill elintézte, hogy a szegedi fakereskedők a kijelölés megtörténtéig — tehát legkésőbb október 15-ig — 300 vagon fát szállíthassanak KOEtZOBAN Fair­Ma utoljára Irene Dunnc és Douglas banks szerelmes vígjátéka CSUK EGYSZER ÉLÜNK Szombaton indulunk a szezon nagy ágyujával! Stanley, a riporterek királyi H legsötétebb Dfrikábas? DfcLMAGYARORSZAG SZERDA, 1940. szeptember 10. Szegedre. A szállítás a jövő héten meg is kez­dődik; ebből a famennyiségből sikerül megol­dani minden problémát, amely a faüggyel kapcsolatos. A 300 vagonból egyszerre adják át a fakereskedők a zsíróivasztásboz szükséges 500 mázsát és egyszerre adnak át nagyobb mennyiséget a. pékeknek is kiskereskedői ár­ban. Ezek mellett a kötelező átadások mellett még mindig marad annyi fa, amely arányos eloszlás mellett bőségesen elég a. fogyasztók­nak is mindaddig, amíg a kijelölés megtörté­nik. Ebhez természetesen az kell, hogy a fa­kereskedők minden más szempontot félretéve, úgy osszák el a megérkezett fát, hogy abból egyformán kapjon minden rendű és rangú pol­gár, minden szegény, vagy gazdug ember. Itt különbséget tenni többé nem lehet, mert a kül­városi kis háztartásoknak nagyobb szükségük van, arra a fára, amelyet a tűzhelybe raknak, mint másoknak arra a fára, amelyet, esetleg a pincében raktároznak el, hogy nagyobb me­leg legyen majd akkor a szobában, ha bekö­szönt a tél. A zsirkérdés A szegedi húsiparosok szövetségének kérel­me folytán — amely a zsírolvasztáshoz szük­séges fa biztosítására vonatkozott — a fakér­déssel hozható kapcsolatba a zsírkérdés is. A' hozzánk beérkezett panaszoknak középpontjá­ban az áll, hogy miért kell a húsiparosoknak a zsírolvasztáshoz fa, ha a látszat szerint ninct mit olvasztani. Ha pedig van mit olvasztani, akkor miért nem árulják? Micrt nem lehet kapni a hentes­üzletekben szalonnát és zsírt! Szóban és levél­ben érkeznek szerkesztőségünkbe a panaszok', bogy alig lehet hozzájutni a hentesüzletekben zsírhoz- Kellőképpen alá nem támasztott, de nyilvánosságot érdemlő vélemények szerint a húsiparosok is raktározzák a zsírt és a szalon, nát:' ez az állítás azonban nem mindenben' helytálló. Vannak a zsírügynek olyan vonat­kozásai, amelyek szinte kötelezővé teszik, hogy a közönség a legnagyobb higgadtsággal és nyu­galommal tekintse át ezt a kérdést. Ezek a vonatkozások átmeneti jellegűvé teszik a zsíí­hiányt, mert a kormányzatnál már készen van­nak azok az intézkodések, amelyek biztosítani fogják a fogyasztók számára a szükséges szab­immá- és zsírmennyiséget. Az államnak bizonyos kötelezettségei van­nak más, velünk baráti országokkal szemben s ezek a kötelezettségek a zsír.ra is vonatkoz­nak. Ezt, éppúgy, mint minden más szállítási ügyletet, a Külkereskedelmi Hivatal intézi, ennek a szervnek áll majd rendelkezésére nagyrészben a Szegeden most olvasztásra ke­rülő zsír is. Ez a legfőbb oka tehát annak, bogy egyelőre nem szaporodik a szegedi hen­lesüzletekben a zsír. A többi oknak, — ha való­ban fennáll — hatósági közbelépésre kell meg­szűnnie. Ez az állapot azonban — ismételjük — csak átmeneti jellegű, rövid időn belül már teljesen elegendő mennyiségű zsírt kap Sze­ged fogyasztóközön sege. A kormányzat — mint ahogyan a fakérdésben megmutatta —• készséggel segíti át Szegedet minden égető problémáján. Széchenyi Mozi im« r, 9 ímor A NAGY ÁBRÁND Francia filnvremek, Jean Gabin, DHa ParJó, Erich v. ístrohciiii /s Pierro Fresnay szereposztásába n. Szombattól Jegyek elővételben! MARIA KEI EJSZflKRIB Sziláciyi Szabó Eszter első ragyogó filmje

Next

/
Oldalképek
Tartalom