Délmagyarország, 1940. március (16. évfolyam, 49-72. szám)
1940-03-28 / 69. szám
SPORT Vasárnap: HEAC-Vasasott, Sieirttörlnc-SiAK nmüké! meccs idegenben Kerül lebonuolltdsro - m n nirns lehelén «í ulsicaedichtici. oi cauclemlstdK eavmtis hiteim iöisíandh (A Pelmagyarország munkatársától) Egyhetes szünet után vasárnap ismét bajnoki mérkőzésre állanak ki az NB II. osztályába tartozó szegedi csapatok és mind a két együttes idegénben szerepel. Az egyetemistáknak a Vasasok csapata, a piros-feketéknek a Szentlőrine az ellenfele. Kétségtelen, ho© mindkét csapatnak nehéz dolga lesz, a sikerben mégis bizni kell, legalább is a tavalyi eredmények alapján, ősszel ugyanis a piros-feketék 3:1 arányban lc©öztél< a szenllöi-incieket, az e©ctemislák pedig kizárólag azért játszottak 1:1 arányban, mert első meccsük volt az NB II. osztályában. Összeállításról mind a KEAC-uál, mind a SzAK-nál korai lenne még beszélni; az előbbinél az a helyzet, ho© több futballista húsvéti szabadságát tölti Szegedtől távol, a piros-feketéknél pedig e©-két sérült vau. Ezek az okok semmiképen nem jelentenek hátrányt a készülődésnél; mindkét együttes játékosgárdája szorgalmasan dolgozik a vasárnapi meccsre. Ma a SzAK az Újszegeddel játszik ismét, ezúttal a temesvárikőrutl sporttelepen 16 órakor, az e©etemisták viszont az egyetemi stadionban egymás között edzenek. A Szeged zágrábi mérkőzését nem engedélyezte a miniszteri biztos, a temesvári és a resicai ellen azonban nincsen kifogása Ma a Vasutasai játszik a Szeged (A Itélmagyarország munkatársától) Jelentette a Dclma©arország, ho© a Szeged sikeres tárgyalásokat folytatott TMTE-vel és a resicabáoyai együttessel vendégszereplése érdekében. A megállapodás szerint a piros-fehérek szombaton Temesvárot't, vasárnap líesicabányán mérkőznének. Szeretett volna a Szeged Zágrábban ip játszani, ezt azonban nein engedélyezte a miniszteri biztos, akinek a temesvári és a resicabányai meccsek ellen nincs kifogása. Eszerint, ha semmi nem jön közbe, a piros-fehérek elutaznak a két meccsből álló portyára. . Ezekre a meccsekre éppenu© kell készülődni, mint a bajnokiakra, sőt fokozottabban, mert itt a nagyobb utazás még külön fáradtságot és hátrányt jelent. Éppen ezért a Szeged szerdán délután kiadós edzést tartott a stadionban Baróti Lajos vezetésével. Azért vezette Baróti az edzést, mert Hesser Tibor Budapesten tartózkodik az cdZötanfolyaro miatt. A piros-fehérek ina, csütörtökön a Vasutassal mérkőznek u©ancsak a stadionban. Az edzőmeccs 16 órakor kezdődik. Kellemetlenül érintette a vezetőséget Marosi kecskeméti sérülése. A kitűnő középfedezet egy összefut ás alkalmával rúgást kapott a csípőizülct körül cs az ütés helyén hatalmas véraláfutás támadt. Kaufmann Tmre dr., a Sezgcd orvosa megvizsgálta a futballistát, dc pontos diagnózist még nem állapíthatott meg éppen a vérömleny miatt Véleménye szerint e©szerü zuzódásról lehet szó amelyei borogatással rendbe lehet hozni. —ooo— Marosi az utánpótlás csapatában, TöfP nem lesz válogatott (a Délmagyarorezig munkatársától) \ vasárnapi Ma©arország—Svájc válogatott mérkőzésre — amint ismeretes — 16-os játékoskerctct últitott össze vitéz Ginzery Dénes szövetségi kapitány. A keretben a szegedi játékosok közül csak Tóth kapót helyett, neki azonban nagy konkurense Csikós. Beavatott helyen máris tudják a svájciak elleni csapatat, ebben azoubao Tótb uem szerepe). A jól informáltak u© hiszik, ho© cz a csapat játszik vasárnap: Csikós (Ferencváros)—Pikozdi (Elektromos), Biró (Hungária)—Balogh (Újpest), Snrosi TIT. (Ferencváros), Budas (Hungária)—Kincses (Kispert), Sütő (Gamma), Szuhal (WMFC), Sárosi dr, (Ferencváros), KalOesav (Kispest). Az utánpótlás csapata vasárnap Ér»ckujváeot vendégszerepel cs ezt az e©ütlest Fábián József heljettes kapitány már össze is állította. Ebben a csapatban helyet kapott Marosi, a Szeged középfedezete. ho© játszhat-e, cz sérülésétől, illetve a javulástól függ. E©ébként Is kétséges a jatéka, hiszen a piros-fehéreknek a temesvári, ildechxsrxeökszxg csütörtök, ím) március 23, lelve a resicabányai kiránduláson pótolhatatlan szükségük van rá. A csapat e©ébként cz: Boldizsár (Kispest)—Lörincz (Törekvés), ónody (Kispest)—Csabai (Szolnoki MÁV), Marosi (Szeged), Tagányi (Törekvés)—Váradi (Gamma), Finta (Ferencváros), Ádám (KAC, Kassa), Serfőző (Szürketaxi), Pálinkás (Elektromos). —oQo— dl SzTK-Vasutas a Hunyadi-téren és a többi szegedi alosztófrbeli mérkőzés (a Délmagyaiország munkatársától) a vasárnapi forduló a szegedi osztályban néhány érdekességet igér, hiszen ennek a keretében rendezik meg az SzTK—Vasutas találkozót és a makói rangadót. E©ébként mindössze négy 1 osztályú meccset játszanak le a szegcdi osztályban cs ezek a következők: . Szeged: SzTK-Vasutas (Emödi), Makó: MTK —MAK (Vezér II.), Szentes: SzTE—Sylvánia (Na© Mihály), Kecskemét: KTE-Munkások, (Grulich). II. osztálvu bajnokság; Szeged: KE'AG II.— Honvéd (Gaál Géza), Postások—Kistelek (Pataky), Újszeged II.—SzAK II. (Juhász dr.), Zrínyi —Vasutas II. (Barcs), Szöreg: Rákóczi—Móraváros (Lázy), Mindszent: Mindszent—Munkások II. (nem küldtek játékvezetőt). Szövetségi dijmeccsek: Szeged: KEAC III.— Alsóváros lt. (Zsombori II), Zrínyi II.—SzTK 11. (vitéz ördög). Ifjúsági bajnokság; Szeged; SzAK—Újszeged Vezér T.) Fclsőváros—Alsóváros (Adányi), SzTK —Vasutas (Schmődl). Zárójelben u játékvezetők nevet tüntettük töl. -oox Az MLSz vi/sgákitof indított Bánkuti eljeu, Budapestről jelentik: A Szeged—Törekvés mérkőzés után — amint ismeretes — Bánkuti, a köbáuyaiak játékasa sértő kijelentést tett a pirosfehérekre. Most az a hír érkezett Szegedre, ho© ' Bánkuti ellen az MLSz hivatalból vizsgálatot indított. függetlenül a játékvezető följelentésétől. v ZscngeUér a Szeged ellen játszik először lábtörése után. Zsengeljér, az Újpest többszörösen válogatott futballistája, aki a kassai mérkőzésen lábtörést szenvedett, súlyos sérüléséből fölépüli és edzésbe állt. Az újpest1 veeztűség közlése szerint a kiváló játékos első bajnoki meccsét április Ll-cn játssza, aniikoris a piros-fehérek lesznek a lila-fehérek ellenfelei. ; v Földes] ismét a SzAK-han. Az őszi idény befejeztével megírtuk, lio© Földest, a piros-feketék játékosa végleg Budapestre távozott. Földes! el is ment Szegedről és néhány hónapot a fővárosban töltölt. Most ismét visszajött Szegedre és bejelentette a vezetőségnek, hogy továbbra is a SzAK-ban kíván szerepelni, l'öldési jelentkezése jelentős megerősítést jelent a píros-feketéknek. Párisi Hagy Áruház Rt, Szeged (Csekonics és Kíss-utca sarok í kerékpár alkatrészek Klipsz csavar 4 drb —.10 Tengely anva első 3 drb —.18 Nadrágszoritó 2 drb —11 Gumi ragasztó 1 tubus —14 Hajtókerék 2 drb -.18 Nyeregfesztő ebavar 2 drb —18 Lapos olajozó —.18 Tányéros küllő kulcs —21 Hátsóféuy sárvédőre —22 Fékszárvczelő —24 Torpedó felhágó —24 Punipatartó 2 drb * —.21 Lapos kulcs —.21 Névtábla —.24 Dinamóhuzal első —2& Gönib kulcs —,3B Kormány fogantyú fából 1 púr —3S Első tengely " —.38 Kormány csengő —A8 Pedál tengely —.53 Belső tömlő szépséghibás —.98 Sárvédő garnitúra p ! 23 Csomagtartó kovácsolt p 128 X Szombaton: Ilugonics—Felsőkereskedelmi * Szeut LAszld-yéndordijért. Szombaton játsszák le Szegeden az első diák mérkőzést: a Dugonics—Felsőkereskedelmi találkozót a Szent László-vá'idordijért. A meccset 15.30 órai kezdetlel a ligauteai pályán bonyolítják le. Á játékot J ó d a 1 János vezeti. Világhírű grafologus 2 nap alalt.Kárkiről '1 El1.FMRAJZOT ad, ha a kézírást Kiadóhivatalunkba (Aradi-uica 8.) jelige alatt beadja és 50 fillér díjat lefizet. Rtszlctescbft diidSf/.ischr.!, eicttandcsohot lakásán: /Iradi u Ii. c í üt!, rogatl egcsz nap. X A Szeged uj zászlója. Markovics Szilárd, a Szeged ü©vezető-elnöke uj egyesületi zászlót tervezett. Az uj zászló pajzsalaku, baloldali baloldali mezője piros, a jobboldali fehér. A zászlón keresztül a neinzctisziu vonul végig, ezt H város színe metszi át és a középen a város cimere diszdíszlik. A piros mezőben ál! cz a szó: -Szeged:, a fehérben az »FCt-bctiik. ___ GUMIHARISNYA 'm fájós, dagadt és viszeres lábakra készen és mérték után HÜFLE, Klauzál-tér 3. sz. Gyó©haskötők, fűzök készilője. A x Harangozó szegedi látogatása. Harangozó, a piros-fehérek volt futballistája néhány napot Szegeden töltött és végignézte a Szeged—Törekvés meccset is. Beszéltünk a futballistával, aki közölte, bogy milyen rossz volt nézni volt játékostársainak a küzdelmét cs hihetetlenül szurkolt nekik. Ua ö a dancsácrt. amit Lázárral szemben elkövetett 3 hónapi eltiltást kapott, akkor Tóthnak legalább 6 hónapi eltiltás dukál. Jól érzi magát Csepelen, dc azért uem volt rossz Szegeden sem . . . Köszönetnyilvánítás Mindazon rokonoknak, vitézeknek, rendöröknek és ismerősöknek, akik szcrelctt férjein, illetve édesapánk vitéz Fekete Károly elhunyta alkalmából részvétükkel fájdalmunkat cnyhiteui igyekeztek ezutem mondunk bálás köszönetet. Szeged, ItMQ március 27. a gyászoló család. KiSrSvcs íéláru uasuti utazási igazolványok a Déimagyarország Jüroüaíi Tel. 13-06.