Délmagyarország, 1940. augusztus (16. évfolyam, 173-197. szám)

1940-08-06 / 177. szám

DÉLMAGYARORSZÁG KCŰfl, 1940. ¥111. 6. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP X¥l. €Yf09i|ail! III SIÓIII Erdély nem alándék Irta: Tonelli Sándor A faliképek között, amelyek a román impérium óta az erdélyi középiskolák tantermeit és folyo­sóit diszitik, van egy, amely különösen jellegzetes az újkori román történelemre. A román hadsereg 1877-ben átkel a Dunán és megkezdi háborúját Törökországgal. Ez volt az a háború, amely a san-stefanoi békével, Románja, Szerbia és Monte­negró független állammá nyilvánításával végző­dött. Azok a szegény magyar gyerekek, akik ro­mán átdolgozásban tanulják a történelmet, ezzel a képpel kapcsolatosan azt kénytelenek tu­domásulvenni, hogy ebben a háborúban Oroszor­szág tulajdonképpen Romániának köszönhette, hogy le tudta győzni Törökországot. H a ugyanis Románia nem csatlakozott volna Oroszországhoz, h a nem engedte volna meg, hogy az orogz had­sereg átvonuljon a román területen és h a a vitéz román hadsereg nem alkotta volna az orosz had­sereg hátvédét, Oroszország aligha tudott volna megmérkőzni Törökországgal. A rideg történelmi valóság érdekében -ezt a Beállítást a következőképpen kell megkorrigálni. Szerbia és Montenegro, amelyek ebben az időben még vazallus államai voltak Törökországnak, 1876-ban fekeltek a szultán ellen. Mialatt ők hő­siesen és erejük minden megfeszítésével harcoltak az akkor még batalmas török birodalom túlerejé­vel, Románia óvatosan meglapult. Enyhén szól­va kibicelt, hogy hová fog fejlődni a háború. Mi­kor aztán Oroszország megüzente a hadat Tö­rökországnak és mikor veszedelemtől nem kellett tartani, Románia is csatlakozott ahhoz a félhez, amelynél a győzelmet lehetett remélni. A san­stefanoi békénél és a berlini kongresszusnál ma­gától értetődően Románia is ott volt és tartotta a markát, hogy megkapja megérdemelt jutal­mát. Nem árt ezt kissé felemlíteni, mert ez a ma­gatartás azóta többszörösen ismétlődött Romá­nia történelmében. Az 1913. évi Balkán-háboruban Szerbia, Montenegro és Görögország az ovcsepol­jei véres csatában legyőzték Bulgáriát. Mikor Ro­mánia megbizonyosodott róla, hogy Bulgária el­vesztette a nagy mérkőzést és mikor már sem­mit sem kockáztatott a vitéz román hadsereg ismét átkelt a Dunán és megjelent az osztozko­dásnál. Ekkor kapta meg Románia e 1 s ő i z ­ben Dél-Dobrudzsát. A világháború idején Románia éppen olyan hinta-palinta politikát játszott, min mostanában, Jó pénzért árulta gabonáját, marháját és olaját a németeknek, megengedte, hogy a német lőszere* vonatok dupla tarifa mellett a román vasutakon robogjanak Törökországba, de ugyanakkor vígan paktált Oroszországgal és az antant országaival. Alikor a központi hatahnak helyzete kezdett kriti­kusra fordulni és mikor a bukaresti államférfiak ugy ítélték meg a helyzetet, hogy mar csak nyerni lehet, Románia az antant oldalán be­avatkozott a háborúba. Ezúttal a román politika kissé csalódott a számvetésében. A kegyelemdö­fés helyett, amelyet a vitéz román hadsereg szán­dékozott megadni Budapestnek, Bécsnek és Ber­linnek, olyan szaladást produkált, aminőt az egész világháború keveset tudott felmutatni. Csak ott nem szaladt, ahol bekerítették és megadta ma­gát. De fordult a sors kereke és a központi hatal­mak elvesztették a háborút. Mi sem volt termé­szetesebb, minthogy a románok megint ott voltak az osztozkodásnál. Közben azon­ban, mikor csakugyan biztosak voltak, hogy baj nem érheti őket, az 1918 november 13-iki fegyver­szüneti megállapodás ellenére átkeltek a Maro­son és megszállták a védtelenül maradt erdélyi területeket. Az osztozkodásnál birto­kon bel ül voltak. Meg is kaptak mindent, amit legmerészebb álmaikban is alig mertek remélni. Ez volt az az idő, mikor Benes Edus és Bra­lianu Joncl képzelték magukat Európa leana­gyobb államférfiainak Csak egy csöpp üröm, egy egészen csöppnyi kis üröm vegyült a. román dia­dalok kelyhébe. Clemenceau mindent megadott nekik, mert a bosszú és gyűlölködés politikájába beletartozott Magyarország minden ellenségének gyarapítása. De attól a Romániától, amely vere­sége után kiugrott a szövetségből, megkötötte a bukaresfi különbékét és csak a győzelem után je­lentkezett ismét, az öreg jakobinus egy kis malí­ciát nem tagadhatott meg magának. A békeszerző­dések szövegébe beleszúrt egv csipős mondatot, mely szerint Románia a szövetséges és társult hatalmak jóvoltából jelen­tős területgyarapodásban részesült.­Ez a mondat Brafianu cigánykodása és Benes fo­gadatlan prókátoroskodása dacára benne maradt a békeszerződések szövegében. Ez az enyhén finom megkülönböztetés a szerbekkel szemben, akik vitézül harcoltak és mint katonák, kiérdemelték az ellenfél megbecsülését, kissé le­gvöngiti Románia megnagyobbodásának és Er­dély megszerzésének históriai értékét. Ezt a mon­datot a román nemzeti büszkeség Clemenceaunak ma sem tudja megbocsájtani.­... Közben telt az idő és peregtek az eszten­dők Klió istennő homokóráján. Megint törté­nelmi változás van készülőben, hihetőleg nem Románia javára. Objektív megállapí­tásában ugyanis már az egyik bukaresti újság is elment odáig, bogy a területátengedések nem Magyarország és Bulgária olda­lán lesznek esedékesek Egvelőre ezt is tudomásul vehetjük. Ami pedig a változást illeti, reméljük, hogv nvomán a Róbert Károly legvőzr­tését. Vitéz Mihály vajda .hőstetteit. Hóra és Kios­ka fölkelését és a dunai átkelést ábrázoló törté­reimi faliképek le fognak kerülni az erdélyi isko­lák folyosóinak faláról. Megint másként fogják írni és tanítani a történelmet. De ha ez így van, akkor nem árt előre tisztáz­ni és lerögzíteni azt a jogcimet, amelvnek alsóján mi, — függetlenül a történelmi jogtól, a magyar múltnak és a magyar kultúrának számtalan, ei nem törölhető emlékétől és élő valóságától —, Er­délyt magunknak igényeljük. Tisztáznunk kol', hogy ajándékot kaptunk-e a tengely­hatalmak jóvoltából, mikor ezek Mün­chenben elismerték a mi területi ígenyeink jogos­ságát s ezt Salzburgban és Rómában tudlukra adták Románia igen tisztelt képviselőinek? Az ajándékozás feltevésevei szem­ben, amelyet jóakaróink bizonnyal nem fognak elmulasztani, hogy vele nekünk kedveskedjenek, állapítsuk meg hideg történelmi szemlélettel a következőket. Husz esztenüőn keresztül neheze­dett rá Európa, de különösen a volt monarchia területeinek békéjére a kisantant nevü politi­kai alakulás, amely fogantatott Párisbán. megszü­letett a trianoni békében és kimúlt abban a pilla­natban, amikor a Csehszlovákiának nevezett vak­belet kioperálták Európa testéből. Ennek a kisan. tarltnak elsődleges célja az volt, hogy erre mife­lénk megkövesitse a párisi külvárosi békék által teremtett állapotokat, másodlagos rendeltetésébea pedig neki kellett volna kelet fe(ől lekötni a ka­tonailag regenerálódó Németország erejének je­lentős részét. Óh, mi még élénken emlékszünk azokra a nagyon szép fejtegetésekre, ho-gy a kis­antant körülbelül száz hadosztályt je­lent, ami mindenesetre elég tekintélyes erő ah­hoz, hogy Németország kelet fel.li akcióképessé­gét megbénítsa. És sok igazság volt azokban az okoskodásokban is, hogy élelmiszerekben és szá-> mos hadianyagban deficites Németország a siker reményében nem kezdhet háborút nyugaton, ba keleten talán nem is harcban álló, de vele szem­ben nem baráti viszonyban álló országok fala zárja el a beszerzések lehetőségét. Mindez igaz lett volna, ha nem lett volna itt Magyarország. Huszonkét ke­serves esztendő alatt a Bratianu Jonelnél és Ma­niu Gyulánál okosabb politikusok részéről Ma­gyarországnak nagyon sokszor volt csábító ígére­tekben része, ha letesz revíziós igényeiről, ha enged politikájának szilárd következetességéből, ha hajlandó belemenni akár valamilyen páneuró­pás alakulásba, akár pedig dunai konföderációba, csak azért, hogy ne legyen kellemetlen szálka a 1Ö1S-MM KOTOTT HATON At EOVEZMíNySZtRlNTI DEMARKÁCIÓS VONAL REOf 0RSIABKU1ÁR 9 ÍJ 30 H «t» Km A Pester Llovd szerint Magyarország a Romániával 1918 november 28-án kötött fegy­verszüneti szerződés alapján kívánja a tárgyal ás megkezdését. Térképünk feltünteti a fegy­verszüneti szerződés demarkációs vonalát i

Next

/
Oldalképek
Tartalom