Délmagyarország, 1940. június (16. évfolyam, 122-146. szám)
1940-06-12 / 131. szám
SPORT VnsáriiaiJ: KEAC—Szcnftörioc, SzAK—üáttosheresiíur a Temesvári-kőrúton (A Délmagyarország munkatársától) Vatárssp már az NB II. osztályában is befejeződnek a bajnoki küzdelmek- A sorsolás úgy akarta, högy az Utolsó fordulót boni környezetben játsszák le a. szegedi Psapatok. A KEAC és a SzAK is itthon játszik vasárnap. Az egyetemistáknak a Szentlőriuc, a piros-feketéknek a. Rákoskeresztúr lesz az ellenfele. Látszólag — hacsak pillanatra nézünk a tabellára — nem fontos egyik mérkőzés sem, ba azonban kissé belemélyedünk a bajnoki táblázat tanulmányozásába, megállapíthatjuk, hogv igenis jelentősége van mind a két játéknak. Különösen a KEAC szempontjából bír fontossággal a meccs, mert az. egyetemistáknak még legalább egy pontot kell szerezniük a biitos bcntmaradásTioz. R SzAK már kiesett, a. győzelem?® azonban azért szüksége van, mert megelőzheti a Csepeli MOVÉ-t és abban az esetben, ha az anyaegyesületek nein indulhatnak az NB TI. osztályában, vagy a SzAK-nak nem lesz „leányvállalata" a Szeged, mint nyolcadik esetleg tovább is tagja maradhat ennek a Vso pofiinak. Mindenesetre ez túlságosan derúlátó következtetés. Függetlenül ettől a kombinációtól már csak azért is g.vőzní kell, mert győzni jő... Legalább szépen búcsúzzanak el a piros-feketék a II. osztálytól. A tí/.AK—Rákoskeresztúr találkozó Ifi, a KEAC—Szentlőrine meccs 18 órakor kezdődik, ezúttal a Temesvári-kőrúton. iparművész szalonját lakására. dc. Bacasné T-wat* ivzsé&d J-íkdtsas utca 22. vzáfn alá Uely&ztc át. Lnkásdekorációk .kötött-, szövöttruhák készítése, összeállítása. Dijfalan tanácsadás. Divatfonalakból dus raktár. Virágkrszités. . Telefon: 31-75. - Díjtalan liflliasziiálat. 157 Vasárnap és hétfőn Temesvárott játszik a Szeged? Junius 28-án és 29-én Kolozsvárott vendégszerepelnek a piros-fehérek (A Délmagyar ország munkatársától) R Szegedet már többízben hívták vendégszereplésre az erdélyi városokba, de rendszerint a bajnoki küzdelmek miatt nem tehetett eleget a meghívásoknak. Most, liogy a bajnoki verseny végétért és a piros-feliérek kitűnő ererdményt értek el, még inkább kíváncsiak a Szegedre a trianoni határon túl. Temesvárról és Kolozsvárról kapott meghívást a Szeged. A csapat a jelek szerint vasárnap és Hétfőn, illetve június 28-án cs 29-én vendégszerepel Erdélyben. A Szeged minden előkészületet megtett a portyára és valószínűleg két-három kölcsönjáté kost. is visz magával. A játékosok kedden TTulmáti József intéző vezetésével tartottak edzést: kondioiógyakorlatokal és labdalevezetést végeztek. Kurúlmár iráuép, rádió, gramofon, varróqán llbl CrSigiai y onősl vdids/ichbon olcsó árban Ifésfiefre is Déry Gépár Kiss'Utca © Alapit va 1881, u h á z r t. • Nagy favítáMiihely. IVIinden Jogosult rajtol az NB I. osztályában Az anyaegyesületek csak az NB III. osztályában szerepelhetnek \A Délmagyarország munkatársától) Jelentette a Délmagyarország, hogy Gidófalvy Pál dr. miniszteri biztos fölhívást intézett az Nlí. I. osztályú egyesületeihez indulási szándékukkal kapcsolatban. Erre az elhatározásra azok « hirek adtak okot, amelyek egyes csapatok visszalépéséről szóltak. Miután a válaszok már elhangzottak, a miniszteri biztos kijelentette, hogy minden jogosult a fajtolás mellett foglalt állást. Érdekes az a hír, hogy a. Diósgyőri MAVAG esetleg tagja lesz az NB 1. osztályának. A miniszteri biztos elnöklésévcl nagyjelentőségű ülést tartottak. Az ülésről kiszivárgott hírek szerint arról volt szó a megbeszélésen, hogy jövőre az NB 11. osztályában ne vehessenek részt azok a csapatok, amelyek anyaegyesületi viszonyban vannak valamelyik 1. osztályú, együttessek Ez a javaslat — értesülés szerint — már az ÖTT illetékes fóruma előtt fekszik. Abban az esetbeu. ha az OTI1 magáévá teszi ezt a javaslatot akkor jövőre vem vehet részt az NB II. osztályában a többi közölt az FTC. az UTE. nz MTK és az Elektromos, amely most minden bizonnyal bejutua a fölsőbb csoportba. Dc nem indulhatott volna a SzAK sem, ha történetesen bent is marad a II. osztályban, miután a luziós tárgyalások, vagy az anyacgyesfileti viszony visszaállítására vonatkozó megbeszélések előrehaladott stádiumban vannak a piros-feketék ós a Szeged között Bizonyüs okok miatt — amint ismeretes — érdemben nem tárgyalták a Szeged legutóbbi választmányi ÜíÓSÓD a. piros-fehérek és a piros-feketék kooperációjának olyan kirnélyitéséről, aniely vagy fúziót, vagy anyaegyesületi helyzetet teremtene a két klub között. A választmányi ülésén több kérdés tisztázásaira szóritkozott és ezzel magyarázható az, bogy Markovics Szilárd ügyvezető-elnök, Vészits ffindre főtitkár és Hcsser Tibor edző Budapestre utazott, liogy Gidófalvy Pál 'dr. miniszteri biztossal folytasson megbeszélést az egyesülésről. —ooo— Úszóverseny (74 Dclmagyarőrszág munkatársától)' A MUSz kezdeményezésére Szegeden is megrendezik azt az úszóversenyt, amely a város legjobb fiú, illetve ifjúsági úszója címéért folyik. A versenykiírás szerint a .Honvédő"-plakettet a legjobb fiú, a „Búvár Kund"-plakettet a legjobb ifjúsági úszó nyeri el . A küzdelemben nemcsak a diákok", hanem bárki frésztvebet. még azok is. akik a KTSOK, vagy a MTTSz szabályai értelmében a fiú, vagy az ifiúsági korhatárt már betöltötték. Mindenki abban a számban indul, amelyikben akar. tekintettel arra azonban. Hogy a verseny összetett, mindenkinek kétszer kell úsznia ugyanabban a számban, hogy teljesítményét eldöntliessék. Az összetett verseny első részére szombaton 16 órakör kerül sor a torontúltérí uszodában. A versenyre nevezési díj nincs. Jelentkezni a helyszínen lehet, a verseny előtt, ahol az indulók tartoznak igazolni életkorukat. Fiú úszónak a 15—Ifi. ifjúságinak a 17—18 éves'.számít. Az érdeklődőknek Antal József testnevelési tanár (Klnuzál-giinnúzíínn) ad fölvilágosítást. —ooo— X A rók'usi katolikus legényegylet asztali lrui-/esiipata legyőzte a szentesieket. A lóku.i katolikus legényegylet asztali teuiszesapata vendégül látta a szentesi legényegylet és a szentesi •Turul* cgvüttegét. Az előbbi ellen 13:1. az utóbbival szemben a szecedl második garnitúra 13:7 arányban győzött. Egyénileg: l Pakó (Szeged), 2. Szabó (Szeged' 3. Moldován (Szentesi Turul). A szegediek jól játszottak. decmsgysrörsísg szerda, 1940. junius 11 Párisi Nagy fl'ruház Rt, Szeged (Csekonics és Kiss utca sarok) Befőzéshez Babos üveg félfehéí." liter1 0.3 0.5 0.75 ár 5 drb —.68 4 drb —.68 4 drb —.88 BefőtteB üveg félfehér; liter 0.25 0,4 0.5 áq 4 drb —.58 4 drb —.68 4 drb. —.88 Lekváros üveg fél fehér! liter 0.2 0.3 __ ár 5 drb —.58 5 drb. —.78 4 drb —.88 Ugorgás üveg fel feliér; liter 3 4 5 6 ár —.58 -.78 Patent üveg 75 mm-es? liter 0.3 0.5 —.98 P 1.18 0.75 1 ár -.84 —.94 F. 101 P 1.1-4 Patent üveg gumi 0.75 mm-es 1 drb —>.06 BeTőlt kötöző spárga 1 gombolyag —.16 tíalieyl 2 levél Nettó 9 grammos —.21 Pergament papir 3 ív . . —.24 Befőtt eimke üvegre ragszthaló 10 'drb —.08 „Verseny" befőző hártya 40 grammos 1 levél. 15 drb gumival —.15 x Ma megkezdődik az alföldi kerület egyen" férfi és nöl teniszbajnoksága. Az alföldi kerület egyéni férfi és női toníszbajnokl versenye raa kezdődik a KEAC rendezésében az egyetemisták újszegedi pályáin. Tekintettel a sok nevezésre, a küzdelem vasárnapig tart, a döntőkre szömbaton és vasárnap kerül sof. Szerdán csak délután, Csütörtöktől kezdve azonban már délelőtt is folyik a küzdelem A mai verseny 15 órakor kezdődik, x Tglói TT. és H Borbély-fivérek nz ifju'égi válogatott keretben. A szövetségi kapitány a románok ellen kcszülő ifjúsági válogatott öszszeállítása szempontjából 24 tagú keretet jelölt ki. A keretben a szegediek közül Iglői II. a KEAC kapusa és a két Borbély (Vasutas) kapóit helyet. színház lés MŰVÉSZET — A Városi Zeneiskola VI. hangversenye. Ma szerdán délután 17.30 (lel 6) órai kezdettel tartja meg a Városi Zeneiskola ezevi VI. növendékhangversenyét. A hangversenyen Magyariné-Vesztényi Gizella, Kőrffy Endre, Jónásné-Barauyi Ilona, Erdélyi János, Antosnc-Simkó Mária, Percnyi Pál cs A. Antos Hona növendékei szerepelnek. = 51a zárul Erdélyi Mihály kiállítása. A művészetkedvelő közönség a legnagyobb elismeréssel adózik Erdélyi Mihály, a kiváló festőművész kiállításának, amelynek '800 látogatója volt, A kiállítás ma este igen szép erkölcsi és anyagi sikerrel zárul. PESTRE UTAZIK? tjyOnu öríln berendezel! szobái kaphat az állami kölcsönből létesült (Nemzeti önállósitási Alap) HUNNIA PENSIíL Budapest, VIII. Aggteleki u. 8, (A Nemzeti Színháztól 2 perc) Telefon: 330—699. Szoba reggelivel P. 4'80 A Délmagyarország elotlzcföineh 20 szózatéit Kedvezményre fogosítú utqlvdnyl «d a Kiadóhivatal