Délmagyarország, 1940. július (16. évfolyam, 147-172. szám)

1940-07-03 / 148. szám

Szerda, 1940. VII. 3. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP XVI. ÉVFOLLIAXI) 148. SZÁÜL »La Francé conquise« Franciaország vereséget szenvedett. Bármilyen is legyen az a béke, amely a vereséget követni fogja, Franciaországnak búcsút kell vennie azoktól a reményekLől, vágyálmoktól, amelyek évszázadok óta, csökkenő életerejével egyenes arányban nőttek. Az 1870-i események mitsem vesztettek jelentőségükből. Abban az időben mindkét nemzet körülbelül egyforma esélyekkel indult. 1872-ben Franciaországnak 36 millió lakosa volt, a Német Birodalom pedig 41 millió lelket számolt. 80 évvel előbb még Franciaország volt népesség tekintetében a gazdagabb s éppen a többi európai államokkal szemben öszszehasonlithatatlanul nagy népbőségére való tekintettel illettek a »grande nation* büszke jelzőjével. A bismarci birodalom megalapításával vette kezdetét a két nemzet ellentétes irányban haladó fejlődésének valóban hatalmas irama. 40 évvel megalapítása lilán a német birodalom már 65 m i 11 i 6 lelket számolt, mig Franciaország a 40 milliót sem érte el; miközben Németország mint kereskedő és ipari hatalom Angliával viaskodik a világ első helyéért, addig Franciaországban a ke.nyérkeresőknek még több. mint 50 százaléka mezőgazdaságból él. Minél határozottabban jelentkezik' a két nemzet helyzetében ez a különböző irányú fejlődés, annál harciasabbá válik Franciaországnak az az igyekezete, hogy katonai téren lépest tartson Németországgal Az a körülmény, hogy 1918-ban Franciaország óriási áldozatok árán számtalan csalódás és vereség után a tizenkettedik órában mégis megnyerte a háborút, a politikai kon jukt lírának volt a következménye. A világháború előtt a francia revánseszme fenyegette fölbomlással az európai békét, a világháború után pedig a francia b i ztonság eszméje jelentett kényszerzubbonyt a kontinens számára. 'Alapjában véve mindkettő egy tőről fakadt: időszerű kifejezése volt egy statikussá merevedett inép akaratának. Sok francia még a közelmúltban is szenvedélyesen szólalt föl az ellen a megállapítás ellen, hogy népük többé nem rendelkezik átütő erejű dinamikával. rA tényekkel szemben azonban a szenvedélyes tiltakozásnak el kell némulnia. Mire használta fel Franciaország a győzelmet, melyet 1018-ban aratott? Van-e valami nyoma annak, hogy a francia nép az 3919-es versailles-i diktátumból úgy megnövelte volna belső energiáit, mint amilyen erőgyarapodást jelentett Versailles a német nép szempontjából 1871-ben? Mi mindent nem kapott Franciaország Elszász-Lotharingiával, a német gyarmatok egy részével, a német szállítmányokkal és jóvátételi fizetésekkel? Egyenesen bámulatraméltó, hogy Clemenceau, Fóch. Poincaré és Iteynaud hazája mily kevéssé fogta fel a maga számára ezt a váratlan győzelmet, mint amely újabb teljesítményekre kötelez. Ha Franciaország gazdasági teljesítményeit vesszük egyéb téren elért eredményei alapjául, meg kell állapi tanunk, hogy 1937ben még olyan mértékben sem vette ki a maga részét a világkereskedelemből, mint 1900ban vagy 1913-ban. Szén fogyasztása, amely már 1913-ban 62.2 millió tonnára rúgott, 1938-ban 68.4 millió tonnával alig mutatóit valami emelkedést. A francia vasérclcrme'cs 1937-ben sem volt nagyobb, mint 1913-ban. Ezek az adatok azonban csak látható jelei annak az útnak, amely pénzügyi kudarcokon át egyik gazdasági válságtól a másikig vezet és melynek financiális bajok, inflációk, a tőke menekülése és szociális anarchia a mérföldkövei. Amikor Reynaud 1938. novemberében a pénzügyi és gazdasági szanálás hároméves tervét dolgozta ki, akkor a tőle benyújtott költségvetési előirányzat 250 milliárdos nemzeti jövedelem mellett több, mint 100 milliárd frankos állami kiadásokat tartalmazott. Későbbi nemzedékek" valószínűleg értetlenül állnak majd szemben azzal a ténnyel: hogyan indíthatott Franciaország ebben a helyzetben hábor ú t. 1939. április 22-én Reynaud rádióbeszédében ezt jelentette ki: »Uj tényállással kell számolnunk. 14 hónap óta Európa szivében nagy győzelmeket arattak. Ezek kizárólag ellenségeink hadi üzemei teljesítményeinek köszönhetők.* Amikor azonban nekifogott, hogy Németország példáját kövesse, azonnal szembetűnően jelentkezett a nagyhatalmi kiadások és a hiányzó népi és gazdasági erők közötti kiegyenlíthetetlen ellentét. Ez a tragikus hiány különösen akkor vetette rá félelmes árnyékát a francia megmozdulásra, amikor a mozgósítás a legjobb munkaerők közül 5—6 millió férfit vont ki a gazdasági életből. Franciaországban a túlterhelés katasztrófája elindult mélypontja felé. A háborús költségvetés, amelyet Reynaud előterjesztett, nagyobb volt, mint az egész nemzeti jövedelem. A mezőgazdasági munkákat a múlt ősz folvamán az egyes département-ok szerint csak 10—50 százalékban lehetett elvégezni. A fegyverkezés érdekében dolgozó magánipari üzemek munkásainak száma a mozgósítás első napjaiban 1.23 millió emberről 620.000 munkaerőre esett vissza. A hiányzó munkáskezek pótlására aggastyánokat, nőket és fiatalkorúakat kellett mobilizálni, a munkaidőket meghoszszabbítani, a szabadságokat és szünnapokat korlátozni vagy beszüntetni, a munkabéreket csökkenteni. Ha az angol háborús elgondc.lás ismét időnyerésre irányult, hogy az ellenfelet a világháború mintájára ki lehessen éheztetni: ezúttal Franciaország nem volt abban a helyzetben, hogy hosszú háborút viselhessen. Kereken 40 évvel ezelőtt lépett Anglia és Franciaország ugyanarra az útra, mint a közelmúltban. Ettől kezdve haladnak együtt s Németbirodalom ellen. Franciaországban sem hiányoztak az olyan hangok, amelyek óva intettek ettől az ilyen vonalvezetéstől. Mig a fashodai konfliktusból kifolyólag Franciaország visszhangzott az angolellenes daloktól, néhány évvel később Delcassé mégis Anglia rendelkezésére bocsátotta hazáiát. Ekkor Emilé Flourens, a harmadik köztársaság volt külügyminisztere óvta népét ettől a lépéstől »La Francé c o n q u i s e« cimü könyvében. Azért adta könyvének ezt a cimet, mert attól tartott, hogy az angol gyámkodás megszünteti a francia külpolitika önállóságát. A' világháborút Franciaország még szerencsésen megúszta. Ma azonban ott áll. ahová vétkes tradíciói juttatták. Teleki minisztereinek beszéde a sorsdöntő kérdésekről Tervek és íS'adafok — II magyar világnézet három fényezője — II nemzetiségi kérdés és a Kubay-Vágé-féfe törvényjavaslat — II parlament öszi munkarendje és egyéb kérdések a MEP értekezlete előtt Budapest, július 2- X MÉP kedden délelőtt a képviselőház ülése után értekezletet tartott a képvise'lőház minisztertanácsi termében. Az értekezleten, amelyen a kormány tagjai is résztvettek, báró Vay László országos elnök mélységes részvéttel emlékezett meg arról a súlyos veszteségről, amely Magyarország kormányzó, ját és családját érte. Báró Vay László elnök javaslatot terjesztett a párt elé, hogy a párt minden képviselő tagja 10 napon belül jelentse be a párt vezetőségének, hogy milyen igazgatósági, fölügyeinbizottsági, vagy más díjazással járó, vagy díjazással nem járó tisztsége, megbízatása van. A pártvf^zetőség ezeket a bejelentéseket megvizsgálja abból a szempontból. hocr\ a tisztség, vagy megbizatás, figyelemmel a közérdekre, összeegyeztethető-e azokkal az etikai követelményekkel, amelyeket a várt a közéleti tisztaság érvényesítése szempontjából követendőnek tart és amennyiben indokoltnak látja fölszólítja a bejelentőt megbízatásának, vagy tisztségének megszüntetésére, ellenkező esetben arra, hogy a vártból lépjen ki. Bárczay Ferenc hozzászólása ütán az értekezlet úgy határozott, hogy érdemi döntést a kérdésben a legközelebbi értekezleten hoznak. Teleki Pál gróf miniszterelnök szólalt föl ezután: — Az "országgyűlés nehéz időkben megy az idén nyári, aratási, betakarítási és cséplést szabadságra — mondotta. — Lehet, hogy ez alatt az idő alatt szükséges lesz a parlamentet ösezehívni. Akkor össze fogom hívni. Az a 18 bónap, amelyet a miniszterelnöki székben eltöltöttem, azt hiszem, teljes bizonysága annak, hogy a parlament ár izmust, a magyar országgyűlés munkásságát mindenkor igyekeztem fönntartani és ezt az igyekezetemet nem kell, hogy a jövő szempontjából különösebben hangsúlyozzam. — Ami a nehéz időket illeti, nem mondhatok sokat — folytatta beszédét. — A fontös az, hogy a nemzet nyugalommal, önérzettel és bizalommal tud ion szembenézni a nehéz időkkel és fudjon nehéz időkét élni. És ahhoz, hogy a nemzet tudjon így élni, hozzátartozik, hogy a kormány többségi pártjának azok a tagjai, akiket a kormányzó bizalma a miniszteri székekbe ültetett, a fokozott felelősséget érezzék és viseljék, ami ilyen időkben rájuk hárul. Tlyen időkben nem lehet minden részletet állandóan az országgyűlés folytonos ellenőrzése alá, még kevésbbé megvitatás alá bocsátani. E?.t viselni kell azoknak, akiknek a sors ezt adta osztályrészül. — rA nemzetnek három fő kincse van. Ez érzés sorrendjében mondva: a nemzet becsülete, a nemzet függetlensége és a nemzet nagysága. A nemzet becsülete jelenti a nemzet öncélúságát is, amelyet Gömbös Gyula hangoztatott és jelölt meg ilyen módon. Jelenti tehát az önerejére támaszkodást, a lelki függetlenséget és a baráti hűséget. Én ezeket igyekeztem ápolni, igyekeztem tőlem telhetőleg a nemzet különböző rétegeit erre nevelni. II magyar világnézet — Sokat beszélünk ma az átalakuló világban átalakuló életformákról, világnézetről — folytatta a miniszterelnök. — Mi már most a magyar világnézet? A magyar világnézet három részből, bárom tényezőből tevődik össze. Az egyik a magyarság, a magyar ember voltunkból származó elem, a másik tényező az európai elein és a harmadik tényező a kereszténység. Egyek maradtunk mint nemzet és mint állam, dacára a nagy tagpltságnak. Ez volt a mi dunamedencei föladatunk és cz a föladat az, aminek erkölcsi gyakorlását ma is önnönmagunktól cl kell végeznünk és kell, hogy Európa is várja tőlünk, mert ennek a kiegyenlítő, szereteten fölépülő egységnek a kapcsolata a mi nemzeti mivoltunk. Én legalább ugv fogom föl. — A föladatok, amelyek ma ránk hárulnak tár sadnlmi és szociális föladatok egyrészt, országépitő föladatok másrészt. Az erkölcsi tulajdonságom kat ki kell nevelni. A két erkölcsi tulajdonság, amelyre leginkább szükség van ahhoz, hogy az or-