Délmagyarország, 1940. március (16. évfolyam, 49-72. szám)

1940-03-28 / 69. szám

A tanyai vadvizáradás egyes helyeken már apadást mutat Kisteleken, Kiskundorozsmán és Pusztaszeren több mint 2oo lakóház és melléképület omlott össze (A Dclmagyar ország munkatársától) Azok­nak az intézkedéseknek, amelyeket a vadvíz­áradás által okozott károk leküzdésére Baüet, Sándor miniszteri osztálytanácsos, árvízvédel­mi miniszteri biztös a katonaság segítségével foganatosított, máris oreduiéuye mutatkozik. 'Szerdáit a katonaság Felsőtanya északi, részén hatalmas gálát, emelt, hogy a pest megyei pad­vizek lezúdulása megakadályozható legyen. Ezzel az intézkedéssel egyidejűleg a levezető Jcsatornák zsilipéit is elzárták. Szerdán délelőtt » katonaság erélyes és gyors müukája azt eredményezte, bogy Alsó- és Felsőtanyán a, 'vadvizáradás egyes helyeken mát, apadást mu­tatott. Az apadást elősegítette az is, hogy az erős •napsütés és a tengerről beáramló meleg levegő a vízfelület gyorsabb párolgását eredményezte. Bauer Sándor árvízvédelmi miniszteri biz­fos hatáskörét — amint már szerdai számunk­ban megirtük — Békésmegyére is kiterjesztet­ték. Sarkadnál a román hatóságok átváglak a gátakat és a fölgyülemlett vadvizet ma­gyarországi területek felé terelték. A minisz­teri biztos erélyes intézkedésére a román ha­tóságok szerdára már megkezdték a védőgátak visszaállítását. Szerdán délelőtt Dósa Emire kiskűudorozs­mai főszolgabíró telefonőn jelentette Bauer Sándor miniszteri biztosnak, bogy Kisteleken 153, Kiskundorozsmán 50 és Pusztaszeren 32 la­kóházat és melléképületet dönlöll le a belső vadvizáradás. A Tisza szerdára ismét, áradt. 615 Centimé­terről 625 Centiméterre. A" közeli napokban a Tisza áradásával ismét számölni kell. mert a felsőtiszai áradás rohamosan közeledik Szeged felé. A [Maros szerdán apadt s így a Tisza fel­sőfolyásáról érkezett áradásnak Szegeden na­gyobb jelentőséget nem tulajdonítanak. Érdekes sajlópör a városesztétika és egy Tisza Laios-köruti ház körül 0 törvényszék esztétikus szakértő kihallgatását rendelte el (A Dclinagyarország munkatársától) Érdekes sajlópör főlárgyalását tartotta meg szerdán dél­után a szegedi törvényszék U D g v á r y-tanácsa. Szeptember 2S-án Berey Géza hírlapíró rövid ciCket irt a Déluiagyarurszúgba és kifogás tárgyá­vá tette, bogy a Tisza Lajos-körut 13. szám alatt stílustalan ház épült, amely a legnagyobb mérték­ben rontja a városkép esztétikáját. Az »Uj építé­szeti slilus a Tisza Lajos-köruton* cimü közle­ményben azt irta, bogy a Horthy Miklós-utcával szemben cpiilt uj háznak nincsen semmiféle stí­lusa, sőt, stílustalan hodálv, amely bántja az em­ber szemét, építészetileg szörnyű, ilyen építkezést nem volna szabad a Tisza Lnjos-körutra engedni, mert ellentétben van a városszépészeti követelmé­nyekkel. A cikk miatt Stampay János oki. épí­tészmérnök sajtó utján elkövetett becsületsértés cimén följelentést tett Berey Géza ellen. A szer­dai tárgyaláson a vádlott hírlapiról Dcttre Já* nos dr. védte, megjelent Stampay is, akit Gr esz György dr. képviselt. Ungváry elnök először föl­szólította a feleket, nem volna-e lehetséges az ügyet békésen elintézni. A vádlott kijelentette, ho© részéről nincs akadálya, azonban a fömagán­vádló Stampay azzal felelt, ho© nem hajlandó az ügyet békéseit elintézni. Uycu körülmények közölt a törvényszék megkezdte az ii© tár©alását. Berey Géza vallomásában kijelentette, ho© a Cikket közérdekből illa, mert nieg©őződése, ho© a stílustalan ház rontja a város képét, különösen abban a környezetben, ahol áll. Sohasem ismerte Stanipay't, azt sem tudta, hogy 6 épitette a házat, pusztán a városszépHészct védelme érdekében irla a sérelmezett közleményt Különben is — mon­dotta — az ügy foglalkoztatta a város illetékes hatóságait és szerveit is éppen ebből az ü©ből kifolyólag határozott u© a városrendezési bizott­ság, hogy a jövőben az építkezési engedélyek ki­adása elölt bekérnek minden építkezési tervet és a Tisza Lajos-körutihoz hasonló építkezésre nctn .adnak ki engedélyt Közérdékből kérte a valódi­ság bizonyításának elrendelését UJREKORD! 10282-re ugrott 4 nap alatt a megelégedéstől ragyogó arcú nézők száma, akik egyöntetűen eldöntötték a sorsát a legjobb ina©ur vígjátéknak a Jöjjön elsején! c. épkézláb, derűs, szellemes, pompásan perdülő csele.kménvü filmnek. PÁGER. TUR A Y, JÁVOR, RÖ ZS AHEG Yl, ME­SZELY stb. Még is játsza a BELVÁROSI Ezután Deltrc János dr. védő terjesztette elö részletesen a bizonyítási indítványt. Közérdek az — mondotta —, hogy az épitlctök szépítsék a vá­rost, erre a városfejlesztési -törvény is kötelezi őket. Közérdek az, ho© a kialakuló városkép rie le©en magánépittetők olykor önző törekvéseinek prédája. Minden építkezésnél szem előtt kell tar­tani a városcsztétikai szempontokat, már pedig Stampay ennek nem lett eleget. A vádlott hirlap­iró, amikor az esztétikai szabályok betartását kö­vetelte, tisztán közérdekből tette. Belgrádban nem­zetközi pályázatot irtak ki, hogy miképpen lehet­ne megjavítani a városképet éppen az elhibázott épületek miatt. Itt, Szegeden is kellő időben kell rámutatni ezekre a szempontokra. A Tisza Lujos­köruti ház nem felel meg az esztétikai törvények­nek, stílustalan stílusában elrontott példája annak, amit képviselni akar ca semmiképpen sem illik abba a kör­nyezetbe, ahová került. Olyan diszharmonikus esztétikai hiba, atnely in­zultus a város ellen. A városrendezési bizottság — folytatta — a legsúlyosabb kritikában részesí­tette ezt az építkezést. Érre vonatkozólag kére ki­hallgatni a bizottság tagjai közül Szirányi Bé­lát, Balogh István dr.-t, vitéz Shvoy Kálmán dr.-'t és Pálfy József dr. polgármestert, aki ki­jelentette, hogy sajnálja, ho© kiadták az építési engedélyt anélkül, ho© látta volna a terveket. Kérte a továbbiakban beszerezni vitéz Endre László ilr. pestme©ei alispán rendeletét, amely­ben állást foglalt a stílustalan építkezések ellen. A főmagátlvádló nem rendelkezik — mondotta — kellő szépérzékkel, mert ba rendelkezne, akkor nem csúfította volna el a kérdéses városrészt. Ha az a ház nő©enielctes lenne, még csak elférne egy nagy város mellékutcájában, dc igy az egy­emeletes ház zsúfolja össze a né©emelelcs ará­nyait. Szakértőkként bejelentette Sebestyén Károly e©etemi magántanárt, Ligeti Béla épí­tészt cs Pelvinczi Takács Zoltánt, az esz­tétika egyetemi tanárát. Un©árv elnök megállapította, hogy a főma­gánvádló képviselője először a járásbírósághoz adta be a följelentést. — Tévedés történt — válaszolt Gresz György dr. —, a következő nap már átkerült a törvény­székhez. KORZÓBAN Ma 5, 7 és 9 órakor utoljára jáfszuk az izzó szerelmi regényt Egyetlen éjszaka DÉCMA'GYXKÖESZXG CSÜTÖRTÖK, 1910 MÁRCIUS 28. Stampay Jáuos ezután kijelentette, hogy a ma­ga részéről ellenzi a fölajánlott bizonyítást. Grcsz dr. kijelentette, ho© nincs helye a bizonyít ásnak, inert szerinte nem közérdekből íródott a cikk, ha­nem sértés a célja. A mérnöki hivatal kiadta, az építési engedélyt. — Mielőtt megindult az építkezés — mondotta most Stiflnpay — benn voltam a polgármester ur­nái és ö is biztatott, hogy építsem föl a liázat. A törvényszék ezután határozathozatalra vo­nult vissza; félórás tanácskozás után a tanács megkérdezte a főmagánvádlót. hogy a maga ré­széről kiván-e szakértőt bejelenteni. A tanács hangsúlyozta azonban, hogy itt nem építészeti kérdésről, hanem szépészeti kérdésről van szó. Stampay János ekkor S zo le s á n y i István r ; Szoyká Jenő építészmérnököket kérte kihall­gatni. — Ide esztétikus kell, nem műszaki kérdésről van szó — szólt ismét az egyik szavazóbíró. A förnagánvádló továbbra is ragaszkodott a megnevezett építészmérnökök kihallgatásához. A' tanács ezután ismét tanácskozásra vonult vissza, 18 órakor hirdette ki Un©áry elnök a határozatot, amelyben a törvényszék arra az ál­láspontra helyezkedett, azt kell bizonyítani, ho© a ház bcillik-e a Tisza Lajos-körut városképébe, VII© nem. Ezért elrendelte Eelvinezi Takács Zol­tán egyetemi tanár és Szoyka Jenő építészmérnök szakértőkénti kihallgatását; az indítványok többi részét elutasította. 185 ujabb Kérelem a központi választmány előtt; 24 kedvező elintézés (A Dclinagyarország munkatársától) Ked­den délután folytatta a. választási tanúsítvá­nyok ügyében beadott kérelmek fölülvizsgáló.­tát a központi választmány. Az első ülésen Pálfy József dr. polgármester elnökölt ós fö­lülvizsgált 285 kérvényből 28U esetben kedvezd volt a polgármesteri javaslat, míg 5 esetben a kérelem elutasítását javasolta a. polgármester. A keddi folytatólagos ülésen a megjelent bi­zottsági tagok: vitéz Shvöy Kálmán dr., Vin­klcr Elemér dr., Hunyadi Vas Gergely dr., Deltrc János dr., Petiik Aulai, Szivcssy Lehel dr., Pap Róbert dr.. Szögi Géza dr.,. Schmidt József, bárom albizottságban tárgyalták a hátralévő 185 kérelmet. Az albizottságok elnö­kei voltak: vitéz Shvoy Kálmán dr-, Vinklcr Elemér dr. cs Hunyadi-Vas Gergely dr. A 185 kérelmet egytöl-egyig elutasító javaslattal ter.­jesztetto bo a polgár mester. Az albizottságok hosszas tanácskozás után úgy határoztak, bogy 21 kérelmezőnek kiadják a választási, tanusil­cányt, 22 kérelmezőt az okmányok pótlására utasifotl.uk, 139 kérelmező részére a tanúsítvány lei adását megtagadtak. A központi választmány határozata ellen panasznak van helye a közigazgatási bíróság­hoz. ERDÉLYI KASTÉLY S/Cüicn i|! Noil Csütörtökön 5, 7, 9 3ETTE DAVIS uj Judith-alakitása; VÉNLÁNY

Next

/
Oldalképek
Tartalom