Délmagyarország, 1940. július (16. évfolyam, 147-172. szám)

1940-07-16 / 159. szám

Eplflh a Dcrcttqónfíaliii ni szegedi részének tcrelö-ulját Zavartalanul foltjih az útépítési program lebomj ontása (A Délmagyarország munkatársától) A vá­iros mérnöki hivatala esztendőkre előre elké­szítette a .város útépítési programját és ennek a tervezetnek az alapján évről-évre elkészíte­nek egy bizgnyos számú kilométerútat. Ebben az esztendőben a program szerint 16 és fél ki­lométer útat építenek ki. Pávó Ferenc dr. tb. főjegyző, útügyi előadó hétfőn közölte, hogy az útépítési program végrehajtása az időjárás okozta nehézségek el­lenére zavartalanul, előírásszerűen folyik. Teljesen elkészült a 'csórva—öttömösi 6 ki­lométeres útszakasz, amelynek első 3 kilométe­res szakaszát még tavaly kiépítették, a másik 3 kilométer építését most' fejezték be. A sze­ged—kiskundorozsmai út hengereléso folyik, pár napon belül elkészül, ekkor, bejön a hen­ger a városba, itt kisebb javítási munkálato­kat .végez el, majd Csengelére küldik, Kihord­ták már az építési anyagot az őszeszéki—hor­gost útra is, ahol szintén nemsokára hozzáfog­nak a munkálatokhoz. Az idei útépítési program megvalósításra váró föladatai közé tartozik a Berettyóújfalu­tól a Dunántúlra áthúzódó út Szegeden átve­zető egykilomctcr.es szakaszának betonba ágya­zott kiskockakővel való kiburkolása. A Vásár,­helyi-sugárút külső szakaszának a körtöltésig terjedő részéről van itt szó. Ez az út, csakúgy, mint ennek a hatalmas úttestnek többi része, 10 méter, széles lesz és egymagában ennek az 1 kilométernek az elkészítése 338.000 pengős építkezést jelent. Ebből a költségből 38.000 pen­gőt visel a város, mert az útból csak 115 méter­nyi lesz a város tulajdona, a többi része az ál­lamé. Ezt az útat, a szeged—orpsbázi szakasz­szal együtt még az idén el kell készíteni, a Vá­sárhelyi-sugdrút külső részén máris hozzáfog­tak a munkálatokhoz. Most még nem a tulaj­donképpeni útat építik, hanem a mellette léte­sítendő terelő-útat, amelyen az építkezés tarta­ma alatt a forgalmat fogják lebonyolítani. Ez az ideiglenes út, amelyet később föl fognak bontani, egyszerű hengerelt makadám lesz. Széles gázgyári vita a törvényhatóság hétfői rendkívüli közgyűlésén Egyhangúlag elfogadták a 3 milliós kölcsön konvertálására kidolgozott ui javaslatot, —földeladás, vagy házeladás? (A Délmagyarország munkatársától) A gáz­gyári kölcsön ügyében összehívott hétfődcl­utáni rendkíyüli közgyűlésre lassan gyülekez­tek a városatyák. Negyed hatkor foglalta el az elnöki székben helyét Tukats Sándo® dr. főis­pán. Megnyitójában bejelentette, hogy a kö®­mányzói családhoz gróf Károlyi Gyüláné Horthy Paulette elhalálozása alkalmából inté­zett részvéttáviratra köszönőtávirat érkezett Napifend előtt Peták Ferenc szólalt föl az aratási szabad­ságolások ügyéről. Fölszólalására Tukats Sán­dor főispán válaszolt. Győr városának azt az átiratát, hogy a közélelmezési hivatalok fölállításának és fönntartásának, költségeit a kgrmány yiselje, a közgyűlés egyhangúlag ma­gáévá tette, a város fölír a kormányhoz a sze­gedi közélelmezési hivatal adminisztrációs költ­ségeinek kiutalása iránt. Kemenessy Tibor dr. tanácsnok referálta ez­után a 3 milliós gázgyári kölcsönre vonatkozó polgármesteri, illetve közgyűlési ja­vaslatot Amint ismeretes, a multheti kisgyű­lés előkészítette az ügyet és olyan javaslatot terjesztett a közgyűlés elé, hogy a kölcsön fe­MÁTÓL , 5, 7, 9 a SZÉCHÉNYI MOZI-ban MÓRICZ ZSIGMOND legszebb regénye, a legmeghatóbb magyar film A legemlékezetesebb siker: könyvben, színpadon és moziban im \é mindhalálig A debreceni kollégium kisdiákjának könnyesen szép története. DÉVÉNYT LACI, CSORTOS, RÓZSAHEGYI, KISS FERENC, RADAY, MÁLY GERÖ, | GOMBASZÖGI ELLA, TOLNAY KLÁRI t' lét töröltesse a várös a gázgyártól részére járó anyagi szolgáltatásokról való lemondás révén, másik felét pedig készpénzzel fizesse ki, mert erre a pótszerződes 1941. január 31-ig módot ad. A javaslat megjelöli a klöcsön visszafizetésére kínálkozó fedezetet, nevezetesen azt ajánlja: adja el a város valamely idegen törvényható­ság területén lévő földingatlanát (elsősorban a tápéi rétet) és ennek árából fizesse ki a köl­csön összegét azzal a joghatállyal, hogy az összeg kifizetése után megmaradnak a város­nak a gázgyári részesedésre cs járulékokra vonatkozó jogai. .Vitéz Shvoy Kálmán dr. szólott elsőnek a javaslathoz. Köszönetét fejezte ki a polgármes­ternek, valamint munkatársainak a javaslat körültekintő előkészítéséért A továbbiakban kritika tárgyává tette a gázgyári szerződést és tanulságokat vont le belőle- Az eredeti terv elő­nyös szerződés lett volna, a város kényszerítő anyagi követelményei következtében azonban a közgyűlés belement a kölcsön fölvételébe, ami káros befolyást gyakorolt a város anyagi vi­szonyaira- Intő példaként szolgálhat ez a jö­vőre nézve. Meggyőződése, hogy ha az akkori főispán olyan agilitással járt volna el később a kölcsön visszafizetése körül, mint most, a je­lenlegi főispán, a kölcsönt már vissza lehetett volna fizetni és most jobb lenne a helyzet. adósságunkat kifizessük, hanem, hogy el ne Földeladásra nem azért van szükség, hogy az veszítsük jogainkot a részesedéshez. A gázgyár eljárását bírálta ezután és kijelentette, hogy A nftmet hadsereg diadalútja Norvégia, Hollandia, Belgium és Flandriában A nyugati oiiiamhaboru Minden idők legnagyobb érféki tilmie. Kél óra élé történelem. I német hadsereg gigászi harcairól készült eredeti filmóriás. Ma is a Belvárosi moziban 5, 7, 9 DÉLMAGYARORSZÁG m o KEDD. 1940. JULIUS 16. J a szerződés lejárta Után nem szabad többé szer­ződést kötni a gázgyárral. A hitelezőnek az adóssal szemben belátónak kell lennie, — mon­dotta — különösen akkor, ha az adós ilyen er.­kölcsi testület, mint Szeged város. Beszéde végén fölszólította a gázgyár veze­tőségét, hogy mérlegelje álláspontját és leg­alább egy esztendővel tálja ki a visszafizetési határidőt. Tukats Sándor dr. főispán köszönetet mon­dott a maga és a városi tisztikar nevében a Shvoy Kálmán által tolmácsolt elismerésért, és ígéretet tett, hogy a jövőben is mindent el­követnek a kérdés legjobb megoldása érdeké­ben. Balogh István dr. fölszólalásában javasolta, hogy ne idegen törvényhatóság területén tévő földet adjon el a város, nehögy idegeneknek jusson a föld, hanem szegedi területen lévő földet szegedieknek juttassanak. Azoknak juttassák a földei, akik már évtizedek óta bérlik földjeiket és termőföldet varázsoltak a ho­mokra. Óriási a kereslet a földekben, 100 pengőtől 1000 pengőig terjedő lelépést fizetnek a bérle­tekért. Ellenkező esetben az következik be hogy a szegedi tanyai magyarok elmennek Tá­péra földet vásárolni és Szeged elveszti leg­jobb adófizető polgárait . . . Faludi Sándor azon az állásponton van, hogy inkább házaitól szabaduljon a város, mint földjeitől, mert a házak nem jövedelmez­nek. öt-hat városi bérházra szerinte jobban le­hetne vevőt kapni revid idő alatt, mint földre. Szivessy Lehel dr. hangsúlyozta fölszólalá­sában, hogy a földeladási műveletnél a gáz­gyártól kérjék a vevők részére a másfélmillió keretében a vótcláfi hitelezését. Semmi szín alatt sem lehet engedni, hogy a város lemondjon a gázgyári részesedéséről. Csak azért, meri a másfélmilliót most esetleg nem tudják kifizetni. Mindent el kell követni a kölcsön kifizetésére. Sebestyén igazat ad Faludi Sándoq házeladásí javaslatának, de az ellenzőinek is. Javasolja: tűzzék nepirendre a kérdést. Hogyan lehetne a városi bérházakat értékesíteni, A város házal 30 éves adómentességet élvez­nek, tehát bizonyos átalakításokkal szerinte ér­tékesíteni lehetne a házakat. Pálfy József dr. polgármester reflektált ez­után az elhangzott fölszólalásokra. Kijelentet­te, hogy a jelenlegi viszonyok nem alkalmasak házértékesítésre. Hathónapi keretbe szorított határidőn belül erről szó sem lehet, semmi aka­dálya sincs azónban, hogy a jövőben a város ezzel a kérdéssel foglalkozzék. Balogh István dr.-nak válaszolva, kijelentette a polgármester, hogy azért kell idegen törvényhatóság területén lé­vő földet eladni. KORZÓBAN Ma magyarfílm répriz! Muráti Lili, Egry Mária, Rajnay Gábor, Perényi László, Vizváry Mariska, Makláry Zoltán, főszereplésével. fllomsárkány Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország Azonkívül: Struccpolitika (Bohózat) Premier Maqyar-Hiradó

Next

/
Oldalképek
Tartalom