Délmagyarország, 1940. augusztus (16. évfolyam, 173-197. szám)

1940-08-01 / 173. szám

DCLMAGYARORSZAG CSÜTÖRTÖK. 1940 AUGUSZTUS 1. Fehéregyháza Pontöean 91 évvel ezelőtt: 1849 július 31-éai teljesült be Petőfi Súudo® halálának próféciája: „Ott essem én cl a harc mezején, Ott folyjon az ifjúi vér ki szívembül..." Beteljesült a halhatatlan költő halállátomása és Petőfi Sándor a fehéregyházi síkon hősi halált halt... 91 évvel ezelőtt, a szabadságharc végső fellobbanásáuak idején volt ez, akkor lobbant Jitojsót a legnagyobb magyar költőgéniusz életének fáklyája ia .amikor a nemzet veszélyben volt és „szétszórt hajával, véres homlokával" utolsó, szörnyű Csatáját vívta a magyar... Az utókor így látja Petőfit, ahogyan ott áll » fehérogyházi síkon, ott áll és nem vonul vissza anak ellenére, hegy Bem tábornok haragosan rákiáltott, amikor; meglátta és visszarendelte a tartalékhoz. Ott áll a tomboló harci zajban s „amikor ajka örömteli végszava zendül, elnyeli azt az acéli zörej, a trombita hangja, az ágyúdörej. .." így vált megrázó legendává a költő törékeny alakja, a szabadságharc lánglelkíl költője, aki harcbaénekli a szabadságért hnlnitudókat a maga is velük pusztul el... Immár 91 esztendeje nyugszik' jeltelen tömegsírjában Petőfi Sándor a fehéregyházi csatatéren. Holttestét senki som látta; legalább is senki sem állította határozottan, hogy látta volna a költőt utolsót sóhajtva, véresen, vagy holtan... tehát sokáig nem hitte el a nemzet, hogy legnagyobb költője halott Hiszen hiába mondják az édesanyának, hogy fia meghalt valahol, távol tőle, nem hiszi el, míg holttestét nem látta s ha nem láthatja fiát halottadban, sohasem fogja elhinni igazán, hogy meghalt. így volt ezzel a magyarság, soha sem hitte el, hogy Petőfi halott « ha ideig-óráig bele is törődött, az első ellenkező hírre örömteli lázképek bukkantak föl lelke mélyén s látta a nagy költőt egy szibériai ólombányábnn, amint ősz fejjel, megrokkanva, félig őrülten, öntudat nélkül robotolt... A lázképeknek sok-sok ilyen változata volt s a költő balála után még 30 evvel is akadtak szélhámosok, akik visszaéltek létezésének meséjével. S a nemzet, a szerető, hűséges édesanya olthatatlan szerelmével... így teljesedett be a halhatatlan költőóriás másik jövendölése; „Anyám, az álmok nem hazudnak..." A rajongó, hű édesanya, a. nemzet álmodolt s ma is álmodik nagy fiáról, a költőről, akinek életét végtelenül hosszúra nyújtja Isten szeretete... A költő álma, a balhatatlanság álma szimbólikus értelemben is beteljesült; „'Anyám, az álmok nem hazudnak. Takarjon bár a szemfödél: Dicső neve költő fiadnak rAn yám, soká, örökkön él!" A költő, akinek diéső neve valóban soká, örökkön él a magyarok lelkében; addig, amíg a nemzet egyetlen fia él ezen a földtekén; immár 91 éve nyugszik a fehércgyházi Csatatér sírhantja alatt... Akit oly sokan foglaltak imáikba s akit oly sokan s oly nagyon szeretnek, annak könnyíi kell, hogy legyen a föld... Az utolsó húsz esztendőben azonban nagyon nehéz volt a sfrhant Petőfi Sándor porladó hamvainak... Hiszen ő mondta, ö gyújtotta lángra egy nemzet lelkét ezekkel a szavakkal: „Kik szabadon éltek, haltak, Szolgaföldben nem nyughalnak!" Húsz év óta súlyos a fold Petőfi KamVai felett. Szolgaföldet, rabok földjét Csináltak Erdélyből húsz esztendővel ezelőtt. Trianonban. Húsz esztendő óta rab magyarok könnye áztatja azt a drága, magyar vérrel oly sokat. özv. Heim AuréSna julius 30-án váratlanul elhunyt. Temetése augusztus 1-én 5 órakor lesz a belvárosi temető kupolacsarnokából. öntözött földet. És rab magyarok imádsága suhan át húsz esztendő óta minden évben a fehéregyházi síkon, ilyenkor, július 31-én... Lopva, titkon üneplik a Költőt, a legkedvesebbet s a legnagyobbat és csak lelkük mélyén. csöndes templomokba, vagy lefiiggönyzött, sötét szobákba zárkózva merik imádságos bizakodó ajakkal elmondani a nagy. riadót, a „Talpra magyaíf-tl Az idén még rab magyarok imádság^ szállt végig július 31-én a fehéregyházi 6Íkon. De Petőfi Sándor, akinek legfőbb eszménye, örök vezérlőcsillaga a szabadság Solt, nem nyugszik már sokáig szolgnföldbon... A szabadság hajnala dereng már a fehéregyház! csatatér felett.., (Cs. P.) Egyenlő helypénzt szednek ezentúl a szegedi piacon (A Délmagyarország munkatársától) A varosok a kereskedelmi miniszternek egy korábbi körrendeletére hivatkozva nem mondottak le a piaci helypénz szedéséről, amelyet magukra nézve kötelezőnek tartottak. Ennek alapján Vásárhelyen például megkezdték a piaci helypénz szedését azzal az indokolással, hogy büntetendő kihágás a piaci helypénzszedés elmaradása. Ezzel kapcsolatban több fölterjesztés ment a minisztériumba, ahonnan most a kérdés tisztázása végett leirat érkezett Szegedre. A leiratban értesiti a város hatóságát a kereskedelemügyi miniszter, bogy a helypénz szedése nem kötelező. Megtiltja azonban azt, hogy helypénzszedés esetén bizonyos kateSorompó Nem tudom mindenki tgy Van-e Vele7 én magam, ha valami messzi útról tétek meg, mindig kinyitogatom a szekrények ajtajait, mint valami könyvlapokat. Szétosztogatom a szemem a polcokon': igen az enyém itt ez a pár cipő, ez a ruha, ezek a fehérnemüek, ezek a könyvek, papitok és apró tárgyalt, amelyek úgy hozzámnőttek, mint a végtagjaim. A papírlapokon egy-egy megkezdett, mondat eszébe juttatja az embernek az elmerült göndolatfiókdkat, talán idegesség, vagy hangulattalanság miatt abbahagyott tervezgetések gyöngyöznek föl, mint apró buborékok a pezsgőpohárban. Emiatt vékonyka harcok és széles baráti megnyilatkozások emlékei tűnnek elő, a Cipőn egy picinyke sárdarab őrizte meg annak az útnak hangulatát, amelyet megkezdfünk, de hirtelen abbahagytuk s egy-egy ruha zsebében annak a pillanatnak eredménye rögződött meg, amelyben levetettük. Belenyúlok a ruhák zsebébe. Üresek, ma Igen sok zseb üres. De egyikben mégis találók valamit. Két kis könyvecske fekszik egymás mellett Csodálatos egyetértésben. Gyerekes, furcsa meghatottság fogja meg az embert, mint egy láthatatlan kéz? emlékezni akar. Mikor is volt, hogyan is került a zsebembe ez a két apró könyv? 1'Alig nagyobb mindegyik mint két-két Centiméter. Különleges kiadás, azt hiszem Csak bibliofilek részére állítottak elő ilyen formában belőlük néhdnyszáz darabot. Az egyik a Monarchia volt uralkodójának felhívása „Népemhez" kezdettel abból az időből, amikor veres villám Csapott bele sok idő múlva először a vén Európa testébe. A másik — szintén Csak nagyitSval Clvasható betűkkel — egy hindu népmesét tartalmaz ősi szanszkrit Írással. Az előbbinek tiszta ezüst fedele van, az Utóbbi szerény piros papirkötéssel húzódott meg, mint mostohagyermek a zsebemben. Jgen, már emlékszem. Valami folyóirat régi számait kerestem egy antikváriumban s ott találtam kutatgatás közben ezt a két kis könyvcsemetét. 'Az ezüstfedelüt elég drágán adta el a régi, megnyütt könyvek árulása, de azt a szanszkrit valamit megvető nézegetés Után alig páf, fillérért cserélte el. Így kerültek a zsebembe. Az egyiket történelmi emléknek szándékoztam eltenni. magam sem tudom miért. Az embernek van .egy megmagyarázhatatlan szokása: szereti, magát megfürdetni a történelemben. Ez nem kíváncsiság, mert ha csak az volna, akkór egyszerűen elmenne a múzeumba és végignézné, hogy milyen termékeket gyártottak, milyen tálakból ettek és miiven szerszámokkal ölték egymást az góriákat állapítsanak meg és nagyobb helypénzt szedjenek a vidéki árusítótól, mint a helybelitől. Ez az eset előfordult éppen most Vásárhelyen szegedi vonatkozásban, Szeged nem mondott le * helypénz szedéséről s ebből befolyt összeget az előírás szerint a piac fönntartására, tisztítására és az esetleg szükséges javításokra fordítják. A jövőben azonban egyenlő helypénzt szednek a szegedi piacon. A hclykénzekből befolyó összeg egyébként az utóbbi hónapokban megcsappant, ami az árusítók számának fogyatkozására, vagyis a piac kisebb mértékű »elnéptelencdésérc« mutat. emberek az elmúlt évezredek, vagy évszázadok folyamán. Több ez mint kíváncsiság. Valami birtoklási vágy': ne csak ért legyek részese a történelemnek, hanem o történelem egy-egy kiragadott pillanatának emléke is legyen az enyém. Semmire nem tudom használni, mert több emlékem aligha van, különösen úgy nincs, hogy a dokumentumok sorrendjében, Rendszerébe 'állíthatnám azt. az ezüstfedelü könyvecskét. Így aztán nem is emlék, csak emléke* tető . . . Drágán koptam meg, de hl szent nem is Csoda; csak egyetlen dolog volt abban az időben olcsó, az emberi élet. A másik könyv, a szanszkrit-irású liin'du mesekönyv más cél miatt került a birtokomba. Nem tudom olvasni Csak azt rt pár oldalnyi előszót, ami magyar nyelven ismerteti a könyv tartalmát. A Hószellcmekről szól és a szerelemről. Királyok: és Istenek szerelméről, akiknek 'ctvóddsdt csak a „vadhattyuk-ldtta, tószülte lótuszok hallottákA Havas Hegy Leányáról szól és sok minden másfél, ami távol van mrt tőlünk, nagyon távol, mert Csak a lelkünkben él, valahol nagyon mélyen, ahol nem a valóság, hanem a mese vet magának ágyat. Ezt a könyvet azért tettem el, mert a másik megmagyarázhatatlan szokása 02 embernek az, hogy mesékhez menekül, mesékben keresi a valóságot. Mert a valóság Csak történelmet mond. de nem meséket..« Ezt a hindil könyvet nagyon olcsón Vettem meg. De sokkal-sokkal drágább nekem annál a kis könyvnél, amelynek ezüst a fedele. Anélkül hogy 'érteném, elvisz ma* gával, mint megtalált testvért olyan távn* U világba, ahol nem törvény a földhözkötöttség s ahol nincs villáma sem embernek sem Istennek, Csák valami elnéző, megbocsátó mösolygdsa. Béke van abban a távoli világban . . . 'Azt mondja bevezetőben önmaaáról ez a kis könyv': az Idő hullámainak Sötét vize fölött fénylek, Hol örökké, hánytvetetteH PonCsként úsznak tört remények." Tenyefemte teszem ezt a két könyvel. Kinyitom mind a kettőt, nézem apró betűiket. Vájjon melyik könyvnek iaazabb Hallgatom őket, aztán az ezüstfedelüt, amelyik egy véres pillanatra emlékeztet becsukom, mint egy szekrényajtót . . . Mig 11 napig íari azolesű vásár Dor&eiu teüröndösnei Kigyó-utca 4 Nemzeti Takarékosság és Unió tag Fen ír rcliftttl es strandtáska mélyen leszáiitott áron kapható